2012. június 30., szombat

Gyerekszáj LIX.

Reggeli öltözködés közben: "Jó nagyra nőtt a fejem. A sok gondolástól."

2012. június 28., csütörtök

Gyerekszáj LVIII.

Vacsora közben: "Anyaaaa! Azt hiszem, hányni fogok."

És miután így befejezettnek tekintheti a vacsorát, néhány perc múlva: "Most már azt  mondja a pocakom, hogy nem fog hányni. Ihatok szőlőlevet?"

Estés

Hol van már az az első kórház utáni este, amikor a hirtelen ébredt újszülöttünket mégis egyszerre fürdettük a nagyobbik gyermekünkkel és ketten háromfelé szaladtunk, hogy minden kéznél legyen?! Az estéink azóta jóltervezettekké és -szervezettekké váltak - bár a terveket nem mindig sikerül az elképzelések szerint megvalósítanunk, és a szervezőerő is megadja néha magát.

A bölcsődéből, munkahelyről délután hazaérkező férfinéppel kibővülve általában jut némi szabadidő is a megfáradt szülőknek is végigbeszélni a napi történéseket (közben alig-alig szakítja meg gyerekzsivaly ezeket a csendesnek szánt eszmecseréket), kivéve azokat az estéket, amikor egyikünk vacsorát készít, másikunk a szülői együttjátszásra vágyó nagyobbikat szórakoztatja, a harmadikunk (ja, nem, olyan nincs is) az éppen vacsorázni szándékozó kicsit eteti, vagy a sokadik pelenkát cseréli alatta. Azt már tudjuk, hogy ha a vacsora nem kerül az asztalra olyan 6-fél 7 magasságában, már csak késő este, dupla kalóriabombaként kerülhet a gyomrunkba. Egy fokkal jobb a helyzet, ha az előző napról maradtat vagy hideget eszünk, kevesebb időt kell az előkészületekre fordítani.

7 óra körül kezdődik a napi lépcsőzés levezető gyakorlata, kis méretű ruhákat hordok le- (a fürdőszobába) és föl (a gyerekszobákba), közben a szülőtársam általában Sívaként igyekszik az aprónépet kordában tartani. Ilyenkor kerül le a nagyobbik gyermekünk másnapi ruhaadagja is, és némi ruhanemű magunknak is. Egy nem túl végiggondolt ruha-összeszedés háromszori lépcsőzést is ereményezhet, hadd formálódjanak azok a farizmok! Közben már indul a nagyobbik gyerekünk fürdésre felkészítése, miközben a szülőtárs még mindig azon küzd, hogy a legkisebb ne aludjon be (vagy ha alszik, ébredjen föl) a fürdés előtt, mert azt mi szívjuk meg.

Fél 8-kor indul a fürdővíz a kádba, és némi erőszakkal a nagyobbik gyerekünk is elkezdi az esti szertartást. Fogmosás után bedobjuk a kádba, és abban a pillanatban nyílik a fürdőszoba ajtaja, érkezik a kicsi. Amíg az ő fürdővize készül, megszabadítoma ruháitól és bekenegetem olajjal az időközben ránőtt hurkákat, közben többször figyelmeztetem, hogy az arcához érő ruhadarabok után kapkodhat a szájával, de kajára ne számítson belőle. Minden második mondatomat a nagytesóhoz intézem, aki éppen ki akar esni a kádból, úgy nézi a kicsi körüli szertartást, vagy éppen már a kádból öntögeti ki a drága jó vizet. Közben a szülőtárs ki- és berohan, alvósbékát felvisz, összepakolatlan játékot elrak, vagy éppen titokban belenéz az éppen zajló focimeccsbe.

A kicsi fürdetése után érkezik a vitamin, majd a ruhák rácibálása után a szülőtárs elviszi őt másodszorra is vacsoráztatni. Az esetek felében ilyenkor a nagy már nagyon kiszállna, gyors fürdetés következik, vagy éppen még játszana, így kap még öt percet. A kád közös kiöblítése után ő is megkapja a pizsamáját, majd felkísérem a fenti mesenéző szobába, közben elköszön az öccsétől.

Ideális esetben a kicsi benyammogja az adagját és csendben elalszik, nehezebb estéken csak lökdösi a cumit a szájában, és amikor rájön, hogy az őt etető szülője komolyan gondolta, hogy nem húzza az időt és beteszi az ágyába, elkezd naggggyyyyyon éhesen méltatlankodni. Emlékeim szerint nem volt még olyan este, amikor ne kellett volna újra pelenkát cserélni rajta. A kevésbé-ideális esetben 9 körül elcsendesedik és a nagyobbikat is elnyomja mesenézés közben az álom, a fáradt szülők lerogynak a kanapéra, majd nehezen ráveszik magukat némi zuhanyzásra. Egyáltalán nem ideális esetben ilyenkor a kicsi még nyammog, a nagyobbik pedig kitalálja, hogy menne aludni és ehhez társaságot igényel.

Vannak kilengések, de a kétgyerekes esti program alig 2-3 órás elfoglaltságot jelent. És ha a csillagok állása kedvező, és igazán jól szervezzük az életet, még ilyenre is van lehetőség:

2012. június 24., vasárnap

Reggeles

Hát mi mást tehetnénk vasárnap reggel hat óra magasságában? A legkisebb egy félórája nyammog, a nagyobbik mesét néz, a mosógép jár.

2012. június 17., vasárnap

Első

A legkisebb ma már egyhónapos:

Strandolós II.

Gyerekszigetes

Harmadik éve látogatunk ki, lehetőleg többször is, és mindig jól szórakozunk. Nagy területen, szép környezetben, minden korosztálynak és érdeklődésű gyermeknek kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. Tegnap volt állatsimogatás:
labirintusban tekergés:

 kreatívjáték-készítés:

motorozás:

Mindeközben a család legkisebb tagja úgy töltötte a napját, ahogy itthon szokta: aludt és evett.

Sérülések

Miután csütörtökön a nagyobbik gyermekünknek sikerült három nagyobbat esnie - és mindezt variálta is, hol a homokozó széléről billent ki háttal, hol biciklivel zuhant le a nemrég lebontott melléképület helyére, hol pedig a rollerrével felejtett el fékezni és nekicsattant a kapunak -, pénteken már meg sem lepődtem azon, hogy újabb sérülést látok a homlokán. Kérdésemre elmesélte, hogy a teraszon lefejelte az oszlopot (mindezt hosszan és érzékletesen ecsetelte, ahogyan mostanában előadja az elméleteit), nekem csak az volt a gyanús, hogy ebből én - ordítás és könnyek híján - semmit nem érzékeltem. Már kezdtem magam felelőtlen és figyelmetlen anyának érezni, amikor az ebéd előtti kéz- és arcmosás közben kiderült, hogy a friss seb a barna filctolltól származik és lemosható.

Strandolós

Tavaly, tavalyelőtt több strandot is kipróbáltunk, de valahogy nem tetszett egyik sem. Vélhetően azért, mert nem vagyok oda érte, már gyerekkoromban is mentem el a családi strandolásra fürdőruha nélkül, hogy arra  hivatkozva nyugodtan olvashassak az árnyékban.
Így a legjobb itthon a kiskádas megoldást bevetni (a család legerősebb tagja felfújja a gyerekmedencét, majd a kiskádban kihordja a langyos vizet a medencébe, és a végén eltakarítja a romokat). Jövőre már ketten lubickolnak a vízben, most a kisebbik csak a vizipisztolynak köszönhetően kapott belőle egy keveset, majd a szokásos programot választotta: elaludt.

2012. június 15., péntek

Hétköznapok

(...)

12.40 A második gyermekünk (továbbiakban: a Kicsi) ébredezik, éhesen nyekeg, bár két órája evett utoljára. Időhúzás vízzel, majd cumival - bejön, a teraszajtóban üldögélve fülel a kinti zajokra. Zajok vannak, mivel elsőszülött gyermekünk (továbbiakban: a Nagy) már harmadik napja itthon üdül holmi rejtélyes betegséggel, aminek tünetei addig voltak csak, amíg a bölcsődéből haza nem küldték.

12.55 A Nagy, bármennyire is igyekszem elterelni a figyelmét, felfigyel a szomszéd gyerekek zajaira, menne hozzájuk. Ötperces sóvárgás után átengedem.

13.15 A Kicsivel a karomban odasétálok én is barátkozni jelezni a szomszéd anyukának, hogy 1. nem tudtam visszatartani, 2. küldje nyugodtan haza, ha ebédelnének, 3. a Kicsi viszont már igen éhes, tehát nekem mennem kell. WC-re kellene mennem, de nem baj, még tudom tartani.

13.30 A már nagyon éhes Kicsi szokás szerint nekiugrik a kajának, majd 20 mg után szokás szerint csak piheg, és néz rám.

13.45 A Nagy hangja gyanúsan közelről és gyanúsan rosszalkodó hangnemben hallatszik, ezért felnyalábolva a Kicsit, kilesek a teraszajtón (semmi), az ablakon (semmi), majd a bejárati ajtón (éppen azon mesterkedik, hogy a labdát átdobja a sövényen, hogy az lehetőleg a másik oldalon száradó tiszta ruhákon landoljon). Hegyibeszéd a normális viselkedésről, majd utána útjára bocsátás.

13.50 A Nagy és a szomszéd gyerekek hangja még mindig túl közelről hallatszik, nem találják a labdát. Megtalálják viszont a titokzatos módon ismét szétjött ereszcsatornát, amit rögtön meg is szerelnék - legalábbis az elkanászodott Nagy hívja őket. Hegyibeszéd a normális viselkedésről és arról, hogy az öccse enne, ha hagyná, majd utána útjára bocsátás.

14.05 A Kicsi még mindig nyammog, miközben csörög a mobil, a családfő vágyna némi normális hangra (hát itt most nem sok jut neki), ecseteli, hogy rohangálós napja van (rosszat sejtek), majd megpendíti, hogy nem ér időben haza.

14.15 A Nagy bejön, inni kér (Kicsi letesz, inni ad), majd mégis kér ebédet (Kicsi letesz, enni ad).

14.25 Némi nyammogás után a Kicsi feladja a küzdelmet, telerakja a pelenkát, közben újra csörög a mobil. Anyu az, egyik kézzel a Kicsit egyensúlyozva, másikkal vállból a mobilt tartva először pudingot adok a Nagynak desszertként, majd romeltakarítok a pudinggal összekent szék körül. A wc ismét hívogat, de esélyem sincs elszaladni.

14.35 A karaván elindul fölfelé pelenkacsere céljából, közben a telefont odanyomom a Nagy kezébe, hátha nagymama lefoglalja kicsit. Fél percig beszélnek (eközben egyszer meg is szakad a vonal), ez  nem túl nagy segítség. A pelenkacsere közben a Kicsi félreérthetetlen éhes-jelzéseket kezd adni. Közben a Nagy a másik szobában kiönti az egyik puzzle darabjait, és játszani hív - erre nemigen lehet nemet mondani, ritkásak mostanában az ilyen együttjátszások.

14.40 A Nagy még a puzzle-darabkákat forgatja fölfelé, a hordozóban a szőnyegen üldögélő Kicsi egyre türelmetlenebb, wc-re is kellene mennem. Hordozóval/Kicsivel együtt leballagni tápszert keverni, majd újra felballagni hosszadalmas, a Nagynak nem okozhatok csalódást - így lefutok, közben feladatot adok a Nagynak, inkább azzal foglalkozzon, ne a Kicsit szeretgesse veszélyesen. A wc-t újra hátrasorolom.

14.50 Nagy nehezen elhelyezkedem a szőnyegen, ölemben a Kicsi, aki 10 mg után piheg és csak néz, közben a puzzle kicsit nehezen áll össze. Szóval, fejmozgással, integetéssel, időnként a cumisüveget a Kicsi szájából kitépve kézzel igyekszem segíteni a Nagyot, aki közel négyévesen vélhetően szándékosan nagyon nehezen rakja ki a már kétévesen kirakott képet.

15.00 A Kicsi mégsem éhes, viszont kezd elbóbiskolni a hordozóban. Átviszem a szobájába, és gyorsított ütemben befejezzük a puzzle kirakását.

15.05 Meggyőzöm a Nagyot, hogy inkább lent nézze a mesét, de mire leülök, újra inni kér, majd másik mesét, és amikor újra leülök, felnyekereg a bébiőrző.

(...)

2012. június 13., szerda

Gyerekszáj LVII.

Nézem a derekán a vélhetően a melegtől keletkezett apró pöttyöket, de neki természetesen rögtön van rá elmélete: "Elmondjam, anya, mitől vannak a pöttyök? A kalapácstól. ... Bebibizett, és utána megmelegedett, és utána a kalapács megütötte. ... És attól lett ilyen pöttyös."

Egyébként ma felhívtak a bölcsődéből, hogy a gyermekünk nem érzi jól magát, haza kellene hozni. Ez a gyermek, aki ott állítólag betegeskedés jeleit mutatta, elmesélte, hogy a pocakja attól fájt, hogy nem evett eleget. Aztán a kilátogató doktornéninek pedig hosszasan mesélt arról, hogy mindenfélét összeevett a bölcsiben ("mert képzeld, doktor néni, buli volt a bölcsiben. és bábszínház is volt."), és attól fáj a pocakja. Nagyon. Nagyon-nagyon.

Hát, így állunk. Hipochondria vagy féltékenység?

Fejlődős

Holnap lesz négyhetes és már most annyit változott, hogy az igazából leírhatatlan. A szemmel látható külső változások mellett - nőtt négy cm-t és magára szedett nem kevés hurkát, sőt még a szempillái is kinőttek, és a szemöldöke is egyre szembetűnőbb - a figyelő tekintete és az ismerős hangok fülelése a leginkább szembetűnő újdonságok. Időnként már nem elég neki az evéstől evésig alvás, ő is társaságra vágyik, és ha lehozzuk a nappaliba, nyugodtan elheverészik a pihenőszékében vagy a kanapén. Nincsenek túlzó elvárásai, sokszor az ablakot és a rajta keresztül bejutó fénysugarakat, de néha még a sima fehér falat is hosszasan elnézegeti.

Tegnap ismét bebizonyosodott, hogy egy picsogós anya a második gyermekénél is az marad, a nála tapasztalt újdonságok ugyanúgy könnyeket csalnak a szemébe, mint az elsőnél megéltek. Amikor mélyen a szemembe nézve hosszasan rám mosolygott, a már jól ismert könnyek is rögtön tolultak, miközben hosszasan belefeledkeztem a kis fogatlan ínyek látványába.

A gyerekorvos, nagyobbik gyermekünk által is nagyon szerett Zs. néni kisebbik gyerekünk státuszának meghatározása után - nagyon formás, nagyon szép és nagyon aranyos - még meg is puszilgatta a tűzfoltos kis tarkóját.

Nem mondom, hogy nem hezitáltunk korábban azon, hogy jöjjön-e még hozzánk egy kistesó, de ma már nem is kérdéses, hogy neki itt van a helye. Nálunk, a családban.

2012. június 10., vasárnap

Sportolós IV.

Most hogy még nem látott fotókkal találkoztam az egyik közösségi oldalon, eljött az ideje az új lakhely képekkel díszítésének is.
Még az előző hétvégén sportolt a család apraja-nagyja a margitszigeti kiruccanáson. Ki biciklizett és utána focizott, ki babakocsit tolt, ki pedig a babakocsiban heverészett. Focizás közbeni pihenés:



















A "mozdulat" (ott a háttérben a bácsi nem hozzánk tartozik):


Egyeseknek még a hason fekvés is testedzésnek számítan (mondjuk nekem még a főzés is...). Annak eldöntésében, hogy ezen a képen melyikük látható - nekem - a ruha sokat segített:

A szülők testedzéséről nem készültek a tényt dokumentáló fotók.

2012. június 9., szombat

Vacillálós III.

A kérdés - félig meddig már a megfogalmazódása pillanatában - eldöntetett, mi az óvodában inkább játszani szeretnénk látni a gyermekünket egy mini-versenyistállóztatás helyett, így inkább helyette a sima óvodára hajtottunk rá. Bár a gyermekünk jövőjét érintő kérdésben dacból nem dönthetünk, de mégis segített valamelyest az a tény is, a pénzes, de nagyon fejlesztő beállítottságú intézmény vezetője a bemutatkozó beszélgetés kb. 95%-t azzal töltötte, hogy elmesélje, milyen hatalmas a túljelentkezés még a körzetbe tartozó gyerekek köréből is, és erre tekintettel igyekezett bennünket egy vagy akár két másik célhely bejelölésére biztatni.

Elgondolkodtam azóta többször is azon, hogy vajon milyen alapon válogatnak az oda jelentkezők közül, hiszen a munkahelyi beosztásom és az ajánlott havi befizetések összege sem adhattak okot az alig palástolt eltanácsolásra. Már soha nem fogjuk megtudni, de a lényeg, hogy

szeptembertől a mi gyerekünk a bölcsőde melletti óvodába fog járni,
reményeink szerint a két barátjával egy csoportba, 

és ezzel a kis sikeres jelentkezéssel egyidejűleg kipárnáztuk a testvére helyét is mindkét intézményben.

Már csak azt kellene vele elfogadtatnunk, hogy nem maradhat örökké bölcsődés. Amikor megpróbáltam az évek során várható változásokat érzékeltetni (bölcsőde, óvoda, iskola...), az iskolánál már sírásra görbült a szája.

2012. június 8., péntek

Gyerekszáj LVI.

Mutatom neki az égen: - Látod, milyen szép csíkot húz a repülő?
Mire ő: - Az nem repülő, hanem rakéta. A rakéta gyorsan száll, és csíkot húz. A repülő ilyen lassan repül(mutatja is közben), és vonalat húz.
Aztán, bebizonyítva, hogy ez a megállapítás nem csak légből kapott, és ő ezt tudományosan végig is gondolta, újra elmondja, el is mutogatja.

2012. június 7., csütörtök

Mi V.

Aggódó én: - A feje furcsán áll.
Gyermeket tartó ő: - Igen, mert fekszik a karomon.
Még mindig aggódó én: - Jó, de a teste nem fekszik, csak a feje.

Nevelős

"...és akkor jól fellöktem, és majdnem elesett" mondta a mi hangos, néha harsány és sokszor idegesítően aktív, de mégis nagyon nyitott, kedves és inkább galamblelkű, mint erőszakos gyermekünk. Büszkén mondta, és mielőtt ráförmedtem volna, vagy hegyibeszédbe kezdtem volna, felrémlett, hogy mintha a mi szavainkat ismételné, picit másképp összerakva. Mindenesetre a szülő dolga a gyermek nevelése (is), így megráztam magam és igyekeztem elmagyarázni neki, hogy csak úgy nem borogatunk föl más gyerekeket, főleg nem az egyik legjobb barátunkat, és pláne nem minden előzmény nélkül.

Állítólag ez történt, legalábbis a gondozónő elmondása szerint. Mivel erre még nem volt példa, nem hallottam a visszaeső, bűnözőknek másik gyereket bántóknak kijáró rosszallást kicsengeni a hangjából, de idővel bizonyosan lenne az is benne.

Az igaz, hogy mi mondtunk hasonlót a mi gyerekünknek, de arra a kisfiúra nézve (és a hasonló esetekre felkészítő szándékkal), aki rendszeresen, ok nélkül bántja a közelében megfordulókat, és igyekeztünk némi önvédelemre biztatni a mienket. És azt is hangsúlyoztuk, hogy először a gondozónőknek szóljon, de arra az esetre, ha nem lenne a közelben felnőtt, aki megvédené (meg egyébként sem árt nem csak a felnőttekre támaszkodni), akkor lökje távolabb magától az őt bántalmazót. A nálam harciasabb apjába még időben belefojtottam a szót, így üsd, vágd és egyéb instrukciók nem hangzottak el.

Egyébként a további kérdezősködésemre elmesélte a mi fiúnk, hogy a kis barátja kezdte a kakaskodást. Nem úgy tűnt, mint aki lódítana, de hogy, pontosan mi játszódott le köztük, már soha nem derül ki. Bevallom, hogy elfogult szülőként igenis örültem picit, hogy kezdi magát megvédeni.


Sétálós II.

A második gyerekkel, főleg ha nyár(elej)i születésű, tényleg valahogy lazábban élik a szülők az életüket. (Harmadik viszont biztosan nem lesz, mert az ő cumiját - a mondás szerint - a kutya hozná vissza.) A ma háromhetes legkisebb családtagunk már járt a szigeten, a bölcsődében, és tegnap megszemlélte az egyik közeli játszóteret is. Még nem raktam ki a homokozóba túlélőst játszani, de mivel ő szeret néha totálisan napirendet borítani, átmenetileg (pontosabban egy adag kaja elfogyasztásáig) elhagyhatta a babakocsiját is. Amit ő rögtön kihasznált a pelenkája teletolására is.

Mindezt mi hárman, anya és két gyermeke, hajtottuk végre. Nem mondom, hogy teljesen nyugodt voltam, amikor elindultunk hármasban, de azt mindenképpen megnyugtató momentumként éltem meg, hogy
  • a járgányáról a biciklis ördögöt sikerült lebeszélnem, sőt menet közben ellenkezés nélkül végig fogta a kezem,
  • a legkisebbet szerencsésen elnyomta a friss levegő, és még a körülötte ordítozó nagyobbak hangjára sem rezdült meg, 
  • a babakocsi pedig - batár mérete ellenére - fél kézzel is könnyen irányíthatónak bizonyult.
Mindez nem jöhetett volna létre, ha nem döbbenek rá a napokban ismét, hogy egy, a telek végében álló házból az égvilágon semmit nem látok a külvilágból, ahhoz ki kell mozdulnom, és mivel nem kezdhetek egy jagerezős barátnős estével, elsőre egy játszóterezés is megteszi.

(No, jó, az azért hozzátartozik mindehhez, hogy a felmentő sereg értünk jött a program végére.)

2012. június 5., kedd

Akcióz II./1.

"A bátyám mesélte, hogy amikor ő még nem tudott beszélni, mikkel szórakoztatta saját magát (és a szülőket). Gondoltam, kipróbálom én is.:

Azt hiszik, hogy mivel még pici vagyok, kaja után rögtön bealszom. Ez majdnem igaz, de ma új napra ébredtünk, kipróbálom ezt a mókát. Kezdjük ott, hogy csak keveset eszem, akkor biztosan nem nyom el a buzgóság. Néha nyekegek, mocorgok kicsit, hogy jelezzem, én még mindig ébren vagyok. ... Mi ez a csönd? Áhá, szerintem bement a fürdőszobába. Nem baj, hangosabban nyekergek. Nem mozdul semmi. Jaaa, a bébiőrt nem vitte magával, nem hallja a mosógéptől a műsoromat. (Hihetetlen, hogy nálunk mindig megy a mosógép...) Oké, hangosabbra kapcsolok. Sírok! Mondom, hangosan sírok! Igen, ez a sírásom, nem sokat hallhattátok eddig! Ezért is kéne ugranotod, nem gondolod? Nem érdekel, mit csinálsz ott a fürdőszobában, gyere most rögtön! És ha egy órája ettem, akkor mi van? Nem vagyok én gép! Én most éheztem meg.

Jó, jön már. Nem tűnik boldognak, de aki gyerekszülésre adja a fejét, annak az elején rá kell jönnie, hogy már nem ő diktál, főleg nem akkor megy a füdőszobába, amikor ő gondolja.
Most miért beszélsz hozzám? Én még fejlődő szervezet vagyok, nem beszélgetni akarok, hanem enni. Igen, egy órája ettem. Igen, keveset. És? Most újra éhes vagyok. Látod, már eszem a ruhámat is. Meg az öklömet. Jó, végre felfogtad. Hümmm, ez ugyanaz a kaja, amit mindig adtok? Nem is tudom, először csak megízlelem. Nem jó, kiengedem a számból. Jó, csak vicceltem, mégiscsak kérem. Mondom, hogy kéééérem!

Miért ne nyeljek ekkorákat? Én ilyeneket szoktam nyelni. ...4, 5, 6 korty. Most megpihenek. Igen, elfáradtam. Tudom, ha lassabban ennék, nem kellene megállnom rögtön az elején. Pihegek. Kicsi a testem, persze hogy ennyitől is kimerülök. Jó, jó, csak becsuktam a szemem picit. Miért nyissam ki mind a kettőt? Muhaha, még hogy nem adsz délig semmit, ha most nem eszem eleget? Hát milyen szülő az ilyen? Ez a dolgod, ezért vagy itthon velem. Rendben, büfizzünk, hidd, hogy attól felébredek. Jééé, te mindig így örülsz ennek a tápszerszagú böfögésnek? Igen, elég férfias volt, elismerem. Bezzeg pár év múlva ugyanezért le fogsz szúrni és szerinted nem illendő ilyet csinálni. Ezek a nők eléggé kiszámíthatatlanok.

Jó, próbáljuk meg újra azt a cumisüveget. Nem is tudom, biztos, hogy ezt szoktam én enni? Nem ízlik, kitolom a nyelvemmel a cumit. Biztos, hogy ez az? Tuti? Hmmm, akkor próbáljuk meg újra! Hááát, nem is tudom, iszom még kicsit belőle. Miért ne csukjam be a szemem? Ne diktálj már állandóan, csak koncentrálok! Jó, kinyitom az egyiket. Nem, a másikat nem vagyok hajlandó! Eh, ez a puki milyen jól esett! És miért baj az, ha megint nyomok egy barnamedvét? Van még pelenka, nem?

Már megint büfizzek? Hehe, összekentem a pólódat! Hogyhogy nem vagy ideges? Jó, akkor eszem még kicsit. Áááá, ennyi elég volt. Nem kérek többet. De vigyorgok, de akkor sem kérek, ha te ezt aranyosnak találod. Miért izélgeted mindig a számat? Persze, hogy akkor ösztönösen mosolygok, de nehogy azt hidd, hogy ez neked szól! Most meg az orromat piszkálod. Óh, ne már, ne puszilgassál már! Inkább úgy teszek, mint aki elaludt, hátha békén hagysz végre..."

Elsőre

Közel két és fél éves gyerekblogos pályafutásom alatt mostanában ért meg bennem a gondolat, mennyivel jobb, szebb, kreatívabb lehetne a blogom,  ha másik szolgáltatót választanék. Követve a blogos baráti kört, kikötöttem itt. Elindítom most ebben a formában, és menetközben szépítem, a múltat pedig lassacskán átmentem.

Nem lesz egyszerű, mert közel nyolcszáz bejegyzésemre és ötszáz feltöltött képemre majdnem kétezer komment érkezett az idők során. Köszönöm nektek.

Üdvözlet az utánam jövőknek!

2012. június 3., vasárnap

Próba

próba

(Ezt csak azért tartom meg, mert a szemfüles első kommentelő - aki érdekes módon egyszer régen már rám talált - első kommentjét meg akarom őrizni.)