2013. augusztus 31., szombat

Városnapos


A szülőkkel kiszúrás magasiskolájának lehetünk ma is tanúi és elszenvedői. Az megvan, amikor a lelkes szülők szombaton az ebédet korán megfőzik, hogy aztán a gyermekeiket kivihessék a városnapok rendezvénysorozatra annak reményében, hogy cserébe a programok és az ebéd után jut némi idő csendes pihenésre is? Alvás nincs természetesen. Helyette van viszont zsezsegés és aktivitás és hangzavar.

Pedig a délelőtti program során mindenki megtalálta a neki tetsző elfoglaltságot.









A nagyobbik gyerekünk ajándékot is kért. Mármint a lufin és a nyalókán kívül. Kiszúrta a könyves standot, magával hívott nézelődni, és közölte, hogy szeretne egy bogaras könyvet. Volt is szép állatos könyv, baráti áron, amiben egy külön fejezet a bogarakról szól. Igazán büszkék vagyunk a nem egészen ötéves gyerekünkre, aki könyvet kér magának ajándékba.

A kisebbik is kapott egy elemes katicát, ami bekapcsolva megy, mint egy kisautó. És mivel kicsi, mindenhova be is megy. Már akkor is tudtuk, hogy az őszi nagytakarítás időszerűvé vált, amikor a macska idekerülése első napján porcicákkal a hátán került elő a konyhaszekrény mögül. Ezt a katicát elnézve is megerősíthetjük. A konyhaszekrény alatt eltűnő katica mentésére egy egész csapat indult, akik először vállvetve küzdöttek a közös cél érdekében (már aki tudta, hogy mi is a cél, és miért kell abban a sarokban hasalni), majd a két kisebbik - felismerve a helyzet rejtette lehetőséget, páratlan összefogással - legyőzte a nagyot, és megszerezte az elemlámpáját. A nagy - kiszabadulva a támadói fogságából - már éppen a fejét vakarászta a hűtő elhúzását fontolgatva, amikor a katica úgy döntött, megkönyörül rajta, és porcicákkal a hátán előbújt a rejtekhelyéről.

Még gondolkodunk rajta, hogy a macskát és a katicát hogyan tanítsuk be az alaposabb takarításra.

2013. augusztus 25., vasárnap

Macskás

Örömmel látom, hogy a kommentek száma a befogadott állatnak köszönhetően megemelkedett. Nem, nem árulom el a gyermekeimnek, hogy a puha kis dög fotói és tetteinek leírása népszerűbbnek bizonyultak az övéiknél. Olyan kicsik még, bőven van idejük az életben csalódásokat megélni, és a mellőzöttség tömény érzésével is ráérnek még a későbbiekben találkozni.

Talán mindösszesen három nap után következtetéseket levonni elhamarkodottnak tűnhet, de álljon itt néhány gondolat erről az egészről, hogy amikor szilveszterkor leszaggatja a függönyeinket, esetleg a születésnapomra ajándékul véglegesen tönkreteszi a kanapét, még emlékezzek a kezdetekre.

Attól a kijelentéstől, hogy én alapvetően nem szeretem a macskákat, vélhetően nem leszek népszerűbb. És bár az állatokat úgy tisztes távolságból kedvelem, de falusi lányként a lakásban nem tudom elképzelni őket, talán érthető is. Ahogy úgy alapból azt gondolom, hogy egy, a szokásosnál talán árnyalatnyival tisztaság- és rendmániásabb (házas)párnak szintén nem ajánlott a lakásába állatot befogadnia.

A háziállat kérdése főleg a gyerekeket elnézve már egy ideje terítéken volt nálunk, és több okból mindig el is vetettük a gondolatot. A kert adottságaira tekintettel, és azt figyelembe véve, hogy a két gyerek és munka mellett a napi többszöri kutyasétáltatást nem vállalhatunk be, a kutyatartásról letettünk. Az, hogy a kutyáktól én alapvetően félek, és ezt sajnos sikerült a nagyobbik gyerekünkre is ráragasztanom, szintén afelé hajtott bennünket, hogy a kisebb állatok felé tendáljunk.
Aztán jött a macska iránti igény a gyerekünktől, amit én valami pillanatnyi elmebaj hatására még támogatni is tudtam, de a családfő allergiája miatt újra és újra falakba ütköztünk.
Egy időben bőszen olvasgattam a vadászgörény tartásáról szóló cikkeket, de elhalt a gondolat, ahogy a halak is kihullottak a rostán.
Míg végül a gyermekünk nemrég eljutott a hörcsögtartás gondolatáig, amire a családfő rögtön rávágta, hogy akkor már inkább legyen macskánk.

Adtunk magunknak egy hetet, nehogy valami elhamarkodott döntést hozzunk, holott tisztában vagyunk vele, hogy egy ilyen volumenű döntésre egy hétnél azért több időt kellene hagyni, és igazából csak látszólag gondolkodtunk rajta, mivel nagyon is jól tudtuk, hogy ezt a csatát a józan eszünkkel elvesztettük. Aztán a szokásos durrbele-módon elindultunk. (Igen, kertes házat is így vettünk...) Amíg a családfő reménykedett abban, hogy tényleg össze tudnak szokni ő, a macska és az ő allergiája, én abban bíztam, hogy ha idekerül egy szőrgombóc, a szívemhez nő.

Amíg három nap alatt legalább háromszor tettük fel magunknak és egymásnak a kérdést, vajon jól döntöttünk-e, addig a családfő valami újfajta gyengédséggel a hangjában beszél néha hozzá, az imént pedig - a családi névkeveredés hagyományainak megfelelően - már Ábelnek szólította a macskát is. Én pedig a reggeli szent és sérthetetlen kávéceremóniát megszakítva enni is adtam a követelőző kis dögnek a kicsike állatnak, miután öklendezve orrot befogva kitakarítottam az alomtálát.  

Itt tartunk most, és már talán azt is el tudom képzelni, hogy karácsonykor egy kicsike csomag őt is várja a fa alatt.

2013. augusztus 24., szombat

Játszós

Amíg én dolgoztam, ők játszóházaztak. Cseréltem volna velük.

Hammos

Korán reggel jött az sms kolléganő-barátnőtől: "Ne vegyél reggelit!" Szót fogadtam, ő pedig ezt halmozta fel előttem:
Vajon ennyire jó étvágyúnak ismert meg, vagy a következő három napra nem kellett volna reggelit vennem...?

2013. augusztus 23., péntek

Bővülős

Két fiúgyermek és egy férfi mellett soha nem fogok rózsaszínű ruhácskákat, szoknyácskákat vásárolni és hajat fonni. A tegnapi naptól viszont mégis csak van egy lány a körünkben, aki biztosan értékel egy ilyen alomtálat:
Tegnap este érkezett hozzánk, a fogadtatása eléggé rámenősre melegre sikeredett...
 ...de ő még akkor sem volt hajlandó kimászni, amikor a gyerkőcök kiszedték alóla a törölközőt.
Akkor szállítóstul átraktuk a kajás tál elé, hátha az üres pocakja kihajtja, de hű segítőim itt is nagyon lelkesen próbáltak segíteni...
 ...ahogy ők eltávolodtak, végre kijött, hogy rögtön bemeneküljön a szekrény mögé.
 Közben nem is sejtette, hogy ha nem vigyáz, még meg is fürdetik a kis gazdái...
 ...így végre elkezdett enni, hogy aztán...
 ...szépen lassan felfedezze az új lakóhelyét.

Egy nap telt el az érkezése óta, és már tudjuk, hogy a lakásnak rengeteg olyan pontja van, ahol egy kis cica el tud bújni. Ő pedig már azt is tudni véli, ki itt a falkavezér az a személy, akitől a kaját kapja, így minden alkalmat megragad arra, hogy a lábaimhoz dörgölőddzön.

2013. augusztus 22., csütörtök

Akcióz III./1.

"Jön a nagy ember! Hova megyünk? Én nem akarok menni! Neeeem! Jajj, ne már! Kik ezek? Ezek nagyon hangosak. Főleg a nagyobbik. Eh, tévedtem, a kicsi meg éles hangon visít. Nem akarok abba a dobozba belemászni. Inkább itt maradnék a többiekkel. Nem lehetne esetleg? Nem? Neeeem?
Komolyan mondjátok, hogy ők lesznek az új családom? Már indulunk is? Nah, mondtam én, a nagy már el is tűnt a sarkon, a kicsi meg minden fűszálnál megáll. Én meg itt lengedezek ennek az embernek a kezében, amíg a nagy után siet. Hééé, halljátok? Vacsoraidő van, kapkodjátok már a lábatokat!

Ott vagyunk már? Mikor érünk oda? Kapok majd vacsorát is? Sokáig tart még az út? Jó, akkor alszom egyet. Mégsem tudok aludni. Ezek mindig ilyen hangosak? Héé, te kicsi ember, ne ütögesd a doboz tetejét! Benne vagyok én is, és aludnék éppen. Te nagy meg ne dugdosd már be állandóan az ujjadat. Ha bátrabb lennék, biztosan elkapnám. De még nem vagyok elég bátor hozzá.

Öööö, ez nem én voltam. Nem, én csináltam ezt a szagot. Ráfogom a kisebbikre, ő még úgysem beszél, nem tudja magát megvédeni.

Jó, jó, nem alszom, de szeretnék már végre egy kis nyugalmat. Na, ne már, megint a dobozban lengedezek. Hova megyünk? Mi ez a hely? Persze, a szokásos koreográfia: a nagyobbik előre szalad, mindenkit sürget, a kicsi meg tötyörög. Én nem akarok beleszólni, de az a kicsi fiú a virágokat tépkedi ott oldalt. Hééé anyuka, te ott! Tudod, hogy a kicsi bántja a virágokat?

Na, és most hol vagyunk? Ez az új otthonom? Na, szuper. Ez akkora hodály, hogy még a helyemet sem fogom benne megtalálni. Nem, nem akarok kimenni a dobozból. Nem, kajálni sem akarok. Csak itt akarok ülni a dobozban és várni, hátha visszavisztek. Na, jó, eszem egy kicsit. De ha ilyen közel jönnek a kisemberek, inkább elfutok. Hoppá, ide éppen beférek. Elbújok.

Nem, nem akarok kimenni. Nem, jó lesz nekem itt bent a sarokban. Nem, wc-re sem akarok menni. Na, végre, békén hagynak. Végre körülnézhetek kicsit. Jaj, már megint hangoskodnak! Itt soha nincs csend?

Egyszerűen nem hiszem el, hogy éppen hozzájuk kerültem..."

Pöttyös

A repertoár széles, van miből válogatni a betegségek terén. És így ő meg is teszi. Most éppen az ún. három napos lázat abszolválta, de kicsit a saját szája íze szerint igazítva három napos magas láz után átnyergelt a hőemelkedésre, és ezzel párhuzamosan bepöttyöződött. Az étvágya visszafogottabb, a hangulata viszont a szokásos.
Vajon tudja-e, hogy ha majd egyszer sikerül két nyavalya között a soron következő oltást is beadatni, attól is belázasodhat?

2013. augusztus 20., kedd

Sütögetős

Nem vagyok egy cukrász mester (ők biztosan szoktak a muffinon kívül is mást sütni), na de a mai felért minimum hárommal. A botcsinálta cukrász, a kuktája és az anyamániás:

Apaszáj VIII.

Már úgy négyszer-ötször meghallgattuk a gyerekszobában ugyanazt a katicás dalt.
Ákos: - Szeretnéd még egyszer meghallgatni, anya?
Apja a nappaliból: - Én már legszívesebben kinyírnám azt a katicát.
----------
A sarki kisboltba elviszi magával mindkét fiút, én örvendezek, mit kezdjek a hirtelen rám szakadt negyedórás szabadsággal: - Használd ki! Tanulj németül! Vagy ilyenek.

2013. augusztus 19., hétfő

Nyárvégies

Hiába a nagy meleg, mi már az ősz szelét véljük időnként érezni. Ma elkezdődött a strandcuccok téliesítése. Ilyen segítséggel még a medence leeresztése is bakfitty:

Találgatós

Ha egy 15 hónapos-  aki bár lázas második napja, de a gyógyszer simán leviszi a hőjét, és hammogva, visongva vetette magát az ebédjére - az alvás előtti, könny nélküli sírását időnként megszakítja az orra túrása kedvéért, vélhetően nem annyira beteg. Ugye?

Telkes

Idén is megejtettük a szokásos látogatásunkat Sződligeten. A vendéglátóink immáron két gyermekünket kényeztették, és csináltak magukból bohócot a kedvükért. Három éve egy ilyen látogatás után kezdtünk el hétvégi telket nézegetni arrafelé, aztán abból lett egy hirtelen döntés hatására kertes házunk a városban.
Eltekintve attól az apróságtól, hogy a megbetegedések sorában következő gyermekünk ezt a napot szúrta ki arra, hogy belázasodjon, igazán jól éreztük magunkat náluk. Egy napba sok-sok élmény belefér, többek között házi rögtönzött bábelőadás, amelyet a lelkes nézőközönsége a hintából nézhetett végig...
 ...majd árnyékban ejtőzés:

2013. augusztus 18., vasárnap

Osztozkodós

- Ákos adnál még egy kekszet Ábelnek?
- De akkor hamarabb elfogy... :-(

Van még itt mit tanulni a testvéresdiből.

2013. augusztus 17., szombat

Fiús



Sóbarlangos

Beléptünk az allergia-szezonba, így hát a minap az éppen szabadságon tartózkodó allergiás szülő ellátogatott a közeli sóbarlangba hű kísérőjével (aki a kruppja miatt gyakoribb vendég ott):
És beléptünk a sétálós korszakba is. Az apa, aki egy gyereket már sikeresen megtanított hasonló korában az utcán közlekedni (és ennek köszönhetően alig másfél éves korában feleslegessé is vált a babakocsi), belekezdett a második hasonló projektbe. Az első hosszabb séta 844 méteresre sikeredett, az átlagsebességük 2,87 km/h volt. Az alany jó tanítványnak minősült, alig cikkcakkozott valamennyit, és csak néha állt meg nézelődni, viszont ezután közel 4 órát aludt.

Laboros

Halogattam már egy ideje, kaptam is érte a fejemre, de engem is nyomasztott. Aztán nagy levegőt vettem, felkészültem, és elmentem. Előtte megnéztem a papírt, nagy megkönnyebbülésemre nem láttam rajta dátumot. Vittem magammal a kis csövemet, diszkréten szalvétába csomagolva. Aztán kiderült, hogy a dátum egy kódban van elrejtve, és egy féléves beutalóval esélyem nincs bejutni a laborba. Vajon ha egy kukázó rátalál a vizeletes csövemre a kukában, mit gondol majd?

A legkisebbikkel sem voltunk szerencsésebb, az ő csöve többszöri próbálkozás után is üres maradt. Bezzeg most, hogy kellene, nem üzemel törpevízműként, és ami jött, azt is kitáncolta a zacskóból.

A jövő héten mindketten újra próbálkozunk.

2013. augusztus 14., szerda

Újrakezdős

Két héttel ezelőtt már tettünk egy kísérletet, akkor sem volt lelkes, de adminisztrációs problémák miatt (július utolsó három napjára nem volt befizetve az ebéd) sikertelenül jártunk, és - nagy örömére - haza kellett hoznom. Az akkor történtekből sejteni lehetett, hogy nem lesz ez egy egyszerű menet, de erre még mi sem számítottunk.

A hétfő reggelből egy órát masszív küzdéssel töltöttünk. Nagyobbik gyerekünk, akinek 7 hetes szünet után boldogan kellett volna az óvodába rég nem látott ovistársai közé röppennie, ahelyett, hogy a szülői lelket megnyugtató módon megtette volna ezt, egy órán keresztül tiltakozott sírva az óvoda újrakezdése miatt. Az indulás előtt még öt perccel csak annyi volt a kérése, hogy délután anya menjen érte, induláskor először csak azt hajtogatta, hogy ő nem akarja ezt az egészet, majd sírva fakadt. Minden egyes lépésért megharcoltunk, hosszasan elidőztünk itthon, az óvoda bejárata előtt, majd a kapukon belül is és végül az öltözőben.
Igazán büszke vagyok magamra, tartottam magam. Türelmesen újra és újra elmondtam, miért is nem maradhat tovább itthon, és nekem miért kellene már rég a munkahelyemen lennem, neki pedig milyen jó lesz ott újra. Csak akkor indultam el, mikor a könnyek elapadtak, és megegyeztünk abban, hogy az első napon ebéd után érte jövök. Ezen túljutva gyorsan szaporáztam kifelé a lépteimet, mert addigra már az én könnyeim is tolulni kezdtek, de szerencsémre a kint várakozó ismerős anyuka már egy papír-zsebkendővel a kezében indult felém.
Amikor délben az alig-munka végeztével érte mentem, már alváshoz készülődött, de meglátva boldogan szedegette össze a ruháit, és az arcán valamilyen hihetetlen nagy örömmel sietett hozzám.

Ezek után a második nap reggelétől eléggé tartottunk. A gyermek, aki az előző napon minden könnyét elsírta, ébredése után ellenkezés nélkül felöltözött, majd szélesen mosolyogva besétált az óvoda kapuján, és könnyed bólintással fogadta a hírt, hogy délután jövünk érte.

Hát így idomulnak ők az új helyzetekhez, miközben egy már rugalmatlanabb szülő tövig rághatja a körmét izgalmában.

Fogas II.

Azért jó néha, hogy az apukák játék közben fejjel lefele tartogatják a gyereküket, aki ennek köszönhetően hangosan nevet, mert így ki lehet szúrni, a gyermek már rég nem hatfogú. Csak éppen nem a sorban következő fogát növeszti, hanem eggyel hátrébb folytatja a sort.

2013. augusztus 12., hétfő

Egyesítős

A hétvégén újraegyesítettük kis családunkat, immáron ismét négyen vagyunk itthon. Egyhuzamban megtettük az utat mamához, alig vártuk, hogy megláthassuk a nagyobbik gyerekünk vigyori fejét. A kicsi is hasonlóan érezhetett, szinte futott a bátyjához, amikor meglátta, hogy aztán odadughassa a fejét az övéhez.
A kicsinek ez a kiruccanás egyébként is élményektől telinek bizonyult, mindig látott valami olyat (kezdve egy lóval rögtön a kocsiból kiszállva), aminek örülhetett.




Ennek a hatalmas lelkesedésnek csak a kis méretű háziállat nem örült annyira, a kezdeti gyanakvás után arra jutott, hogy ez a kisméretű gyerek is csak olyan hangos, mint a többi, így inkább elbujdokolt valahol messze, és csak néha került elő.


A testvérek hamar egymásra találtak. "Látod, Ábel, így kell alaposan megrágni az ebédet!"
 

2013. augusztus 10., szombat

Megpihenős


Biciklis

Még a nyaralás utáni napokban felkerekedtünk, és egy nagyobb kiterjedésű, sík területet kerestünk oktatási célzattal. A nagyobbik gyerekünket igyekeztünk a kétkerekű biciklizésre megtanítani. Már tudjuk, hogy görnyedve futni egy bicikli mellett nem olyan jó buli, és ez a megfáradt derekunknak sem esik túl jól.
Amíg felváltva edzettünk...
...addig a kisfőnök az árnyékból figyelte a próbálkozásainkat:
Megyünk még, de előtte beszerzünk egy seprűnyelet.


2013. augusztus 8., csütörtök

15

Ülünk egymás mellett nagy egyetértésben az árnyékban egy pléden, és írogatunk. Ő éppen a nyaralásból hazahozott katalógust rajzolja tele, percenként tollat cserélve velem, és nem is sejti, hogy én eközben róla jegyzetelgetek.

Lassan 15 hónapos lesz, éppen annyi idős, amennyi a bátyja volt, amikor elkezdtem gyerekblogot írni. És éppen annyi mindent tud már, annyi újdonsággal lep meg bennünket nap mint nap, hogy első nekifutásra csak a töredékét tudom felidézni.  Így hát üldögélünk, néha beszélgetünk kicsit, ő olvas a katalógusból vagy rajzol, aztán várakozóan néz rám, hogy én mit mesélek arról az oldalról, és közben fel-felírok néhány szót, hogy aztán kikerekedjen belőlük, milyen is ő. És amikor majd húsz év múlva visszaolvasom ezeket a sorokat, visszajön majd ez az érzés, ez a nyugalom, ez a hatalmas szeretet, ami köztünk volt akkor is, ott a pléden.

Elsőként két szó jut róla eszembe: szeretetteli és akaratos. Ez a két jelző nagyon is megfér egymás mellett. Sokat bújik, néha csak odafut, ad egy puszit, majd megy tovább. Ha mindketten a közelben vagyunk, két felé oszt, nehogy valamelyikünk kimaradjon a szeretgetésből. Gyakran kedvesen ránk mosolyog, huncutul csillogó szemekkel incselkedik, ha nevetünk, velünk nevet, mintha értené a vidámság okát.
Ugyanakkor nagyon is jól tudja, hogy mit akar, mikor akarja és hogyan akarja. Az elképzeléseitől eltántorítani gyakorlatilag a lehetetlenség határát súrolja. Ha pedig nem engedünk teret az akaratának, jön a megtorlás lehanyatlós hisztik formájában, de érdekes módon, ezek általában röpke pillanatokig tartanak.

Gyakorlatilag mindent ért, amire rögtön reagál is (Szomjas vagy? Éhes vagy? Megyünk fürödni?), vagy elkezdi keresgélni, akire/amire rákérdeztünk (Hol van a labda? Hol van a víz? Hol van mama?).
Egyszerűbb kéréseket megért (Meleg, fújd meg! Kérem szépen!), és sok kérdésre válaszol is (Hogy fúj a szél? Hogy csinál a boci/halacska/oroszlán/stb.?).

Időről időre vannak kedvenc játékai, mostanság labdázni, legózni, autózni is szeret, kint a műanyag házat látogatja meg legelőször. Szeret bújócskázni, szívesen rajzol, és zenét hallva rögtön táncolni kezd.
A könyvek között is vannak kedvencek, és csak remélni tudjuk, hogy a rút kiskacsa helyét lassan átveszi valami másik mese.
Gyakorlatilag mindenhova felmászik, ahova a kis rövid lábai engedik, hogy aztán ugráljon, az idegeinket húzza.

Régóta eszik falatokat önállóan, kézzel, villával, kanalazni is igyekszik, de utána általában beugrik egy ruhacsere is.
Esténként kérésre megmossa a pocakját, tökéletes csuklómozgással dörzsöli a fogait.
Felismeri a ruhanemüket, igyekszik is magára húzni a sapkát, zoknit, cipőt, vetkőzés közben kilép a nadrágjából.

Sokat beszél a saját nyelvén, és tisztán kimondja a mindennapokban fontos személyek nevét (ata, ana, Aka, Éka), de a labda, lepke, nagy fa is felismerhetőek. Ha zúgást hall, mutat az égre (heko), majd ha kijavítjuk, hogy ez nem helikopter, hanem repülő, mondja ő is (rekü).
Nála is jellemző: virágot szagolni nyelvvel lehet, és ha meglocsoljuk a kinti virágokat, a sáros földbe belemászni a legjobb.
Nyüzsgősebb helyeken passzívabbá válik: megfigyel mindent és mindenkit, aztán idővel mozgásba lendül, és ismerkedeni kezd.

Egy csoda számunkra. Mellette is meg tudok hatódni egy szempillantás alatt.

2013. augusztus 7., szerda

Egerészős

Új családtagunk kicsi, szürke, gombszemei vannak, és hosszú a farka. Sokkal kisebb, mint én, de ha rálépne a lábamra, valószínűleg sikítva ugranék egy nagyot. Reggelente szokott a teraszon mellettem elsurranni, hogy aztán eltűnjön a rágható nyári cuccok és egyéb finomságok között.
Ma reggel katonáztam a füstölt szalonnából az egérfogókba. És most várunk.

2013. augusztus 5., hétfő

Dolgos

Az itthonmaradók élete sem csak szórakozásból áll. Két hét nonstop bátyjával megélt együttlét után ma játékban és R. figyelmében tobzódás esete forgott fenn, végre nem kellett sem az előbbiért, sem az utóbbiért a bátyjával megküzdenie. A délután során sok tennivalója is akadt. Az már biztos, neki sem lesz gondja a kapcsolatteremtéssel, barátkozott, udvarolt, kokettált és beszélgetett mindenkivel, aki csak a közelünkben megfordult. A cipőboltban olyannyira otthon érezte magát, hogy átmenetileg letelepedett a mese elé,

majd az M-betűsben a székében állandóan hátrafordulva két érettebb nőnek is csapta a szelet:

Egyes

Egy ideig még egymás mellett haladt a két autó, integettünk, puszikat dobáltunk, aztán mi lekanyarodtunk, ők egyenesen hajtottak tovább. Ahogy eltűntek a szemeim elől, előtörtek a könnyek is, a családfő pedig vigasztalónak szánt félvigyorral az arcán megjegyezte, biztos volt benne, hogy sírok miatta.
A nagyobbik gyerekünk elutazott egy hétre a nagymamához nyaralni. Egész nyáron várta, az utolsó két hétben már visszaszámoltunk, majd az indulás előtti estén könnyes szemmel közölte, ő mégsem akar menni, mert biztos nem lesz olyan ennivaló, amit ő szeret. Megnyugtattuk, aludt rá egyet, és másnap mégis összecsomagoltuk a bőröndjét. Tegnap este még vártam, hogy mikor hallom meg a hangját az emeletről, ma pedig automatikusan bekapcsoltam volna neki a mesét.
Csend van, az öccse pedig élvezi mindkét szülője csak neki szóló figyelmét.

A mai beszámolók szerint volt kétszer medencézés, csirkeetetés, esti foci. Mamának a túrófánk sütésében is akadt segítsége. Igazi nagyfiú már.

2013. augusztus 3., szombat

Apaszáj VII. (vagy X)

Ő: - Kitől kaptad a virágot?
Én: - Vettem a piacon, ha már nem kapok mostanában tőled...
Ő: - De kapsz helyette szalonnát. Annak mindig jobban örülsz.

2013. augusztus 2., péntek

Nyárias

Újabban nagyjából úgy kétnaponta megkapom a szemrehányó megállapítást leghűségesebb olvasómtól, amiért aznap sem írtam a blogba. A napok peregnek, pörögnek, mennek, és bár időnként lennének idevaló gondolataim vagy jó lenne beszámolni erről-arról, nem nagyon ülök le a gép elé. A korareggeli nyugis órák sem az enyémek már, cserébe viszont már ismét jobban alszom, néha az óracsörgésre nyitom ki a szemeimet hirtelen azt sem tudva, hol vagyok és mi ez az éktelen zaj, és ráadásul a fiúk is korábban ébrednek mostanság, hogy aztán mozgásban tartsanak. Az sem segít a helyzeten, hogy egy hónapja már hat órában dolgozom, így éppen az az idő veszett el számomra, amikor munkából hazaérve a kisebbik terrorista még alszik, időt hagyva a lecsengésre és agyi átállásra. Helyette viszont két tettre kész és nyüzsgő gyermek vár, és rögtön követelik az udvarra bocsátásukat, amit aztán a hőségre tekintettel kicsit még tolunk, hogy aztán csak vacsorára és fürdésre menjünk be.

Nagyobbik gyerekünknek sikerült a nyári szünetét meghosszabbítania. Egyrészt holmi adminisztrációs vagy kommunikációs probléma miatt az újra kezdődő óvoda első három napján ebéd hiányában nem maradhatott ott (pedig eléggé megküzdöttem azért, hogy egyáltalán hajlandó legyen az óvodáig eljönni velem), majd a hétből fennmaradó két napra mi mentettük fel a kötelezettségei alól, mivel a jövő hetet úgyis élete első nagyfiús, mamás nyaralásán tölti.
Jutott neki a jóból bőven, az úszótábor után egy tengerparti nyaralás, majd jön még a szülőmentes nyaralás is, és a fennmaradó időkben pedig volt része kórházban anyai és egyéb társaságban is. Ő vágyik időnként csavarogni, de jól érzi magát otthon is, főleg mióta a szomszédba költözött L.-vel töltik a délutánokat és estéket.

Kisebbikünk egész nap úton van, az általunk szabott korlátok keretei között hol csak a házat járja be, hol pedig az udvaron csatangol. Sokat nőtt (a jó étvágyának köszönhetően széltében is) a nyáron, és még többet fejlődött. Gyakorlatilag bármit megért (az más kérdés, hogy nem mindig hajlandó odafigyelni), belépett az utánzós korszakába (jót és rosszat egyaránt ellesve), és már hajlandó az anyai kéztől akár hosszabb időre is eltávolodni.
Neki a programok mellett az állandóságból és az ebből eredő biztonságból is kijutott, így a frontoktól eltekintve viszonylag kiegyensúlyozott energiagombóccá vált. Újabb mérföldkövet lépett át, megtanult a kanapékra felmászni, és ennek köszönhetően ismét nem lehet egy pillanatra sem magára hagyni. Elkezdődött a harcosabb időszak is, amikor már nem elégszik meg a kezébe nyomott játékkal, neki gyakran az kell(ene), amivel a bátyja éppen foglalatoskodik. Az élet kegyetlen, nem mindig kaphatja meg a kiszemelt játékot, így van ám bőven visítás, teátrális földre hanyatlás és úgy visítás, és egy hangosabb nem-re van megbántott-sírás is. Ezek érdekes módon általában egyik pillanatról a másikra elmúlnak, főleg ha közben történik valami érdekes, amiről nem maradhat le.

És igen. Nem kell a szeretetet megosztani, jut mindkettőnek belőle. A figyelem és az idő az, ami véges.