2012. július 31., kedd

Gyerekszáj LXIII.

Fel-alá járkál a teraszon: - Csigabiga told ki szarvadat, ha nem tolod, összetöröm házadat... Anya, kellene nekem egy kemény fa!
- Miért?
- Összetöröm a csiga házát.
- De ha összetöröd, az neki nagyon nem lesz jó. (elmúlásról még nem beszélgettünk) Ő össze van nőve a házával.
- Építek neki másikat! De hova tűnt a csiga?
(Ekkor csörgött Béb, akinek mondtam, hogy siessünk, mert versenyt futok a csiga keresésében.)
A csigavadász: - Anya, hol van a zöld pisztolyom?
Béb a telefonban: - Keresztül lesz lőve a csiga????

2012. július 30., hétfő

Gyerekszáj LXII.

Reggel tüsszent, amire a szülők reggeli bambaság okán nem reagálnak:: "Hát senki nem mondja nekem, hogy egészségemre?"
----------
Arra megyek be, hogy a kanapéról leszedte az összes párnát, pedig még csak nem is szóltam érte: "Visszapakolom a párnákat, anya, nem akarom, hogy dühös legyél."

2012. július 29., vasárnap

Testvérek III.

Alakul ez. Ha megtanulja, hogyan kell pelenkát cserélni, talán még moziba is elmehetünk.
(Érdekes, mintha kezdenének méretben közelíteni.)

Csendes

Olyan csendes a nap, mintha legalábbis egy tanyán peregnének a percek, csak a F1-re negyedóránként elhúzó helikopterek törik meg, de csak azért, hogy elhaladásuk után újra érezhessük ezt a nagy nyugalmat. Csendesebbnek tűnik, mint a szülőfalum, ahol a két közel négyéves ördög az elmúlt három nap nagy részében motorozott és kiabált és versengett (ezt a korszakot éljük), ha pedig már ők sem kiabáltak, akkor rögtön indulhattunk is a keresésükre, mert biztosan valami rosszban törték - igen nagy egyetértésben - a fejüket.

A második estén egyiküket azzal tudtuk vacsorázásra bírni, hogy beígértük, a sötétség leszállta után érkeznek a denevérek, ezzel párhuzamosan a denevérektől félőt pedig azzal nyugtattuk, hogy higyje el, nem röpköd itt semmi. Medvevadászatra az udvar sötétebb hátsó részébe már ismét közösen indultak, és abban is közösen döntöttek, hogy ezekre a túrákra hívjanak mindig egy közelben tartózkodó felnőttet is, aki szükség esetén megvédi őket az ismeretlen veszélytől.
Minden tisztelet a nagymamának, aki igen jól viselte a hangzavart és azt, hogy valamelyikük mindig láb alatt volt, és aki azt is vállalta, hogy a csirkék és kacsák etetéséból nem hagyja ki őket. A tollas jószágok a kutyával együtt biztosan nagyon megkönnyebbültek, amikor kiürült ház, főleg, mert a lepkehálónak vett, de halak kifogására alkalmas hálóról már igen korán kiderült, hogy csirkéket is lehet velük kergetni, és még a kutyának a kutyaól menedékéből kihalászása is megkísérelhető vele.

Egy, csak egy legény volt az eltelt napokban igen csendes és szülőbarát. Az, aki csak enni és vigyorogni ébredt föl néha, és aki az egyik éjszakán még enni sem kért, és reggel nagyon kellemes hangerővel, a magunkkal hurcolt kék elefánttal beszélgetve ébresztett bennünket. Arra azért odafigyelt, hogy - a maratoni alvások közben - megmutassa fogatlan mosolyát és szép szemeit dédnagymamájának is, aztán újra és újra rácsodálkozott az édesanyjához nagyon hasonlító, de mégsem anya-szagú felnőttre.

Akadt még játszóterezés, bográcsolás és sütögetés, sőt háromhetes baba látogatása - a nép apraja és nagyja is szinte ringatás nélkül dőlt ki esténként a számára kiutalt ágyakba.

Meglepő módon nyugalmasan és jól telt a kiruccanás, a csomagok be- és kihordása is alig öt fordulót igényelt a család legerősebb tagjától, akinek közel ötéves családbeli pályafutása egyik legtöbbet emlegetett programigénye is teljesült, szűkcsaládilag sétálhatott egyet a közeli nagyváros főterén.

2012. július 26., csütörtök

Utazós

Ennek is eljött az ideje, ma elindulunk az ország keleti részébe. Muszáj, mert engem már nagyon vág a madzag, ahogy otthon mondják nekem hiányzik az otthoni levegő, és nagymamám is nagyon látná már a legkisebb dédunokáját.
Elmondani nem tudom, hány csomagunk van, kisebb és nagyobb, de én ott leragadtam (és ennyinek elégnek is kell lennie), hogy valami nagyon nagy ügyességnek köszönhetően sikerült a fiúk ruháit egy bőröndbe gyömöszölnöm. Mivel a személyzet logisztikáért felelős tagja sem forgatta nagyon a szemeit a bőrönd-, táska- és egyéb hordzóeszköz-halom láttán, még esélyt is látok arra, hogy mindez befér a kocsiba.
A terv, miszerint a kicsi reggeliztetése után rögtön kilövünk, meg is dőlt rögtön, mert a már fixnek tekinthető egyszeri éjszakai, és ezután csak viszonylag későreggeli ébredések rendje naná, hogy felborult, a kis éhenkórász ma korábban kért enni.
Izgalomra van bőven ok (vajon megfelelő választékot biztosítottunk-e meséből a nagynak, jó lesz-e a kisebb babakocsi a kicsinek - csak hogy a legfontosabbakat említsem), de mivel arrafelé is akad mindenféle bolt, még ha új dvd-ket és babakocsit nem is veszünk, a többéves otthonról elszakadt és fővárosivá vált ingázós, majd az egygyerekes, sokat utazós rutinnak köszönhetően nagy hiányosságoknak nem szabad lenniük.

2012. július 24., kedd

Agymosós II.

Egyébként a kerületi rendelőintézetben az ortopédus (vagy hogy hívják ezt azt orvost) nem is tudja, mitől menekült meg ma délután. Amikor négyesben elindultunk a vizsgálatra, a kis szószátyár útközben elmondta (többek között azt is), hogy nekünk hármunknak (úgy mint apa, anya és Ábel) kint kell maradnunk a váróteremben, mert a doktor bácsival szeretne elbeszélgetni. Az nem derült ki, hogy miről kívánt a fehérköpeny-fóbiásnak nem mondható gyerekünk társalogni, mert rövid úton lebeszéltük róla ("nem, itt nem lesz idő beszélgetni, és különben is, nem téged vizsgálnak meg"), és amíg én a papírokat és az elvileg főszereplő kicsit rendeztem, az apjának csakis az volt a feladata, hogy őt csendben tartsa. Sikerült. Innen nem kellett cinkossággal kevert zavart mosollyal az arcunkon távoznunk.
Aztán a rendelőintézet előtt rögtön kétszer startolhattam utána. Pontosan ennyiszer rántotta ki a kezét a kezemből és iramodott meg, bár az üvöltésünkre a hangunkra rögtön meg is állt.

Agymosós

Ha lenne türelmem, energiám, időm, és egy kicsivel több humorérzékem, készíthetnék egy nem reprezentatív felmérést arról, hogy a nagyobbik gyerekünk megjelenését követően - a folyamatos beszédét, dolgok piszkálását és kipróbálását, valamint a rövid időn belüli távozásra felszólítását, egyéb akcióit hallva és átélve - különböző emberek szeme hány perc után kezd el tikkelni.
Ha mindez elegendő mennyiségben meglenne bennem, akkor azt is leírhatnám egy külön sorozatban, hogy melyik foglalkozásban milyen korú, nemű és habitusú emberek hogyan viselik mindezt, melyiküknek mikor kezd a mosolya - ha volt egyáltalán - gépiessé és nem túl őszintévé válni.
Ha még több lenne bennem ezekből, akkor még arra is kitérhetnék, hogy egy rövid időszakban hányszor szólok rá egyre hangosabban kérem meg, hogy hallgasson el kicsit, hányszor figyelmeztetem, hogy azokat a doldokat, amiket piszkál, ne piszkálja, és a végefelé hányszor hívom vissza az ajtóból, nehogy lelépjen.

Ma a gyógyszertáros néni kb. két percig bírt kedvesen beszélgetni és érdeklődően hallgatni, majd feladta, és igyekezett minél gyorsabban kiszolgálni bennünket. Pedig még csak nem is ő volt az, akit a múltkor fennhangon figyelmeztetett a sasszemű, hogy az üvegajtajú szekrényben van egy pók, amit ki kellene onnan takarítania.

A megfelelő kezelésmódot még nem találtuk meg. A szelektív hallás bizonyosan nem válik be, mert képes - megszámoltam! - ötször is elmondani ugyanazt. A napokat némileg megkönnyíti, ha tudjuk, hogy vendég jön, akire úgy rászáll, hogy - bár mi nem tudunk vele beszélgetni - az illető kifacsarva megy innen haza, és abban is szoktunk bízni, hogy - bár déli alvás nélkül a napok nagyon hosszúnak tűnnek - este még ébren van esélyünk kivárni, hogy a napi beszédbe belefáradva elaludjon.

Mivel türelmem, energiám, időm és humorérzékem is véges, így mindez arra megy el egy-egy bolt- vagy gyógyszertárlátogatás során, hogy ép ésszel éljem túl lehetőleg ne felejtsek el semmit, ő ne törjön el vagy ne rontson el semmit, az ott dolgozókat ne utasítgassa mindenfélére, agysejtjeiket ne pusztítsa a szükséges mértéknél jobban, és mire végzek, ne tűnjön el.

Az itthoni dolgok egy külön eszmefuttatást is megérnek (de idő nincs rá, fülelek a hadova-gép felé), de bármennyire is úgy érzem néha, még elmenekülni sem tudok. Ezen a héten a heti rekord elég korán megszületett: a hétfőtől szabadságon lévő apja hétfőn úgy tíz óra magasságában mondta - már nem először -, hogy inkább dolgozni menne.

Hálós

Miután a tegnap a boltban kisírt lepkehálóról kiderült, hogy igazából halászháló, a "miért nincsenek itt a kertben lepkék" kérdéskörről átnyergelhettünk a "mikor megyünk horgászni" hangzásúra. Így sem könnyebb az élet.

2012. július 23., hétfő

Gyerekszáj LXI.

Monológok:
"...de mikor lesz karácsony? Már úgy aggódok, hogy nem lesz soha karácsony. ...se angyalka, se jézuska."
----------
"Még mindig azon gondolkodom, hogyan tudnánk a lufit onnan leszedni. ... Gondol, gondol. (közben ütögeti a fejét) Talán létrával? Nem. Emelővel! Ez az!"
----------
"A birkafelhők és a bárányfelhők játszanak egymással odafönn."

Pörgős

...és ma, a kelfeljbékát bűvölve, a legkisebb kétszer a hátára fordult.

2012. július 22., vasárnap

Akcióz II./5.

"Éhes vagyok! Éééééhes vagyooook! Így is tovább tudtál aludni, szedjed már a lábadat! Na, ne beszéljél már annyit! Miért suttogsz? A többiek úgyis alszanak. Adjaaaaad már végre!

Nem jön büfi, pedig valami bántja a pocakomat. Hiába simogatod a hátam, nem jön. Jaj, lefejeltem a szádat. Fáj? Felőlem sétálhatsz is velem, akkor sem fog sikerülni. Ugye milyen nehéz vagyok már?

Jó, cseréljük ki a pelenkát. Ahamm, sokat pisiltem. Te is ilyen sokat pisilnél ennyi folyadék után. Upsz, ez a kaja kijött. Elázott a ruhám is. Cseréljük ki. Igen, hajnalban jó átöltözni. Ez milyen ruha? Még nem is láttam. Jééé, kisautó van rajta. Nagy cucc!

Kérek még enni. Kiürült a gyomrom, naná, hogy kérek még! Nah, most már elég volt. Miért tukmálod, ha nem kérek? Ne erőltesd már! Lehet, hogy így nem bírom ki reggelig, de majd akkor megint felébresztelek. Nem, most sem jön büfi, de már nagyon álmos vagyok. Jó, tegyél hasra, hadd nyomódjon a pocakom. Érdekes, te nem fekszel hasra vacsora után.

Szia, reggel találkozunk!"

Párbeszéd

Vasárnapi idill:
Köhintek egyet a teraszon.
- Igen?
- Nem szóltam.
- Mit?
- Nem szóltam.
- Mit mondtál?
- Nem mondtam semmit, csak köhögtem.
- Jó.

Vendéges II.

Azt bezzeg nem mesélte el a blogjában a tegnapi vendégünk, hogy csak azért tudtunk egy keveset felnőttesen beszélgetni, mert amikor megérkezett, a nagyobbik, állandóan beszélő gyerekünk még aludt (sőt a csengő hangjáig még én is), utána gyakorlatilag csak a mesekönyvekkel és egyéb játékokkal foglalkozhatott. A kicsivel pedig rögtön egy magasabb szinten kezdték a barátkozást, mert majdnem annyit és úgy vigyorgott rá a kis fogatlan, ahogy a fürdőszobai elosztóra szokott. Hozott ám finom pizzát is a gyerekünknek, amit mi szülők vacsora helyett (mert ki vacsorázik már este 9-kor) meg is ettünk.
Lassan már úgy jön hozzánk, mintha haza jönne, két hét múlva bővebb körben folyt.köv. Addig is adtam neki egy kis munkát kértem tőle egy szívességet, ha már a blogjába is kirakta, és máshol is láthattam, hogy rendelkezik némi kézügyességgel.

Reggeles II.

Akinek összejött az élet... reggeli újságolvasás egészséges müzlivel karöltve (a szalonnáról nem készült fotó), gyerekblogba nem való mozdulattal a piszkálódó fotós számára:

Kerítős

Na és kerítés naná, hogy nem készülhet segítség nélkül.
Először csiszolni kell:

Majd jöhet a festés (igen, az ott a hátsó fertályon már egy festékfolt):

Az utánpótlás még csak távolról lesheti el a mesterség titkait:

Rajzolós

Egy időben Ákos minden nap új és új rajzzal jött haza a bölcsődéből, a kérdésemre, hogy melyik mit ábrázol, nagyon is határozott válaszokat kaptam. Az, hogy mi a mögöttes tartalmat nem feltétlenül látjuk a keszekuszának tűnő firkákba, bizonyosan már a felnőtté érés során elcsökevényesedett fantáziánk hiányosságára utal.

Ez a házunk:

Ez, mi más lehetne, mint egy színes krokodil:

És íme a zöldségek (pl. krumpli, sárgarépa), amiket el kell ültetnünk a kertbe:

Óvoda II.

Az ötlet csak reggel jött, délutánig sem idő, sem eszköz nem állt a szükséges mennyiségben a rendelkezésemre, de így is megszületett Ákos naptára. Napokkal, hetekkel, a már tervbe vett programokat jelző rajzokkal, bölcsődei és óvodai napokat jelző matricákkal. Jó lesz együtt számolgatni az eltelt és az óvodakezdésig még előttünk álló napokat, és jó lesz a tervezett programokat előre berajzolni.

Eredetileg naponként vághatóra terveztem, ezzel érzékeltetve az idő telését, de most sajnálnám szétszabdalni, inkább a már eltelt napok áthúzását találtam ki.
Amikor megmutattam neki és elmagyaráztam a lényegét, kérte, hogy meséljem el újra, mi van rajta, majd közölte, hogy "ez tetszik, anya!".

Akadt segítségem is, bár elég hamar feladta a szurkolást:

2012. július 21., szombat

Féliges

A nagyobbik kisfiúnk nem a félmegoldások híve, ha valamit csinál, annak megadja a módját, nem csak úgy félig-meddig nyúl hozzá a dolgokhoz.
Ha még melegen eléteszem a kaját, nem fújkálja, akármilyen éhes is, inkább kivárja, hogy meghűljön. Ha veszünk neki a krumpliboltban (Mekiben) sült "pumpit", nem nyúlkál útközben a dobozba, csak itthon nézi meg a vele adott játékot és asztalnál, komótosan kezdi el enni a finomságot.
Amikor pedig az öccsét etetem, és megkér, hogy ha végeztem, hadd üljön az ölembe, hiába kínálom fel rögtön az egyik lábam erre a célra, nem fogadja el.
Fél anya neki nem anya.

Reggeles

Igazán minden tiszteletem Murphy-é. Folyamatosan figyel, les valahonnan, és készenlétben áll, hogy ha esélye van fellépni, ne maradjon le róla. És nem is hagy ki egyetlen alkalmat sem.

A tegnapi utolsó bölcsődei nap után kitört öthetes szünet több okból némileg fenyegető, de megoldandó helyzetet teremtett. A feladat egy örökmozgó életben tartása (mit eszik öt héten keresztül?) és folyamatos szórakoztatása (mi mindent csináljunk, hogy ő ne unatkozzon, én pedig megőrizzem ép eszemet?) - mindez nehezítve egy, a létfenntartási ösztöneinek köszönhetően némi, de tényleg nem sok igénnyel rendelkező kicsi emberrel. A képet árnyalja, hogy a felnőtt-arányokat tekintve nem állunk túl jól, ebből az időszakból mindösszesen két hetet tölt velünk a dolgozó családfő.

Tervek vannak (jó lenne például legalább egyszer eljutni strandra), fixált programok is (kipróbáljuk, tudunk-e a családi körben töltendő három napra két gyerekre elegendő mennyiségű ruhát, játékot és egyebet a kocsiba begyömöszölni), és természetesen igények is akadnak ("anya, én szeretnék állatkertbe és Görögországba* menni").

Bizakodással telve hisszük, hogy megoldjuk, hiszen mások még több gyerekkel küzdenek töltik napjaikat, no de a kezdeti lendület már akkor megbicsaklani látszik, amikor az első reggel - feladva a közel egyórás vergődést és forgolódást - úgy fél 6 magasságában elindulok lefelé, és az utóbbi hetekben reggelente csak hosszas ébresztgetésre reagáló majdnem-óvodás három lépés után utánam szól. Bár soha nem történt még ilyen, de hátha most az egyszer visszaalszik, a mesecsatorna gyors bekapcsolása után magára hagyom.

Az erőm tovább fogy, amikor nem egészen öt perc múlva az éppen lefőtt kávémba kortyolnék, de felnyekereg a bébiőr. A hangos pukizás hangjára az izmok a megfeszült vállaimban szinte már elernyednek, nincs vész, csak a szél bántotta. Két korty után kiderül, hogy a második gyerekesek semmivel sem okosabbak tapasztaltabbak az elsőbabásoknál, mégis csak elérkezett a reggeli etetési idő.

A pici csomag félig csukott szemmel nyeli a reggelit, amikor megjelenik a nagyobbik, és nyüzsgésével mindent elkövet annak érdekében, hogy az se aludjon vissza, aki egyébként azt tenné. A pelenkázón a tiszta pelenkáját és ruháját is ügyesen lepisilő másodszülött átöltöztetése után közli is az elsőszülöttünk, hogy wc-re kell mennie. Naná, hogy nem csak kisdolga akadt, én is kellek hozzá.

A lenti tévé bekapcsolása és némi gyorstalpaló után ("ha a csillagos mesének vége van, nyomd meg a kis nyilacskát a távirányítón, és átkapcsol oda, ahol a tűzoltós mese jön"), háromszor a lelkére kötve, hogy ne kiabáljon, ne hangoskodjon, hátha az apja tudna még valamennyit aludni, visszarongyolok a jobb híján már a takaróját nyalogató kicsihez folytatni az etetést. Nem, ő mégsem eszik többet.

Innen már minden a megszokott medrében folyik ("aludjál még kicsim, hasra teszlek", és "nem, nem tudom a tévéműsort megváltoztatni, a szirénázós mese még később következik"), éppen most iszom a második kávémat, csak a gondolat zavar picit, hogy nem emlékszem, bekapcsoltam-e a bébiőrt vagy feleslegesen hurcolom magammal az adóvevőt.

(*Számunkra a tengerparti nyaralás annyira vágyálom számba megy, hogy nem is beszélünk róla. A kérdés az, hogy Görögországot ki említette neki.)

2012. július 19., csütörtök

Óvoda I.

Ma megérkezett a majdnem-óvodás gyermekünk óvodai jele öntapadós és felvasalható matrica formájában. Folytatódhat a ráhangolódás az őszi nagy változásokra.

Mi VI.

A fürdés utáni vacsoráztatás után leérkező Cs. arcát látva meg kell kérdeznem: - Mi történt?
- Először pukizott két olyat, hogy kihullott tőle a hajam. Alattomosat, hangja nem volt. Aztán a pelenkát is telerakta, attól a maradék hajam is kihullott. Majd szerintem ő is megérezte a szagát, mert kijött belőle a kaja is.

Amortizálós

Többen kellettünk ahhoz, hogy az új szandáljának orra két hét alatt elszakadjon. Először én vettem véletlenül újonnan ugyanolyat, amilyen bent a bölcsődében van neki, majd amikor a gondozónőkkek konzultálva az újat bentinek, az enyhén kopottat kintinek neveztük ki, valamelyikük összekeverte őket. Mára már mindkét pár kismotor-rágta orrú lett. Így viszont már a két párból is össze lehet egy viszonylag ép párat válogatni.

Már csak két nap van a bölcsődéből. Addig - ha mezítláb is megy ki az udvarra - ki kell bírnia.

(Ezek a lábbeli-projektek a legnehezebbek számunkra. Állandóan cipőboltba járok, mert 1. lemotorozza az elejüket, 2. kinövi őket, 3. fel sem veszi őket, mert nem szimpi.)

2012. július 16., hétfő

Fejlődős IV.

Az a pici csomag, akit pontosan 8 hete 2700 grammal hoztunk haza, a hétvégén meghaladta a 4700 grammot. Nem is tudom már egy kézben, a karomra fektetve tartani. El sem ér a kezem a hátsójáig, hogy rendesen megtámasszam.

Gyerekszáj LX.

A bölcsiből  hazaérve mesél: "Apa, mit mondtál a kocsiban? Nagydumás vagyok?"
----------
Az apja beszédét hallgatva: "Kiszakad az agyam, hogy apa mennyit beszél."
----------
Este nézi, ahogy beáztatom a fűfoltos nadrágját: "Azért teszed vízbe, mert zöld lett a fűtől? És a gyerekekek majd azt hiszik, hogy buta nadrág lett?"
----------
Különböző színű, formájú és nagyságú fajátékokat rakunk sorba, közben gondolkodom, hogy melyik alakot hogyan nevezzem neki, hogy értse (a háromszög pl. a piramis), mire megszólal: "A rombuszt ide rakjam?"

2012. július 15., vasárnap

Rabos

Így azért több látszik a világból:

Költőikérdéses II.

Az már a női és felnőtti én totális háttérbe szorulását jelzi, ha az áruházban a gyerekruhák és -könyvek végignézegetése után eszembe sem jut a felnőtt szekcióba is betérni?

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ruhaválasztékot illetően a kisfiúk még mindig jelentős hátrányban vannak a kislányokkal szemben.
Azt pedig még halkabban jelzem, hogy ez idő alatt nem csak a két fiú ellátásában és életben tartásában jeleskedett az itthon maradó szülő, hanem a vasalandó ruhák halmát is kivégezte.

Költőikérdéses

Hogyan tudja ébredés után egy órával totálisan leamortizálni az agyamat? Már egyetlen ép gondolat nincs a fejemben, a mondatok megfogalmazása pedig kifejezetten meddő vállalkozásnak tűnik ilyenkor, és ha hallom a közeledő hangját, legszívesebben elszaladnék. Úgy tűnik, kipihente a hét fáradalmait.
Ha a legkisebb végre megtisztel bennünket nyitottszemes jelenlétével, mindenki ép elméjének legalább részbeni megőrzése érdekében elindulunk valami szuper-fárasztó biciklizésre.

ui.: Most az apját találta meg - miután engem majdnem leborított a székemről a biciklijével - valami ilyennel: "kinyomom a pocakodból az ennivalót".

2012. július 14., szombat

Napirendes

Na, az nincs még, így igazodni sem tudok hozzá. Mert nincs. Vannak ám megfigyelések, amikre azért lehet támaszkodni:
  • Éjszaka egyszer ébred, vagy kétszer. Sokat eszik, vagy nem. De legalább mindig visszaalszik magától. És leszokott arról is, hogy ilyenkor rakja tele derékig a pelenkát.
  • Reggelente, függetlenül a reggeli időpontjától (ami viszont függ az éjszakai ébredések számától) a legéberebb, vagy éppen a kaja közepénél inkább visszaalszik. Ilyenkor egyre többet szemléli a színes játékokat, de főleg a fehér plafont.
  • Amikor hadonászik és tátog, éhes, vagy nem éhes. Esetleg szomjas. Vagy csak rosszul választotta meg a szülői kézbe kerülés iránti igényét jelző mozdulatsort.
  • Ha az esti fürdéshez készülődve - ébren tartás céljából - a nappaliban parkoltatjuk le, már nem alszik el, vagy elalszik. A zajok nem zavarják ilyenkor sem, kivéve, ha mi, felnőttek teszünk arrébb egy kanalat, mert a bátyja torkaszakadtából ordítva rohangálhat mellette, arra meg sem rezdül. Vajon azért van ez így, mert a pocakban is folyamatosan ezt hallotta? Bár kanálcsörgést is hallhatott, mert ettem én eleget.
  • Általában délután nyom egy hatalmas macit a pelenkába, vagy néha délelőtt. De mivel én - szaglásom hiányossága okán - a délutánra készülök, a délelőtti soron kívüli akció eredményének kiszúrásához a másik gyerekünk kell ("úgy hallom, valaki bekakilt"). Még szerencse, hogy ő legalább használja is az orrát, és nem csak arra, hogy mindenbe beleüsse.
Viszont szeret fürödni, figyel ránk és egyre többet gagyarászik.
Alakul ez, én mondom.

Sérülések II.

Útmutató a fociban megsérült boka ellátásának módjáról, a beteg testének elhelyezéséről:
Előnye: A felépülés így röpke öt, maximum tíz percet vesz igénybe, gyógyulás után az alany rögtön bevonható a takarításba. 

Multifunkci

Kettőhöz még van elég kéz:

2012. július 13., péntek

Nem-evős

A nem-evősnek bizonyítottan minimum három típusa létezik: van, aki valóban nem éhes, olyan is van, aki csak adott ételt nem kívánja a szájába venni, és megemlítendő az is, aki - ha egy pillanatra megállna és őszintén magába nézne, rájönne, hogy - igazából éhes, de - mivel nem áll meg - nem ér rá valamilyen fontos játék- vagy egyéb tevékenység miatt az asztalhoz ülni.

Kezelésük típustól és (szülői) vérmérséklettől függően különböző lehet. A szülői vérmérsékletet befolyásolhatja a szülői hangulati állapot, sőt a fáradtsági fok is, így előfordulhat, hogy a nem-evős kap valamilyen más, számára vonzóbb ételt (virslit, vagy virslit, esetleg virslit) vagy éhen fekszik le. A nem-evős természetesen ilyenkor is a világ legártatlanabb szemeivel nézve bepróbálkozik valamilyen édesség (pl. csoki) magához vételével, nagy gebasz esetén már nem-édességgel (pl. pudinggal) is beérné.

A szülő egy idő után már szívesen adna olyan édességet is, amiket a korábbi játszmák során - valamiféle szülői előrelátásnak köszönhetően - kinevezett nem-édességnek, vagy nem-annyira-édességnek (pl. tejszelet), de ezen vágyának kiteljesedése nagyban függ a szülői hangulati állapottól, sőt a fáradtsági foktól is. De elsősorban azt igyekszik az agyát elborító gőzzel bírkózva mérlegelni, hogy a nem-evős egyrészt az eseményeket megelőzően vett-e magához annyi tápanyagot, amitől reggelig nem hal éhen nem fogy le, vagy a nem-evésnek lehetnek-e a lágy szülői szívvel figyelembe vehető okai (pl. alapból hisztis nap).

Egy-egy ilyen akció kellőképpen hat a nem-evős és a szülője pillanatnyi lelkiállapotára is, nem pozitív irányba mozdítva azt, és kihathat jövőbeni - csakis evősöknek járó - kellemes időtöltésekre (pl. tervezett csavargós programokra).

A nem-evős és szülei hasonló játszmákat folytatnak le időről időre, melyeket az időpontjukat, kiváltó okukat, lezajlásukat és kimenetelüket tekintve sokszínűség jellemzi. Amennyiben a szülő hosszú távra tervez és vannak hozzá szabad idegsejtjei is, érdemes a következetességet, mint állandó elemet beépítve fellépni, és legalább ennyire fontos a nyugalmat megőrizni. A kellőképpen rafinált és/vagy higgadt szülő ilyenkor, de csakis ilyenkor, amennyiben a csillagok állása is kedvező, rész- vagy teljes sikereket érhet el.

Egy konkrét példa a fentiekre:
  • Nem, ő nem jön vacsorakészítésben segédkezni, mert ő nem éhes. Holnap se nem lesz éhes, és holnap sem eszik. (Figyelem! Ebben a stádiumban még nem érdemes erőt fitogtatni, a szereplők a játszmának még nagyon az elején járnak.)
  • A szülő látszólagos higgadt beleegyezését követőn meggondolja magát, és mégis a konyhába sündörög. (Itt különösen fontos a szülő higgadtsága és a nem-evés következményeinek nem előre vetítése.)
  • Idővel feladja a segítést, de rögtön játszani kíván, nem egyedül, és csakis az elfoglalt szülővel. (Amennyiben nem erőből kívánunk nyerni, adjuk meg neki a lehetőséget az együttjátszásra!)
  • Az elkészült vacsorára rá sem nézve kijelenti, hogy ő azt nem szereti és nem kér semmit, de hamar módosítja az álláspontját, miszerint inkább valami újdonságot, mondjuk virslit enne. (Ennél a pontnál felmerülhet bennünk, hogy engedjünk, de érdemes kockáztatni, és közölni, hogy nincs más itthon, az, ami a hűtőben annak látszik, valójában nem is az.)
  • Konok Kitartó ábrázatunkat látva megfutamodik, inkább csak tésztát kér, majd gyorsan hozzáteszi, hogy csemege uborkát is tegyünk mellé. (Amennyiben az elkészült szaftos húshoz mi egy pillanatnyi gyengeség hatására nem főztük meg a kis adagnyi köretet, csak egyet tehetünk: rohanunk tésztát főzni.)
  • Alighogy megérkezik a tészta uborkával, rájön, hogy a szaft mégis jó lenne hozzá. (Adjuk meg neki, ha már megfőztük!)
  • Végül feltalálja a spanyolviaszt, és közli, hogy húst kér a szaftos tészta és az uborka mellé. (Fordulóponthoz érkeztünk. Itt nagyon kell koncentrálnunk: nem boríthatjuk a fejére az egész lábas pörköltet, mert kárba vész az elmúlt egy óra türelmi játékának minden eredménye és eláruljuk, milyen hatással van mindez a gyenge idegrendszerünkre.)
  • A végeredmény adott: az alany csak a húst eszi ki a tányérjából, majd egy óvatlan pillanatban - menetközben odavetve az engedélykérő kérdést és a választ meg sem várva - lenyúl egy pudingot a hűtőből. (El lehet gondolkodni azon, hogy kitépjük a kezéből a pudingot vagy hagyjuk, de mivel örülünk, hogy legalább húst evett, hagyhatjuk.)
És azon is el lehet gondolkodni, vajon ki nyert ebben a menetben. Segítek: nem feltétlenül az okos és sokat látott szülő kerül ki győztesen.
Mindezek után a szülő is leülhet vacsorázni - már ha van még étvágya.

2012. július 12., csütörtök

Vendégkönyv II.

Nem vettem humorosra a figurát, mert akik olvassák, talán nem is ismerik a humorzsák- blogíró-oldalamat, és talán nem értenék meg, hogy számunkra tényleg milyen jó érzés volt a gyerekünket odajáratni. Így hát - helyhiány miatt a lenti szövegnél itt-ott rövidebben - igyekeztem visszaadni mindezt (és tényleg nem tudok már szépen írni): 
"A mi kisfiúnk, amikor tavasszal először említettem az óvodát, kategorikus nemmel válaszolt, sem óvodába, sem később iskolába nem akar járni, mondta, csakis a bölcsiben szeretne játszani.
A mi kis tűzoltónk csak a farsangon, csak a bölcsiben vette föl a tűzoltó jelmezét, még jó hogy fotó készült róla, mert mi azóta sem láttuk ebben az öltözékben.
A mi gyermekünket gyakorlatilag alig láttuk főzeléket és sok más egészséges ételt enni, mert azokat csak a bölcsődében fogadja el.

Ákos verseket és dalokat tanult, barátokat szerzett, élményekkel gazdagodott, és szemmel láthatóan vidáman és feltöltődve jött minden nap haza. Napirendet tett magáévá, átélte élete első gyerekharcait, és szabályokat tanult meg betartani.
A talán legfontosabbat ne felejtsük el megemlíteni: Ákos a bölcsődének és az ott dolgozóknak köszönhetően vált olyan nyitottá, amilyen most, és amilyenné talán nem is lett volna, ha nem ilyen jó intézménybe, ilyen kisgyermeknevelők kezei közé kerül.
A gyerekek életére kihat, amit otthonról hoznak, de – hisszük, hogy – legalább ennyire fontos, kikkel töltik a napjaik nagy részét kis életük első éveiben. Leírhatatlan az a biztonságérzet, ami végigkísért bennünket, a szüleit a mindennapjainkban, mert tudtuk, hogy amíg mi dolgozunk, a fiúnk jó helyen van.

Köszönjük mindezt Anette-nak és Andinak, Marikának és Erikának, és köszönjük a bölcsőde vezetőségének is, mert nélkülük nem lenne olyan szellemiségű az intézmény, amilyennek megismertük. Köszönjük, hogy a hétköznapokban minden fontos információt megkaptunk a gyermekünk lelkivilágáról is akár, és azt is, hogy a jó hangulatú nyílt rendezvények keretében mélyebb betekintést nyerhettünk a bölcsődei életbe. Köszönjük, hogy szükség esetén az itthoni tapasztalatainkat is megoszthattuk azokkal, akik a gyermekünket ilyen jól ismerik, és ők segítettek a felmerülő problémák megoldásában vagy a változásokra történő felkészítésben.
Az itt kapott útravaló, hisszük, elkíséri Ákost a további éveiben is.

Átmenetileg búcsúzunk csak, mert reményeink szerint – és mi lehetne ennél nagyobb köszönet – még egy fiút bízunk rátok és szerető, de következetes nevelésetekre.

„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.” (kínai közmondás)"

Nézelődős

Vendégkönyv

Tegnap hozzánk érkezett a Vendégkönyv, amit a bölcsődéből óvodába távozó apróságok szülei írogatnak már évek óta ilyen-olyan összegzéseket, milyen volt számukra és gyerekeik számára az ott töltött egy-két év. Belelapozva láttam komoly hangvételű írásokat, vicces verseket is, rajzokat és fotókat.

Az első gondolatom az volt, hogy jaj, most nem félig-meddig arctalanul kell valami szellemeset szókimondót "jót" írnom, hogyan is oldom meg a feladatot. Aztán rögtön eszembe jutott, hogy hiszen ez nem is egy megoldandó feladat, a blogot is csak akkor írom, ha ihletem és kedvem támad hozzá. Így rögtön eldöntöttem, hogy nem az esti őrület tennivalók közben fogalmazgatok, hanem kivárom az itthoni nyugalmat. No, és a mai világra jellemző következő ijedelmem a kézírás miatt támadt. Tudok én még egyáltalán írni? Mármint kézzel, szépen, olvashatóan. Hát tudok, kérem szépen, muszáj lesz, de mivel itt nem működik a törlés gomb, először gépen írom meg a piszkozatot. A gondolatfoszlányok már tolulnak, csak sorba kell őket állítanom.

Akcióz II./4.

"Na, végre elmentek. Végre csend van. Jól hallottam, hogy holnap tényleg itthon lesz a nagyfiú?

Felmegyünk pakolászni? Miiii? Én még kicsi vagyok ehhez. Hova teszel? Azt hiszed, ha a hordozóból látlak, és te folyamatosan felnőtt dolgokról beszélsz nekem, akkor türelmes leszek? Hát, nem! Igen, ezek a bodyk már szűkösek. Mi az, hogy nincs elég a következő méretből? Milyen ellátást kapok én itt? Jó, majd vegyél!

Jé, ez mozog? És itt van az a piros valami, amit szoktam bámulni. Érdekes. Mozog az is. Jó, nézem kicsit. De azért nyekegek is, nehogy azt hidd, hogy hosszasan leköt. Mi ez? Fúj, víz? Kiengedem a számból. Várj csak, mégis kérek egy kicsit! Uh, jó nagyot nyeltem, most megint kifolyik a számból. Nem adsz többet? Persze, dolgod van... Lerúgtam az egyik zoknimat. Igen, mindig csak erről a lábamról sikerül, a másikon biztosan a szerintetek kusza lábujjaim fogják fel.

Most hova megyünk már megint? Kit érdekel, hogy veted be az ágyatokat? Inkább vegyél ki innen! Eh, most meg a hangos nagyfiú szobájába megyünk. Micsodaaaa? Itt is pakolászol? Persze, neki van jó sok ruhája. Kivételeztek vele? És ha ő nem nő olyan gyorsan, mint én? Ő többet érdemel?

Jó, menjünk le! Hééé, engem itthagytál. Miért a szennyestartót viszed először? Engem már nem bírsz el? Nemáááá', most megint a mosógépbe pakolsz? Miért nem tudod ezeket akkor megcsinálni, ha én alszom? Nem, nem akarok a kanapéra feküdni. Vegyél inkább fel! Az mi? Aha, kérek egy kicsit. Igen, növesztem még a hurkáimat. Ti felnőttek úgyis úgy odavagytok a husis combjaimért. Nem kérek, mégsem vagyok éhes. Jó, büfizek. Hehe, a tegnapi pólód is jó foltos lett estére, most is pecsételek rá kicsit.

Oké, fektess a karodra! Álmos vagyok, behunyom a szemem. Itt vagy még? Ja, tényleg, még a karodban vagyok. Megint behunyom. Mi ez a mozgás? Már megint a lépcsőn megyünk? Miért nem tudod megvárni, hogy elaludjak? Ezek a felnőttes elvek, persze. Nehogy már elkanászodjak. Hasra teszel? Jó, ezt szeretem. Ne zörögj már azzal a szúnyoghálóval! Takarót is kapok? Most már hagyjál, aludni szeretnék! Menjél netezni!"

2012. július 11., szerda

Vásárlós

Telefon a Spar-ból:
- Anya, szereted a zöld almát?
- Hááát, én jobban szeretem a pirosat.
- Kóstold meg a zöldet, kérlek!
- Rendben, a kedvedért megkóstolom.
- Apa, vegyünk anyának zöld almát! Megkóstolja. Majd én fogom a kezemben és hazaviszem neki.

Fejlődős III.

Amíg nem jön rá, hogy a babakocsiban hanyatt fekve a lába irányába nézve többet lát a világból, addig marad a kupola belsejének nézegetése, vagy az esetek többségében a fejbúbja irányában, nyakatekert pózban történő szemlélődés. No, és rövid idő után következik a hadonászva nyekegés, mert ez azért elég unalmas lehet így. Hason fekve már érdekesebb a helyzet, lehet a hálón keresztül kifelé bámulni, de idővel újabb hadonászás jelzi, hogy már mindent, amit csak lehetett, megnézett. És lehetőleg ne a hátára vissza fordítsam, hanem vegyem ki, és a karomból mutassam meg az érdekesebb látnivalókat. Jól éreztem én, hogy a súlya napról napra jobban nyomja a karomat, tegnap már 4,5 kg fölött mutatott a mérleg.

2012. július 10., kedd

Fejlődős II.

Igyekszem visszaemlékezni, de - blog hiányában, a jótékony feledtető hormonoknak köszönhetően - nehezen megy,  hogyan is teltek egy párhetes Ákossal a napjaink. Emlékeim szerint ő még főleg evett és aludt pici korában, de azt, hogy vajon mikor kezdett evés után nem rögtön visszaaludni, nehéz felidézni. Ahogy arra sem emlékszem, hogy egy játszani még képtelen, de már nézelődő csecsemőt hogyan tudtam lekötni úgy, hogy az unalom elkerülése érdekében ne kelljen a hátsóját ide-oda cipelnem.

Legkisebbikünk újabban már igényli a napi két-három hosszabb ébrenlétet, és - bár még mindig nagyobbnak tűnik az alvásigénye az internetes fórumokból ismert babák nagy részétől - amikor ébren van, nem nagyon szeret kanapén fekve vagy pihenőszékben üldögélve nézelődni. Mivel már követi szemével az érdekes alakokat, néhány napja elővettem a játszószőnyeget, felszereltem érdekes lógós figurákkal, de ezt annyira még nem értékelte, a fehér fal bámulása teljesen elvonta a színes figurák látványától. Unalmában sírásig ritkán jut el, ő inkább a nyekegős fajta, de ez a hang is tud idővel idegőrlő cselekvésre késztető lenni, ilyenkor a kis test áthelyezésre kerül valamilyen más tároló felületre, esetleg kerülök vele egyet a lakásban. Úgy tűnik, ez utóbbi a leginkább vonzó számára, ilyenkor nagy szemekkel, bólogatókutyás fejmozdulatokkal fedezi fel a világot a vállam fölött.

Az elalvását illetően is sincs okom panaszra. Nem kell őt ringatni, nem kell vele sétálgatni, sőt nem kell babakocsiban tologatni, de ha nem elég fáradt, bizony az ágyába berakva nem feltétlenül alszik el némi nézelődés után. Naná, ez nekünk sem menne! Kivétel ez alól az éjszakák sora, mert akkor mindkét evés után rögtön visszahelyezhető a helyére és álomba mozgolódja magát. Napközben az elpilledés pillanatát megvárva viszem a szobájába, így annak tudatában hagyhatom ott, hogy nem a lakás ágyán kívüli, éppen ezért talán számára vonzóbb pontján, hanem egyedül, a saját ágyában alszik el. Ha pedig így történik, egy újabb nap telik el, amikor közelebb jutott az önálló elalvás csínjának-bínjának elsajátításához, ami anno Ákosnál olyan jól működött. (Ezt csak kétéves kora körül rontottuk el, amikor a bölcsődei kezdés és az új házba költözés együttes hatására jobban vágyta a közelségünket.)

A babakocsi sok kicsi számára álomba ringató, másoknak pedig mumus. A mienk séta és program közben mélyen alszik benne, az sem zavarja, ha közben hajóra szállunk vele vagy éppen egy hangos gyereksereg közelében tartózkodunk, de a reggeli levegőztetés, amíg én frissen mosott ruhákat teregetek, egy álló babakocsiban nem túl vonzó számára. Idővel türelmetlenné válik, kezdődik a nyekergés és a hadonászás. A cumi ilyenkor nem nagyon segít, mert bár szemérmetlenül korán előkerült nála is, - a bátyjával ellentétben - nem marad meg a szájában. Érthető módon, hiszen nem jön belőle kaja, miért pazarolja rá az idejét.

Nem érzem vészesnek a helyzetet (sőt inkább mondanám, hogy minden rendben, már ha lehet egy ilyen friss élet esetében ilyen messzemenő következtetéseket levonni), de telhetetlen szülőként már a jövőre gondolva igyekszem következetesen tanítani őt arra, hogy időnként egyedül is el kell szórakoztatnia magát, ahogyan az egyedüli elalvást a jövőben is jobban preferálnák lusta szülei. Minden bizonnyal könnyebb lesz, és nem kell állandóan méricskélnem, mit hogyan teszek jól, ha a napirendje szilárdabbá válik, és emellett már a játékra való képesség csíráját is érzékeljük nála. Ennek kedvező előjeleit folyamatosan tapasztalom, és reményeim szerint ez csak egyre jobb lesz.

A hétvégi rokonsereg és programáradat közben többször megállapítottuk, mennyire szerencsések vagyunk ezzel az apró csomaggal. A gyermekünk - igaz, hogy a védettebb tetőtéri szobájában - minden hangoskodástól függetlenül lealudta, amit lealudni szándékozott. Amikor útra keltünk, gyakorlatilag csak enni ébredt föl, majd folytatta a durmolást. A szállítóeszközök váltogatása, és a kis testének kiságyából babahordozóba, babahordozóból babakocsiba, majd onnan újra babahordozóba áthelyezése nem zavarta. A három nap csúcspontjának ebből a szempontból talán a vasárnapi mekis kajálást tekinthetjük, amikor ő türelmesen várva arra, hogy mindenki jóllakjon, mintegy félórán keresztül büvölt egy, a hordozójára tekert színes játékot, annak is az időnként meg-megmozduló pillangós részét.

Igen, megállapíthatom, hogy ténylg nem lehet okunk panaszra. Már csak elrontanunk nem szabad.

2012. július 9., hétfő

Fiús

A kicsi és a kevésbé kicsi:


















Az apa és a nagyfia:

Vendéges

A hétvégére megszálltak bennünket az oroszok megérkezett a rokonság apraja-nagyja, így összességében tizen kerülgettük egymást a fürdőszobában (de az asztalnál csak 9 főre kellett teríteni, mivel a legkisebb még fekve eszi az adagjait). A három tömény nap alatt legekben bőven volt részünk:

A legrohanósabb: mindkét reggel, amikor a várható hőség miatt igyekeztünk időben elindulni a tervezett programokra - többé-kevésbé sikerült is a terveket tartanunk.

A legkelendőbb: az ásványvíz és esténként az idegnyugtató alkohol - az okát magyarázni nemigen kell.

A legpirosabb: a csak a gyerekei kenegetésében gondos anya válla és háta a nap végén.

A leghangosabb: a két 4 év alatti fiúgyermek felváltva, néha egyszerre, kora reggeltől késő estig.

A második leghangosabb: a ruhástul többször megfürdetett felnőttek menekülésének hangjai.

A legmegdöbbentebb: az első napon a fürdetés elől elsunnyogó nagybácsi arca, amikor az árnyékban ruhástul hűsölve két lavór vizet kapott - de legalább a telefonja éppen nem volt nála.

A legviccesebb: a sógor (by keresztapu) jövendölése kb. egy óra eltöltése után a rokonoktól felpörgött nagyobbik gyermekünk társaságában, miszerint nem ad az üveghangot nap mint nap hallgató szomszédnak sok időt, fél éven belül tuti felvágja az ereit.

A leggyakrabban ismételt szavak: hagyd már azt békén!, ne kiabálj!, ha nem eszel, nem megyünk fagyizni/játszóterezni/állatkertezni stb., nyugalom, rögtön indulunk!, add ide a kezed!, ne szaladj el!, jaj, de cuki! jaj, milyen kis nyugis! - ki-ki válogathat, melyiket melyikünk melyikünknek mondogatta.

A legnyugisabb: az aprónép legapróbbika, aki gyakorlatilag végigaludta a programokat (is), csak a kaja érdekében tisztelte meg a társaságot a jelenlétével.

A legtöbb: a program - volt itt játszóterezés, fagyizás, hajókázás, hekkezés, állatkertezés, medencézés.

A legváratlanabb: a hajóról látott autós üldözéses jelenet a napjainkban zajló Burce Willis-film forgatásának részeként.

A legizzasztóbb: két négy év alatti fiúgyermek terelgetése és életben egyben tartása.

Azt hiszem, a nagymama most újragondolta az ajánlatát, miszerint a két fiút egyszerre is szívesen fogadja nyaraltatás céljából...

2012. július 5., csütörtök

Bölcs

Amolyan új típusú gyermekszáj-bejegyzés.

A mi gyermekünk veszekedést itthon nem szokott hallani, vitának, amolyan kisebb nézeteltérésnek volt már akaratlan fültanúja. Érthető módon nem szereti az ilyet, és néha akkor is ránk szól, ha mi felnőttek hangunkat felemelve ugratjuk egymást, mert azt hiszi, az már nem a normális hangnem.

Az egyik este történt egy kisebb - hidegzuhanyos - véletlen baleset a zuhanyrózsa át nem állítása miatt. Az emiatt a szülőtársnak tett megjegyzésem ("igazán mondhatnál neki annyit, hogy bocs") nem nyerte el a tetszését.
A mi okos nagyfiúnk a konfliktust érzékelve először utána szólt, hogy kérjen bocsánatot tőlem. Majd amikor elmagyaráztam, hogy mivel ő kapta a hidegzuhanyt, tőle kell bocsánatot kérni, elgondolkodott és helyesbített ("kérjél tőlem bocsánatot, apa"). Majd négyszemközt közölte velem, hogy ő fölmegy apa után és megbeszéli ezt vele. És végül pedig - újragondolva a lehetőségeket és feledve az őt ért sérelmet - kitalálta, hogy majd reggel megkéri apát, üljön mellé mesét nézni, és "AKKOR MINDENKI BOLDOG LESZ".

Néha felnőtteket megszégyenítően bölcsek tudnak lenni ezek a kicsi gyerekek.

Testvérek II.

Néha úgy tűnik, elfelejti, hogy már ő is velünk van. Hazaér a bölcsiből, és nem keresi, nem kérdez felőle, sőt először még azt sem veszi észre, hogy a kanapé sarkában van a kis csomag. A nap nagy részében ugyanolyan hangos, mint volt, de mégis mintha picit tudatosabban figyelne arra, hogy ne repesszen üveget a hangjával. Gyakran odabújik mellé, megpuszilgatja, megsimogatja (általában a feje tetejét, ahol nem szabad), vagy az arcát (a kicsi pedig kapkod a szájával a keze után). Amikor nyűgösködés van, ő az első, aki odaér, simogatja, odadugja az arcát az arcához, és duruzsol neki ("nyugi, nyugi"). A cumit örömmel dugdossa a szájába, vízzel is megkínálja, és ha más eteti, akkor figyelmezteti, hogy a cumisüveget úgy tartsa, hogy a folyadékkal megteljen a cumi, és a kistestvére ne levegőt szívjon belőle. Néha odaül mellé, és elmondja neki, hogy ő az okos, nagy tesója, és elsorolja, mi mindent tanít meg majd neki. A látogatóknak elmondja, hogy a kicsi milyen "cukika", és elmeséli nekik,  hogy a kistestvére még nagyon kicsi, nem tud beszélni, és nem ehet még olyan ennivalókat, amiket mi szoktunk. Szokott neki játékokat is adni, időről időre elfelejti, hogy még nem tudja azokat megfogni. Soha nem mondta még, hogy inkább vele foglalkozzak, de időnként akkor kér valamit, ha éppen etetés van, mintha nem látná, hogy foglaltak a kezeim. Azon kívül, hogy szófogadatlanabb az utóbbi hetekben, és még inkább igényli az esti összebújásokat, láthatóan nem viseli meg az új felállás. 

Már várom, milyen lesz az, amikor együtt is tudnak játszani.

2012. július 4., szerda

Akcióz II./3.

"Éhes vagyok. Éééééhes vagyoooook! Hol vagy már? Letelt a három óra. Már megint beszélsz hozzám, ahelyett, hogy kivennél. Ne paskold a fenekemet! Éhes vagyok, enni kérek.

Na, végre! Ha most leteszel a kanapéra, és azt hiszed, hogy a hangodra elhallgatok, nagyot tévedsz. Ja, már el is készítetted a kaját? Nem szoktál te ilyen fürge lenni.

Hohó, az ott mi a konyhában? Az ebéded? Óh, éppen ebédelni készültél? Azt gondolom, tudod, hogy ha kihűl, már nem lesz olyan finom... Te is éhes vagy? De nyammogok, melegem van.

Elég volt, nem kérek többet. Igen, most csak ennyire voltam éhes. Inkább pihenek kicsit, behunyom a szememet is. Nem akarok büfizni. Kifolyatok egy kis tápszert a számból a válladra. Hogyhogy hol volt ez eddig? A számban tartogattam.

Hova mész? Mit csinálsz? Csak megsúgom, hogy annak nem lesz jó vége, ha a mélyhűtő ajtaját nem csukod be rendesen. Na, jó, te tudod. Majd kapsz, ha hazaér apa.

Szomjas vagyok. Nem kérek tápszert, ha kilökdösöm a számból a cumit, akkor nem kérek. Ha nem kérem a tápszert, és mégis csócsálom a kezem és cuppogok, akkor szerinted mégis mire van szükségem? Ne puszilgassál már megint! Vizet. Vi-zet ké-rek! Ideje volt megértened. Csodálom, hogy egy gyereket már elláttál akkor is, amikor még nem tudott beszélni. Jut eszembe: a hangos nagyfiúnak ne engedd meg máskor, hogy itasson. Mindig a torkomig nyomja a cumisüveget.

Csak szólok, hogy a mélyhűtő ajtaja még mindig nincs rendesen bezárva. Csak gondoltam, ha már leolvasztottad, akkor ne fagyjon be. Én szóltam.

Jó, akkor inkább alszom egyet."

Estés II.

Közel négy éve csak bizonytalanok voltunk a jövőt illetően, most már igazán bizonyosan tudjuk, hogy mi négyen maradunk a családban, hiszen itthon egy szobát fent kell tartanunk a vidékről érkező rokonoknak is. Azt is eldöntöttük, hogyan teszünk ez ellen, de rá kellett jönnünk, hogy felesleges volt nekünk erről határoznunk,  mert esténként vagy valamelyik kis méretűt a kívánatosnál később nyom el a buzgóság, vagy valamelyik nagyobb (értsd: én) az elvárhatónál hamarabb merül el álomországban, no és a déli órákban is mindig akad újabban nem-alvós aprónépünk, hiába fárasztjuk le őt nem titkolt szándékokkal. Reggelente pedig, nos, az esetek jó részében nem amellett a férfi mellett ébredek, aki társam jóban és rosszban.
Nem kívánunk nagycsaládossá válni, de azért az érdekelne, hogy mások hogyan tudták a családbővítési lépést már két meglévő gyermek mellett megtenni.

2012. július 3., kedd

Akcióz II./2.

"Oké, nézzük, mennyi az idő. Óh, még korán van. Fülelek. Még nem indultak el a bölcsibe, itthon van az a hangos nagyfiú is, aki tegnap először cumit tömködött a számba, aztán úgy megrázta a pihenőszékemet, hogy majdnem kiestem belőle. Inkább úgy teszek, mint aki még alszik.

Léptek, jön az egyik felnőtt. A szőrösebbik az. Apa. Ha tudnák, milyen viccesen néznek ki, ahogy az ágy mellé lopakodnak és bárgyú vigyorral az arcukon fölém hajolnak, biztosan nem csinálnák többet. Csend van, már ki is ment? Kinyitom résnyire a szemem. Hoppá, lebuktam! Behunyom, hátha nem vette észre.

Trappol felfelé az a fiú is. Ezek soha nem indulnak el a dolgukra? A szomszéd szobában már megint a szokásos hezitálás megy, mit vigyen magával a bölcsibe. Még csak egyszer jártam ott, sok-sok játéka van, nem hiszem el, hogy ilyen nehéz kiválasztani valamit. Végre kitalálták. Hiába igyekeznek a felnőttek csendben tartani, ez a gyerek nem tud halkan beszélni, pedig itt vagyok én, a kicsi, és még aludnék.

Na, végre csend lett. A tévét is kikapcsolták. Anya is elment? Itthagytak egyedüüüüüül? Ja, nem, csak anya megint azt hiszi, hogy van még egy kis ideje magára. Hehe, mocorgok kicsit. Nyekergek is. Persze, nem jön fel. Milyen anya már az ilyen? Nyugodtan csinálja a kávéját.

Szerintem most azon gondolkodik, hogy lesz-e ideje reggelizni. Nyekergek megint. Hangosabban csinálom. Hehe, most már tényleg nem tudja, egyen-e. Nem eszik. Vár. Akkor visszaalszom kicsit."

2012. július 1., vasárnap

Bitorlós

A mai napon nem éreztünk túl nagy vágyat a csavargásra (csak én kaptam vásárlós kimenőt), de itthon is jól szórakoztunk. Amíg a medencét már élvező nagyobbik gyermekünkkel hármasban vizipisztolyos csatát vívtunk, a kicsi azt tette, amit gyakran tesz, csak éppen új, a saját szobájánál egy fokkal hűvösebb helyiségben:

Beszélgetős

A tegnapi nagy nap volt, hallhattam egy tudatos, beszélgetős gügyögést a legkisebbtől. Ahogy a hálátlan kölkök általában nem az őket nap mint nap kiszolgáló és körülugráló anya nevét mondják ki először, a mi első ga-ga-ga-nk sem nekünk szólt, hanem egy akkor először látott kedves felnőttnek. Naná, hogy az ő énekhangját is jobban értékelte az én egyversszakos bóbitás tudományomnál, nagy szemekkel figyelte a halk zümmögést.
Ha ideköltöztetünk valakit magunkhoz, talán átaludt éjszakát is kapunk ajándékba.