2013. május 31., péntek

Lesifotós

Ül a szobában, nyomkodja az egyik zenélős játékot, válogatja a zenéket, keresi a kedvencét. És amikor felhangzik a kedvenc dallam, tapsol. Majd kezdi elölről.

Diavetítős

Ha túl közeli és túl kicsi felületre vetítünk, ember legyen a talpán, aki el tudja olvasni a szöveget:

Vacsorázós

Ilyen, az, amikor a kedvelt körből méltatlanul kikerülő paprikás krumpli mégis csak visszakerül az őt megillető helyre:
És ilyen az, amikor az "ééééén-gyerek" is végre teljesen önállóan ehet:

2013. május 23., csütörtök

Eltöltős

Az, aki a belvárosi rendezvényre a kezdés előtt egy órával odaér, verheti a fejét a falba, vagy olyat tehet, amit nem nagyon szokott. Ma reggel egy hangulatos kis kávézóban reggeliztem, és amikor bepréselve magam a lépcsőfordulón a picike asztal melletti picike székre megkaptam a szendvicsemet is, miközben eszembe jutott a Velence-járó blogger ismerősünk, aki szokott ilyeneket is csinálni, készítettem suttyomban egy fotót:

(Látható is, hogy nagyobb szögben feltűnés nélkül nem tudtam hátrahajolni.)
Közben nem olvastam az irodai monitoron FB-ot munka-emaileket, illetve nem etettem a családi asztalnál legalább még egy éhes, de annál követelőzőbb szájat, és nem sürgettem egy lassan evős másikat. Csak magamra, és arra figyeltem, hogy ne egyem le magam. És fél füllel hallgattam a többi betévedt vendég beszélgetését. Egy pillanatra Párizsban éreztem magam.

2013. május 22., szerda

Dzsemes

Ha már két gyerekünk is van, ideje a háziasszonyság magasabb fokára lépni. Kitaláltam, hogy milyen jó lenne saját készítésű eperdzsemet ennünk a közeljövőben, és mivel ennek most van itt a szezonja, így meg is osztottam a családfővel az ötletemet. Nem török nagyra, elsőre a dzsemfixes megoldást gondoltam kipróbálni.
Egy dologra nem számítottam. Mire a családfő hazaért a nagyobbik gyerekünkkel együtt az egy rekesznyi eperrel, majd kicsit később a boltot is megjárta a kisebbik gyerekünkkel dzsemfixért, engem már rázott a hideg, és fájt mindenem, ezért egy idő után feladtam, és elvonultam aludni. Amikor közel három óra múlva ismét megjelentem a színen, a fiúk tele pocakkal, megfürdetve már rég' ágyban voltak, az eper már feldolgozva rotyogott, és amíg kábán botorkáltam a konyhában, belekerültek az üvegekbe:
Ettől az akciótól nem lettem jobb háziasszony, de ismét megerősödött bennem az érzés, hogy jól választottam magamnak párt. Már csak azt nem tudom, hogy ha vajon a sárgabarack-szezonban is megemlítem a dzsem-ötletem, mit szól majd hozzá.

Útitársas


2013. május 20., hétfő

Akcióz II./14.

"Ééééhes vagyok! Hozzad már! Mi van a tányérban? Nemlátommivanbenne! És csak ennyi??? Hümm, nem olyan rossz ez. Jöhet a következő kanállal. Hova mész??? Mondom jöhet a következő kanál. Szuper, üljél ide és lapátoljad!
Mégsem kérem. Az első öt falat nagyon ízlett, de ez most nem tetszik. Miért ne köpjem ki? Jó, akkor tegyél elém kis falatokat! Fúj, milyen puha. Látod, milyen könnyen összemorzsolódik a kezemben? Upsz, ideragadt az ujjamra. Megcsapkodom a kezemet, hátha leesik. Miért akarod letörölni? Majd én ledörzsölöm róla. A hajamba, igen, a hajamba.
Jó, de én éhes vagyok, és nem tudom, mit is ennék szívesen. Háááát, talán mégis kérek ebből. Igen, tegyél ide elém falatokat! Hehe, most ledobtam a kőre. Nézz csak ide, megint ledobom. Ja, nem sikerült, megint a kezemhez ragadt. Megrázogatom kicsit. És közben nézek a szemedbe. Mit mondtál? Miért nem szabad dobálni? Gondolod, hogy meghat, ha szigorúan azt mondod, nem szabad? Még mindig mereven nézek a szemedbe, vigyorgok kicsit... Hoppá, ez is leesett. Látod, ott van a többi mellett..."
----------
"Hova viszel? Jaj, már megint a szobába. Miért játsszak itt bent? És te hova mész? De maradjál itt mellettem te is! Nem engedem el a pólódat, üljél mellém! Akkor játszok itt bent. Vagy mégsem. Inkább tovább markolom a pólódat. Miért nyúlik ki attól, hogy egy ilyen pici kéz fogja az anyai biztonságot jelentő pólónyakat?
Mivel? Ezzel? Hát, végül is ez jó játéknak tűnik. Játszom vele. Most szétdobálok minden apró játékot. Látod, milyen jó messzire tudok dobni? És a hangja... ha a parkettára esik, nagyokat koppan. Hallottad?
Anya! Anya! Hol vagy már megint? Mit csinálsz a konyhában? De én melletted szeretnék lenni. Itt nyüsszögök a lábad mellett, és te csak csinálod azt a valamit. A nadrágod szára miért lengedezik ennyire? Ez így elég veszélyes rám nézve. Nem, nem lépek arrébb. Te se lépjél arrébb!
Mit veszel ki onnan a fiókból? Főzzek én is? De én inkább kipakolnám a többi edényt. Nem, nem lesz semmi bajom. Vigyázok a fiókkal. Nem, nem csúszik vissza. Én csak elleszek itt a lábad mellett..."
----------
"Jó, jó, húzzad már azt a nadrágot! Menjünk már! Menjüüüüünk mááááár kifelé! Oda! Oda szeretnék menni. Oda, ahol az a hosszú valami van. Nem tudom felemelni. Beakadt. Anya, beakadt! Brühühü, nem sikerül kihúzni. Köszi, anya. Megint beakadt. De én ide akarom dugdosni!
Oké, akkor játszom mással. Ez is egy hosszú valami. Mi van a végén? Mi ez a kis puha valami? Homok? Dehogynem kóstolom meg! Anya, ez nem jó. Megint megkóstolom. De megint nem jó.
Hehe, itt van a sok kis zöld valami. Fű? Fű. Ezt itt megfogom, kitépem. Miért ne kapjam be? De ezt is megkóstolom. Tegnap sem ízlett nekem? Nem emlékszem. Inkább kipróbálom még egyszer. Anyaaaa, töröld le az arcomról!
Ha már itt vagy, sétálhatnánk kicsit. Csak úgy, nagyfiúsan. Az egyik kezemet fogd! Nem ezt, a másikat. Jaaa, tényleg, mégis a másikat. Jó erősen szorítom, nehogy elengedjél.
Arra menjünk! Vagy, mégsem, inkább arra! Jó, kitaláltam, mégis arra. Most forduljunk meg. Igen, ilyen hirtelen. Most vissza. És most újra fordulunk..."
----------
"Anya jön le a lépcsőn. Szia, anya! Mi van a kezedben? Nem is érdekel, csak azt látom, hogy nyitva hagytad a rácsot. Start! Talán ma én leszek a gyorsabb. Megvan, megvan, megvan! De ne vegyééééél fel! Ez nem igazság! Én a lépcsőn szeretnék mászni.
Tényleg? Tényleg lehet? Jó, csak egyszer mászunk fel. Itt szokott lenni oldalt az a kis virág. Már nincs itt? Nem baj, jó lesz ez a gyertya is. Jóvanjóvan, mindjárt megyek tovább. Igen, csak egyszer megyünk fel. Várjál már, pihennem is kell kicsit!
Ééééés igen! Sikerült! Ma is megmásztam mindet! Miért menjek beljebb? Ne tologassál már! Én inkább lefelé is egyedül akarok menni. Miért ne fejjel előre...?"

Keresztszülős-ünneplős

Most hogy már a kicsinknek is vannak felkért keresztszülei, el is látogattak hozzánk a születésnapja alkalmából. Hoztak az ünnepelt mellé egy három héttel fiatalabb másik ugrifülest, a négy és félévesünk mellé egy majdnem ugyanannyi idős nagyfiút. A délutáni sütögetés közben az apák megváltották a világot, az anyák pedig a nagyfiús program alatt otthon maradva, a kicsik őrzése közben fecsegtek jókat. A nagy családegyesítésen mindenkinek akadt párja, azt hiszem, ebből a szempontból is(!) jól választottunk keresztszülőket, a családok tagjai amolyan fogaskerékszerűen összeilleszkedtek az együtt töltött 24 órára.

Most először láttuk a nagyfiúkat igazán egymásra találni, néha úgy elmerültek a saját kis világukban, és játszottak nagyon-nagyon hangosan, hogy bennünket észre sem vettek. A csak nekik szánt kiruccanáson a vonatokra nagy egyetértésben másztak fel, és megnyomogattak, megforgattak és megrángattak mindent, amit megnyomogatni, megforgatni és megrángatni lehetett.
A kicsik párosa visszafogottabb volt, általában egymást elkerülve jöttek-mentek, és voltak láb alatt, amikor pedig néha valamilyen játékon nézeteltérés támadt közöttük, megvívtak egymással az óhajtott tárgyért. Talán egyszer volt olyan, hogy a mienk hangosan sérelmezett valamit, talán az övék hátára mászása lehetett a ludas, de lehet, hogy csak rájött, éppen nem lát a közelében, így hanghullámok kibocsátásával igyekezett rám találni.
Miután az esti fürdetés közben egy meghatározott sorrendben, vetésforgóban mártottuk meg a koszosabbnál koszosabb gyerektesteket a kádban, még egy késő estig tartóm heves szúnyoghessegetés közbeni borozgatásra is jutott idő, hogy aztán a reggel (természetesen!) menetrendszerint ébredő aprónépet enyhén kialvatlanul gardírozhassuk. A munkamegosztás is jól működött köztünk, amíg az ebédet készítettem, az anyukatárs polip módjára őrizte és óvta a kint mászkáló apróságokat, és még a száradó ruháinkat is összehajtogatta.

Nyáron ismét összeillesztjük a fogaskerekeket egy nyaralás közbeni villámlátogatás erejéig. 

2013. május 18., szombat

Ünneplős

A tegnapi nagy napot ismét több megállapítással zárhattuk:
  • Egy egyéves születésnapját az egyéves nem érzékeli, csak azt látja, hogy mindenki izgatott és párás szemű körülötte. 
  • Egy négy és féléves is izgatott ilyenkor, de ő inkább az ajándékok okán. 
  • Egy egyéves születésnapi ajándékában a csomagolás és a doboz a legtetszetősebb. 
  • Egy négy és féléves viszont egy egyévesnek szánt játékkal is nagyon jól el tud játszani. 
  • Az enyém-tied-mienk közül a mindennapokban az "enyém" van túlsúlyban, és csak akkor hajlik a "mienk" felé, ha nem a négy és féléves kap ajándékot, az egyévesé rögtön közössé válik.
  • A születésnapi torta akkor törik meg kicsit, ha készítője igyekszik egy szép tálcára áttenni, tehát mindig közvetlenül a tálalás előtt. 
  • Egy babatorta nem tudja a tűzijátékot megtartani, de az élelmes szülők mindent megoldanak, nem hiába van piálós múltjuk otthon sok jageres poharuk.
  • A torta csak szétmorzsolásra és -dobálásra alkalmas, azután is, amikor a szülők rávezettek, hogy meg is lehet enni. 
  • Az egyéves számára ez a nap más olyan, mint a többi, teszi a dolgát és szokás szerint alszik estétől reggelig, ellentétben a bátyjával, aki késő este még és korán reggel már ébren van.
 Anno...
 ...és most:

2013. május 17., péntek

1.

Boldog születésnapot kívánunk a legkisebb ugrifülesnek!
Annak a gyerekünknek, aki e zene hallatán rogyasztott lábakkal őrült tempójú táncba kezdene rögtön:
A kék szemű energiagombócnak, akinek a hangja már most is túl-túlharsogja üveghangú bátyjáét, és aki legjobban a lábamba csimpaszkodva érzi magát mostanában:
A kis ördögnek, akinek lételeme a kintlét, és akiről esténként úgy kell a koszt és a kajamaradékokat lesúrolni:

A kistesónak, akinek a bátyja a legjobb barátja:
Annak a gyerekünknek, aki nélkül nem lenne teljes az életünk, és csak alig-alig néhányszor adnánk oda az első erre járó embernek:

2013. május 16., csütörtök

Emlékezős

Napok, sőt hetek óta kavarognak bennünk a gondolatok, újra és újra ki is mondjuk, hogy elszállt ez az egy év. Még csak most döntöttük el, hogy jöhet a kistestvér, kicsivel utána pedig már tudtuk is biztosan, hogy egészen jól és eredményesen működünk mi együtt egy ilyen projektben, majd a terhesség ideje is elszaladt.
Kihasználva a hosszúra nyúlt alvást és a csendet, végiggondoltam, mi mindenről írnék a holnapi születésnap alkalmából, de a szavak nehezen jönnek. Közben eszembe jutott, hogy előhívásra válogatás céljából nemrég megkaptam egy rakat fotót a gépemre, így belenézegettem a mappákba.
A második gyerek valahogy más. Kevesebb az ok nélküli aggodalom, lazább a hozzáállás, a testvérek figyelemmel követésének köszönhetően dupla a meghatódási faktor, ugyanakkor ugyanannyira lehet szeretni egy kettes számú fiúcskát is, amennyire az elsőt, és mindez olyan természetessé, az életünk részévé válik.
Már csak a fotóikat illene segítség nélkül megkülönböztetnem, és nem a készítés dátumát vizslatva kiokoskodni, hogy melyiküket ábrázolja párhónapos korában.

2013. május 15., szerda

Mérföldköves

A hétre jutott megható is, örömteli is.

Az, hogy a nagyobbik gyerekünk élete első szülőmentes kirándulását milyen izgatottan vártuk, először akkor tudatosult bennem, amikor a reggeli szendvicsgyártás közben enyhén remegő kézzel, hisztérikusra hajló lelkiállapotban mérgelődtem azon, hogyan tud a családfő a nagy nap reggelén hajat vágni, ahelyett, hogy megerősítene abban, jó szendvicseket készítek, jó sorrendben rakok mindent a kis hátizsákba, és jó tanácsokat adok a még nálam is izgatottabb kis nagyfiúnak.
A cetlizés már a férfimunka kategóriába sorolódott. A kiránduló gyermek kapott a nadrágja bújtatójára egy ultrahangos kullancsriasztót, a csuklójára egy anyai mobilszámmal ellátott karkötőt, a bokájára pedig ütős illatú szúnyogűzőt.
Az óvónéni a szúnyogűző illatát megérezve reggel közölte, hogy ő már biztosan nem vész el, elég, ha a szag után mennek.
Másodjára akkor tudatosult bennem, hogy mennyire egész nap a kirándulókon jár az eszem, amikor az egyik anyukatárstól az indulásról készített fotókat megkaptam, és a szemembe könnyek tolultak.
Azóta a megfáradt gyerekek hazaértek, mi pedig azt számolgatjuk, hogy egy egész nap rohangáló és egy délben alig alvó gyermekpárost a szokásosnál mennyivel hamarabb illő megfürdetni.

A másik - örömteli - hírt kedden kaptuk. "Egy ilyen jó kisfiú nem lehet beteg. Az eredmények hibátlanok, elfelejthetjük egymást, nem kell többet jönniük" - ennél szebb előszületésnapi ajándékot nem is kaphatott volna a majdnem egyéves a kardiológustól.
Amikor születése után kiderült a kisebbikről, hogy szívtájékon némi zörejt hallani, és nem forrt össze rendesen a nemistudomhogyanhívják, bár nem voltunk teljesen nyugodtak felőle, mivel az orvos azt mondta, hogy még ha nem is változik a helyzet, ez nem jelent nagy problémát, hittük, hogy ez így is lesz.
A harmadik orvoslátogatás során be is bizonyosodott, jól hittük. Az már csak hab a torta tetején, hogy a mozgékonyabb és akaratosabb második gyermekünkkel a vizsgálat során nem kellett izzasztó közelharcot vívnom, nyugodtan tűrt mindent, és még a vezetékeket is csak kétszer próbálta megrágcsálni.

2013. május 14., kedd

Csakos

A hétfő esték az úszás jegyében telnek, a nagyobbik gyerekünket általában én szállítom a vízbe, amíg a kisebbik itthon bulizik az apjával. És akkor készülnek ilyenek:
Általában annyira különbözőnek tűnnek, aztán néha vannak olyan mozdulatok, amik ismerősek, 3-4 éve már láttam őket. Együtt pedig szívet melengetőek. Megéri, nagyon is megéri a minden napi küzdelem:



2013. május 12., vasárnap

Alkotós V.

Ki fest, ki csak ceruzával rajzol. Ki az ujjait keni össze, ki a ceruza hegyét rágcsálja közben.
 
 Ki morzsákra vadászik, ki a mosásban segédkezik.
 

2013. május 8., szerda

Álmos

Már nem emlékszem rá pontosan, hogyan képzeltem el kislánykoromban a felnőtt életet és az anyaságot, de majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy nem szerepelt benne egy, a nagyobbik gyerekem öccse halántékára vonatkozó kérdésére válaszként egy hanyag legyintéssel kísért sablonválasz: "Nem tudom. Valami kajamaradék száradhatott rá. De az is lehet, hogy takony."

Apróságos

Már jó ideje megtanultam, hogy minden apróságnak örülni lehet (és kell is, hogy a mindennapokat túléljük), így hát most azon örömködöm, hogy az este még fürdés után sikerült a család legkisebbjének lábkörmeit levágnunk. Ehhez hárman kellettünk, a bátyja énekelt és verselt, hogy lekösse, az apja lefogta a lábait, én röptében nyírtam. A két legkisebb így is kimaradt, mert nem mertem bevállalni, hogy netán ujjakkal együtt nyisszantsam le a körmöcskéket.
És különösen nagy örömmel tölt el, hogy most egy-két hétig nem vár ránk ilyen izzasztó projekt.

2013. május 7., kedd

Növögetős

A gyermek, aki - bátyjához hasonlóan - soha nem talált rá a lábára pici korában sem, hogy aztán amolyan babásan rágcsálja, ha zoknit kaparint meg, igyekszik azt a lábára húzni. Az imént pedig a gyermek, aki a sapkát - bátyjával ellentétben - öt percen belül lecibálja a fejéről, úgy 10 percen keresztül igyekezett egyet a saját fejére húzni, és amikor az meg is állt ott egy rövidke időre, büszkén vigyorgott rám. És a gyermek, aki még mindig inkább csak rombol, ahelyett, hogy építene, a tegnapi este egy részét azzal töltötte, hogy elbújt, majd türelmesen várt arra, hogy a nevét hajtogatva keressem, majd nagyon-nagyon örült, amikor újra és újra megtaláltam.
Lassan közénk nő, a hangjával már most is túltesz rajtunk.

Igazán kijár neki is egy a teraszajtóban sorakozó papucsok közül (még ha tudom is, hogy nem sokat fogja hordani):
Ahogy az óvodai uzsonnát bojkottáló nagyobbik gyerekünk pót-uzsonnájával egyidőben jár neki is egy kiflicsücsök:

2013. május 5., vasárnap

Anyáknapjás II.

Sok szeretettel köszöntjük (ez itt egy link) mamát, a keresztanyukákat, a tündérkeresztanyákat és minden ide látogató anyukát!

2013. május 3., péntek

Anyáknapjás

Hetek óta vártam, és amikor kiderült, hogy nem lesz holmi össznépi ünnepség, értetlenül álltam. Az óvónénik azt kérték, hogy pénteken minden gyerekért az anyukája menjen érte, akiknek majd a saját gyereke elmondja az erre az alkalomra tanult versikét. Ennyi. Ennyi??? Ennyi!
Ma utánfutó nélkül mentem, kisebbik gyerekünk a szülői párosnak azon tagjával maradt otthon, aki minden évben elmondja ilyentájt, mennyire igazságtalan sajnálja, hogy ő nem láthatja a gyerekünket izgatottan várni, szavalni és köszönteni. Mikor odaértem, már csak két fejecske látszott a szoba ablakában, az örömüktől én is megszaporáztam a lépteimet. Aztán az óvónénik beinvitáltak a feldíszített terembe, szépen megterített asztalhoz vezettek, és amikor leültem, elindították a dalt. Ezzel egyidőben elindultak a könnyeim is, és végig nagyokat nyelve morzsolgattam a kis nagyfiúnk kezeit, aki olyan komolyan és áhítattal szavalt, énekelt, majd újra szavalt, hogy akkor és ott már egyáltalán nem hiányoltam a nagyobb körítést. A komolyságát még a tányérra rakott kekszek kínálgatása közben is megőrizte, majd boldogan hozta a virágot és a saját kezűleg készített papírkát. Jött a kis barát anyukája is, loholva, átadtam a helyemet, és az ölembe fészkelődött fiúnkkal együtt végignéztük az ő saját kis ünnepségüket.
Ennyi! :-)
A rajzot a kicsi fiúnk készítette, élete első ceruzás alkotása.

2013. május 1., szerda

Majálisos II.

Most hogy a mai napra tervezett napirend teljesen felborult, itthon töltöttük a délutánt is (és abban reménykedtünk csendben, hátha kicsit csend lesz, de hiába). Most hogy elkészült a kerítés is, szabadjára engedtük a legkisebbet, és már csak arra kellett figyelnünk, hogy ne egyen túl sok füvet, ne essen be a virágok közé, ne borítson magára valamit, ne... ne csináljon semmit, amit egy, a természetbe kiszabaduló gyermek egyébként csinálna. Most hogy mindezt megléptük, attól tartunk, a járóka biztonsága számára korántsem lesz vonzó, és minden esténk úgy zárul, ahogy ma zárult: a házba a koszos kezű/lábú/arcú/ruhájú gyermekeinket ruháiktól megszabadítva, rögtön a kádba terelgetve engedtünk csak be.
"Most ledöflek, te nagy valami!"
 Házfoglaló:
 "Ezt is megkóstolom!"
 Koszos lábú, szomorú kisfiú:


Majálisos

A mai napon már többször tévedtünk, mint egy átlagos napon.
"Délután majd elmegyünk valahova a kölkökkel, a kisebbik úgyis késő délelőtt szokott mostanában aludni." Tény, hogy ma is elnyomta a buzgóság, úgy háromnegyed óráig csend is volt.
"...főleg, hogy mára hűvösebb időt mondanak, így délután biztosan kellemes lesz egy kis csavargás." Már most úgy viszket a karom a napallergiától, mint máskor este szokott. 
"...és ha már itthon töltjük a délelőttöt, rendbe rakjuk a teraszt, az már nem sok időt visz el." Sikerült 4 órán keresztül molyolnunk, igaz, két apró segítségünk sem könnyítette meg az életünket. 
"...majd a pakolászást követően lesz még bőven idő ebédet is készíteni." Már a főzés elkezdésekor bőven túlvoltunk egy normál ebédidőn.
"...ezek után pedig lesz lehetőségünk a csendes pihenőt egy rövidebb filmmel megünnepelni." Azt a bizonyos rövidebb filmet sem halljuk egy időről időre új ötletekkel jelentkező, nem mellesleg dumagép és egy kemény testű zsiráffal a bútorokat végigkopogtató gyerek (és főleg nem alvó) párosa mellett. 

Így aztán most van egy rendezett teraszunk, egy játékokkal és egyéb gyerekes dolgokkal tömött füvünk, mi pedig várakozó állásponton vagyunk, és azt gyanítjuk, hogy ma sem járjuk le a lábunkat holmi vurstliban.