2013. szeptember 30., hétfő

Hétvégés

Mamáéktól ritkán jövünk haza kipihenten. Vidéken mindig történik valami. A legutóbbi hétvégén is ki-ki megtalálta a neki tetsző szórakozási lehetőséget.
A délutáni immáron kötelező játszóterezést követően a kis csapat megtekintette a helyi kulturális vendéglátó egységet, ahol a 1,5 méter felettiek némi védőitalt is fogyasztottak: 
A családfőnek is kijutott az izgalmakból, amíg kigyönyörködte magát a falusi szinkronúszó-előadásban:
(fotó és elnevezés by Csapos)
A nagyobbik gyerekünk életében először hozzányúlt egy igazi halhoz (miközben a kenőmájasos kenyeret még mindig villával eszi, nehogy "olyan" legyen a keze):
Mindeközben a kisebbik fiúnk - miután az első nap fáradalmainak köszönhetően soha nem látott mennyiséget aludt - élete árán is őrizte a banán- és kölesgolyó-készletet:
 Végül elmotoroztak, illetve -lovagoltak a lemenő nap sugarában:
Ákos, akiről most már tényleg bebizonyosodott, hogy minden gyomortáji nyavalyát képes benyalni, mintegy keretbe foglalva a hétvégét, a vasárnap éjszaka egy részét is Vukkal töltötte. És mégsem igaz az a városi legenda, hogy mindegyikben van répa. Az viszont igaz, hogy a lavórt felesleges odakészíteni az ágy mellé, amikor lehet parkettát, szőnyeget, falat és ajtót is elkapni.

Otthondolgozós

Ha nem tudtam volna, hogy rutinos háromgyerekes nagymamával beszélek, abból mindenképpen sejthettem volna, amikor a hátam mögül harsogó gyerekhang-kavalkádban viszonylag zavartalanul elmondta, amiért felhívott. Csak akkor éreztem némi megtorpanást a beszélgetésben, amikor a kisebbik gyerekünk a fiókkal az ujját odacsípve az ölemben, a telefon közvetlen közelében ordított egy sort. Én is csak egyszer estem ki a szerepemből, amikor visszakérdezés helyett először hümmögtem egy sort. És mindeközben csak két ősz hajszállal gazdagodtam.

2013. szeptember 28., szombat

Gesztenyés

(Ez a bejegyzés eddig a képekre várt, amik még mindig nem érkeztek meg a családfői gépről.) A járdaszegélyekkel és fagyökerekkel szabdalt egyenetlen talajon a kaputól számított 30 méteren belül négyszer esett hasra a kisebbik. Egyszer valami hihetetlen ügyes manőverrel sikerült a kezében lévő kaját is megmentenie, de a következőnél már futva kergettem, hogy megakadályozzak egy újabb harapást a homokos sajtos roládból. Úgy 35. méter magasságában jártunk, amikor a családfő visszafordult egy újabb sajtosért, miután az első példány kicsit elhasználódott. A 40. méternél leültettük egy padra, hogy ott folytassa a tízórai és az ebéd közötti étkezését, majd a sétát végre érdemben elkezdve felváltva igyekeztünk a cikkcakkban haladó gyermeket folyamatos az útra visszaterelgetni. A 150. méter magasságában talált magának egy gesztenyét, amit aztán cirka ötvenszer leejtett, és amiért annyiszor vagy ő hajolt le, vagy bennünket tornáztatott meg, később ezt variálta a sétálunk, sétálunk mondókácskára tekintettel további comberősítő guggolásokkal. Úgy nagyjából 200 méter után fordultunk vissza, hogy egy másik gyalogúton felváltva cipeljük kézben, nyakban, néha próbáltuk további sétára ösztökélni, majd nagyjából félúton ismét egy padra ültünk le gyümölcsöt eszegetni.

Hát így sétálunk mi gesztenyegyűjtés címén. Ehhez képest egy közel öt éves beszélőgép meg sem kottyan, ő legalább csak időnként szed össze faágakat, köveket vagy bogarakat, és alig háromszor kér inni egy röpke séta közben.

Vizsgálódós

Éjszaka a nagyobbik gyerekünk kitette a vacsoráját (vajh' csak gyomorrontás vagy vírus?). Az apja tanácstalanul nézelődik: "- De hát nem is evett répát!"

2013. szeptember 22., vasárnap

Felgyorsulós

Jól szemlélteti a felgyorsult világ hatását a tény, hogy a kisebbik gyerekünknek már nem kellett közel 4 éves koráig a tablettel megismerkedésre várnia:

Alkotós IX.

A nagyobbik gyerekünk továbbra is ontja a rajzokat, és amióta kapott egy jegyzetfüzetet, azt is teleírja és -rajzolja. Még mindig ámulatba ejt, ahogy a fejlődésének szemtanúja lehetek, és végigkísérhetem, ahogy mind a témákban, mind az ábrázolásmódban bejár egy utat.
A családról készült rajzokon újabban feltűnik a családunk legkisebb tagja, a macska is. Mostanában ezeken csinos, vékony és hosszú lábú lányként szerepelek, a hajam pedig mindig hosszabb a többiekénél, és sárga színű, jelezve, hogy a fodrászomnak nem mindig sikerül a színét eltalálnia. (Bár ha a családfő sokáig halogatja a kisebbik gyerekünk megnyírását, Ákos kénytelen lesz az öccsét is lányosan hosszú hajjal ábrázolni.)

És újabban a világűr is komolyan foglalkoztatja.
A rajzokon a Föld mindig mosolygós és a középpontban helyezkedik el. Itt az apró kék figurák a csillagokat jelképezik, körülöttük pedig a bolygók, a nap és a hold láthatóak.






Na, és hogy milyen hatással van a báty művészete a kisebbik gyerekünkre, jól látható a graffiti-ből, ami a közel kétéves konyhai alkotás után (amihez gyanúnk szerint a kisebbik is hozzátett nemrég) megjelent a szobai falon is.

Börzés II.

Nem volt igaza Zs.-nek, hogy nekem oda nyugtatóra lesz szükségem. Előjött a kocsmáros-boltos kereskedő énem, és szinte mindenkivel, aki megállt az asztalom előtt, megtaláltam a hangot. Olyan is volt, akit lebeszéltem a vásárlásról, mert szimpatikus volt, és úgy gondoltam, nem feltétlenül a jó irányba megy el, ha a pici ikergyermekeinek a mi (gyakorlatilag soha nem) használt kengurunkat szeretné megvenni. És olyan is akadt, akinek megadtam a mobilszámom, hogy ha a megvásárolt kis dzseki nem lenne jó a gyermekére, hívjon föl, visszaveszem. Az áru közel felét így is eladtam, és így a börze végével jelentősen kevesebb csomagot kellett az autóhoz kicipelnem. 

2013. szeptember 17., kedd

Úszós

Elkezdődött az úszótanfolyam, és hogy igazán érezzük a kétgyerekes, dolgozós szülői nehézségeket, rögtön az óvodai szülő értekezlettel egy időben. Úgy terveztük, hogy egyikünk a szülőire ül be, másikunk a két gyerekkel elmegy az uszodába, ahova aztán az egyikünk az értekezletet követően a többiek után megy, és átveszi másikunktól a kisebbiket, aki kellőképpen mozgékony és aktív gyermek létére minden bizonnyal már másikunk idegeire ment, ami egy medencével teli helyen egy ruhában lévő kis tank mellett nem is olyan furcsa.
Egészen délutánig halasztgattuk a döntést, ki legyen A és ki B, aztán végül én lettem az egyikünk, a családfő a másikunk. Itthon összeraktam két kisebb hátizsákot a két gyereknek, kocsit is cseréltünk a gyerekülések miatt, aztán én besiettem az óvodába, amíg az apjuk beterelte a szokás szerint beszélő nagyobbikat a kocsiba, hogy aztán az esernyővel flangáló kisebbiket is bepasszírozza a helyére. Az óvoda kapuján belépve még hallottam az esernyőjétől megfosztott gyermek üvöltését, miközben én úgy tettem, mintha nem ismerném őket.

A szülői értekezlet természetesen elhúzódott (a színvonaláról inkább nem mondanék semmit, legyen
elég az, hogy most először igazán komolyan felmerült bennem a gondolat, a kisebbiket mégse ide írassuk majd be), így amikor már útközben szóltam, hogy jövök, a fáradt hangú családfő azt mondta, felesleges. Hazaérve a mosolya sem volt őszinte, mesélt holmi "az öltözőben lehasalt a földre és úgy próbált a másik fülkébe átlesni", plusz "a medencék közelében le sem mertem tenni", és "az óra alatt kint sétáltunk, megnéztük a buszokat, az autókat és minden mást, majd kitalálta, hogy lefekszik a földre" történésekről.

Még a szokásos poént sem mertem ellőni ("üdvözöllek a világomban"), csak azon igyekeztem serényen, hogy a vacsoráztatás és fürdetés után minél hamarabb letehessük őket a szobáikban, hogy végre kicsit leülhessünk és élvezhessük a csendet.

Az úszásról még csak annyit, hogy igazán megható volt számomra, ahogy az úszóiskola igyekezett a nagyobbik gyerekünknek megfelelő megoldást megtalálni mind oktatóban, mind társban, és már az első órán olyan áttörést tapasztalhattunk nála, amit eddig talán soha. Csak megtanul egyszer úszni ez a gyerek.

2013. szeptember 14., szombat

Gyerekszáj CII.

Elfogadja, hogy van csendespihenő, de minden alkalmat megragad, hogy kijöhessen, ha másért nem, azért, hogy megkérdezze, nem járt-e le az idő. Ilyenkor természetesen wc-re is kiballag legalább egyszer, és amikor az apja ezen mérgelődik: "Sajnálom, apa, ilyen a szervezetem."
----------
Részlet egy hosszabb eszmefuttatásából: "...amikor még egészen pici baba voltam, és nem ti voltatok a szüleim, kaptam egy könyvet..."

Börzés

(Csapos, most nem nézz ide!) Rászántam magam, mielőtt elönt a kinőtt babaruha mindent a gyerekszobában. Egy hét múlva babaruhabörzére megy. Már az asztalfoglalás sem volt egyszerű, a megadott napon a megadott időponttól 20 percen belül 95-ször tárcsáztam a megadott számot, mindig foglalt volt, majd - mielőtt értekezletre menet átadtam volna a stafétabotot a családfőnek - még három hívást megeresztettem. Végül a 98. próbálkozásra sikerült lőnöm egy nagyobb asztalt, így ideje felmérnem a kínálatot és a hatásos marketingeszközöket sem ártana végiggondolnom.
Ez a mennyiség egy év alatt gyűlt össze. És igen, Csapos, minden egyes ruhadarabra szükség volt anno és most is. És igen, mindegyik volt a fiúkon, még ha te nem is emlékszel rá.

Macskás II.

Igen, mindig megtalálja a neki tetsző helyet.

Reggelizős

Alig mondom ki, hogy "reggeli, gyertek!", a kisebbik mindent eldob a kezéből és az etetőszékénél terem.
Mire az apja: "Eeeeez a te vérvonalad."

2013. szeptember 12., csütörtök

Gyerekszáj CI.

"Anya, ha egyszer majd megyünk olyan erdőbe kirándulni, ahol nincsenek vadállatok, és mező is van, majd kihívlak egy futóversenyre. Ketten futunk, te meg én."
(Szép kilátások.)

Vizsgálatos

Tegnap megejtettük az egyéves kori szemészeti vizsgálatot (jobb később...). Úgy emlékeztem, hogy ilyenkor csak villognak, meg világítanak, meg ilyenek. Így egy pillanatra aggódni kezdtem, amikor előkerült a kis kártya a kicsi fekete képekkel, de az aggodalmam feleslegesnek bizonyult, a kacsát is, az autót is simán megmutatta őkelme a doktor néninek.
Aztán rájöttem, hogy nem akkor izzadtam le, amikor annak helye lett volna, mert ezután a kis kártyával megpróbált az ölemből leszállva elslisszanni, és jól látszott az elszánt arcán, ezt a kártyát nem egykönnyen engedi ki a szorító kis kezeiből.
Tartotta is magát az elhatározásához addig, amíg elő nem került egy pici piros autó is, hogy aztán azt is megragadja, így már az autóért is aggódhattam. Már láttam magam előtt az akarata nem teljesítése miatt földön fetrengő gyermekemet. De ezúttal megkímélt a jelenettől, és végül nem kevés küzdelem árán sikerült üres kézzel távoznunk a rendelőből.

Főzőcskézős

Nem vagyunk a minden nap főzős típusúak, viszont időnként párhuzamosan több fajtát is készítünk.
Időről időre előre főzünk és felcímkézve kisebb adagokat fagyasztunk le a legkisebbnek, aki délben néha szinte lerágja R. karját is természetesen főtt kaját igényel.
Időnként külön főzünk a nagyobbik gyerekünknek, aki ugye elég válogatós. És néha külön főzünk a kisebbiknek, aki ugye nem mindent ehet még meg, vagy éppen kitalálja valamiről, hogy azt éppen nem szereti.
Ma pedig történelmet írtunk: külön főztünk a valamitől hasmenős macskának. 

2013. szeptember 11., szerda

Reggelizgetős

Biztos vagyok benne, hogy minden kisgyerekes szülő életében vannak olyan pillanatok, amikor a gyermekét valamilyen hajmeresztő vagy vicces szituációban találja, és hirtelen nem tudja eldönteni, sikítson és nagyot ugorjon, hangtalanul és lassan közelítsen, vagy a fényképezőgépet előkapva képet lőjön.

Ma én nem sikítottam (csak a jelenet abszurditásán felröhögtem), elég fürgén közelítettem viszont a tett helyszínéhez, közben gépet sem kaptam elő, amikor jártamban-keltemben a reggelijét fogyasztó gyermek etetőszéke irányából megütötte a fülemet valamilyen édes gurgulázó hang. A rutinos anyának ilyenkor rossz sejtése támad. A fejemet oda-, a macskát pedig rajtakaptam, ahogy az etetőszék tálcájára telepedve a gyermek reggelijét eszegette, miközben a gyermek - aki vélhetően már nem volt túl éhes - mosolyogva-kedveskedve simogatta a hátát.

Csak remélni tudom, hogy nem úgy etették egymást, ahogy a hétvégén Bebével, a vele majd' egykorú blog-kislánnyal.

2013. szeptember 10., kedd

Élményes

Túl régen voltunk már nyaralni. Ma az oviban a gyerekek a nyári élményeikről készítettek rajzot. A mi gyerekünk lerajzolta a szombati blogtalálkát:

2013. szeptember 9., hétfő

Születésnapos

Az ember, aki a gyermekeim apja, mindig tudja a mértéket, mindig okosan kivárja a megfelelő pillanatot, és bármennyire is türelmetlenül vágyik valamire, mindig tudja, hogy mikor kell lassítania. Így volt ez a kapcsolatunk elején is, és így volt a mai születésnapomon.

Reggel korán mentem dolgozni, de nem tudtam elég korán kelni ahhoz, hogy ne ez a virág várjon az asztalon.







Aztán a délután folyamán megkérdezte, mit ennék a nagy nap estéjén. Rábíztam. Hazaérkezés után meglepett az elmaradhatatlan tortával. Kellőképpen kicsikével, így nem volt értelme a tavalyihoz hasonlóan az éveim számának megfelelő gyertyával kísérletezgetni. Úgysem fért volna rá.



És amikor azt hittem, hogy vége a nagy ünneplésnek, még előkerült egy újabb rejtekhelyről két könyv (már csak idő kellene hozzá, hogy el is olvashassam őket).











Miután a gyerekeink okozta hangzavarban mindezen túlestünk, még a vállam fölött visszaszóltam, hogy igazából nem is vacsora, hanem a NYUGODT vacsora esne most jól. Erre is megvolt a válasza, készülődjek, mondta, mert pár perc múlva itt lesz a gyerekek pesztrája, nekünk egy óra múlva egy étteremben lesz jelenésünk. És tényleg így történt.

Nem csak ő tett ki magáért.
A nagyobbik gyerekünk is meglepetéssel készült a nagy napra, a szeretet szívét a nyakamba akasztva is hordhatom.










És gyermekeink pótanyja, a pótolhatatlan R. is amolyan R.-san szívet melengető ajándékkal várt még a délután folyamán haza, még az éppen aktuális földön fetrengős hisztijét levágó kisebbik gyerekünk ajándékának átadását is magára vállalta.


Ő természetesen tudja, hogy némi édességnek sem tudok nemet mondani, így pártfogoltjával a délelőtt folyamán a tiramisut is elkészítette.
Nagyobbik gyerekünk kis barátnőjének anyukája is kitett magáért, a figyelmességénél csak a viccelődő kedvét bizonyította még jobban a hello kittys matricával ellátott egérfogóval.

Amikor mi a kiadós születésnapi vacsorát követő belvárosi séta után hazaértünk, a gyermekeink a szokásos esti rutinnak köszönhetően már nem vártak meg ébren bennünket.




 Így már nem is annyira fájó az évek múlása. :-) 

2013. szeptember 8., vasárnap

(Név)keveredős

...és egyéb:

Ákos az egyik körmondata közepén jár, mire az apja felkiált: - Nem! - Ákos elhallgat, erre az apja: - Nem neked szóltam, hanem Ábelnek. Rálépett szegény macska farkára.
----------
A macska rosszat csinál, Ákos rászól: - Ábel! Ááááábel, nem szabad!
----------
A kicsi az apjával ebéd előtti fárasztós sétára indul (a kellemest a hizlalóval összekötve egyben sütit is venni), én készülök felmenni ruhákat pakolászni, de előtte rosszat sejtve keresgélek: - Cica, cica, hol vagy?
Mire Ákos a szobából: - Elment Ábellel a boltba.
----------
Én: - Komolyan, ezzel a macskával van a legkevesebb gond.
Családfő: - Cseréljük el a kölköket két másik macskára!
----------
Ebédel a legkisebb. Közben néha szólongat. Az utolsónál:
- Aja!
Mire odanézek, alszik. Ülve. A kezében a villával, a szájában az utolsó falattal. 

Blogtalálkás

Az első ilyenen még a csaj voltam, aki Cs.-sal valahogy összekeveredett a virtuális és a valós világban is, és a társaság már közel félidős terhesen ismerhetett meg. Azóta a blogbaráti társaság egy része kicserélődött, és úgy találkozunk évente egyszer, mintha legalább havonta tennénk ezt. A kérdés, hogy "mi van veletek mostanság", nem is nagyon hangzott el, hiszen a nagy távolságok és a ritkás találkozások ellenére nagyon sokat tudunk egymásról.
A buli egy része a féktelen kajálás után az utánfutókra tekintettel a játszótéren folytatódott. A végén nagyon nem akaródzott hazajönni.

2013. szeptember 5., csütörtök

(Be)szólongatós

Családfő: - Milyen napod volt ma?
Én: - Dolgozgattam, de nem jutottam a végére. Mindenesetre már nem izgat annyira, ami nem oldódik meg ma, majd holnap vagy utána sorra kerül.
Cs.: - Bezzeg ha én nem ugrok rögtön a szavadra...!
----------
Bébicsőszünk, a pótanya: - Mielőtt még szólnál, tudom, hogy annak az ingnek nem ott van a helye, de felváltva kellett Ábelt és a macskát szólongatnom, hirtelen csak oda tudtam felakasztani az inget.
Én: - Nem szóltam, miért gondolod, hogy szóltam volna? Olyan vagyok én?
B.: - Naná, hogy olyan vagy!

(Félreismernek, na de ennyire?)

2013. szeptember 4., szerda

Gyerekszáj C.

Fürdés közben bevizezi és lesimítja a haját.
Én: - Akkor már meg is moshatnánk.
Ő: - Nem kell megmosni, csak azért vizeztem be, hogy sima legyen.
- És miért akarod, hogy sima legyen?
- Mert csinos akarok lenni.
- Kinek szeretnél tetszeni?
- Azért akarok csinos lenni, mert az óvodában az óvónéni és a gyerekek is azt mondták, hogy olyan a hajam, mintha megrázott volna az áram. És szeretném, ha sima lenne a hajam, és nem mondanák ezt nekem.
(Igen, itt már elindultak a könnyeim...)

2013. szeptember 3., kedd

Szabadidős

Mit csinál az kétgyerekes anya, aki munka után egyszer csak nyer egy gyerekmentes extra órát? Kikapcsolódik. Bekészít egy mosást, megnézi a céges e-mailjeit és dolgozik kicsit, összekészíti a befizetendő csekkeket, majd kiáll a kapuba várni a gyermekeit.

És mit csinál a kétgyerekes család háziállata, aki egyszer csak nyer egy gyerekmentes extra órát, miután a kisebbik gyerkőc véletlenül még rá is ült aznap? Kikapcsolódik.

2013. szeptember 2., hétfő

Hintás

:-)
 


Jelölős

Amióta rájöttem, hogy gondos anyaként textilfilcet is szereztem be még valamikor az óvoda kezdetekor, hogy aztán jó ideig ne találjam sehol, minden ruhaneműt ellátok vitorlás hajókkal. És ha az alvós állatoktól már régóta mentes gyermekünk valamiért mégis úgy dönt, bevinne egy bárányt erre a célra, azt is megbillogozom megjelölöm.  

A kicsi ruhákra is érkeznek lassan az autós matricák, mivel a leendő bölcsisnek ez lett a jele. Még öt hét. Nehezülő szívvel számolunk vissza.

Iskolás

Nem, még nem iskolások a gyerekek, de olyan sokszor került a napokban szóba az iskolakezdés szóban és írásban a közvetlen környezetemben is, hogy óhatatlanul megérintett szele. Nemsokára mi is táskát veszünk és könyveket csomagolunk, de nem bánom, hogy még nem itt tartunk. Addig is csak néha említjük meg egymás között, hogy nemsokára mi is... mi lesz majd, ha ők is... és hasonlók.

Addig pedig felkészülünk a nagyobb kocsiforgalomra, és hogy délután  munkából hazaérve még nehezebb lesz a szemközti iskolába érkező szülők autóitól a kapunk előtt parkolni, lelkiekben pedig arra, hogy az őszbe haladva egyre korábban sötétedik majd, és egyre több ruhadarabot kell majd esténként másnapra kikészíteni.

2013. szeptember 1., vasárnap

Pakolászós

Igen nagy lúzerségre vall az őszi cipők előszedése és a nyári papucsok elrakása közben a "költözéskor a ruháim belefértek egy nagyobb zsákba"- és "nekem elég a cipős szekrényben egy polc is, azt sem használom ki"-családfő szeme láttára kinyitni az "Anya - nyári lábbelik" feliratú dobozt, és találni benne egy-egy pár, a nyár során elő sem került papucsot, szandált és nyárias elegáns cipőt. A doboz egyébként a közel egyéves bakancs mellől került elő, amin még ott fityeg az árcédula, mert amikor nagy boldogan hazahoztam, rájöttem, hogy van már egy hasonlóm itthon.

Orvosos

Orvosnál jártunk ma a legeslegkisebbel. Sima vizsgálat, állapotfelmérés és a továbbiak egyeztetése volt a cél. Az alany jól viselte a várakozást, majd bent sem hozott szégyent a fejünkre. Tűrte a vizsgálatokat, méltósággal fogadta a külsejét és a magaviseletét dicsérő szavakat, majd boldogan jött velünk haza.
Tisztára, mint egy harmadik gyereknél.

Még bent voltunk, amikor jött az érdeklődő sms Cs.-tól, hogy hol tartunk, mi újság, mit mondtak.
Tisztára, mint egy harmadik gyereknél.

A jövő héten megyünk újra oltásra, addig diétáznia kell. Kaptunk jó tanácsokat az étrendjére vonatkozóan, és megkaptuk az oltási könyvét is.
Tisztára, mint egy harmadik gyereknél.