2012. október 31., szerda

Szünetes

A lassan négyéves gyermekünk az őszi szünet alkalmából - megkímélendő az összevont óvodai csoportokban az erre az időre ütemezett áramszünet miatti vaklálástól - a hét során itthon leledzik. Nem jött ez olyan rosszkor, itthon talán könnyebb lesz a szombati Nagy Szülinapi Bulira az egészségét is megőriznünk, és láthatóan jól is esik neki itthon ráérősen molyolni.

A napok pörgősen telnek, úgy érzem, egy végeláthatatlan etetési és ételkészítési, öltöztetési és pelenkázási, játszó és szórakoztató körforgásba kerültem bele, ami csak időnként enyhül egygyerekes elfoglaltsággá - mivel soha nem alszanak egyszerre az ebadták. Tegnap a kellemes napsütést kihasználva még a kertet is rendbe raktuk hű segítőmmel (a kicsi természetesen végigaludta a munkálatokat), jutalmul pedig ebédre pizzát rendeltünk, amiből a megfáradt kerti munkás ugyanannyit evett, mint jóétvágyú anyja.

Elképzelni nem tudom, mekkora lehet az óvodai huszonfős csoportban a hangzavar (nem véletlenül nem lettem végül sem óvónő, sem pedagógus), de miután a gyermekünk háromszor is megjegyezte, milyen nagy itthon a csönd, vélhetően egy óra múlva hullana tőle a hajam.
Kisebbikünk csak annyit érzékel mindebből, hogy nem kap rögtön enni, ha ő úgy gondolja, hogy itt az idő, hogy a hangos bátyját többet látja, de ahogy elnézem csodáló tekintetét és boldog röpködését a nagytesó látóterébe tévedése minden egyes esetében, nincs ellenére az őszi szünet együttes eltöltése.

Még kettőt alszunk ("anya, két csendes pihenő lesz még addig?"), és nálunk is nagyobb lesz az alapzaj, érkeznek az unokatesók a születésnapos köszöntésére, és rögtön itt is töltenek két éjszakát, ha már elindultak erre a  hosszú útra.
Addig pedig például ma elindulunk a nagy BKV-körútra, mert én, akinek a hátsójához az elmúlt években hozzánőtt az autó, eljutottam arra a szintre, hogy két gyerekkel szívesebben indulok el busszal, villamossal, mint autóval, ami magában foglalja a repülő leszállásához is elegendő parkolóhelyek keresgélését, a két gyerek állandó ki- és bekötözését, a kisebbik hordozóstul cipelését, miközben a nagyobbikat kézzel, vagy legalábbis folyamatos pofázással szólítgatással igyekszem magam mellett tartani. Jó lenne még téli sapkát vennünk a nagyobbiknak, aki nem csak megnyúlt, okosodott is fejben is rendesen nőtt az előző tél óta, de tartok tőle, hogy annyi gyaloglásra már nem tudom őkelmét rávenni.

Gyorsan leírom még, hogy jó ez most így, mert dél magasságában már biztosan nem tudnám ugyanezt őszinte mosollyal az arcomon megtenni.

2012. október 30., kedd

Gyerekszáj LXXIII.

Sikerült a húrt túlfeszítenem a kicsinél ("gyorsan kiteregetek még, csak nem annyira éhes..."), ezért minden kanál után balhézik, odahívom a bátyját, hátha rá figyelve elhallgat: "Jóvan, jóvan, Ábel! Nyuginyuginyugi! Mindjárt tele lesz a pocakod, aztán mehetsz aludni, és ha felkeltél, mehetsz doktornénihez."

Sportolós VIII.

Az utóbbi úszásórán ismét megszállta valami a gyermeket, nem volt hajlandó a mélyebb vízbe bemenni, de legalább a szélén pacsált egyet, amíg a kis barátja természetesen halacskákat megszégyenítő mutatványokkal szórakoztatta magát és a medence szélén ugrásra készen ijedező édesanyját.

Mindeközben mi, anyukák embert próbáló feladat elé állíttattunk azzal az adatlappal, amit az úszóiskola kérésére kellett kitöltenünk. A tanfolyamra járó gyermek születési dátumánál nagyon kellett koncentrálnom, hogy jót írjak be, majd a szülők mobilszámánál kénytelen voltam szégyenszemre elővenni a telefonomat, hogy az apai számot is be tudjam írni. (A neve beugrott.) Csak akkor nyugodtam meg, amikor ugyanígy járt el az anyukatárs is. De ez a nyugalom csak addig a percig tartott, amíg ő vigyorogva megjegyezte, hogy elírtam a gyerekem nevét, mert azt, akit az uszodába hordok, nem Ábelnek, hanem Ákosnak hívják.

A tegnapi nap egyébként is névkeverősnek bizonyult, mert a gyerekorvos is kijavított, amikor Ákosnak a rutinvizsgálaton már átesett öccsét, Ákost hoztam föl példaként, arról mesélve, hogy mi történik most vele.

Igen, azt hiszem, elég nekünk a két gyerek, a harmadikat talán ott is felejteném valahol.

Itthoni

Egyszer csak maga elé rakta a kétes tisztaságú konyharuhát, és közölte, hogy ő most szakács:


Őt pedig rabul ejtette a kedvenc tükrös cipője:

2012. október 28., vasárnap

Kívánós

Kedves Mikulás!

Először is szeretném jelezni, hogy ha egy N. Ákos nevű kisfiútól egymás után több kívánságlistát is kapsz, kérlek, ne lepődj meg! Onnan ismered meg a leveleit, hogy szép színesek, nagy gonddal rajzolt sorokat látsz rajtuk, és a saját kívánságai mellett felsorolja a kistesója, apa és anya vágyait is.

Másodszor kérlek, hogy a meleg téli csizmára vonatkozó kérését tekintsd tárgytalannak, mert mi már vettünk neki egy szőrmés bakancsot, aminek annyira örült, hogy körbeugrálta benne a cipősbolt gyerekrészlegét.

Harmadszor pedig jelzem azt is, hogy bár légy viszonylag kevés van nálunk, a légycsapót mi is örömmel megvesszük neki, hadd legyen vele boldog. Bár előtte várunk kicsit, hátha elfelejti ezt a különös ötletet.

Mivel eljöttödig van még néhány hét, bizton számíthatsz további hasonlóan megírt levelekre is, bennük újabb és újabb kívánságokkal, ezért az összesítés elvégzésével még várj kicsit! És mielőtt bérelnél egy nagyobb szánt, egyeztessünk mindenképpen, hogy szerintünk kell-e még néhány virgácsot is a csomagok mellé raknod.

Köszönettel: Ákos édesanyja, teide

Ui.: Ha a trombitát ide mered neki hozni, másnap Ákost trombitástul visszazsuppolom hozzád egy-két egyéb hangos játékkal együtt.

Elakadós

Lehátrál a szőnyegről, majd vidáman elevickél valamelyik sarokba:

Évfordulós

Öt éve ezen a napon tudtam olyan spontán lenni, amilyen ritkán, és egy invitálásra rögtön igent mondtam. A következő 10 percben megbántam néhányszor ezt hirtelenséget, de már nem volt visszaút, mivel az internetkapcsolat már nem élt, egyéb elérhetőségét pedig még nem ismertem. Nem is sok esélyem lett volna visszakozni, mert a szelíd erőszakot is bevetette, amit később is alkalmaznia kellett néhányszor, nehogy elfussak előle. Írtam már arról máskor is, hogy mennyire a véletlenek különös játékának köszönhető a jelenlegi életünk, és ha másokkal szóba került, nem mulasztottam el soha elmondani, hogy milyen szerencsém volt és van vele, de talán neki nem mondom elégszer.

Így hát megteszem most itt.

Köszönöm, hogy akkor öt éve rávettél, hogy személyesen  is találkozzunk. Köszönöm, hogy akkor sem futamodtál meg, amikor ezt követően az első "randinkon" (és a következőkön is) simán elaludtam és még horkoltam is. Köszönöm, hogy hagytál a saját tempómban kinyílni, és ha kellett, csak finoman, de mégis határozottan nem hagytál visszalépni. Köszönöm, hogy a hirtelen jött pozitív teszt hírét olyan jól fogadtad, sőt rögtön örömöt is éreztél, amit nem titkoltál el előlem. Köszönöm, hogy a következő időkben partner voltál a lassan haladásban és "csak" randizgattál velem, miközben a gyerekünk már a pocakomban volt, és éppen akkor, abban a pillanatban közölted velem, hogy összeköltözünk, amikor megérett rá a helyzet.
Köszönöm az elmúlt öt évet, ezt a két szép gyermeket, a közösen felépített életünket, és azt, hogy még mindig úgy tekintesz rám, mint akkor, amikor ez az egész kezdődött (még ha néha ilyeneket is mutogatsz nekem).

2012. október 27., szombat

Édességes

A kölköknek kell a friss levegő, fárasztani sem árt őket. Nem mondom, hogy csak úgy sétálni nem indulunk el soha, de ha valami célt is kitűzünk magunk elé, valahogy gyorsabban összekapjuk magunkat. 
Így ma (ismét) nem éltünk egészségesen a közeli családi cukrászdában kötöttünk ki.

Takarítós

A kicsink már elég gyakran fordul tudatosan hasról hátra, de visszafelé még mindig nem sok hajlandóságot mutat. Viszont hason pörög, mint a motolla, jövet-menet ránézve egyszer csak a fejét találom ott, ahol még a lába volt, és vészesen közel kalimpál a kanapé széléhez. Mielőtt padlót fogna őkelme, leköltözik a szőnyegre, ahol pár perc múlva már a szobabicikli alatt látjuk viszont, miközben elmélyülten kopácsol a kezeivel a számára új parkettán. Mivel folyik a nyála rendesen, a ruhájával pedig rögtön törli is föl a foltokat, egyúttal megoldja a takarítást is. Lassan eljön az ideje, amikor a veszélyesebb helyeket el kell előle barikádozni. A minap már elkezdtem a nagyobbikunknak mondogatni, hogy a LEGOdarabkákat ne rakja olyan közel hozzá, nehogy megkaparintson és lenyeljen egy kisebbet.
Kezdődik, kezdőőőődik!

Kimozdulós

Utánaszámoltam, több mint 15 éve ismerjük egymást, és azóta vagyunk barátok is. Az évek során többször szóba került már, hogy három ennyire különböző személyiségű ember vajon hogyan tud ilyen jól kijönni egymással, de ennek titka talán éppen ez a különbözőség. És bár a munkahelyváltások, kapcsolat- és családalakulások hatására a találkozásaink erősen megritkultak, ha mégis összejön a szűk körű csajos randi vagy a tágabb családos, partneres összejövetel, mindig ott folytatjuk, ahol előtte valamikor abbahagytuk. Már nem engem hív fel az egyikük férje, ha éppen nem éri el a feleségét, hogy megmondjam, most éppen hol van és szerintem mikor ér haza, de attól még ott vagyunk egymásnak, ha kellünk.

Tőlük kaptunk két éve egy ajándékot, egy felajánlást, ami színházjegyről és közben gyerekmegőrzésről szólt. Ahogy a mondás szerint az első gyermek cumiját még naponta többször sterilizálja az ember, a másodikét viszont már csak megnyalja, ha leesik, a szülő saját jogú programra is könnyebben kapható a szülővé érés folyamatának későbbi szakaszában. A mostani színházjegyekkel a családfő állított haza teljesen váratlanul, és addigra már a két gráciát is felhívta, hogy szánnának-e egy estét a korábbi egy helyett két kicsi fiúra. Ők lelkesen jöttek, mi pedig kettecskén kiruccantunk.

Bérletet még nem vennénk, de erős a késztetés a program rendszeresebbé tételére. Főleg, hogy hazaérkezésünk után kiderült, nekünk nagyon jó gyermekeink vannak, az égvilágon semmi probléma nem akadt az este folyamán, és bár a nagyobbikunk lényegére rátapintva, egy félmondat erejéig elhangzott, hogy "...és Ákosnak éppen szófosása volt", minden ment, mint a karikacsapás. Természetesen ilyenkor nagyon jól jön, hogy amíg a mi picink vigyori és úgy kerek, ahogy van, nem sok minden tudja megzavarni, a nagyobbik gyerekünk pedig gyakorlatilag minden hozzánk látogató felnőttet saját játszópartnernek tekint, mégis szót is fogad nekik, de a lehetőségért külön hatalmas köszönet jár a két barátnőmnek.

(Az már csak a szomszédék balszerencséjeként tudható be, hogy az éppen megbolonduló kapuzár miatt kívül ragadva hiába hívtak és kértek volna segítséget, mert mi éppen a jól megszokottól eltérően felnőttes programon voltunk.)

2012. október 23., kedd

Pakolászós

Miután a tegnapi ebédvendégeink mégsem jöttek, maradt egy tíztagú családnak is elegendő mennyiség a csülkös bablevesből a háromfogásosra tervezett ebédet rögtön lecsökkentettük egytagúra, és az jó időt kihasználva rendezkedtünk egy kicsit a mostanában lomtárra, de legalábbis raktárra emlékeztető teraszon. Nálamnál már csak a pedáns családfőt zavarja jobban, hogy az otthonos terasz újabban egy zsúfolt valamivé vált, na de majd nyugdíjas éveinkben biztosan lesz ez másképp is.

Az új ajándék-szerzemény, amin vérre menő csatákat folytatunk mi ketten, háttérben a tervezett, de el nem készülő kerítés elemeivel:

A jármű, ami kellőképpen sok helyet foglal, de érthető okokból még nem szabadulhatunk meg tőle:

A spájz, és a kivájásra váró tök, macska-őrizettel:

És az őszi nagytakarítás kisebb méretekben:

A legkisebb szokás szerint kihúzta magát a munka alól végigaludta az egészet. 

2012. október 22., hétfő

Érdeklődő(s)

"Na, így már mindjárt más: mindent látok."

Akcióz II./8.

"Na, jó, mikor kapok már kaját? Anyaaaa, mit járkálsz itt összevissza? Éhes vagyok! Gyere már azzal a kis izével meg a kanállal! Jó, hozzál sok papírt is, lesz mit törölgetni.

Ez mi, ez mi, ez mi? Jajj, nagyon örülök neki. Én így örülök. Hadonászok. A lábammal is. Attól még szeretem ezt, kanalazzál gyorsabban is.

Upsz, belement a szemembe valami. A  hajam is olyan lett. Hapci! Hapci! Hehe, a te ruhád is olyan lett. Jó, iszom vizet is. Most megint kérek kaját. Nem tudom, miért folyik ki a számból. A nyakam már ragad nagyon, kitörölnéd?

Ez kanál? Megfogom. Mégsem fogom meg. Mégis megfogom. Nem, inkább hadonászok tovább. Így jobban tudok örülni.

Szia apa! Azért örülök, mert anya finomakat ad nekem. Látod, hogy örülök? Hééé, miért küldöd el apát? Miért baj az, hogy jár a kezem-lábam, ha apa ideáll mellém? Már végeztünk is? Jó, iszom újra.

Most mire várunk? Fürdés? De fürödni nem este szoktam? Miért kell nekem most megfürödnöm? Jó, kicsit ragadok. Jó, a hajam is ragad. Nézd, most már a fülem is ragad! Miért hozol le annyi ruhát? Az ott a hangos nagyfiú ruhája? Csak nem megyünk valahova? Sétálni???? De hát én még éhes vagyok. Kérek még a cumisüvegből is valamit. Igen, most vagyok éhes. Te is mindig azt mondod, hogy a gyümölccsel nem laksz jól. Ahamm, ez az, ilyet kérek. Jóóóó, tudod, hogy mindig kifolyik a számból. Elázott a tiszta ruhám is. Mi az, hogy nem cseréled le újra? Jó, kérek még kicsit.

Ajajj, álmos vagyok. Behunyom kicsit a szemem, de azért ti készülődjetek a kiránduláshoz. Csukott szemmel is hallok. Mégsem megyünk? Naná, persze, a nagyfiú mehet, én meg aludjak az ágyamban... Most már mindegy, ezt elszámoltam, nem tudom kinyitni a szememet. Akkor elalszom... Majd máskor időben kezdjetek el készülődni!"

2012. október 21., vasárnap

Fájós

Úgy egy hete kezdett fájni a jobb csuklóm, és kicsit később a hátam ott egy pontban, ahol egyszer majdnem négy éve már éreztem. Ez utóbbin akkor csak a masszőr tudott segíteni néhány izzasztós óra együtt töltése árán. Az ok vélhetően ugyanaz: egy hasonló tempóban gyarapodó gyyermek hasonló szögben és helyzetekben történő gyakori emelgetése, amihez hozzájárul még a babakocsis virtuózkodás az úthibák és a járdaszegélyek kerülgetése közben.

Ehhez képest a tegnapi takarítás meg sem kottyant (máshol van izomlázam), főleg, hogy nem is volt a munka olyan sok, és mind a házigazdával, mind a másik segítővel nagyon is figyeltünk rá, hogy megfelelő időnként szünetet tartsunk a napsütötte teraszon vagy éppen a közeli étterem teraszán. (Bár a körömlakkom az ígéretek ellenére még is lekopott...)

Igaz, a jól megérdemelt ebédre nem jószántunkból vártunk annyit, mégis sietősebbre vettük a dolgot, amikor a délután közepén kaptam egy telefont. ("Anya, mikor jössz haza? Egész nap te jársz az agyamban.") Itthon pihenés helyett levezetésként vívtunk néhány meccset az elköltözőktől kapott csocsóasztalon, majd a két napja ígért muffint is megsütöttük. Már alig-alig jut eszembe az a régi élet, amikor szingliként hazaérve nem volt kihez szólnom csendes magányomban azzal és úgy kapcsolódtam ki, ahogyan csak akartam. Bevallom, mégiscsak jobb így, zsivalyba érkezni, ahol megállásra csak az esti fürdetés után van esély.

(Kép: a takarításra invitáló Alessiától kölcsönvéve)

2012. október 19., péntek

Gyerekszáj LXXII.

Részletek az esti fürdőszobai beszélgetésből:
"- Anya, locsoljál le a vízzel! Úgy, tudod, az üvegen keresztül.
- Nem lehet, mert akkor kifröccsen a kőre a víz, és minden vizes lesz.
- És akkor mérges lesz apa? És miért mérges még apa?
(...)
- Csapos! Idejössz? Most beszéljünk arról, hogy miért vagy még mérges!
(...)
- És most beszéljünk arról, hogy miért vagy boldog?
(...)
- Én akkor vagyok boldog, ha apa és anya nem mérges rám. És akkor vagyok boldog, ha tudok tőletek aludni. És akkor vagyok boldog, ha kis kapával kapálok. Vesztek nekem egy kis kapát?
(...)
- Anya, most beszéljünk arról, hogy te mikor vagy boldog!
(...)
- Apa, hallottad, anya milyen szépet mondott?"

2012. október 17., szerda

Sportolós VII.

Hatott a múlt héten terápiás célból beiktatott uszodalátogatás, az úszótanfolyamra járó gyermekünk hétfőn este bátran bemerészkedett a vízbe, és boldogan ficánkolta végig az órát. Minden tiszteletem az oktatóé, két ilyen kis csikóhallal nem lehet egyszerű a dolga.

Már csak azt kellene valahogyan elérnünk, hogy úszásról hazaérve a megfáradt gyerek fáradtabb legyen, mint én, és este ne kelljen erőnek erejével lenyomni.

(Túl)szervezős

Felajánlottam szolgálataimat egy kiürített ház részbeni kitakarítására, másnapra egy újabb esküvői meghívó átadása céljából bejelentkezett a családfő egy barátja, és a következő napot pedig - hát kié, ha nem az enyém - pár vidéki rokon is lekötötte vendégeskedés céljából. Terveztem a négy napból legalább háromra főzést is, és ahogy haladnak a napok, vélhetően a takarítás is a hét végére marad. Mindezeken kívül a váratlan ajándéknak ígérkező kellemes időjárást kihasználva jó lenne legalább egyet, de inkább kettőt kirándulni. No, és ma érkezett egy meghívás egy nemrég megszületett baba szüleitől is. Ez utóbbira minden erőmet összeszedve nemet kell mondanom, mert különben a negyedik nap végén csak egy sóhajtásnyi erőnk marad, amikor megállapítjuk, hogy ismét eltelt egy hosszú hétvége és mi nem pihentünk egy percet sem.

Alkotós

És amikor napok óta láthatóan nem nagyon tudja magát lefoglalni, és csak elvár és folyamatosan követel figyelmet kér, akkor egy ilyen napra ébred: jó fej, kedves, szófogadó és igazán játszik, nem bennünket játszat:

2012. október 15., hétfő

Pörgős

A hétvége a hét elejéhez hasonlóan zsúfoltra sikeredett. Jutott program (és egyeseknek pihenés is) bőven. Azt leszögezhetjük, hogy nem nekünk szülőknek volt a legtöbb programunk, ahogy nem is számunkra sikeredett pihentetőnek a két nap.

A tanulságokat - mert azok mindig vannak - levontuk, vagy legalábbis igyekszünk megjegyezni:
  • A nagy haver várva várt esküvője - köszönhetően a déli alvás ellen sztrájknak - egy, az esküvőt végig kérdező, beszélő, kérő gyermek számára nem túl jó szórakozás, idővel még egy nem túl hosszú szertartás végére is el lehet jutni a durcizás magas fokára.
  • A nagy haver szemüveg nélkül, vőlegénynek öltözve elvész a tömegben, viszont mikor a szomorú kisfiúnak öltözött kisfiú végre az ifjú pár elé járulhat gratuláció céljából, az ifjú férj még a fájó tenyér ("nézd, B.! bibis a tenyerem") fölötti sajnálkozásra is képes időt szakítani.
  • A felnőttek terveznek, fáradt és kellőképpen nyűgös gyermek végez - vannak olyan szituációk, amikor nem érdemes sem győzködni, sem zsarolni ígérgetni, hagyni kell duzzogni, csak arra érdemes vigyázni, hogy a szülők kedvét még ez se rontsa el.
  • A kisgyerekes szülők annak tudatában italozzanak bulizzanak és táncoljanak és italozzanak régi-régi barátok körében hajnalig, hogy a másnap ugyanolyan nap várható, mint bármikor máskor; a gyermek ébred és enni kér a megszokott időpontokban.
  • Ugyanaz a gyermek, amelyik előző nap félórás alvás után a szülei idegeire ment, a következőn szintén félórás alvás után a nagy havernőnek köszönhető cirkuszlátogatás alatt egy mintagyerek álcáját is képes magára ölteni.
  • A másik utód pedig a nagy nyüzsgésből gyakorlatilag csak annyit érzékelve, hogy apa és anya helyett nagymama tartja a cumisüvegét/kanalazza a gyümölcspépjét/cseréli a pelenkáját, a megszokott módon boldogan gyakorolgatja forgási tudományát és bárkire villogtatja kiegyensúlyozottságról tanúskodó vigyorát.
Az ifjú pár szép volt, a lagzi jól sikerült, és csak egyet sajnálok, azt, hogy már túlvagyunk rajta. Kívánunk nekik hosszú-hosszú boldog közös életet, és rövid időn belül a fentiekhez hasonló tanulságok levonásához szükséges utódokat.

A nagyfiúnk pedig túlesett az első szülői (és a jól ismert bébiszitteri) jelenlét nélküli programján, tessék-tessék, ki szeretné még valahova elvinni őt?

2012. október 11., csütörtök

Sportolós VI.

Kihasználva a hét egyetlen szabad estéjét, a nagyobbik gyerekünk igen lelkesen elrongyolt az uszodába a szintúgy lelkes apjával. (Ez utóbbin azé' kicsit elgondolkodtam. Lehet, hogy elfelejtettem neki megemlíteni, hogy egyetlen jó csajt sem láttam ott hétfő este?) A cél az egész napi kétgyerekes lét utáni háborgó idegeim lenyugtatása az uszodai környezet és a víz megszerettetése lehetőleg a következő hétfői úszótanfolyami foglalkozás előtt. Szokatlan még a család ilyen egy-egy program erejéig történő szétválasztása, pedig az utóbbi hónapokban volt már rá több példa is, de a rám jutó gyermekre egy szavam nem lehet.

Picsogós II.

Ritka nagy a csönd, mindkét fiúgyermek alszik (még). Ha jól sejtem, a kicsi nemsokára ébred, a nagyot pedig (aki csak ebben a viszonylatban számít nagynak, hiszen olyan kicsike még ő is) majd ébresztenem kell, ha ma éjfél előtt szeretnénk ágyba kerülni. A takarítás lenti részével végeztem, sőt a pizzaszelet fölött még egy csajos filmet is meg tudtam nézni. És ebbe az idilli hangulatba érkezik az sms: "belegondoltam, hogy idén már négyen leszünk a karácsonyfánál".

Naná, hogy a szem párásodik, és előkerül az előző blog idevágó bejegyzése is (itt, közvetlenül a mászó Mikulás alatt), és rögtön elfelejtem, hogy a nagyobbik elalvása előtt még felnyomta a vérnyomásomat, és a kisebbik pedig vélhetően nem örül majd, ha sok-sok ruhát cibálok rá, hogy a délutáni hidegben elindulhassunk ügyet intézni.

Egyik este a kis vigyorit nézve azt mondta az apjuk, hogy kéne nekünk még egy ilyen. A zsigeri tiltakozást félre téve be kell ismernem, igen, akár még jó is lehetne, de jó nekünk így is, négyesben. (És azt most nem említeném meg a családfőnek, hogy a bizonyos fa alatt vélhetően ott tolong majd néhány egyéb családtag is.)

Tervezős

Negyedik napja tervezem a takarítást legalább részben beiktatni a napirendbe, de valahogy soha nem fért bele. Ma reggel tettre készen ébredtem, majd a lelkesedésem kissé megtorpant, mert a nagyobbik gyerekünk köhintett pár csúnyábbat (és közölte, hogy ő nagyon beteg és nem tud óvodába menni, de egy hipochonder szájából ezt nem vesszük annyira komolyan). Belegondolva, tegnap délután hány lógós orrú gyermeket láttam a hidegben az óvoda udvarán kint rohangálni, inkább megadtam magam a sorsnak, és most egy plusz gyermek mellett nehezített pályán végzem a napi teendőimet.

Egyébként meg ha valaki még nősülne a baráti körből, és szívesen látna bennünket is a lagzijában, legyen szíves ne az őszi taknyos időkre ütemezze azt, mert két kicsi gyerek  mellett hiába az új ruha és hétközbeni szépítkezés, ha valamelyik kidől. Most szurkolunk.

2012. október 10., szerda

Szépülős

A nap nagy része kivételesen nem a gyerekekről szólt (volna), ha minden úgy megy, ahogyan terveztem. Egy napra helyet cseréltünk, a dolgozó apa szabadságolta magát a hétköznapi elfoglaltságából, hogy én is szabadságolhassam magam némi nőcis elfoglaltság céljából. A napot végül is mintegy keretbe fogta a nagyobbik gyerekünk jelenléte, így az egyébként sem pihentetőnek szánt nap végképp nem bizonyult annak.

Reggel a szemészeten kiderült, hogy szerencsére továbbra is nagyon jól funkcionálnak azok a melegbarna szemek, majd valamikor iskola előtt (hjaj, és az mindjárt itt lesz) látogassunk el újra hozzájuk. Ezután következett a tisztán női program a közeli szépségszalonban, ahol egy jónak bizonyuló kozmetikus-találathoz társult egy csapnivaló manikűrösé, ennek köszönhetően - miközben a kozmetikai beavatkozás nyomai mára már halványultak - valamikor a mai nap folyamán még le kell mosnom az eléggé félresikerült mázolmányt a körmömről. A tanulópénz megfizetése után terveztem még némi késő őszi, téli gyerekruházat-nézegetést, de végül az kimaradt a programból. A délután folyamán várt a fodrászom is, ahova végül éppen anyjához nagyon ragaszkodó kísérettel érkeztem, aki némi mesenézést kivéve végigkérdezte, -beszélte, majd -türelmetlenkedte a szépülési procedúrát. 

Mindeközben egy távoli Galaxisban... az otthon melegében a mi mostanában még kiegyensúlyozottabbra gömbölyödő picink boldogan töltötte napját az egész napra megnyert apjával, és széles mosollyal üdvözölte minden egyes programpont után átmenetileg hazatérő anyját.

Mivel az apai szabadságok korlátozottak, erősen formálódik bennem egy új üzleti lehetőség gondolata a kisgyerekes anyukák számára éjszaka is nyitva tartó szépségszalonról.

2012. október 9., kedd

Sportolós V.

Nem minősíthetjük az első úszásórát maradéktalanul sikeresnek, mert ha a gyermek, akit úszótanfolyamra neveztünk be, nem megy be a vízbe, botorság lenne mást hinni. Holott minden körülmény adott volt hozzá, és az előkészítésre sem lehet panasz.

Az úszás elsajátításához megnyertük az óvodai legjobb barátot, így két majdnem négyéves számára keresgéltem a lehetőségek között. A helyszín kiválasztása során végiggondoltam a lehetőségeket, majd felmértem a hasonló szolgáltatást kínálókat. Ajánlatot kértem az időpontra, tartalomra, árra vonatkozóan, és a végső döntést nem utolsó sorban a szolgáltatás milyenségéről és a hozzáállásáról (is) árulkodó reagálást is figyelembe véve hoztam meg. Tisztára mint egy nagyon fontos tárgyú tender, de hát az is, nagyon fontos ez nekünk. Külön öröm volt számunkra a tény, hogy ez a csoport csak kettőjüknek indul és vélhetően ketten is maradnak benne.

Ezek után a castingon nyertesként befutó szervezővel megbeszéltek szerint két izgatott és felpörgött fiúgyermekkel jelentünk meg a tegnapi estén az uszodában. A kosztümös (tehát jelenleg nem gyeden otthon leledző) és a sportos (tehát kisebbik gyerekével egyébként jelenleg otthon heverésző) anyuka igazán felkészülten, degeszre tömött táskákkal sorakozott a két hol egymást örömében ölelgető, hol pedig már a nagy hévtől a földön heverésző fiúcska mellett. Az oktató is szimpatikusnak bizonyult, némi nehézség után az öltözőszekrény is megtelt a levetett ruhákkal, indulhatott a buli.

A két kis piros fürdőgatyás kiscsikó módjára ficánkolva követte az oktatót, majd egyszer csak megérkezett körünkbe a makacs dac maga. A mi gyermekünk (hát ki, ha nem ő) közölte, hogy ő túl pici a vízhez és ezért attól tart, hogy elmerül benne, inkább kintről szemlélné az eseményeket. Majd bemegy a vízbe, ha olyan nagy lesz, mint anya. Az oktató tényleg mindent megpróbált a testi erőszakot kivéve, de a segélykérő pillantására én is csak a vállamat tudtam megvonni, ha a fejébe vesz valamit, legyen szó új ízről, új cipőről vagy új programról, bizony nem lehet rávenni az ellenkezőjére, hacsak nem döntünk a testi fölényünk bevetésében.

Így hát amíg a kis barát boldogan pacsált a vízben, mi szülők pedig a medence partján fecsegtünk erről-arról, ő-Ákossága a medence partján örült az úszótanfolyami lehetőségnek. Láthatóan nem érezte magát kirekesztve, amiben tudott, részt vett, és tényleg élvezte, hogy ő "úszni tanul".

Adunk még magunknak esélyt, elbeszélgetünk vele holmi tengerpartra tervezett jövő évi nyaralásról, némi türelmet is erőltetünk magunkra, és elvisszük soron kívül a számára ismeretlen úszóparadicsomba a hely szokása céljából, aztán a jövő héten a mély vízbe dobjuk. Vagy legalábbis az oktatóra hagyjuk a hogyantovábbot.

A jövő héten folyt.köv. Addig is - reménykedve a jövőbeni rendszeres elfoglaltságban - mi is kitaláljuk, ezeknek az estéknek a menetét, hogy legalább az itthon maradott gyermekünk napirendje ne csússzon szét teljesen, mert a bátyja úszni tanul.

2012. október 7., vasárnap

Kirándulós

A nyár végével, és talán kicsit a kétgyerekes élet okozta fáradalmak mélyülésével is, kissé megcsappant a csavargós kedvünk. Mindig vannak egyéb intéznivalóink, és időnként győz a szülői önző vágy is a nyugis itthonlétre. Ez utóbbi természetesen, bár meggyőződésem, hogy a gyerekeknek sem az állandó jövésmenésre van szükségük, kellenek az itthoni nyugis napok, nem bizonyul általában pihentetőbbnek, mert a gyermek itthon is nyüzsög, itthon is igényel foglalkozást és természetesen soha nem alszik délben úgy és akkor, ahogy egy egész héten megfáradt szülő vágyná. A kellemes őszi idő (és a következő lehűlés beharangozása) viszont "mégegyutolsó" kirándulásra ösztönöz.

És amikor a tervek (úti cél, ütemezés, felkészülés) összeállnak, a gyermek-Mörfi(k) - megneszelve a szülők elbizakodott előre tervezését - természetesen rögtön közbe is avatkoznak. A kicsi a mostanában kirajzolódó napirendjét felrúgva másképp és hosszasabban alszik, a nagy pedig a korai ébredésnek és a lovaglásnak köszönhetően mégis elszunnyad. Sebaj, legalább különleges hétvégi programként megejthetünk egy nyugodt, kétszemélyes ebédet, lehet az őszi melegben a tervezettnél később is gesztenye és "doboz" (értsd: toboz) után túrni.





Egy ilyen program méltó befejezése lehet egy hévezés is (szigorúan csak néhány megálló erejéig, ahol már vár az életmentő családi autó a család egyéb tagjaival) - hadd tapasztalja meg az a gyermek, milyen a tömegközlekedés!
A tervek beteljesedésének megkoronázásaként pedig lehet nyugodt szülői estét is tartani, ha a szülők nem alszanak el szintén a szokásosnál is korábban.

2012. október 4., csütörtök

Evős V.

Mert ha egyik este egy szülő botor módon leír valamit az almapép fogadtatásáról, az a gyermek, akiről a sorok szólnak, a következő napon rögtön meg is cáfolja:

2012. október 3., szerda

Evős IV.

M. néni újabban úgy fogad, hogy elmeséli, aznap a gyerekünk mit volt hajlandó megkóstolni, és mire nem tudták rávenni, néha azt is hallhatjuk, miből evett nagyon sokat. Vajon mennyire lehet válogatós az a gyermek, aki - bár a bölcsődében gyakorlatilag mindent megevett - a sonkakrémes kenyeret csak a sonka lekaparása után kósolja meg? (Még jó, hogy veszik a fáradtságot, hogy lekaparják.) És vajon mennyire lehet nehéz dió az a gyermek, akinek hőstettét - nevezetesen a mákos nudli megkóstolását - az egész csoportjuk megtapsolta? (Még jó,  hogy van türelmük a lelkére beszélni.)
Így nem is csoda, hogy az óvodából hazaérkezéstől az esti lefekvésig gyakorlatilag folyamatosan a hűtőben matatva találjuk a gyermekünket. Talán az lenne a gazdaságosabb számunkra, ha reggelente megfőznénk neki pár darab virslit, vagy esetleg egy-egy tányér brassóit, esetleg a Meki felé kanyarodnánk némi sült pumpiért, az óvodában pedig nem fizetnénk ebéddíjat.

A második gyermekünk valamiféle fejlődési ugrásnak köszönhetően hetek óta ismét hajnalban is kér enni. És ez mindig így van, függetlenül attól, hogy előző nap az egyébként szokásos mennyiség másfélszeresét ette-e vagy sem. (Még jó, hogy az alvókájával nincs gond, így a rekord gyorsaságú kajálást követően szemét behunyva rögtön visszaalszik.) Mivel az almalé a napokban nagyon bejött neki, ma már párolt, pürésített almát cuppogott, miközben sikongatva, kezével és lábával hadonászva várta az újabb és újabb falatokat. Annyira, de annyira élvezettel evett, hogy minden józanságomat latba kellett vetnem, hogy idővel abbahagyjam a kanalazgatást.

És ha már evés. Mi szülők megvontuk magunktól az édességet, és korlátoztuk az egyéb szénhidrátok bevitelét is. Így kellőképpen ki vagyunk éhezve egy-két szelet zsíros kenyérre némi süteményre (is). Jómagam a korlátozás első napjaiban igen harapós hangulatomban voltam. Ezen elhatározásunkat csak akkor szegjük meg, ha valaki mégis elénk tesz némi finomságot (mint például mama a hétvégi látogatásunkon), vagy a nagyobbik gyerekünk úgy jön haza az óvodából, hogy most rögtön muffint szeretne velem sütni.

Játékos

Barchobázni tanítjuk, de még nem igazán érti a lényegét:
- Gondoltam egy személyre.
- Mama?
----------
- Most gondoljál mamára!
----------
- Gondoltam egy állatra.
- Hol lakik? Állatkertben? Vagy a Marson? Vagy a Szaturnuszon?
----------
- Gondoltam egy személyre. (...) Már tudod, hogy szőke, kisfiú, aki az unokatestvéred és Debrecenben lakik.
- Dénes*?

(*Dénes az óvodai barátja.)