2013. július 26., péntek

Alkotós VIII.

"Ezt az új barátomnak rajzoltam. Ráírod, hogy mik vannak rajta? Tegyél rá nyilakat is!"
Az új barátot Lilinek hívják egyébként, alig három hete költöztek a szomszédba, és a mi fiúnkhoz képest már igazi nagylány, megvan 5,5 éves is.

A nyaralásra vittünk rajzlapokat és színes ceruzákat is, születtek rajzok (többek között D.-nek is, a barátnak), mégis a hazaérkezésünk után valami új alkotási roham hatására gyors egymásutánban készültek az újabb remekművek:





2013. július 24., szerda

Testtérképes

A felsőtestem egy térkép, a múltheti tévedéseim nyomait viselem magamon:

A karom felső része és a vállam sokat barnult, de még mindig árnyalatnyi különbség látható a lenti részekkel összevetve - jelezve, hogy idén nyáron a szokásosnál több időt töltöttem a napon rövid ujjú pólóban.
A hátam felső része sokkal barnább az alsóbb tájaknál - jeleként annak, hogy ha kivágottabb póló volt rajtam, mindig megkapott a nap is.
Ezen a barnaságon csak vékony sávok húzódnak függőleges irányba végig - hivalkodva azzal a ténnyel, hogy a tengerparti nyaralás során több, különböző fazonú fürdőruhámat is megvillogtattam.
A bal lapockám alatt a barnaságot megtöri egy fehér kéznyom - tanúskodva arról, hogy férfiembert naptejezésre nem szabad megkérni, mert az egyenletes bekenés fogalmát nem ismeri.
Még lentebb, csípőtájékon a jobb oldalam barnább -  figyelmeztetésül, hogy ha a napernyő alatt üldögélő kisebb méretű gyerekünket etetjük úgy, hogy a jobb oldalunkat éri a nap, félidőben nem árt szöget váltatni.

Ma kezdődő hámlásnyomokat véltem magamon fölfedezni. Tudok én nyaralni. 

2013. július 22., hétfő

Cikkírós

Olvastam már egyszer ilyenről, de csak a határidő lejártával, így most időben kaptam az alkalmon. Korántsem lett olyan, amilyennek szerettem volna, de első próbálkozásnak megjárja, és bár nem független szakmai zsűri dönt, így "csak" az olvasókra bízhatom magam. Ha tetszik (és csakis akkor), megnyomhatnád a gombot az első cikkre, amit írtam.

2013. július 21., vasárnap

Meglepetéééés

Nem is gondoltam, hogy a menetközbeni telefonos próbálkozásomnak mégis csak lett egy eredménye, és sikeresen összehoztam egy, a többinél szinte népszerűbbnek bizonyuló (üres) bejegyzést. Valóban nyaraltunk az elmúlt egy hétben, és csak a ritkásan bekapcsolt telefonomra érkező kommentek láttán kezdtem el gyanakodni.
Az indulás előtti napon meglepően jól sikerült a tennivalók sorát egyenként végigvennünk, a csomagoláson és egyebeken kívül még belefért egy gyerekorvosos látogatás is, ahol ha nem is teljesen gyógyultnak, de a jó úton járónak minősített kisebbik gyermekünk is megkapta az engedélyt a tengerparti kiruccanásra. Az este folyamán még felvettük a vonattal érkező nagymamát is (miközben két hű kísérőm természetesen elaludt a hátsó ülésen), hogy aztán az esti rutin és a csomagolás végső simítgatása okán már ne juthassak gépközelbe.

A napok telésével a nyaralásnak több stádiuma is felismerhetővé vált, míg az első napokban rá kellett döbbennem, hogy bár már többször jártunk azon a vidéken (de soha nem kisgyermekes szülő szemével nézelődve), két, eltérő igényű kisgyermeknek nem feltétlenül a legmegfelelőbb úticélt sikerült kiválasztanunk, aztán valahogy mégiscsak a helyükre kerültek a dolgok. A homokos strand sokat lendített a napi "hova menjünk, ami mindenkinek jó, és nem életveszélyes"-dilemmákon, és a hajókirándulás is jó ötletnek bizonyult (így, hogy a kisebbik a második részét a babakocsiban végigaludta, ahelyett, hogy nekiindult volna a hajókra jellemző meredek lépcsőknek), sőt még a közeli kalózvároska igazán hangulatos óvárosának bejárása jó ötletnek bizonyult.

A tengerparti lét mindkét gyermeknek nagyon bejött, a nagyobbik, aki a partra menet egész úton azt hajtogatta, hogy ő aztán be nem megy a vízbe, általában kékülő ajkakkal jött csak ki belőle, míg a kisebbik jórészt a hullámokkal perlekedett ki- és berohangálva, hogy aztán a vizes ruháitól megszabadítva bejárjon mindent, amit csak lehet, elegendő testmozgásra lehetőséget biztosítva az őt aktuálisan kísérő felnőttnek. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy két ilyen korú gyermek mellett két felnőtt tudott volna-e megfelelő szintű őrzői szolgáltatást biztosítani, miután egész héten hárman vetésforgóban őriztük és kísérgettük őket. 

A kipihentségi fokunkat jelentősen befolyásolta a tény, hogy a kicsi erre a hétre időzítette egyrészt annak felfedezését, a kanapékra, ágyakra fel is lehet mászni, és az ajtó csukogatása is kedvenc elfoglaltsága lett, másrészt éjszakánként a szokásosnál kevesebb időt alvásra pazarolva viszonylag gyakran megszakította azt nyekergésekkel, de az sem töltött el boldogsággal, hogy a bátyját nem sikerült annyira kifárasztanunk, a szokásos hétköznapi korai ébredésével legalább egy időre felhagyjon.

Nekem sikerült a hetet mintegy keretbe foglalva az első napon leégnem, hogy aztán napokig a hatását nyögjem, majd az utolsó napra amúgy istenesen megfáznom, hogy a záró éjszakára száműzetésbe kerüljek a nappali kanapéjára, ahol magányosan köhécselhettem és trombitálhattam. A hazafelé indulás időpontját nagyon jól sikerült megválasztanunk, sehol nem kerültünk dugóba, de még így is olyan elcsigázottnak éreztem magam a hazaérkezéskor, hogy - a bőröndök kiürítése után - az este terheit magára vállaló családfőtől lehetőséget kaptam egy extra alvásra a szobánkban.

Többek között emiatt is, és úgy egyébként az élmények leülepedése okán is vártam egy napot az élménybeszámolóval. Időt kellett hagynom a pozitív élmények napvilágra kerülésére annak érdekében, nehogy az egyéb nehézségek árnyéka legyen túlsúlyban - igaztalanul - a posztban.

Jó volt, szép volt, élmény volt, bár egy-két olyan tervezett programról le kellett mondanunk, amit velük még nem mertünk volna bevállalni, de talán első találkozásra a tengerrel ráértünk volna egy-két(-három-négy) évvel később, de legalábbis egy medencés, zöldellő kertű és nem meredek hegyoldalba épült, félpanziós ellátást biztosító szállodában megszállva. A hely hangulatát pedig bizonyára még inkább magunkba szívhattuk volna, ha általában hárman nem minimum kétfelé szaladunk a fiúk után, és egy-egy estét nem a szokásos esti rítust betartva fürdetéssel és egyebekkel töltünk, hanem a belvárosban sétálgatunk, egy kókadt vagy már alvó babakocsis gyereket tologatva. De ez utóbbival nem gondoltuk még jobban felborítani az itthon megszokott rendet, így az esti séták (is) elmaradtak.

A mérleg nyelve bőven a pozitív irányba lengedezik, és csak azt sajnálom, hogy túlvagyunk rajta, és a következő hosszabb kiruccanásra majd' egy évet kell várnunk.

2013. július 10., szerda

Elfoglaltságos

Ki alkot...
 ...ki olvasgat.


Melegedős II.

Vírus, hurrá! Lázcsillapítás minden módon, harc a kruppos roham elkerülése érdekében, pénteken délután kontroll, és még meglátjuk, mi lesz belőle. ("És miért akarnak Maguk ilyen messze ilyen kis gyerekekkel nyaralni? Egy ekkora gyereknek, higgye el, anyuka, édesmindegy, hogy Balatonban vagy az Adriában fürdik!")

Táboros II.

Bár az élménybeszámolók a szokásosan szűkszavúak, úgy látjuk, jól döntöttünk, hogy teljesen egyedül elengedjük az úszótáborba a mi nagyobbik gyerekünket. Annyira jónak bizonyult a hétre ezzel a programmal megkínálni, hogy mától az előre eltervezett félnapos tábor helyett átáll az egész naposra. Amikor tegnap reggel elindult a gyerektömeggel a strand kapuja felé, ugyanazt a torokszorító érzést éltem meg, mint előző napon. Elnéztem, ahogy a hátán túl nagynak tűnő hátizsákkal, a kezében egy még nagyobb polifoammal beáll a sorba, és vissza sem nézve ballag, és valahogy nem akaródzott munkába elindulnom.
Még a gyülekező során sorban odajöttek hozzánk az oktatók mindenféle közlendőkkel. Az egyikük az előző napon már ottfelejtett sapkájáról adott információt, a másikuk büszkén közölte, hogy a táboros pólóját ő festette. A harmadik pedig megerősítette, amit eddig is tudtunk, gyermekünk nem egy vízi csibe sportos alkat, de legalább okos, érdeklődő és kommunikatív (mondom én erre). Úgy tűnik viszont, hogy ez az egy hét tényleg nagyobb fejlődést jelent majd, mint a hetenkénti egy alkalom, és miután az első napon hosszas győzködés helyett egyszerűen bevitték a vízbe (ami, "képzeld, anya, nem volt nagyon mély!"), a második napra már arcát a vízbe téve a felszínén lebegett.
A tervezett nyaralásunk hírét hallva pénteken karúszóval együtt megy őkelme, amivel megtapasztalhatja a mélyebb vizet is. 

Melegedős

Alig vagyunk túl a nagyobbik gyerekünk kórházas kalandján, amikor a kicsi, aki azokban a napokban meglepő módon ráérzett, hogy most nekünk másra kell koncentrálnunk és a háttérbe vonulva hagyott nekünk időt a bátyjával való foglalatosságra, úgy gondolta, eljött az ő ideje. Ő nem érte be a nyaralás előtt jó két héttel abszolvált megbetegedéssel, kivárt mostanáig, és most lázasodott be. Az időzítés során vélhetően figyelembe vette, hogy hétfő délután még az egészséges rendelésre megyünk (miután már kétszer kellett az egyéves születésnapja körüli állapotfelmérést ilyen-olyan betegségek miatt lemondanunk), ahol a doktornéni megállapította, hogy minden rendben van vele (naná, három hónap alatt egy kilót hízott), és csak másnap reggel kezdett el melegedni. Az okok még hezitálunk, a tippjeink a fogzástól a háromnapos lázon keresztül a bármilyen más skálán mozoghatna. Kellőképpen bágyadt, így délután még az amúgy hatalmas bulinak ígérkező fűnyírást is csak tisztes távolból figyelte, de - jelezve, hogy annyira nem elkötelezett az akcióban - az étvágyának nagyobb mértékű csökkentését még így sem vállalta be. Van három napunk rá, hogy formába hozzuk.

2013. július 9., kedd

Csomagolós

"...és hátulra mennek majd a bőröndök, rájuk semmit nem gyömöszölünk be, és az utastérben sem lesz semmi, csak mi. Nem utazunk úgy, hogy telezsúfoljuk a kocsit."
Ergo: Álmodik a családfő, mintha elfelejtené, mennyi mindent szoktunk bepakolni a kocsiba egy hétvégére is. Felmérni sem tudom, hogy mennyi cuccunk lesz, és azt hova rakjuk el. De álmodjon csak.

"Az új bőröndbe pakolhatsz te, talán elég lesz neked. Nekem elég lesz a sporttáska, elfér benne az egész ruhatáram."
Ergo: Még mindig úgy érzi, neki van itt a legkevesebb ruhája/lábbelije. Lehet, hogy van benne némi ráció.

"Ha azt mondod, hogy a hét közepétől ne vegyek fel semmi olyan ruhát, amit vinni akarok a nyaralásra, miben járok majd dolgozni?"
Ergo: Az előző állítás pepitában. Szegény családfő ruhailag hátrányban van. 

"Amikor indulás előtt hajnalban bepakolunk, valakinek kint kell maradnia a kocsinál, hogy ne kelljen mindig bezárnom a kocsit és a kaput."
Ergo: Ismét egyedül hord ki mindent, tehát kellőképpen liheg majd, mire elindulunk, mert valakinek a fiúk álmát is őriznie kell. 


2013. július 8., hétfő

Gyerekszáj IC.

Miután fürdés előtt már nem kapcsoltuk be neki a mesét: "- Jó, anya, akkor én is így fogok veled viselkedni. Azt akarod, hogy az  legyen, mint a kocsiban, amikor eljöttünk doktor nénitől? Azt akarod, hogy sírjak, mint amikor azt mondtad, hogy nem veszel nekem játékot? Így hát csak egy utat választhatsz. A mese bekapcsolását. Mert én mese nélkül nem élhetek."
(A családfő az oldalán ült, így a monológ alatt leplezetlenül vigyoroghatott, míg én próbáltam komoly arcot vágni.)
----------
És még egy korábbi: "- Én nem értem, mi ütött ebbe az anyába!"

Táboros

A jól ismert harctéri idegesség olyan fél 7 magasságában tört rám hétfőn reggel. Mit pakoljunk neki? Túl kicsi a táskája? Nem lesz így is túl nehéz neki? Vajon a ruhatárát illetően milyen veszteséggel zárjuk a hetet? De igazából egy kérdés zakatolt folyamatosan a fejemben: Hogyan fogja magát érezni egy olyan táborban, ahol senkit nem ismer?
Valamit megérezhetett, mert már a kocsiban megjegyezte: "Hiányzik apa. De nem fogok sírni."
Közel fél órát topogtam mellette az uszoda bejáratánál, amíg a gyerekek folyamatosan özönlöttek a szervezőkhöz, és minden egyes vele egykorúnak látszó gyerek láttán felujjongtam magamban.
Azt hogy ő mit gondolt, nem tudom, faarccal álldogált mellettem, és néha megkérdezte, hogy mikor mennek már be a kapun.

Délben - a nálunk jellemző vetésforgó szabályai szerint - A., a kisgyermekgondozók gyöngye ment érte, aki - míg egy szerződést bogoztunk a jogász kollégával - háromszor hívott föl. Hogy hívják az oktatót, mert még mindig nem hozták ki az ő Ákosát? Hogy hívják az úszóiskolát, mert az oktató nevét nem ismerik a kasszánál? És végül: Megvan a gyerek! Ép, egészséges, vidám és nagyon feldobott.
A lelkére kötöttem, hogy hazafelé menet faggassa ki, mert a mi nyílt és nagyon beszédes gyerekünk a mi történt? mit csináltatok? típusú kérdésekre nekünk nem nagyon szeret válaszolgatni.
Azt tudjuk, hogy ma az úszás mellett kézműves foglalkozáson vettek részt:


Túlvagyunk az első napon, holnap folytatódik a menet.

Partys

Igen elfoglalt és kiterjedt társadalmi életet élő réges régi baráti köröm tagjaival mindig jóval előre egyeztetett hétvégéken szokott csak összejönni a találka, éppen ezért mindig akad izgulni valónk is, nehogy valaki lebetegedjen a találka előtt, mert akkor talán hónapokig szervezhetjük a következőt. A mostani igazi batyus bál party volt, mindenki hozta a rá kiosztott finomságot, hogy aztán ráérősen sütögessünk, eszegessünk és beszélgessünk - miközben valaki mindig a mi járkálós korszakban lévő gyerekeinket követgette az útján.
A mi fiaink hamar oldódtak, és onnantól kezdve meg sem álltak a hazaindulásig. A csapat legifjabb, alig párhetes tagját elnézve már csak ködbe vesző emlékképek merültek fel az előző nyárról, amikor a mi kicsink is csak feküdt a babakocsiban, és ahova éppen eltoltuk a járgányt, ő ott aludt a legnagyobb nyugalomban. A mieinknek enni sem nagyon volt idejük, amíg a nagyobbik felváltva csúszdázott, focizott és a bogyógyűjteményét gyarapította (kicsit tartok tőle, hogy ma is eszébe jut a dobozka, amit aztán ott felejtettünk), addig a kisebbik viszonylag beláthatóbb köröket rótt (és kedvenc játékának a házigazdáék kutyája által megrágott labdát nevezte ki). Igazi testvérek ők, az egymáséhoz hasonló sérüléseket is szereztek a lábszáraikra lépcsőn elcsúszós balesetek során. Estére meg is született bennem az óhaj valamiféle fertőtlenítős kenőcs beszerzése iránt, ami két fiú mellett egyre nélkülözhetetlenebbnek tűnik a mindennapokban.
Ismét felsejlett előttem a kép, ahogy a hétvégén induló nyaralásunk egy hete alatt mi is folyamatos mozgásban leszünk, hogy aztán hazainduláskor felsóhajtva rogyjunk le a kocsi üléseibe.

A nyaralásig most már csak visszaszámolunk, listák készültek a szükséges holmikról, sőt - a listát összevetve az itthoni útipoggyász-felhozatallal - vettünk még egy plusz bőröndöt is, és a tegnapi délelőtt egy részét a strandolós játékok és egyéb kellékek leltározásával, illetve becsomagolásával töltöttük.

Addig is egy hirtelen ötlettől vezérelve a nagyobbik gyerekünk bepótolja a kórház miatti úszótábor-elmaradását is, így mindenkit mozgósítva, akit csak lehetett, a héten még a reggeli és déli fuvarozását is meg kell oldanunk. Még jó, hogy csak az egyikük lépett a táborozós életkorba.

2013. július 5., péntek

Gyerekszáj XCVIII.

A fenyegetések fenyegetése: "- Ha nem (...), anya, akkor nem leszek a feleséged!"

Szeretgetős

A testvérsimi, amiből mostanában mindig csapkodás lesz:

Alkotós VII.

A toronyban a királylány, mellette egyik oldalon a király, aki a toronyba zárta, a másik oldalon a herceg lóval, aki megmentésére indult:
"Játsszunk azt, anya, hogy ma van anyák napja!"
(Na, jó, ebben R. is segített...)
Persze a kisebbik is rajzolt:


2013. július 4., csütörtök

Ösztönzős

Ha a mai vendégünk soha nem vállal gyereket, mi leszünk az okai. Igazából nem is mi, hanem a gyerekeink. Közülük is az, amelyik a havi egy hisztijét éppen a még gyerekvállalás előtt álló vendégünk itt tartózkodására időzítette. Ez a gyerekünk nem az, amelyik minden nap többször leveti a földre magát és álsír.

Most azon gondolkodom, hogy végül vajon mennyire gondolta komolyan a látogatónk, hogy majd látogassuk meg Angliában, mert búcsúzóul nem erősítette meg a meghívást. Várunk kicsit, hogy az élmény feledésbe merüljön, és rákérdezünk. :-)

Tapaszos

Ahol két gyerek van, minden kétfelé oszlik. És ha az egyik kap valamit, akkor a másik is, kivéve a kisebbik születése utáni első gyereknapot, amikor még úgysem emlékszik rá, ha kimarad a sorból. Ha az egyiküknek van egy ellátandó nagyon nagy sebe karcolása, amire sebtapaszt kap...
 ...a másikuknak is jár hasonló, még ha a kezén-lábán nem is viseli el:

2013. július 3., szerda

Szünetelős

Nagyon jó dolguk van, hol kalandparkoznak, hol játszótereznek, hol pedig itthon strandolnak. R. szemei alatt az árkok mélyülnek, de hősiesen kitart, amíg mi pénzt keresünk dolgozunk, hogy aztán a délutáni műszak során bennünket is kifárasszanak.
Történetünk hősei a délelőtt folyamán míg mi a munkahelyünkön izzadtunk ünnepélyes keretek között felavatták az új medencéjüket.
Egy ilyen tikkasztó nap során is csak addig pihennek meg, amíg isznak.

2013. július 1., hétfő

Gyerekszáj XCVII.

Egy hipochondriára hajlamos gyermek számára a betegség és a kórház - bizonyos szempontból, főleg ha már gyógyulóban van - maga a mennyország.

Még bent a kórházban: "- Anya, simogatod a hátam? (...) Hmmm, ez nagyon finom."
----------
Már itthon, amikor a láza sem emelkedett, fogja a csuklóját: "- Úgy érzem, felment a vérnyomásom."
----------
És amikor már pocakfájás sincs, az ínyére mutatva: "- Úgy érzem, fáj a mandulám."
----------
Az első nap után, amit R.-val tölt ő is itthon, a kérdésre, hogy játszottak-e sokat, először ellenőriz: "- Miért? R. is azt mondta?"

Olvasós

Egy módszer a combizmok nyújtására a kétgyerekesek számára:

Mamás

Ha jól érzékelem, a hétvége során mamának még egy rajongója akadt kis családunkban.
Amikor szombaton reggel tőle tisztes távolban leraktam a földre a frissen ébredt kisebbik gyerekünket, rögtön le is telepedtem, nehogy azt higgye, hogy ő most ott van hagyva, két percen belül rájöttem, hogy feleslegesen aggódtam. A kicsink először csak karnyújtásnyira merészkedett hozzá, majd alig öt perc múlva már hízelegve bújt az ölébe. Így hát abban a másfél napban, az etetésével sem kellett bajlódnom fellélegezhettem kicsit az anya-függő gyermek közelében, volt kivel huncutkodjon, és már nem volt annyira vonzó számára a nadrágszáram cibálása.
A kórházat megjárt, kicsit karikás szemű, kicsit elgyötört arcú nagyobbik gyerekünk már jó ideje mama-függő, az együtt töltött napok alatt a legtöbbet használt szava a "mamaaaa" kicsi elnyújtott változata, amitől - a gyakorisága okán - már fél nap után sikítani tudnék. Azt hiszem, ez a látogatás többet ért minden gyógyszernél számára.

Talán az anyaságnak is köszönhetően, de az évek során a mi viszonyunk is sokat javult.
Ő (nagy)mamává érett, és amit az első unokájának még csak nyomokban tudott megadni, azt a sorban következő két fiúnak már nagy dózisban sikerült. A legtöbbet ezen a legkisebb nyert, ő már egy kiforrott nagymamát kapott ajándékba, és láthatóan már az ő kapcsolatuk is kezd kiépülni.
Én magam pedig elfogadóbb, türelmesebb lettem, azt értékelem, de nagyon, amit kapok a gyerekeken keresztül ("persze, ti is érdekeltek, de a fiúk nagyon hiányoznak" :-)), és képes vagyok meglátni az igyekezetet, amiben nincs hiány, és azt a határtalan szeretetet (ami újabban a kedvenc tévésorozatok idején sem kerül háttérbe :D), amit az unokák iránt táplál. Még csak azt kellene megtanulnia, hogyan ne hagyja  magát megvezetni a fifikásabbakkal, és hol húzzon meg határokat, hogy ne nőjenek a fejére.

A fiúknak mamát nem sokáig kell nélkülözniük, mert alig másfél hét után újra jön hozzánk, hogy együtt induljunk tovább a tengerparti nyaralásra, majd a nagyobbik gyerekünk egy hónap múlva megejti az első igazi nagymamás nyaralását is.