2012. szeptember 28., péntek

Barátkozós

Nagyobbik fiúnk ma sírt az óvodában, mert Dénes, a legjobb barátja nem akart vele játszani, inkább egy másik kisfiút választott pajtásnak. A békülési kísérlet (ami ölelésben nyilvánult meg) és némi fenyegetőzés ("akkor nem jöhetsz a születésnapi bulimba") végül is meghozta az eredményét, a fiúk boldogan ölelgették egymást az öltözőben, de a tüske bizony ott maradt.

Amikor este rákérdeztünk, hogy miért esett ez neki ilyen rosszul, hiszen attól ők még barátok ("Dénes a legjobb barátom, én nem akarok mással játszani"), és rávilágítottunk, hogy mással is lehet ám játszani, hiszen ő is Lillussal bújócskázott délután, rögtön jött a következő probléma ("és mi lesz, ha Dénes is mással játszik, és Lillus is mással játszik, és én egyedül leszek?").

Igen, ezek olyan szülői szívet facsaró kérdések.

Idő(t)töltős

Azok, akik nem voltak még soha otthon egy kisbabával, vagy voltak, de már megkoptak az emlékeik, esetleg egyik táborba sem tartoznak, viszont hatékonyabbak az átlagnál, joggal kérdezhetik, mit lehet otthon egész nap csinálni. Ha pedig a kisbaba még jó alvó és magában jól eljátszogató típus is, a kérdés még inkább húsba vágó.
Lássuk hát az egyik nap egyik tetszőleges órájának történéseit:

Hazaérkezés, alvó gyermek ruházattól részbeni megszabadítása és ágyában elhelyezése - 3 perc
Kávékészítés, lerogyás a teraszra - 2 perc
Laptop bekapcsolása, első kedvenc oldal megnyitása, ismerős blogok friss megjegyzéseinek elolvasása - 10 perc
Széltől felbroult ruhaszárító állvány felállítása, ruhák visszateregetése és eligazgatása - 3 perc
Közösségi oldal meglátogatása, zártcsoportos kommentek elolvasása, beírogatás az érdekes témákra - 10 perc
Ásványvíz pohárba töltése és elfogyasztása - 2 perc
Széltől felbroult ruhaszárító állvány felállítása, ruhák visszateregetése és eligazgatása - 3 perc
Közösségi oldalon egy érdekes könyv akciója alapján könyv rendelése - 2 perc
A könyvrendelés ellenértéke utalásának megkísérlése - 2 perc
A könyvrendelés ellenértéke utalásának megkísérlése - 3 perc
A könyvrendelés ellenértékének utalása - 2 perc
Széltől felbroult ruhaszárító állvány felállítása, ruhák visszateregetése és eligazgatása, a szárító szélvédett helyre állítása - 3 perc
Blogposzt írása - 10 perc
Blogposzt gépelési hibáinak javítása - 2 perc
Közösségi oldal meglátogatása, zártcsoportos kommentek elolvasása, beírogatás az érdekes témákra - 3 perc

Látható, az óra minden perce kitöltve, nincs itt idő henyélni.

Evős III.

"Hmmm, ez az almalé? Ez nagyon ízlik!"

Akarat(os)

Vezető típusú emberekből amúgy is túlkínálat van ebben a családban. Már egy ideje sejtem, és egyre erősödik bennem az érzés, hogy a legapróbb családtag is igen erős akarattal bír már most. A kezdetben mosolygós angyalka képében tetszelgő minidiktátor egyre gyakrabban villogtatja a foga fehérjét, bár fog hiányában a gondolatolvasás iránti elvárása emelendő ki. Kérdés, hogy mivé tud ez fajulni, ha már helyváltoztatásra és beszédre is képes lesz.

Ennek a vonásnak az esti órákban kell természetesen kiteljesednie. Az egyik ellenszerét nemrég találtuk meg. Fürdésidő közeledtével berakjuk őkelmét a  nagyobbik őkelme mellé a szoba szőnyegére, hadd kösse le magát a bátyja imádattal történő nézegetésével. Fél szemmel azért figyelni kell őket, nehogy túlszeretgetés esete forogjon fenn. Idővel a nagytesó-nézegetést felváltja az aktuális játék bekapásának sikertelensége fölötti mérgelődés, ennek jegyében a visítás és hörgés. Így eshet meg, hogy az ideiglenes bébicsősz nagyobbik gyerekünk egyszer csak elegánsan kiszól: "Vigyétek el innen ezt a gyereket, nem hallom tőle a mesét!"

Mivel én sem vagyok az a visszafogott típus a mindennapjaink vezénylését tekintve, jaj annak a családapának, akit ide, közénk vezérelt a sorsa.

Állatos

Csak a tények rögzítése céljából álljon itt, hogy az a gyermek, aki a "mit szeretnél hétvégén csinálni" kérdésre 10-ből 9-szer az állatkertet választja, és ennek köszönhetően már rég' úgy járunk oda, hogy belépés után ő mondja meg, merre induljunk, és időről időre egy-egy állatos könyvére kattan rá, és meseolvasás gyanánt a benne látottakat kell kielemeznünk, felismeri többek között
  • a sisakos kazuárt,
  • a kaffervarjút és
  • a szurikátát,
tudja például, hogy
  • a bálna és a delfin emlős állat,
  • a rák időnként kinövi a páncélját, és újat növeszt magának (kivéve a remeterákot, aki levetett páncélba vagy csigaházba bújik),
  • a polip tintát lövell ki magából,
és nagyon tart
  • a tűzhaltól, akiről a neve miatt mindig azt hiszi, hogy tüzet csinál az óceán mélyén, de ha ott nem is, akkor mindenképpen, ha kijön a vízből,
továbbá visszatérő kérdése
  • különböző állatokkal kapcsolatosan, hogy azok pontosan hol élnek, illetve
  • mikor (nappal vagy éjjel) vadásznak, és
  • hogy ezek az állatok pontosan mit is esznek,
és az egyik kedvenc játéka
  • az én élőhelyre, kinézetre és táplálékra vonatkozó leírásom alapján ráismerni, melyik állatról mesélek, sőt
  • időnként már ő is talál ki ilyeneket, hogy én találgassak.
Szülő legyen a talpán, aki lépést tud vele tartani.
Ha nem színész, akkor állatorvos vagy állatkerti gondozó lesz belőle. Vagy munkagépet vezető ember. De mindenképpen menedzser beosztású, mert a vezetői hajlam elég erős benne.

2012. szeptember 26., szerda

Tornázós II.

A jobbos fejtartás a heti két gyógytornának köszönhetően megszűntnek nyilvánítva, ha biccent is, rögtön korrigál. A gyermek, aki kb. háromhónaposan néhányszor hasról a hátára fordult, és azóta sem csinált semmi hasonlót (csak mérgelődik, ha nem éri el a játékot), szinte már a hátáról a hasára fordul. Úgy, hogy a gyógytornász görgeti. Na, de ezzel még ráérünk.
Szerettünk (vagyis inkább én szerettem) odajárni, és már az alany sem néz rám olyan vádlón két nyögés között, amikor ide-oda gyömöszöli az a kedves gyógytornász. Külön öröm, hogy a közvetlenül a torna előtt elfogyasztott kaját sem hányja a szivacsra.
Azt nem tudom, hogy bárki kap-e ilyen ajánlatot, vagy csak az "átlagosnál cukibb" kisfiúnknak köszönhetjük a felajánlást, de élünk a lehetőséggel, és a jövőben még megyünk néhányszor, mert "mindig van mit csinálni". De csak addig, amíg ilyen jó idő van, és kedvem is van sétálni.

Óvoda V.

Ha az óvónők kérik, hogy a gyerekeket - egy képzés miatt - a szokásosnál kicsit korábban hozzák el a szülők, a ráérős gyedes anyuka természetesen időben odatolja a bringát babakocsit. Így eshet meg, hogy még láthatja a Katica csoport udvarra készülődésének menetét, és azt, hogy a gyermekén aznap a harmadik nadrág koszolódik éppen össze. A jólnevelt gyermek és szerető testvér örömmel fogadja a családja egy részét, köszön az anyukájának, megmutogatja a kistestvérét a csoporttársaknak, majd, mint aki jól végezte dolgát, beáll az udvarra induló sorba.

A másodszülöttjét - testi épsége érdekében - egyik karjában egyensúlyozó anyuka, miközben a másik kezével igyekszik az aznapi szennyes ruhát kicibálni az ovis zsákból, már csak arra figyel fel, hogy az óvónéni rácsodálkozik a sorban álló létszám feletti lelkes friss óvodásra, majd mosolyogva legyint egyet és magával viszi őt is az udvarra, hadd koszolja össze teljesen azt a harmadik nadrágot.

Az udvaron ismét megörül az időközben utána baktató anyukájának, újra megmutogatja a kistestvérét, sőt a legjobb barátjának meg is engedi, hogy megpuszilja a kistestvére lábát. Szigorúan csak a lábát, ahogy anyukája tanította. Ő természetesen bennfentesként a kicsike arcát is megsimogathatja alig koszos kezeivel.

Az óvodától nagy nehezen elszakított kis óvodás a jó időre és a másnapi óvodai szüreti mulatságra tekintettel ezután ellátogat a közeli zöldségeshez, ahol különböző gyümölcsök vásárlásra közben elbeszélget a zöldséges nénivel is, és - bár az anyja ugrásra készen figyel, nehogy valami arcpirítót mondjon, megkéri, hogy válaszoljon a kérdéseire hangosabban, mert nem hallja jól.

Ezután már csak a játékbolt kínálatának megszemlélése, az alacsonypadlós buszra várakozás, félútig séta, majd buszozás következik, és végre mindenki hazaér.

Gyerekszáj LXXI.

Variációk egy témára:

Nézi a vasaló égette sebet a karomon, megsimogat és közben együttérző hangon megjegyzi: "Látod, apa, milyen borzasztó?"
----------
Az apja óvodába menet a kekszmorzsás száját látva megkérdezi, hogy anya nem mosta-e meg az arcát indulás előtt: "Nem mosta meg! Anya egyre borzasztóbb."

És a ráadás:
Mondja egy ismerősnek: "Nem szeretnék hozzátok bemenni, mert félek a férjedtől. Olyan rémisztő!"

2012. szeptember 24., hétfő

Akcióz II./7.

"Itt már unatkozooooom! Halloooood?! Gyere, szórakoztassál! Miért megyünk fel? Nem vagyok még álmos, úgysem alszom még. Nem, nem kérek tápszert. Vizet sem kérek. Jó, mégis kérek egy kis vizet. Elééééég! Azért feszítem magam, mert elég a víz!

Most hova mész? Miért hagysz itt a kiságyban? Jééé, szia, kék elefánt! Hogy vagy? Én, köszi, jól vagyok. Most körbeforgok. Hova lett a kék elefánt? Miért csak az ablakot látom innen? Anya! Anyaaaa! Hooool vagy? Nanemár! Miért ilyenkor reggelizel? Nem azt mondtad, hogy takarítunk?

Na, végre! Hova megyünk? Ez a hangos nagyfiú szobája, ugye? Miért teszel már megint le? Mit csinálsz? Mit csinááááálsz már megint? Az nem mindig elég, ha csak beszélsz hozzám. Nem, az sem elég, ha látlak is közben. Nem érdekel apa nadrágja, meg a varró bácsi, meg semmi sem érdekel! Nagyon nem hat meg, hogy te közben végeznéd a dolgod. Vegyél fel! Hallod?! Vegyél fel! Böff! Broáff! Hihi, olyan lett a pólód ujja is!

Már megint miért teszel le? Hasra. Persze. Mintha az csodaszer lenne. Húúúú, mekkora sárga mackó! Húúú, ez sokkal nagyobb, mint én vagyok. Jééé, és ez a másik, mi ez? Mit bégetsz ezzel a kis feketével az orrom előtt? Ez vicces! Milyen kis puha! Most bégessél megint! Hééé, bégessél!

Most miért megyünk a szobámba? Nem vagyok álmos! Neeeem vagyooook ááááálmos! Nem kérek vizet. Jó, mégis kérek! Mégsem! Mégis! Mégsem! Mégis! Feszítem magam! Böfff! Lehet, hogy inkább tápszert kérnék. Nem, nem biztos. Csukódik a szemem. Mire felhozod, lehet, hogy már késő.

Már nagyon álmos vagyok. Nem tudom nyitva tartani a szemem. De azért elmondom, hogy nagyon rosszul esett, hogy nem vettél fel rögtön. És az is, hogy mindig átteszel máshova, ahelyett, hogy cipelnél a karodban. Nem, még nem fejeztem be. Csukott szemmel is tudok panaszkodni. Még azt akartam megkérdezni, hogy ha most mégis megyek aludni, akkor mi lesz a takarítással?"

Gyerekszáj LXX.

"Ott van egy pókháló! Hívjuk meg keresztanyuékat a születésnapomra, és kérjük meg keresztanyut, hogy szedje le onnan azt a pókhálót!"

2012. szeptember 21., péntek

Testvérek IV.

Lesős

Van abban valami szatíros báj, ahogy jövet-menet az óvoda kerítésén keresztül, a bokrok takarásából igyekszem meglesni a nagyobbik gyerekünket. Olyankor annyira tud hiányozni, szívesen látnám csak egy pillanatra, hogy szülői felügyelet nélkül mennyire felszabadult, de eddig még soha nem szúrtam ki. Túl közel nem merek menni, mert az óvónők még azt gondolják, őket ellenőrzöm (természetesen az is érdekel, hogy például mennyi ruhát adnak rá ebben az őszi időben), és még kitalálják, hogy ha ennyi ráérő időm akad, ugyan miért nem viszem haza a Dumagépet is. (Ez az ottani beceneve, vajon miért?)

Nosztalgiás

Hiába első gyermek, aki ennek köszönhetően a világ közepe volt számunkra, (szégyen) nem emlékeztem rá, mikortól hallhattunk tőle kerek mondatokat. Azt bizonyosan tudom, hogy éppen az első születésnapján tette meg az első önálló lépéseket, de az óvodai kérdőívben nem erre voltak kíváncsiak. A tegnap esti korai elalvásomnak köszönhető mai korai ébredésem utáni egy órát az előző blog átbogarászásával töltöttem. Naívul kezdtem az elején, mintha egy 14 hónapos gyermek kerek mondatokban beszélhetne, és elidőztem egy-egy bejegyzés fölött, megnézegettem a fotókat is, naná. Tudatosult bennem az is, hogy nem (csak) az első hónapok voltak a nehezek, én is akkortájt lettem újra igen fáradt, amikor elindult és elkezdett pakolászni.

Végül is megtaláltam: a 2. születésnapját követően már voltak háromszavas (alany-állítmányos) mondatok. Úgy döntöttem, azok már elég kerekek ahhoz, hogy megosszam az óvónénikkel.

Eszembe jutott viszont, hogy milyen jó lenne lementeni, és ki is nyomtatni, füzetbe kötni a több mint két év termését, amíg még megvan az a blog. Valakinek esetleg valamilyen ötlete a megvalósítást illetően...?

2012. szeptember 20., csütörtök

Memóriás

Most hogy már két gyerek orvosi és egyéb hivatalos ügyét kell intéznem, igen komolyan kell koncentrálnom, hogy az éppen érintett gyermek nevét mondjam be, emlékezzek a pontos születési dátumukra és a helyszínen is a velem lévő kártyáját adjam át. Vajon, ha nem két azonos nemű, hasonló hangzású nevű gyerekünk lenne, akkor is ilyen nehezen mennének ezek a dolgok? És hogyan oldja meg mindezt egy három- vagy többgyerekes anyuka?

De haladok, haladok. Ákos névnapját már tudom (hacsak nem kavar be a szökőév, mert naná, hogy olyan nevet sikerült találnunk, amelyik ide-odacsúszkál), már csak Ábelét kellene megtanulnom.

2012. szeptember 19., szerda

Piros

Az egyik úgy három és fél éve, a másik ma este készült:

Kényeztetős

Hazafelé jövet gyakran felvesz egy-két falevelet, virágot vagy faágat, ajándékba hozza az itthon lévő szülőjének. Ha eszik valamit, gyakran megkínál magától is másokat, és ráveszi a nem-kérőket is, hogy csak egy falatot egyenek belőle, csak kicsit kóstolják meg a finomságot. Volt egy időszak, amikor "az én játékom" és az "enyém" felkiáltással nem akarta a játékait megosztani más gyerekekkel, de ez nagyon hamar elmúlt. Újra és újra megtapasztaljuk, milyen jószívű.

Tegnap az oviból hazafelé jövet szintén kitalálta, hogy valamilyen ajándékot hozna nekem. Bementek a virágboltba, kiválasztott egy virágot, elbeszélgetett a virágos nénivel, majd teljesen hazáig cipelte a meglepetésemet, és a háta mögé dugva hozta oda hozzám. Csak úgy kaptam egy fokföldi ibolyát.

2012. szeptember 17., hétfő

Négyes

A ma négyhónapos gyerekünk érzésem szerint - ne legyen igazam! - igen erős akaratú lesz. Ha nem találom el rögtön, hogy mit inna, milyen szögben inná, mindezt milyen testtartásban tenné, és egyébként mikor tartana szünetet, igen erőteljesen jelzi nemtetszését. Ha pedig hosszabb ideig hagyjuk ott, ahol éppen letesszük, és a nyekergésére még az sem ugrik, akit egyébként meg tud vezetni (értsd: a bátyja), szintén igen hangosan tud méltatlankodni. Amikor pedig elálmosodik, és én botor ezt később veszem észre a szerinte kívánatosnál, hosszasan bír panaszkodni, fejét belefúrja a vállamba, és akkor is végigmondja a sirámait, ha már alig bírja nyitva tartani a szemeit.
Néhány napja ráérzett a hörgős sikítás műfajára, azóta hason fekve szinte rekedésig képes ordítozni csak úgy, kedvtelésből.
Egy hete a gurgulázó kacagásig is eljutott, biztosan nagyon viccesnek találta az apja udvarlását, mert - amíg  a meghatódástól toluló könnyeim törölgetése céljából nem kellett letennem - a karjaimból kacagott a viccesebbnél viccesebb apai mondatokon.

2012. szeptember 16., vasárnap

Fürtös

Miután a szombatra régebb óta tervezett program vendéglátónk betegsége miatt füstbe ment, úgy gondoltuk, majd itthon töltjük a délutánt, úgyis túl sokat vagyunk nem-itthon. Aztán jött egy reggeli fél-meghívás, és - miután a lovaglást követően én még tudtam némi pénzt költeni őszi ruhatár frissítése címén* - mégis elindultunk.
Magyaráztuk a rokoni kapcsolatokat, kihez milyen szálak fűznek bennünket, példákkal is illusztráltuk, és azt is igyekeztünk megértetni, hogy mit jelent a szüret, de azt nem gondoltuk, hogy egyesek számára ilyen jó mókának ígérkezik a spontán szerveződés.

Még élénken él az emlékezetemben az 1-1,5 éves kora körüli időszak, amikor indulás előtt még gyorsan elszaladtam wc-re is, vendégségben/programon gyakorlatilag nem mertem inni, nehogy újra el kelljen mennem, és itthon is meggondoltam, mikor tűnök el a szeme elől, mert szinte minden egyes esetben ordítással reagált. És arra is emlékszem, hogy a bölcsődei szülők számára is nyitott rendezvényeken az egy nagy kupac gyerektől és hozzátartozótól távol volt egy kisebb kupacunk nekünk kettőnknek, mert ő, főleg ha valamelyik szülője is ott volt, mindig külön vonult, és csak bennünket keresett a tekintetével.
Ez a gyermek tegnap már a kocsi leállításakor közölte, hogy látja apa unokatestvéreit ("igen, már látom őket, ott járkálnak"), kiszállt a kocsiból, köszönt mindkettőjüknek, majd az egyiket magával rángatva eltűnt a telken. Mire a járni még nem tudó gyerekünket átraktuk a babakocsijába, már sehol nem láttuk. Később megjelent egy félvödörnyi szőlővel, aztán újra elindult világgá. Mondanom sem kell, végig szóval tartotta és foglalkoztatta a szüretelők egyikét.

 (*Hihetetlen, de egyre többször érek úgy haza a vásárlásokról, hogy magamnak nem hogy nem veszek semmit, de el sem megyek a felnőtt ruhák közé nézelődni.)

2012. szeptember 14., péntek

Gyerekszáj LXIX.

Ugrásra készen áll a csörgővel a kezében, és amikor a kistesója elnyekkenti magát, mindig megrázogatja az orra előtt, majd rám néz: "Látod, anya, nem azért sír, mert éhes. Nincs, aki csörgetje neki a csörgőt. Mert ha csörgetjük neki, akkor felvidul."

Hűvös

Nem is bánom, hogy ilyen hűvösre fordult az idő, mert már attól tartottam, hogy az óvoda vezetése feljelent bennünket, amiért ipari mennyiségű homokot hordunk haza az ottani homokozóból a gyermekünk ruházatába, de főleg a cipőjébe rejtve. (A zsebeiben legutóbb virágmagokat mostunk tisztára.)
Így viszont újra felmerült az örök anyai kérdés: mit adjak a gyerekre. Az örök dilemma, hogy mibe öltöztessem a nagyobbikat az útra és bentre, és mibe bugyoláljam a kisebbiket, ha autóval vagy gyalog megyünk el itthonról, illetve ha itthon heverészik a lakás különböző pontjain. Újra számba véve az itthoni gyerekruha-állományt, született egy újabb bevásárló lista, mert az elmúlt időkben szorgos hangyaként hazahordott ruhák kevésnek bizonyultak.
Nem segít a kisebbik esetében az sem, hogy az őszi születésű bátyja után ő tavasziként érkezett. Arra még van esélyünk, hogy ősszel a nagyobbtól örökölt tavasziak, tavasszal pedig az ősziek méretben stimmelnek majd, de ettől eltekintve hiányérzetem van bőven. Az viszont - a kincses ágyneműtartó újbóli átvizsgálásának köszönhetően - már egyértelmű, hogy családunk azon tagjának van a legtöbb mini méretű farmerja és kordbársony nadrágja, aki a legkevésbé használja ki azokat. Egyszerűen nem tudom felidézni, hogyan került ide ez a rengeteg macsós babacucc.

2012. szeptember 12., szerda

Evős II.

Egy hét kellett hozzá, és végre beadta a derekát a nagyobbik gyerekünk, megkóstolta a vajas kenyeret. ("Féltem tőle, csak kicsit haraptam, de rájöttem, hogy ez finom."). Az óvónéni legalább olyan büszke volt magára, mint ha beszélni tanította volna meg. Naná, ez utóbbi könnyebben ment nekünk is.

A kicsinknek pedig jobb az étvágya mostanában, mint korábban volt. Az e fölötti örömünket csak az árnyékolja be kicsit,  hogy mindezt az eddig átaludt éjszakák rovására teszi, újabban hajnali 3 óra magasságában nagyon türelmetlenül kér enni.

2012. szeptember 11., kedd

Nagynapos

Nagy, mármint sok. Szerintem a számgyertyát azért találták ki, mert egy bizonyos évszám fölött a hozzá igazodó gyertyamennyiség - hacsak a torta nem hatalmas méretű - élet- és tűzveszélyes is lehet. Na de ha az ember lányának élete párja kihagyhatatlan poénnak találja az ipari mennyiségű gyertya beszerzését, és mindezt még egy tűzijátékkal is megfejeli, az ünnepelt bizony segítségre szorul. Az egyik segítő hősiesen fújta, a másik pedig végig visongott az örömtől, miközben a segítő személyzet hol a kidőlni látszó tüzijáték után kapkodott, hol a lángra kapó szalvétát oltotta el kis híján a saját gyereke fején:

Hát így ünneplünk mi kerek évszámot. 

2012. szeptember 9., vasárnap

Esküvős

Nos, életünk első esküvőjén is részt vettünk a hétvégén (mármint az elsőn, amin közösen), és mint ilyen elsőt, kicsit nehezen vittük véghez, és a készülődés során is mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne normálisan menjenek a dolgok.

Úgy kezdődött, hogy a négyesben történő menyasszonynézést hamar újragondoltuk, amikor kiderült, hogy mama éppen ezen a hétvégén látogat meg bennünket. Gondoltuk, kettőt rögtön nem hagyunk rá, de legalább az egyiket, és akkor azt, amelyik eléggé ragaszkodik hozzá és biztosan nem hagyja majd itt a már nagyon várt vendéget holmi unalmas program fejében. Mi pedig a kevésbé macerással a hónunk alatt részt veszünk a szertartáson.
Mi így terveztünk, a nagyobbik gyerekünk pedig újraterveztetett. Nem tudta még, mi az esküvő, de azt határozottan a tudtunkra hozta, hogy ő inkább velünk jönne. Így az a gyerekünk maradt nagyszülői felügyelet mellett, aki ilyen határozottan még nem jelzi a szándékait.

A garantáltan rohanós készülődés és majdnem-elkésés tuti receptje a következő:
  • Arra a napra még tervezzünk be egy lovaglós, békanézős programot!
  • Az ajándék beszerzését ütemezzük a lovaglás utánra, sőt, ha már arra járunk, töltsük az időt gumicsizma-vásárlással is!
  • Ne találjuk ki előre, hogy milyen ruhákat vennénk föl, ezért kezdjünk ebéd előtt még a ruhásszekrényekben is válogatni, majd ebéd után vasalni!
  • Készülődés előtt még ébresszük fel a picit is, hogy ő is hosszasan ebédelhessen!
  • Hagyjuk éberségünket egy pillanatra elaludni, aminek köszönhetően a nagyobbik gyerekünk öltözködés előtt kiszökhet még kicsit rohangálni, ezért iktassunk be egy gyors zuhanyt neki is!
  • Bízzuk az öltöztetését a nagymamára, aki a gondosan összeválogatott ruhaneműkhöz az itthoni, kicsit már szakadt cipőt adja rá! Amikor rákérdez, hogy így megfelelő lesz-e, vágjuk rá, hogy persze, biztos, miértne!
  • Ezek után útközben bökdössük folyamatosan elsőszülöttünket, aki addigra érzi úgy, hogy aludna egyet, és az út utolsó egy percében mégis hagyjuk elaludni!
Garantált az izzadós, sietős megérkezés.

2012. szeptember 7., péntek

Tornázós

Alattomosan toluló könnyekből kijutott a héten. Az is egy ilyen alkalom volt, amikor a kicsinket láttuk a gyógytornász kezei között ügyesen és komolyan, néha elmosolyodva produkálni. Ide az anyai aggodalom vitt bennünket, amit - bár a gyerekorvos szerint nincs vész - szükségesnek éreztem.
Az első találkozó nagyon jól sikerült, köszönhetően az alany kipihentségének és jóllakottságának. Az érzésem részben igazolódott be, a mi pici fiúnknak semmi baja nincs, a szakember szerint is "gyönyörűen erős a háta", hason fekve nem meglepő módon nagyon szépen tartja a fejét, és a hanyatt fekve gyakran látott jobbra biccentés csak egy rossz beidegződésből ered. (Naná, hogy érdekesen tartja a fejét, ha a babakocsi hálóján a feje fölött csak úgy lát ki.) Így néhány alkalom is elegendő lesz a szebb tartáshoz.

A legmeghatóbb pillanatban - és ezt az egészet végig néző apja is pontosan érzékelte - igen csak nyelnem kellett, hogy az a gombóc eltűnjön a torkomból. Ezen azért sokat segített az a pillanat, amikor a nagy tornázgatás közben az a gyermek, aki igen egyhangú táplálkozása ellenére is hajhullajtóan szagosakat tud eregetni, nyomott egy amolyan igazit az egyébként nagyon kedves és aranyos gyógytornász orra alá.

Óvoda IV.

Miután a második napon a nagy-kisfiú már ott is aludt, a harmadik napon reggel én is tiszteletemet tettem az óvodában. Mivel én még nem tudtam, hogy melyik ajtón melyik szobába kell bemenni, és akkor mit kell csinálni, és egyébként semmit, de semmit nem tapasztaltam még meg, egy igazán okos és figyelmes vezetőt nyertem meg magamnak. A friss óvodásunk végigvezetett mindenen, amit a reggeli érkezéskor tudnom kell, és el is magyarázta, mi hogy történik

Figyeltem, ahogy a bölcsőde kapuja előtt szemrebbenés nélkül elhalad, mintha már le is zárta volna magában a múltat, ahogy büszkén mondta az éppen arra járó gondozónőknek, hogy ő oviba megy, ahogy az ("anya, ott a buszmegállónál elfordulva") a kapun belépve határozottan elindult a megfelelő bejárathoz, ahogy odaérve rögtön leült a ruhás zsákja elé és cipőt cserélt, ahogy az új fésűjének megkereste a helyét, ahogy a szobába belépve megölelte az óvónénijét, ahogy a táblán a felső sorba helyezte a jelét, jelezve, hogy ő aznap ebéd után ott is alszik, ahogy elköszönés után rögtön elment az egyik sarokba játszani.

Figyeltem, és kérdeztem, és kommentáltam a történteket, és reagáltam a mondataira. Aztán hazamentem, és az ajtón belépve elöntöttek a könnyek. Csak nagyon nehezen tudtam kinyögni, hogy nincs semmi baj, csak a mi fiúnk egyszer csak lépett egy nagyot előre, és annyira, de annyira ügyesen és zökkenőmentesen tette mg ezt a fontos lépést, hogy újra meg kellett állapítanom, az elengedés főleg a szülőnek nehéz.

Azóta már szerzett egy sérülést ("anya, a libikóka visszaütött"), sok új szabályt tanult, amiket valami újfajta bölcsességgel meg is oszt velük itthon ("a házikóba nem mehetünk be, mert az nem a mi részünk"), néhány szokást itthon is bevezetett ("ha kérünk enni, fel kell emelni a kezünket"), és csak sejtjük, hogy sok olyan élményt szerez, amiről bár beszélni dumagép létére sem hajlandó, összességében biztosan pozitív, mert minden reggel első szóra elindul az oviba.
Minden nap éhesen jön haza, hiába, a válogatós gyereknek az oviban még kevesebb babér fogára való falat jut, és mostanában egyébként is jobb étvágya van (fogyókúrára is kellene fognunk, ha nem akarunk hirtelen egy új gyerekülésbe beruházni, mert a régit kezdi kinőni).

A hét elején a bölcsis gondozónője is telefonált, érdeklődött, hogyan telt az első napja, majd később nekem is megsúgta, hogy meglátása szerint kedvenc lesz a gyerekünkből, mert az egyik óvónéni gyakorlatilag egész nap a hintánál állt és lökte a magát hajtani lusta hintamániást.

A gombócok a torkomban azóta is gyűlnek időre időre, de már valahogy könnyebben legyűröm őket.

Estés III.

Elnéztem őket, ahogy a nagyobbik bejött a kisebbik szobájába már pizsamában, és a kisebbik arca rögtön felragyogott a láttán, majd a nagyobbik arcát is elöntötte valami hihetetlenül meleg és gyengéd mosoly, és amikor odahajolt hozzá, hogy megpuszilja az arcát, a kicsi tátott szájjal fordult utána. És csak azt vettem észre, hogy homályosodik a szoba, és az apjuk vigyorogva szól, hogy vigyázzak, mert nincs nála zsepi.

Vajon honnan tudják, hogy a másikat szeretniük "kell"? Hogyan és mikor születik meg a testvéri szeretet?

2012. szeptember 3., hétfő

Óvoda III.

Elérkezett a nagy nap. Az óvodai összevissza-kommunikációnak köszönhetően a bölcsiből érkező új óvodások egy része 8-ra, a többiek 9-re érkeztek. Mi a másodikba tartoztunk, itthon közel egy órán keresztüli lassított reggelizést követően esett be az óvodásunk apai kísérettel. D., a kis barátja, akivel szerencsésen egy csoportba is kerültek, kétségbeesetten üldögélt az egyik széken, mert az ő barátja, Ákos mégsem volt ott reggel, holott a szülei azt ígérték neki.
A szintén hiányos kommunikációnak köszönhetően csak menetközben derült ki, hogy igenis jár az ebéd az első napon is, így újragondolva a napi beosztást, és látva, hogy a fiúk a többhetes szünet után mennyire örülnek egymásnak, szülőtársam abban maradt az óvónénivel, hogy ebéd után hozza el a mi fiúnkat. A barátok az udvarra kiérve megrohanták a favonatot, és rögtön el is utaztak vele Afrikába.

Holnapra a felgyorsult tempónak köszönhetően már ottalvást tervezünk. És hogy milyen az emberi természet, azoké az emberéké, akik a vártnál hosszabb ideig lettek egygyerekesek, máris beindult a tervezgetés. A családfő férfihoz méltóan koaxkábelt vásárol és fúrni készül, na meg másra is, de az nem gyerekblogba való, míg én kettecskén kihúzott kanapék aljának kitakarításáról és ikeás könyvespolc-vásárlásról álmodom.

Schumis

A legkisebb végül itthon maradt, mert természetesen akkor aludt el, amikor indultunk volna, de mi ketten kilátogattunk - a nyár utolsó napját és a kellemes időt kihasználva - a kerületi városnapok rendezvénysorozatra. Tetszik, hogy minden évben van ilyen, és ahhoz képest, hogy minden program ingyenes, mégsem gagyi. És külön tetszik, hogy gondolnak a gyerekekre, kreatív sátor, pontgyűjtő verseny és egyéb kikapcsolódási lehetőség is vár rájuk. Mi is készítettünk bőrből elefántos nyakláncot, de mindenekelőtt most először kipróbálta a mi nagyfiúnk egy ilyen kis autó vezetését is:


Már a sorban állva jutott eszembe, hogy ez első ilyen alkalom lesz, aggódtam is picit, hogy talán nem is megy majd neki. De még jó, hogy félelmemet nem ragasztottam rá (ahogy a kutyáktól való tartást sajnos valószínűleg tőlem örökölte), és igazán jól vette a kanyarokat az akadályt.

2012. szeptember 2., vasárnap

Zenélős

És igen, közel négy év után is tud egy szülő meggondolatlan lenni. Bár mostanában már sikerült a zenebölcsődei időkben bevásárolt furulyát, ilyen-olyan csörgőt és egyéb hangszert, később innen-onnan kapott zenélő ketyeréket viszonylag mélyre elsüllyesztenem, a mai városnapi rendezvényről vásárfiaként egy xilofonnal tértünk haza.
Az új szerzeménnyel osztatlan sikert értünk el a személyzet otthon maradott tagjánál is.

Most éppen cirkuszos játék készülődik, megyek, megkeresem a piros bohócorrot. Csak az életszerűség kedvéért.

Találóskérdéses

"Hány majmot tud egy kígyó megenni?" A találós kérdés gyakran elhangzik nálunk újabban, de a megoldást még soha nem hallottuk ("biztos sokat"), pedig biztosan van valami vicces válasz rá. (Pedig már a google-ban is rákerestem...)

Készülünk az őszre, előkerültek az elmúlt időkben felhalmozott gyerekruhák, a családfő természetesen rácsodálkozott a mennyiségre. Ugyan mikor került be ez a sok minden a házunkba? Szépen apránként...

És ugyan hogy lehet egy kicsi fiú mellénye ilyen nagy egy még kisebbé mellett?

Könyvfalós

Ballagós

Most már tényleg lezártuk ezt a korszakot. Aznap még kicsit szomorkás is voltam, mert jó volt ott neki is, és nekünk is, de már nem tarthatjuk ott tovább, lépnünk kell az óvoda felé.
Pénteken kerti ünepséggel egybekötött ballagáson vettünk részt, életünk első olyan ballagásán, ahol mi szülői minőségben feszítettünk. Tudtam, hogy komoly változás előtt állunk, de amikor megláttam a virágcsokrokkal érkező szülőket, újra belémhasított az esemény jelentősége.

A(z el)ballagó gyerekek először uzsonnáztak, majd az udvaron játszottak még egy órácskát. A mi nagyfiúnk szokás szerint a favonat körül tartózkodott főleg,
 a fűben is heverészett egy keveset,
 majd utoljára kipróbálta a mászókát.
 A helyiségek körbejására után izgatottan várta a társaival együtt az ajándékot,
 itt talán még el is gondolkodott, vajon mit kapnak búcsúzóul.
A kavalkád egy része folyamatosan ott gomolygott a nagy izgalomtól mély álomba merült kistesója babakocsija körül,
 aki azért a buli végére felébredt,
 és vigyorát is megcsillogtatta M. néninek.

Nagyfiúnk a délután közepén közölte, hogy ő nem akar oviba járni, majd amikor emlékeztettem, milyen kedves volt az óvónéni (akit a szemtanúk elmondása szerint rövidke látogatása során meg is ölelgetett), és hogy milyen új játékok várnak rá a szomszédban, így már rögtön át is akart oda menni.

Holnap reggel új fejezet nyílik kis életében, amit mi (is) legalább olyan izgalommal várunk, mint ő.