2013. január 30., szerda

Babás

És akkor a mai egymillió forintos kérdés: - Anya, a kisbabák hol vannak, amikor még nem az anyukájuk pocakjában?
Hiába nézek segítségkérőn a konyhapult irányába, ott egy visszafojtott röhögéstől remegő vállú apa bőszen darabolja a gombát, miközben valami olyat morog az orra alatt, hogy ő ezt most inkább nem fejtené ki. - Hááát, tudod, ha az apukák és az anyukák szeretik egymást...
Mire a még mindig röhögő apja: - ...vagy nem...

Aztán szerencsére áttértünk D.-re, a kis barátra, akinek "tudod, anya, neki még nincs kistestvére...".

Gyerekszáj LXXXVII.

Esti eszmecsere:
- Én szeretnék egy háziállatnevet.
- Egy háziállatot szeretnél?
- Nem, egy háziállatnevet. Mint Csapos.
- Ja, hogy becenevet, ahogy szólítunk?
- Igen. Én szeretnék Nyuszi lenni. Te pedig legyél Cica!
- De Cicának én szólítom apát.
- Akkor apának keressünk másik nevet. Legyen mondjuk... Egér!

2013. január 28., hétfő

Intősek

Ha nyár lenne, a szomszédok újabb mantrákat hallhatnának tőlünk a nyitott ablakokon keresztül. "Nem, azt nem nyalogatjuk! Nem szabad!", illetve "Kicsit halkabban, légy szíves!". Az előbbi címzettje legtöbbször a forgószék lábát vagy a radiátort nyalogatja, az utóbbié pedig beszél, beszél, beszél...

A kicsinek egyébként határozottan fejlődik a finommozgása. Már egészen ügyesen nyomja szét ujjhegyével a hideg ellen a kerületből az összes, házunkba menekülő és minden kis morzsára lecsapó hangyát. A bátyja picit idősebb volt, amikor egy katicát kapott el és kóstolt meg, de azt valljuk be, a sokkal kisebb méretű hangyát csapdába ejteni nehezebb. A nagyunk pedig láthatóan nem fárasztható le semmivel, pörög, mint a nemistudommi, és még a fürdetés idejére is jutnak elméletek, kitalált vagy valós történetek, amiket hosszasan lehet előadni, nem törődve azzal, hogy a szülők már csak plafonra meredő szemmel fásultan hallgatnak.

2013. január 26., szombat

Akcióz II./12.

"Tüpp-türüpp, mekkora királyság már, hogy ki tudok jönni ebből az uncsi szobából az uncsi játékok közül! "Babyt Ábelt senki se ültesse a sarokba!" Jó, akkor most merre? Aha, a radiátor. Megfogom. Anya, nézz ide, megfogtam a radiátort! Süt? Süt?! Ez süüüüüt! Meleg! Akkor is megfogom ismét. Anyaaaa! Látod?

Te hova mész? Jé, a konyhának ezen a részén még nem is jártam. Miért vagyok útban? Ne lépkedjél már át rajtam állandóan! Uh, majdnem megtapostad a kezemet. Itt mi van? Mit szedegetsz te innen ki? Ott van a tányérom is. Húúú, mennyi érdekes dolog. Miért csukod be az ajtaját? Én nem tudom még kinyitni. Még.

Nahát, itt is van egy radiátor... Ezek a kis izék mik itt mellette? Üvegek? Ezt hívják üvegnek? Ebből szoktam kaját kapni. Már akkor, ha finomabbat kapok, mert ha te főzöl, azt annyira nem szeretem. Nem lehetne, hogy csak ilyet adjál nekem? Ilyet. Ilyen üvegből. Nah, ez elgurult. Milyen jó kis csengő hangja van! Miért ne dobáljam őket? Eltörik? Mi? Ez? Vagy ez? Vagy ezek itt? Most miért kell ezt? Miért rakod bele abba a szatyorba őket?

Oké, akkor megyek tovább. Nem tudom, mi ez a nagy átlátszó, de tök jól látom innen a kinti világot. De én még szeretnék innen nézelődni. Miért hideg? Megfázom? Hááát, lehet, hogy itt nincs annyira jó idő... Hehe, megtaláltam megint az üvegeket. Nem lehetsz ennyire amatőr, hogy csak ilyen kis távolságra rakod át. Így szatyorban egyszerre még jobban csörögnek! Hallod? Ja, látom, hogy hallod. Jó, nem baj, vedd csak el ezt is, már úgyis untam vele játszani.

Áhá, itt még nem jártam. Ez a hosszú, ez mi? Anya, hol vagy? Nem ezt szoktad a lábadra húzni, amikor kimész? Jó, csak mondom, hogy tök jó íze van a szárának. Te tudod, ha nem veszed még észre, akkor rágom kicsit. Bakancs? Ezt így hívják? Aha, megnyalogattam. Nyugi, csak a szárát.

Hova viszel már megint? Nem gondolod komolyan, hogy itt maradok, amikor ott kint sokkal több érdekes dolog van...?"

2013. január 23., szerda

Mocorgós

Jön-megy és...
...kutat:

...kíváncsiskodik:

...befurakodik:

...és vigyorin pózol:

Farsangos

Futottunk rajta néhány kört, és nagyon ajánlom neki, hogy már ne változtasson a döntésén. A múlt hét elején még tűzoltó akart lenni. Eredeti az ötlet, már két éve tűzoltónak öltözött a bölcsődében, talán még a jelmezét sem nőtte ki. Aztán úgy két nap múlva jött azzal, hogy inkább méhecskének öltözne. Hosszas internetes keresgélés után meg kellett állapítanom, hogy a méhecske-jelmezek főleg kislányos változatban készülnek, de ha nagyon köti az ebet a karóhoz, a város másik végén is túl az egyik kisvárosban talán akad fiúsban is egy darab. De nem kellett útnak indulnunk, mert vasárnapra már kalózként ébredt, és ezen még hétfőre sem vátoztatott. Még ő volt felháborodva, amikor kedden reggel a biztonság kedvéért újra rákérdeztem, miért kell neki ilyen sokszor elmondani.

A zsákmánnyal hazaérve némi zsarolással még a próbára is rávettük:
 

Óvodajáratos

  • Kisebbik gyereket uzsonnával megtölt, vízzel megitat. 
  • A kis testre rácibál néhány réteg ruhát, közben eszeveszettül nyávog és brümmög, hogy a gyermek a) ne siránkozzon, mert öltöztetik, b) ne pörögjön, mert öltöztetnék.
  • A hátán elindul az első izzadságcsepp.
  • Kisebbik gyereket - közlekedési módtól függően - babakocsiban/hordozóban a hideg teraszon elhelyez, aki a) rögtön sivalkodni kezd, b) megtévesztésül békésen nézeget 10 mp-ig, és csak utána kezd sivalkodni.
  • Pulcsit, cipőt, kabátot magára rángat, közben ki- és beugrál a terasztajtón, hogy csitítsa a sivalkodást, és kapkodva szedi össze a minimálisan fontos dolgokat, úgy mint kekszet és innivalót a nagynak.
  • Babakocsit kiküzd a havas részen/hordozót kicipel a lépcsőre, és utána visszafut az ajtót bezárni, miközben az álló babakocsi/hordozó okozta felháborodástól kisebbik gyerek újra sivalkodni kezd.
  • Elküzdi magát a kapuig.
  • Az izzadságcsepp ráfagy a hátára.

  • Eltolja a babakocsit/elvezeti az autót az óvodáig, ahol nagy levegőt vesz és beegyensúlyoz a babakocsival/hordozóval (vagy a hordozó nélkül a kisebbik gyerekkel) a kaputól legtávolabbi csoportszobához.
  • Köszön a hisztiző vagy időt húzó gyermekeiktől idegrángást kapó szülőknek, beköszön a csoportszobába, és reméli, hogy nagyobbik gyerek ma éppen nem akar még kicsit játszani, mielőtt hazaindulnának.
  • Kisebbik gyerekkel az egyik kezében egyensúlyozva próbál a nagyobbiknak az öltözködésben segíteni, közben mantrázza a jól ismert szöveget ("vedd le a szandálodat!", "vedd föl a cipődet!", "hol van a sapkád?").
  • Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy az öltözködés ma sem lesz egyszerű művelet, a kisebbik gyerekről részben lefejti a téli ruházatot, ne melegedjen rá, saját magáról nem vesz le semmit.
  • Kisebbik gyereket betámasztja az öltözőszekrény egyik sarkába, kibéleli a sarkot a fogasokról lelógó gyerekkabátokkal és -overállokkal, térddel megtámasztja a lecsúszni készülő kisebbik gyereket, közben a két gyerek között ide-odakapkodva a nagyobbik gyereknek igyekszik az öltözködésben segíteni.
  • A hátán elindul a második izzadságcsepp.
  • Nagyobbik gyerek elkészül és rögtön indul kifelé, otthagyva csapot-papot, kisebbik gyereket és izzadó hátú, rángó szájszélű anyát, aki már a másik lemezre kapcsol ("várjál még!", "gyere vissza!", "az öcsédet még vissza kell öltöztetnem.").
  • Elindul a kis csapat, az ajtónál nagy levegőt vesz és kiegyensúlyoz babakocsival/hordozóval (vagy a hordozó nélküli kisebbik gyerekkel) az úthoz/autóhoz.
  • Az izzadságcsepp ráfagy a hátára.

  • Hazakormányoz nagyobbik és kisebbik gyereket gyalog/autóval.
  • A kapun beküzdi magát babakocsival/hordozóval, a ház ajtaján belépve kisebbik gyereket valahol elhelyezi, aki a) rögtön sivalkodni kezd, b) megtévesztésül békésen nézeget 10 mp-ig, és csak utána kezd sivalkodni.
  • Kisebbik gyereket csitítva segít nagyobbiknak, vagy nagyobbikat önállóságra ösztönözve kihámoz kisebbiket, közben mantrázza a jól ismert szöveget ("vedd le a cipődet!", "hol van a sapkád?", "akaszd fel a kabátodat a helyére!").
  • Hátán a megdermedt izzadságcsepp kiolvad.
  • Mindkét gyereket levetkőztetve saját maga is megszabadul a kabátjától és lerogyás helyett játékot ad, inni ad, enni ad, csúszásgátlót ráad...

2013. január 22., kedd

Gyerekszáj LXXXVI.

Fürdés közben az egy millió forintos kérdés: - 'Szület' még nekünk kisbabánk?
Döbbent összenézés után én: - Hááát, nem terveztük. Miért? Szeretnél még kistesót?
Ő: - Igen. Összebarátkoznak Ábellel. Mert Ábel mindenkivel barátságos.

2013. január 19., szombat

Gyerekszáj LXXXV.

A kicsi elaludt a friss levegőn, kérjük a bátyját, hogy legalább addig maradjon csendben, amíg az öccsét nem visszük fel a helyére: - ...és utána visszajöhet a hangosságom?

Testvéres

Összenőnek lassan:

2013. január 17., csütörtök

Nyolcas

A mi kicsikénk egy hónap alatt bírt mindösszesen 1 cm-t nőni, bezzeg hízott közel fél kilót. A gyerekorvosi szokásos havi látogatás alkalmával nagy érdeklődéssel szemlélte a többi babát és kisgyereket, és - a bátyjához hasonlóan - se az ordítás, se a rohangálás nem tudta nyugalmából kizökkenteni.
Valószínűleg tudja már, mire való a fehér köpeny, a rutinvizsgálatot végigordította, majd amikor a doktornő arrébb állt, rögtön el is hallgatott. Gyakorlatilag már mindent ehet, és e téren a nyitottságával egyébként sincs gond, vércseként csap le bármilyen kajaféleségre, ami közelít felé, hogy aztán nyammogjon, mormogjon egy sort rajta, fulladozzon kicsit egy-két nagyobb falattól, öklendezzen, ha az ujjammal vagyok kénytelen kikotorni a torkából a megakadókat, majd boldogan folytassa az eszegetést, amíg ki nem esik az ügyetlen kis kezéből a darabka.

"Nem mászik méééég? De azért négykézlábra áll, ugye?" Naná, már hetek óta, és balettozik is, emelgeti az egyik lábát vagy félig fejen állva dünnyög, de úgy tűnik, úgy járt, ahogy a forgással is anno; elvileg tudja csinálni a mászó mozdulatot, csak nem jut eszébe, hogy akár meg is tehetné, és úgy még gyorsabban is haladna. Amióta hosszas hezitálás után átlépte a szoba küszöbét, a járólapot kúszás közben naponta többször feltörli a ruhájával, ahogy hihetetlen sebességgel és vehemenciával utánaveti magát valami érdekesnek, majd időnként lihegve megáll pihenni.
Ezekből a vetődésekből, és az éhes türelmetlenségéből néha arra következtetünk, kis tankként fogja ő még a bátyja életét megkeseríteni, de legalábbis nem hagyja magát a nagy és a kicsi közötti eleve elrendelt erőfölényre tekintettel elnyomni. Padló- és járólapnyalogatási mániájára tekintettel átmenetileg felfüggesztettük a mindenféle ápoló- és felmosószerek használatát.

Kop-kop, utánoz bennünket minden kocogtató mozdulatnál, és hangosan kurjongat, ha a szobaajtóból körülkémlelve nem lát meg. Üvegrepesztő hangja neki is van, néha akkorákat sikongat, hogy még a dobhártyánk is beleremeg, majd átvált valami idegesítő, fejhangú, panaszos nyüsszögésbe, ami jelenthet éhességet és álmosságot külön és egyben is.
Nagyon érdekli az arcunk és a szemgolyónk, na, és a hosszú haj kilógó tincsei is, de kapta már ki R., a bébiszitter orrpiercingjét is helyéről egy váratlan mozdulattal. Kezei és lábai cséphadaróként szolgálnak, főleg etetés közben, ha pedig otthagyjuk a hordozóban két fogás között, képes félig hasrafordulva beszorulni és vészesen a szélén billegni.
Nyálzik és nyálzik, csigaként nedves csíkot hagy maga után mindenhol, és ha éppen el is zárja a csapot, ha a fejünk fölé emeljük, biztosan újra elindul a patak, bele az arcunkba.

Dacára annak, hogy az ovisunk nap mint nap folyós orrú, szipogós gyerekek között tölt jónéhány órát, még nem volt beteg - ellentétben a bátyjával, aki féléves koráig minimum két antibiotikumkúrát harcolt ki magának -, utólag az egyszeri többnapos orrfolyás is fognövesztő mellékhatásnak bizonyult.

Az éjszakákat átalussza, csak néha jut eszébe hajnali 4 és 5 között, hogy ha már megébredt egy fordulásra vagy légyzümmögésre, akár ehetne is valamit. Valamikor az elmúlt hetekben - a szülőbarát délelőtti és délutáni csendes órácskák időszakát totálisan kihagyva - átállt a napi egy alvásra, aminek hatalmas előnye az, hogy a nagyjából 7 órás fürdetés után őkelme legkésőbb fél 8-kor már az ágyában mocorogja álomba magát.

Ébredés után kisimult és vigyorgós arccal várja a hozzá érkezőt, hogy aztán saját nyelvén hosszasan meséljen arról, mit álmodott, vagy éppen mit enne. Érdeklődéssel szemlél mindenkit, aki számára idegen, hogy aztán a kitartóan udvarlókat kétfogú vigyorral (és mindenhol duzzadó ínye villogtatásával) jutalmazhassa.

A mi kicsikénk ma nyolchónapos, és olyan, mintha mindig is az életünk része lett volna. Izgatottan várom (hogy aztán bánjam ezt az izgatott várakozást), milyen lesz, amikor járni, beszélni és akaratát még határozottabban tudtunkra hozni lesz képes.

2013. január 15., kedd

Gyerekszáj LXXXIV.

Rosszul ragoz valamit, kijavítom: - Tudod, anya, én még nem tudom, hogy kell ezt mondani, mert kisfiú vagyok.
----------
Megmérjük a súlyát, nem hízott az utóbbi hónapokban, mondom, hogy az oviban ezért kellene többet ennie: - Össze fogok zsugorodni?
----------
Hazaér az oviból, kérdezem, hogy milyen napja volt: - És az én kis Ábelem hogy van?

2013. január 13., vasárnap

Csendespihenős

Egy négyéves, akinek egy kis tartása is van, természetesen nem alszik a csendespihenő alatt. Csak utána. Így:

Pörgős III.

Van itt valami érdekes?

Aha, ez tegnap még nem volt itt.

Medvésfarkasos

Miután a spontán programok is jól sülnek el általában, hajlamosak vagyunk magunkat elbízni, és hétvégére nem előre tervezni, vagy ha előre tervezzük a semmittevést, azt egy kósza napsütés kedvéért vagy a gyermekünk/gyermekeink mehetnékét érzékelve simán felrúgjuk. Mert ha előre kitaláltuk volna, hogy szombaton délelőtt mégiscsak elmegyünk valahova, és a valahova-fokot is előre rögzítjük, nem 10 óra magasságában (még pizsamában) kezdünk el azon agyalni, hogy a környéken tegyünk-e pár kört gyermekfárasztás és -levegőztetés céljából, vagy esetleg egy hosszabb útra induljunk, és nem úgy sikerül a nap, ahogy sikerült, viszont nincs min röhögcsélni már útközben, aztán este a gyerekmentes csendben is.

Mondjuk azt is belátjuk így utólag, hogy az előre tervezés hiányától eltekintve jobban nem is oldhattuk volna meg a feladatot. Miután tökéletes megoldás nincs, kénytelenek vagyunk a "körülményekhez képest elmegy"-kategóriába beletörődni.

Télvíz idején, ha nem akarunk alvásidő után, sötétedéskor sétálgatni, kénytelenek vagyunk még ebéd előtt elindulni. Mindezt túl korán nem tehetjük meg, mert így is szétfagyunk közben, és ráadásul a kisebbik gyerekünk mormotaként nem is ébred túl korán. No, és a tízórai szent és sérthetetlen mivoltára tekintettel azon is túl kell esnünk még a kiruccanás előtt, mert különben bennünket fal fel a haspók. Így viszont, ha nem csak a sarki kisboltig megyünk el, az ebédidőbe nyúló kiruccanásokkor mind a kicsi, mind a mi étkezésünket szintén házon kívül kell megoldanunk. Ez természetesen magában hordozza a lehetőségét annak, hogy hazafelé jövet mindkét gyermek röpke 20, esetleg 30 perces alvást követően feljogosítva érezze magát arra, hogy a koradélutáni csendespihenő kötelezettségének ne tegyen eleget. Ilyenkor aztán - mivel foggal-körömmel ragaszkodunk az illuzióhoz, hogy magunkra is jut egy kevés időnk, és igyekszünk őket lenyomni - a nagy ötpercenként kijön a csendespihenő közben és reménykedve teszi fel a kérdést, hogy vajh' eltelt-e már a kötelező idő, míg a kicsi addig, miután a szobájában balhézás után kénytelenek vagyunk lehozni őkelmét, a nappaliban szórakoztat bennünket alvás helyett, hogy aztán késő délután mégis aludjon egyet. Ezzel a húzással természetesen felrúgja a jó kis esti fürdetési rendet, aminek az a nagy előnye szokott meglenni, hogy mindketten még 8 előtt a szobájukba vagy legalábbis a közelébe kerülnek.

A fentiekből kifolyólag tegnap
  • némi kapkodós, idegeskedős és gyerekcsendesítős készülődés után
  • sikerült dél közelében a Medvefarmra érkeznünk,
  • a sietős készülődésből következően a jól felöltöztetett gyerekek mellett a mi öltözékünk kevésbé felelt meg az évszak által elvártaknak, és kb. 10 perc után kockára fagytunk,
  • főleg, hogy addigra még a mindezt elindító napsütésnek nyomát sem láttuk,
  • majd egy nem túl nagy kör megtétele után visszaügettünk a kocsihoz, hogy aztán elmenjünk a nemrég ajánlott fogadóba ebédelni,
  • ahol természetesen - mivel tényleg jó helynek tűnik - teltház volt és ahonnan az éhesedő és útközen félig elalvó aprónéppel tovább kellett, hogy induljunk,
  • majd betértünk egy olyan helyre, ami a maga egyszerűségében úgy hat éve még nem volt olyan rossz hely, de ez azóta változott, és
  • annak, hogy rajtunk kívül csak két vendég tartózkodott ott csak örülni tudtunk, mert így csak az ő ebédjüket fűszereztük némi gyerekzsivallyal (és csak később gondolkodtunk el azon, hogy nem véletlenül volt ilyen kevés odatévedő személy),
  • ennek megfelelően kifizettünk egy jónak éppen nem nevezhető ebédet, közben az asztalon levetkőztetett kicsi lelkesen megette a saját kajáját, és még egy kis ráadást,
  • végül elcsigázottan hazaértünk, hogy
  • szembesüljünk a nem-alvási kezdeményezésekkel. (Megjegyzem: mi tudtunk volna aludni.) 
Mindezt valahol a távolság felének megtétele után megfűszerezte a tudat, hogy a lakáskulcsot a kapuban felejtettük, és csak remélni tudtuk, hogy nem egy betörő-hajlamú ember találta meg, hanem valamelyik szomszéd.

Ma nem tervezünk sehova menni. Meglátjuk, hogy ez így is marad-e.

2013. január 10., csütörtök

Pörgős II.

Az itthoni napok ritkán telnek unalmasan, de mondhatjuk azt is, hogy nyugalomban kevés alkalommal van részünk. A nagyunk beszél, él, zsezseg, és időnként fotóz, mindent és mindenkit (és ő bizony nem figyel arra, hogy előnyös szögből kapja le a fejemet):

A kicsink pedig egyre bátrabban fedezi fel a világot, miután már kétszer sikerült kicsúsznia a pihenőszékből, kétszer pedig megfordult és beszorult a hordozójában, nemigen merjük magára hagyni egy másik helyiségbe futásnyi időnél hosszabbra (de még ha szem előtt is van, szerel vagy éppen hátizmát erősíti):

2013. január 9., szerda

Fogas III.

Egy szinte észrevétlenül fogat  növesztő gyermek után kijárt nekünk egy a másik táborból. Valahol a mindennapokban elhagytuk az ünnepek alatt magunkra öltött kipihentséget és nyugalmat, így a túlélésre hajtunk, és számolgatjuk a napokat, mikor lesz már hétvége. Attól még a nyálfolyatás, kevés nappali alvás, nyűglődés és egyebek persze biztosan megmaradnak, de legalább nem kell mindezek mellett dolgozni menni, majd a nap közepén arra hazaérni, hogy bár bőven lenne munkám otthonra, és esetleg jólesne némi magam elé meredés is, nem hogy a gép elé leülni, még egy méterrel arrébb lépni sem tudok, mert akkor rögtön jön a visítás. Biztosan volt hasonló korábban is (különben miért emlékeznék úgy egyes napokra, hogy alig vártam, az apja hazaérjen a munkából és a gyerekünket már az ajtóban a kezébe nyomhassam), de azt már valami jótékony homály fedi el, a mostani helyzet viszont nem annyira homályba vesző.
Egyébként ez a fogzási probléma érdekes módon kézben nem tapasztalható, a kis alany - főleg ha még valami izgalmas távirányító vagy újság, vagy esetleg valami más nem neki való van a közelben - majd' kiugrik a kezemből, hogy megszerezze, amit nem feltétlenül neki szántunk. No, és az étvágyát sem szegik a duzzanatok az ínyén, biztosan fáj neki, érzékeny, de a kanál valami finomsággal az elvárt nagy sebességgel, a megszokott gyakorisággal bizony jöhet.
Szoktak olyan csodák történni, hogy ha az egyik gyerek problémásabb napját éli, a másik valahogy ráérez, hogy most nem kellene a húrt feszegetni, és angyalként viselkedik. Ebben a csodában nemrég volt részünk, amikor a nagyobbikunk volt lázas beteg, és a kicsi egész nap csak a legelemibb igényei kielégítését várta el tőlünk, és fordítva is megtapasztalhattuk a szülői agy épen tartása érdekében, hogy amikor a kisebbik igényel folyamatosan valakit maga mellett, a nagyobbik viszonylag kevés ugráltatással viszonylagos nyugalomban eltölti az estét.
Félve írom le, de legalább az éjszakák rovására alig megy mindez, és remélhetőleg ez így is marad addig, amíg eljutunk a sokfogas-mosolyig.

2013. január 5., szombat

Vendégfogadós

Nagyobbik gyerekünk a déli-koradélutáni órákban úgy húszszor próbálkozott be többünknél, hogy segítsünk (értsd: csináljuk meg helyette) összeszerelni a markológépét, amit az apja messziből felutazó rokonaitól kapott ajándékba. A legtöbbször nálam próbálkozott, és még az sem zavarta, hogy hol marhapörköltet nyomok éppen, hol pedig egy kacsacomb lóg ki a számból. Most pedig mi van? Mesét néz, érzéseim szerintr rövidesen el fog aludni, hiszen korán kelt, még a kávémat sem tudtam tőle meginni, és az apja közben szereli a markolóját.
A kisebbik pedig alig négy óra alatt háromszor evett, biztos ami biztos, nehogy véletlenül elegendő kalória nélkül kelljen így 5 óra magasságában - mivel eddig baromi sok elfoglaltsága akadt, így nem volt ideje pihenni - a déli alvását elkezdenie. Most pedig mi van? Alszik, mint a tök, hiszen be kell pótolnia a kimaradt ejtőzést.

Hosszú estének nézünk elébe két kipihent gyerekkel.

Találóskérdéses II.

Kicsi, csak a hátsója látszik ki a szekrény mögül, és gyanús cuppogó hangokat ad ki, ha rászólunk, vigyorogva kiles a szekrény mögül, majd újra visszabújik? Mi az?
(Egy majdnem nyolchónapos gyerek nyalogatja suttyomban a parkettát.)

Szintén kicsi, félig beletekeredve egy hosszú sárga valamibe, és gyanúsan elmélyülten ténykedik nekünk háttal. Mi az?
(A nagytesója álló darujához valahogy eljutó, azt felborító és a távirányító vezetékét rágcsáló majdnem nyolchónapos.)

Kicsit nagyobb, egész nap beszél, történeteket talál ki, és akkor is elmondja azokat, ha némi csendért könyörgünk neki. Mi az?
(Igen, még mindig a nagyobbik gyerekünk.)

2013. január 3., csütörtök

Évkezdős

Nem szoktam évet értékelni, ahogy fogadalmakat sem tenni év végén és elején, csak úgy csendben átcsordogálok a következő évbe, hátha senki nem veszi észre, hogy továbbra sincsenek nagy-nagy elhatározásaim. Naná, hogy lehetne sok minden jobb, lehetnék sok mindenben jobb, de attól nem leszek eltökéltebb, ha ezeket egy új év indulásához kötve határoznám el. Az év eleje számomra azt jelenti, hogy még minimum két hónapot kell várni, hogy az első tavaszi virágok kidugják a fejüket a földből, és eggyel kevesebb ruhadarabot kelljen magunkra és a kölökre (sőt most már kölkökre) cibálni, mielőtt elindulnánk csavarogni, és lassan elkezdhetünk visszaszámolni a nyaralásig, amit mindig nagyon várunk.
Az év eleje számunkra még azt is jelentette idén, hogy amíg a nagyobbik gyerekünk elindult egy új tablet-korszak irányába...
...addig megünnepeltük a kisebbik gyerekünk élete első névnapját:
Véletlenül éppen ezt a napot választottuk ki arra, hogy hivatalos ünnepség keretében - mintegy elismerve családunk teljes jogú tagjává válását - felfúrjuk az előszobában a kabátjai számára beszerzett gyerekfogast is, és ezzel egyidejűleg elindultunk a nagytesó puzzle-darabjaitól, és egyéb játékaitól megvadultan kúszni kezdő apróság és az "enyém! hagyd békén, Ábel!"-nagytesó közötti időnkénti igazságosztó hadműveletet. Kicsit megsejtettük, hogy milyen harcok várnak még ránk, de főleg rájuk.