2013. október 31., csütörtök

Állatkertes

Még mindig az állatkerti programmal lehet a legnagyobb örömet szerezni neki. Ha pedig mindez meglepetésként, óvoda helyett, kettesben történik, még szuperebb. No és ha busszal utazunk, az a programok netovábbja.



 A lefárasztó hadművelet jól sikerült. Aludt is utána. Öt percet a buszon.
Láttunk állatcsemetéket is:



Alkotós XI.

Egy autó és egy busz. És tényleg.


Gyerekszáj CIX.

Az együtt érző báty, amikor megtudja, hogy nem megy oviba, cserébe viszont állatkerti programot szervezett neki a jóanyja: "Ábel megy bölcsibe? Az jó, mert akkor nem csinál semmilyen galibát."

2013. október 28., hétfő

Évfordulós

Minden évben ezen a napon visszaemlékszem arra a bizonyos vasárnap estére, amikor - miután kiderült, hogy a levelező- és csetelő partneremmel néhány száz méterre lakunk egymástól - egy hirtelen ötlettől vezérelve megbeszéltünk egy spontán találkát a Spar előtt. Budapesten az egy kerületre eső Sparok száma magas, így ő várt az egyik előtt, míg én a másiknál szobroztam kicsit. A szerencsés egymásra találást követően sétáltunk egy nagy kört, majd felfutottam a lakásba azért a bizonyos csokiért, amit még arctalanul kiharcolt magának egyik utazásom apropójából. Aztán jött még pár kör, és mosolyszünet is volt (én nem mosolyogtam, de ő rendületlenül igen), majd jött az a bizonyos villámcsapás egy pozitív teszt képében. Úgy félidős terhes lehettem, amikor már hipp-hopp össze is költöztünk.

Azóta sem bántam meg, hogy hagytam magam meghódítani, és bár néha már öreg házasokként éljük a mindennapokat, és minden napon, minden héten más és más kihívások jönnek velünk szembe, viszont még mindig tudunk egymáson és egymással nevetni. Én most is jól szórakozom, ahogy a túlpörgött kisebbik gyerekünkkel tölti fönt az időt, és a leszivárgó hangokat hallgatom. Egyet biztosan tudunk: a humor a túlélés eszköze lehet.

Ma például a nagyobbik gyerekünkkel megírtuk immáron második levelünket is Mikulásnak. Tekintve, hogy Mikulás még több mint egy hónapig nem jár felénk, félő, hogy lesz még harmadik levél. Akár rutinosnak is tekinthetem magam, hogy már az előző levélbe is belefoglaltuk, a terjedelmes lista egyes elemeinek elhagyása nem okoz majd csalódást a gyermeknek. De ha a Mikulás nem is teljesít minden kérést, legyen már kedves a Jézuskának is továbbküldeni a levelet, hátha majd ő idecsempészi az elmaradó áhított darabokat.
A második levélbe utóirat is került: "apa két perc nyugalmat kér", amit a gyermeki zsivajban csak nehezen értettem meg. 

Ezután teregetés közben végighallgattam a családfő szobában megejtett terjedelmes hegyibeszédét, miszerint "nem
bántjuk a testvérünket, nem ütögetjük a fejét és nem is harapunk bele a lábába", és mindezt a kisebbiknek címezve. Aki természetesen a bátyja visongásától bezsongva igenis tovább bántja a testvérét, ütögeti a fejét és beleharap a lábába is. És mindezt közvetlenül azután, hogy az egyik kedvenc piros autóját ismét sikerült a kanapén alá jó mélyen eltüntetnie. Őkelme így most egy emelettel feljebb került higgadni. 

Csendben álmodunk egy majdani évfordulóról, amit kettesben töltünk, távol minden hangoskodó, testvére fejét ütögető vagy éppen visongó gyermektől, de erős a gyanúm, hogy nélkülük nem lenne igazi az ünneplés.
Így hát most megyek, megnézem a szobába zárkózott nagyobbikat, majd az apjukat és az ő idegeit cincáló kisebbiket, aztán előkészülök a vacsorához, hogy azután megfürdethessük őket, és amikor elcsigázottan lerogyunk a kanapéra, csendesen koccintunk egy pohár vízzel.

2013. október 27., vasárnap

Gyerekszáj CVIII.

"Vagy egy vírust kaptam el, vagy a náthát. Biztos a szervezetem nem dolgozik eléggé. A szervezet akkor dolgozik, amikor lázas." Majd kicsit később: "Anya, veszel nekem egy könyvet, ami a vírusokról szól?"

És miután (az új) 8 óra magasságában túl voltunk a reggelin, lehúztam az ágyneműt, összehajtogattam az előző napi mosott ruhákat, és lejárt az első adag mosás, megszólalt a családfő: "Nyugi, alig 12 óra, és ágyban lesznek."

Vendégséges

Bokáig gázoltunk a játékokban, az asztal és a konyhapult a családfő finom almás sütijének maradékaival ellepve, amikor a vendégek elmentek tőlünk, és addigra a hivatalos vacsora- és fürdetési időnket is jóval túlléptük. Elnéztem a gyerekeinket: a nagyobbik szokás szerint túlpörgött a nyüzsgésnek köszönhetően, hihetetlenül élvezte, hogy van (felnőtt- és gyerek-) játszótársa, a kisebbik pedig egész délután azon dolgozott, hogy a kétgyerekes vendéganyukát elbizonytalanítsa a harmadik gyerek kérdését illetően. Bűbájos volt, és jókedvű, és aranyos, és cuki, osztogatta a játékait, a mosolyait és a puszijait.

A jó kis csapatmunkának köszönhetően a gyerekeink fél 9 után tele pocakkal, illatosan már ágyban voltak, és ezt követően - jól megérdemelten - egy gyakorlatilag háborítatlan éjszakát töltöttünk el, míg a nagyobbik gyerekünk meg nem jelent hajnalok hajnalán holmi hasfájással, aminek köszönhetően kicsit később Vuk is megérkezett köreinkbe.

Hurrá hétvége! Hurrá óraátállítás! És hurrá őszi szünet!

2013. október 26., szombat

Gyerekszáj CVII.

"Anya, azon gondolkodom, hogy mikor vegyelek feleségül. Megvan! Szombaton ráérsz?"

Készülődős

A napok kezdenek beállni. Korán kezdünk, mert a gyermek, aki immáron teljes jogú bölcsődés, korai tempót diktál mindenkinek be kell érnie a megfelelő intézménybe, munkahelyre. Az aprónépet felváltva öltöztetjük, egyiket eljuttatjuk egy félig öltözött állapotba, aztán a másikat is, majd saját magunkat is, hogy aztán az egyiket ismét tisztába tegyük, mert addigra természetesen megérett rá a helyzet.
Az előszobai szakaszon némi tumultus szokott kialakulni. Amíg a nagyot igyekszünk az önálló készülődésre bírni, egyikünk kapkodva cipőt, kabátot húz, hogy az időközben majdnem kész állapotba kerülő kisebbiket átvehesse a másikunktól. Ahogy elkészülnek, kizsilipeljük őket, vagy első körben csak a nagyot, aki a lépcsőn már egyedül közlekedik és talán a két perc alatt nem keni magát össze, vagy rögtön mindkettőt, akkor viszont kell melléjük egy felnőtt is.
Mire a másodiknak maradó szülő is kilép, bezárja az ajtót, a csipetcsapat nagyobbik része a kapu felé botladozik, miközben az őket kísérő szülő ugrásra készen figyel, nehogy elterelődjenek az útról holmi kósza labda vagy csúszda kedvéért. A kapun már egyszerre lépünk ki, kell a két kavargó gyermek mellé mindkét szülő mind a hat négy kezével.
Némi hezitálás után - a gyerekülések számára tekintettel -  a reggeli menetre azt a megoldást találtuk ki, hogy az aprónép az én kocsimban jut el az óvoda melletti kis utcába, ahol a közelebbi munkahellyel bíró apjuk átveszi és bekormányozza őket, kit-kit a helyére, én pedig rögtön indulok tovább a távolabbi munkahelyemre.(Ez természetesen borul, ha valamelyikünknek hamarabb kell munkába indulnia.)
Innentől kezdve 10-15 percen belül számíthatok egy telefonos jelentésre arról, hogy mindketten le lettek adva.

A délutánok sem kevésbé izzasztóak. A friss bölcsisre tekintettel már fél 4-kor ott toporgok az átadóban (ebből a szempontból nem baj, hogy csak hatórás vagyok, bár a munka nem hat órát igényel), alig várom, hogy beleshessek az üvegablakon, mit csinál. A napi események megbeszélése, és az öltöztetés után átkavargunk a szomszédos óvodába, majd egy teli szatyor aznapi ruhával nehezítve elvergődünk az autóhoz.
A jó időre tekintettel mostanában a játszótér felé vesszük az irányt, míg a családfő szintén végezve a munkával elmegy vadászni boltba, ha kell. Majd, ha sikerül kiderítenie, hol vagyunk éppen, utánunk jön. Ha vacsorát is kell főzni, kicsit később indul haza, szerencsésebb napokon besegít a játszótéren a két gyerek szemmel tartásába, és együtt indulunk haza.

Otthon következik a bezsilipelés nehézkes művelete ("nem, most már ne álljatok le játszani a szomszéd gyerkőcökkel, vacsoraidő van", és "itt vedd le a cipődet és a nadrágodat, ne hordjál be egy kiló homokot a szobába", aztán "mindjárt kapsz inni, de hadd vegyem már le én is a cipőmet, addig mossál kezet", végül "biztos, hogy szappannal is megmostad? túl hamar végeztél"). Mire mindenki megszabadul lábbelitől, felesleges ruháktól, kezdődhet a hazahozott ruhaneműk kiválogatása, a vacsorához készülődés, a vacsoráztatás, majd némi szusszanás után a fürdetés.

Este nem kell bennünket, felnőtteket ringatni. Bennünket nem.

Akcióz II./17.

"Nyami, nyami, én ezt nagyon szeretem. Igen, kérek még belőle. Ha már felébresztettetek az uzsonna miatt, akkor adjatok eleget enni! Nah, végeztem. Vizet sem kérek már.
Megyek játszani. Mivel játsszak, mivel játsszak? Óh, a kacsás tologatós. Ez jó lesz. Anette! Aaaaaneeeeet! Látod, hogy játszom? Aneeeeetttttt! Figyelsz rám?
Az a kisfiú hova megy? Miért megy haza? Az anyukája jött érte? Az én anyukám mikor jön? Ő is jön majd?
Anya! Anyaaaaaaa! De jó, hogy jöttél! Miért picsogsz már megint? Jó, odabújok, de akkor ne picsogjál. Mindig megijeszted Anettet.

Igen, jól éreztem magam. Jól aludtam. Sokat játszottam. Hallod, Anette is azt mondja. A kacsással játszottam. Megmutassam? Jó, idehozom. Mégsem, mert akkor el kell tőled távolodnom. Nah, mehetünk? Visszük az Elefánit is? Szia, Anette! Integetek. Puszit is adok. Jó, anya, most már menjünk!
Átöltözünk? Jó, de én először inni kérek. Most kérek. Nem várok. Hova mész? Hoooova méééész? Ja, csak vízért? Jó, akkor nem sírok. Azt hittem, itt hagysz már megint....
Nem tudom, mennyi ruha kell rám. Te tudod, milyen idő van kint. Megyünk játszótérre? Az jó! És Ákosért is megyünk az oviba? Az is jó! Gyere, gyere, gyere, induljunk! Pakoljál már gyorsabban!

Megfogod a kezem? Itt a lépcsőn csak úgy tudok lemenni, ha fogod a kezem. Ezen a kapun megyünk mi? Miért nem ezen megyünk? Van másik kapu is? Ne vegyél fel, inkább sétálok. Erre megyek. Ja, nem, erre. Erre van az ovi? Miért ne menjek ki az útra? Jééé, nézd, egy busz! Nézd, nézd, nézd! Integetek neki!
Menjünk erre! Ja, nem, inkább erre! Itt van az ovi kapuja? Jó, menjünk be. Megyek előre. Jó, nem futok. Jó, óvatosan megyek. Upsz, elestem. Nem baj, nem fájt. Nem kell megfogni a kezem, megyek egyedül.
Ezen az ajtón kell bemenni? Ja, nem, a másikon. Jó, menjünk be! Ákos itt van? Húúú, mennyi nagy ovis gyerek van itt! Szia óvónéni, jöttünk Ákosért. Szia Ákos! Engem is pusziljál meg, ne csak anyát! Hiányoztál ám te is nekem. Amíg öltözöl, én leülök ide. Úgyis annyi nézni való van. Most kimegyek. Néni, én is szeretnék kimenni. Miért nem mehetek ki? Ja, anya még Ákost öltözteti. Jó, akkor megvárom. De mindig addig szöszmötölnek.
Na, végre! Indulhatunk tovább. Hol van a kocsi? Én inkább erre mennék. Ja, nem, inkább erre! Sziasztok! Megyünk a játszótérre. Az anyukánk elvisz bennünket. Ti is jöttök? Addig kérek valami kis ennivalót.
Beültethetsz a helyemre. Ákos is belül? Szia Ákos! Én is itt vagyok ám. Megyünk anyával a játszótérre..."

2013. október 22., kedd

Bölcsi II./8.

A tegnapi volt az első igazi "éles" nap, amit mindenki a "dolgozójában" töltött. A reggeli készülődés hibátlanul ment, mindenkin volt elegendő és megfelelő ruházat az indulásra. A kapuban keletkezett némi zavar, mert a kétgyermekes szomszéd családdal kicsit összekeveredve egyenként kellett a kavargó gyerekeket szétválogatni, hogy mindegyik a megfelelő autóba üljön be.
Mi elosztottuk a mi gyerekeinket, az enyém lett az óvodajárat, a családfő - hogy ne zavarja meg a friss bölcsist - a kisebbik gyerekünket adta le. A statisztika is egész jól alakult: négyőnk közül csak egy sírdogált kicsit átadáskor, mi többiek (a kéthetes szabadság után újra dolgozni induló apával, és az óvodással együtt) megálltuk anélkül.

A délutáni menet is igazán simán ment. Találkozáskor a kicsikénk boldogan szaladt felém a bölcsődében. Nem sírt. Ő nem. Én igen.
Furcsa és megható volt őt először látni az új közegében. Már tudta, hogy mi következik, hova kell ülnie, és melyik ajtón kell kimennie. Átterelgetve őt az óvodába, összeszedtük a bátyját is, ezután már két higanycseppet igyekeztem a járdán (épségben) a kocsiig eljuttatni. Itt már folyt az izzadság a hátamon, de a segítségemre sietett a kis barátnő anyukája, aki némi keksszel nyugalomra bírta a zsezsegő fiainkat.

Itthon rövidke udvari játék után ismét szétválogattuk őket. Az úszótanfolyamost a kapuhoz tereltem, míg az itthon maradót az apja befelé vitte. Amíg a halacskánk az uszodában múlatta az időt ("- ... és ebben a mély medencében fogsz majd úszni, ha megtanultál jól úszni", "- jó, majd ha elég hosszú lesz a lábam..."), a bölcsisünk vámpírosat játszott a céklájával ("várjál, kicsim, meg kell melegíteni a vacsorádat! várjál, mindjárt hozom. ne ordítsál már, mindjárt itt lesz a vacsora...!").

2013. október 20., vasárnap

Pörgős III.

A napsütéses őszi napokon jól tud esni egy kis kinti játék. Örült a szívem, amikor a kisebbik gyerekünk a vizes fűben térdelve, majd hasalva autózott, miközben a nagyobbik gyerekünk a vizes földön térdelve ügyködött éppen valamin. A tízórai szóra azért az apjuk köré sereglettek, nagy egyetértésben elfogyasztották a kaját, és a kezükre száradt sár sem zavarta őket benne. 

A lefárasztó hadművelet jól sikerült. Már félig aludt, de a gyomra még vitte:

2013. október 19., szombat

Délutános

Autókkal játszik, és kicipeli a fotelt meccset nézni. Igazi pasi.
Összességében - a hajnali indítás, és a véres délutáni ébredés* ellenére - jó kis nap volt ez. Semmi extra. Csak főzés, játék, közös sütögetés. És mivel ma jobban ügyeltünk arra, hogy eldugjuk előle a kajákat ne egyen mindent össze, az éjszakai várakozásaink is bizakodóak.

*Remélhetőleg átszakadt az a fránya fog.

Délelőttös

A kép 9.33-kor készült. Akkor volt először kora reggeltől szinte tapintható csend úgy nagyjából három percig. De lehetett az négy is.
Ezután beütött a krach, amikor a kis-godzilla szétszedte a bátyja által épített házikót.
Vártam, mikor kezdenek együtt játszani. Most viszont várom, mikor fognak veszekedés nélkül együtt játszani. Amikor éppen nem egymást kergetik, aminek majdnem mindig elesés a vége. 

Reggeles

Hajnali ötkor a kisebbik sírására ébredtem, majd miután a valamikor hajnalban átsasszézó nagyobbik is elkezdte rugdosni az oldalam, feladtam az alvással kapcsolatos elképzeléseimet. A kisebbik éjszakája minősíthetetlen volt (most akkor fogzik, vagy csak összeevett mindent, esetleg a heti élményeket igyekezett feldolgozni). A családfő ingázott, az éjszaka folyamán aludt az ágyunkban, a lenti vendégszobai ágyon, és kicsit a gyerekszoba szőnyegén is.

Ötkor átvettem a stafétabotot és a bébiőrt. Amikor elkészítettem a kávémat, lejött a nagyobbik gyerekünk. (Ennyit a heti óvodától elfáradó gyerekről.) Mire őt elláttam, és kimentem volna hűlő kávémmal a teraszra, riasztott a kisebbik gyerekünk. (Ennyit a heti bölcsődétől elfáradt gyerekről.) Amikor másodjára jöttem le tőle és indultam ismét a teraszra, az ajtóban szembe jött a macska, aki valamelyik körömnél kiszökött. (Ennyit a benti macskáról.) A kihűlt kávémat már úgy hörpintettem fel egy húzásra, hogy ismét hangoskodott a kisebbik, aki úgy döntött, ideje felkelnie. Ekkor volt fél 6. Miután őt is lerendeztem, a macska jelzett erőteljesen, hogy elérkezettnek látta az időt némi reggelire. Mire őt is lerendeztem, és lehoztam a gyerkőcök ruháit, ők már a vendégszobában aludni próbáló apjuk fején ugráltak.

Hétvége, éljen!

2013. október 18., péntek

Átminősítős

Na, jó, ezt, amit az elmúlt másfél napban műveltünk, átminősítem őszi nagytakarításról karácsony előtti nagytakarítássá! Sálálá, túl vagyunk az ünnepek előtti nagytakarításon!
Egy kanapé elhúzása pedig felér egy kincskereső hadjárattal:
A bölcsőde helyettes vezetőjétől telefonon azt a hírt kaptuk, hogy a friss bölcsisünk jókedvű volt, mosolygós és jól evett (ez utóbbit illetően nem is igazán voltak kétségeink). Így most mingyá' főzünk egy ebédet megvárjuk a rendelt ebédet, és pihenünk kicsit. Elvégre szabadságon vagyunk. 

Bölcsi II./7.

Tegnap kora délután a családfő teljesen feleslegesen fagyott szét várakozott a bölcsődénél 2,5 órát. És ez a lehető legjobb hír volt a számunkra. Az volt a mondás, hogy az ebéd utáni altatást követően egy óra magasságában menjen oda, mert ha felsír a friss bölcsisünk alvás közben, és ők nem tudják megnyugtatni, legyen kéznél. Vagy ha felébred, esetleg felébresztik uzsonnára, és ők nem tudják megnyugtatni, legyen kéznél. Vagy ha nem akar uzsonnázni, és ők nem tudják... Az előrelátás szerencsére teljesen feleslegesnek bizonyult.

Őkicsisége végigaludta az alvásidőt, őt ébresztették a sor végén, minden gond nélkül átvészelte az egészet, majd mikor kiderült, hogy kedvence (májkrémes kenyér) van uzsonnára még kerekebbé vált a világa.
Itthon természetesen megkaptuk a büntetésünket az egész napért, és a jókedvű játékokat időnként megszakítva fáradtan, nyűglődősen cincálta az idegeinket. Emlékeink szerint ez természetes, és idővel elmúlik.

A bölcsődei kosztot kipótolta egy tejszelettel, egy fél banánnal, némi almás sütivel, vajas kenyérrel, párizsival, sonkával, paradicsommal, majd lekváros kenyérrel, és alvás előtt még a tápszert is elfogadta. 

Ma mindenki folytatja az előző napi tevékenységét, Ákos óvodába, Ábel bölcsődébe megy, mi pedig folytatjuk a nagytakarítást.

2013. október 17., csütörtök

Evős IV.

Egyébként mostanában nem csak a kicsi napi élelmiszer-ellátmánya terheli a kasszánkat, a bátyja is meglepő mennyiségeket képes eltüntetni.
Őválogatóssága időnként a mienktől eltérő kajákat kap, mivel az "ááááá, ezt úgysem eszi meg"-gyermeket éhen sem akarjuk hagyni. Így hát időnként abba a hibába esünk, hogy egy neki nagy valószínűséggel nem tetsző étellel megkínálni is elfelejtjük. Ilyenkor aztán az is előfordul, hogy az úszás után, ha ő mégis tetszetősnek ítéli meg az én tányérom tartalmát, képes azt lenyúlni és cserébe a virslijét felajánlani. Amire egy falat után az "egy órája már vacsorázott"-öccse lecsap. És így esik meg nálunk, hogy mi szülők vajas kenyérre fanyalodunk.

Amíg a nagyobbik gyerekünk képes kinézete alapján megítélni valami új kaját, és sokszor meg sem kóstolja, addig a kicsi mindent megízlel (majd ha nem jön be az íze, rögtön kiköpi). A nagyobbiknál mostanában örömmel tapasztaljuk, hogy egyre nyitottabb az újdonságokra. Egyszer még odáig is eljuthatunk, hogy változatosabb menüt vezethetünk be.

Bölcsi II./6.

"Azért ez prémiumszintű kiba...* velem. Ott dekkoltam, majd hazahozhatok egy kialvatlan, ellenben már felpörgő gyereket, akinek első útja az etetőszékhez vezetett. Pedig szépen ebédelt." A családfő kora délutáni levele mindent elmond a napokról.

A beszoktatási folyamat napról napra halad. A gyermekünk már 8 előtt megy, hogy a reggeliről se maradjon le, és a tegnapi napon már ott is aludt. A családfő déltől üldögélt a kinti kényelmetlen kispadon és folyamatosan fülelt, néhány percenként jelezte, hogy csend van, nem hall Ábel-üvöltést.**

Amikor e-mailen jött egy videófelvétel, márt tudtam, hogy sikerült a művelet (mert három éve egy hasonlót kaptam Ákos első ottalvásakor), a gyermekünk elkezdte az első bölcsiben alvását. Mikor sikerült a felvételt letöltenem, és megnéznem, természetesen jöttek az anyai könnyek, és mivel a kolléganő-barátnő is a közelben tartózkodott, ketten picsogtunk a felvétel nézése közben.

A családfő kispados várakozása alvásidőben is folytatódott, és ez jól is jött a Manócska csoport tagjainak, mivel amikor a gyermek alig másfél óra után megébredt, végül őt hívták be, hogy hallgattassa el nyugtassa meg, de addigra már a fél csoportot felébresztette.

Így apa és fia idő (és uzsonna) előtt elbocsátásban részesültek, aminek folyományaként itthon egy az igényeltnél kevésbé kipihent, de "ha már nem alszom, eszem egyet"-gyermek pörgött egész délután. A délután és este alvásig hátralévő alig öt órájában a kis tank kétszer uzsonnázott tekintélyes mennyiséget, bárkitől, akit enni látott további falatokat kunyerált, majd egy nagy tányérnyit vacsorázott, végül elalvás előtt leöblítette némi tápszerrel. Nem is bánom, hogy a bátyjáról örökölt ruhaneműknek köszönhetően neki lényegesen kevesebbet kell vásárolnunk, az így felszabaduló pénzt fordíthatjuk ennivalóra.

Ma folytatódik az egésznapos ottléthez szoktatás, mi szülők pedig itthon kettesben... khmmm... őszi nagytakarításba vágunk. 

*Itt egy olyan kifejezés szerepelt, amit egy kétgyerekes anya a gyerekes blogjában nem szívesen szerepeltetne. (a szerk.)
**Azt mondják bölcsődei rossznyelvek, hogy kivételesen erős hangú a gyermek (nem is értem őket), ha ő sír, minden felnőtt vigyázzban áll mellette. :-)

2013. október 15., kedd

Őszös II.






(Csapos fotói)

Őszös

Az Ákoson a hétvége felé megjelent rejtélyes pöttyök okán az egyik sokgyerekes programot a biztonság kedvéért lemondtuk, a másikat pedig szabadtérivé alakítottuk. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mindkét napon lehetőségünk nyílott a szép napsütötte, sárgálló-pirosló természetet élvezni.
És még az is történt a hétvégén, hogy Ábelt ismét megszabadította a házi fodrászmesterünk a kicsit bohócosra hajazó hajzattól, így édes kis golyófejű gyermek lett belőle.

2013. október 13., vasárnap

Bölcsi II./5.

A hét ötödik napján a kicsikénk apróbb, de hamar múló sírásokkal vette tudomásul, hogy apa nem látható a közelben. Az egyik sírdogálást pedig a szomszédos ovi kerítésénél a bátyjával való beszélgetés és az utána következő elválás okozta. Mindeközben az apja valahol a kerítésen túl egy autó mögé bújva leskelődött. Mert ilyenkor az ember nem tud csak úgy elmenni egy cukrászdába és élvezni a röpke szabadságot, ott kell lennie, látnia kell, hogy tényleg minden rendben van.
A jó hír számunkra, hogy az elkeseredések rövidek, és viszonylag könnyen megszüntethetők. A finom ebéd viszont mindent felülírt, és boldogan üldögélt a mini asztalka mellett, amíg a finomságot lapátolta befelé.
Délutánonként, amíg kettesben vannak itthon, minden a legnagyobb rendben megy, és érezni vélem, ahogy a sok együttlétnek köszönhetően a kötelék még erősebbé válik apa és kisfia között. (Így volt ez a másik gyerekünknél is, amikor fél évet töményen együtt töltöttek.) A kicsike nagyon figyelmes, a nehezebben kezelhető szituációkkal megvár engem. Nem könnyíti a helyzetünket, hogy a hisztis korszakba lépve gyakorlatilag minden nem-ért cserébe színpadias (és hangos) reakciót kapunk. Így mostanában nálunk ritkán van csend.

Érdeklődéssel várjuk, hétfőn - két nap kihagyás után - mi lesz.

2013. október 12., szombat

Arany(os)

Tudom, hogy tudjátok, aranyembert sikerült megfognom magamnak, de azért mégis feljegyzem magamnak emlékeztetőül, hogy ha a nyugdíjas évek alatt nagy unalmunkban azon versenyeznénk, ki tett többet a családi tűzhely mellett, nehogy elfelejtkezzünk erről az időszakról. Most hogy már magunkra maradtunk, R.-nk sincs, aki a napi rend biztosításában komoly segítséget nyújtott, a családfő igazán kitesz magáért.

Egy extra héten vagyunk túl, amikor én a szokásosnál is munkásabb napokban a hivatalos 6 órámat általában 8-9-re duzzasztottam fel, ő pedig a délelőttöket a bölcsődei kényelmetlen pici székeken kuporogva, vagy éppen a bölcsődei kerítésen kívül, kocsitól kocsiig lopózva töltötte. Ennek ellenére a hét közepén kitakarított lakás, kimosott ruhahalom és rotyogó vacsora várt, majd másnapra már a megszáradt ruhák is a szekrényben pihentek, és újra vacsorakészítésre értem haza. Most már az sem jelent gondot, ha ő készíti ki a gyerekek ruháit, mert ügyel rá, hogy az összeillő alsó és felső ruházat mellett a zokni színe is harmonizáljon az öltözékkel. (Igen, vannak bogaraim e téren is.) 

A csúcs talán a tegnapi nap lehetett, amikor egy ilyennek az illatára nyitottam be:
Közeledik a hatodik évfordulója az első személyes találkozásunknak, és soha egy percre nem bántam meg, hogy annak idején elszámoltam a naptár módszer szerinti védekezést hagytam magam meghódítani. És itt természetesen nem a sütire és a felmosásra gondolok elsősorban.
Na, és persze bónuszként még őket is kaptam tőle:

2013. október 11., péntek

Gyerekszáj CVI.

Reménykedve: - Anya, ha Ábel felnő, elküldjük egy másik családba?
- Nem, kicsim, mire Ábel felnő, te is felnőtt leszel, de nem küldünk el benneteket máshova. És majd egyszer megismerkedsz egy lánnyal, akivel egymásba szerettek, és családotok lesz...
- Én nem fogok egyik lányba sem beleszeretni. Mert a lányok unalmasan néznek ki.
- Miért? Nem láttál még olyan kislányt, aki nem unalmasan nézett ki?
- Nem láttam, mindegyik unalmas. Csak te vagy a szép, anya.

Bölcsi II./4.

A minitank a negyedik napon elérkezettnek látta az időt arra, hogy sokrétű személyiségének újabb szeletét is megmutassa. Konkrétan a földre fekvős, ordítva sírós hisztire gondolok. Mert hogyan feltételezte bárki is, hogy ha ő rajzolni szeretne, zsenge korára tekintettel ceruza helyett csak zsírkrétát kaphat (holott ő otthon már régóta dobálja szanaszét grafittörésig a ceruzákat)? Miután az apával történt gyors információcsere után (- Ti ilyenkor mit szoktatok csinálni? - Semmit, diszkréten röhögünk, hagyjuk, amíg meg nem unja.) a felnőtt sereg türelmesen kivárta a műsor végét, őkelme - kellő érdeklődés híján - egyszer csak véget vetett a külön műsornak, és ment vissza játszani.

Apjafia Ábel egyébként az előző napon - miután egy rakásnyi pénzt lehúztak az apjáról - már ebédet is kaphatott volna, csak az énsemszeretemakrumplit-gyermek a krumplifőzeléket nem értékelte, így az első közös nagy étkezésen csak a negyedik napon vett részt.
Gyönyörűen, egyedül lapátolta a kaját - ahogy a nagyok szokták (hála érte annak, aki megtanította, és ez elsősorban nem én volnék). Viszont be kellene vinnünk valami pányvát, amivel a székhez köthetjük, mert nehéz őt ott tartani, és ha gondol egyet, el is indul rögtön útjára.

És, igen sejtettem én, és be is bizonyosodott, hogy jól gondolom: az, aki többek között szépen enni is megtanította, két forrásból szerzi a mindennapok információit. Napközben a beszoktatós apától kap fotókat és utána telefonon beszámolót, majd esténként a biztonság kedvéért még a bölcsődei kisgyermekgondozót is felhívja a kérdéseivel, aki történetesen a nővére. :-) Mindezek után pedig elolvassa ezt a blogot is.

2013. október 9., szerda

Gyerekszáj CV.

Volt egy komolyabb beszélgetés a nagyobbik gyerekünkkel, amiről majd még írok, de a végén azért gondoskodott arról is, hogy mi megkönnyebbülten összemosolyoghassunk az apjával: "- ...és nem tudok jól rajzolni, nem vagyok ügyes. És nem tudok egy dinoszaurusz-csontvázat összerakni, mert nem vagyok paleontológus."
----------
Az óvodából hazafelé jövet az apjának: "- Te mindig jókat főzöl, apa, de még jobbakat főznél, ha megvennénk neked Jamie Oliver szakácskönyvét."
----------
Fürdés közben mondom neki, hogy ma kivételesen ő szálljon ki hamarabb, mert amíg ő öltözik, az öccsét és fel tudom öltöztetni:
"- Miért, az apám hol van?
- Focizik.
- Na, remek! Ez remek!"

Bölcsi II./3.

Ha jól emlékszem, Ákos beszoktatásakor a harmadik napon még nem tudott az apja a boltba elmenni. Nem minden könny nélkül zajlott az apanélküliség első fél órája, de kezdetnek nem volt ez olyan rossz. Na, és ma már én is könnyek nélkül bírtam a gondolatot.

Egyébként pedig nem tudok vele betelni...

2013. október 8., kedd

Bölcsi II./2.


Természetesen hoztuk a formánkat, most hogy egyikünk a beszoktatás-projekten dolgozik, a másikunk pedig a munka frontján teljesít, a nagyobbik gyerekünk megviccelt bennünket egy váratlan, minden előjel nélküli lázas estével, majd éjszakával, amivel elérte, hogy itthon maradhasson.
Így aztán R.-nak tényleg olyan érzése lehet, mintha el sem köszönt volna tőlünk (bár igazából nem is köszöntünk el), a napot nálunk kezdte, csak éppen egy nagyobbacska gyerek mellett. Ujjak keresztbe kulcsolva egy lázmentes éjszakáért. (És erősen titkoljuk előttük, hogy a jövő hét második felében én is szabadságra jönnék, mivel a családfővel teljes három napot szándékozunk egymással és az őszi nagytakarítással eltölteni.)

Gyerekszáj CIV.

Sietősen hajtunk az uszoda felé, kanyarnál szólok, hogy vigyázzon:
Ő: - Miért szóltál?
Én: - Hogy meg ne lepődj a gyors kanyarodás miatt!
- Hányszor mondjam még el, anya, hogy ha jól be vagyok kötve, akkor kanyarnál sem kell félni? Ez a védő* megvéd.
- Jó, csak nem akartam, hogy meglepődj!
- Én csak akkor lepődök meg, ha ajándékot kapok tőletek.

(*védő = biztonsági öv)

2013. október 7., hétfő

Bölcsi II./1.

És ez az idő is eljött. Ma a friss bölcsisünk egy órácskás látogatást tett az intézményben, ahol rövidesen a napjait tölti. A beszoktatást a családfő vállalta, ha már egyszer olyan jól megoldotta, gondoltuk, most is jól fog menni.
Természetesen a gyermek, aki azért nem szokott olyan sokáig aludni, az utolsó napokban rászokott a késői ébredésre, így reggel ébreszteni kellett. Némi megszeppenés után meglehetősen élvezte az új játékokat. 
És én természetesen sírdogáltam kicsit a munkahelyemen a kapott képek fölött (csendben az irodámban, két megbeszélés között).

Alkotós X.

Nem győzünk újra és újra rácsodálkozni, ahogy Ákos alkotásai szinte napról napra fejlődnek. Ma az óvodában nagyon termékeny volt, a szemfüles családfő pedig meg is örökítette a festményeit.
Macska:
 Vakond:
 Oroszlán
 Szarvas és őzike:
Az állatokon kívül a másik kedvenc témája a teljes család (macskástul, természetesen), vagy bizonyos családtagok. Nemrég készített nekem a munkahelyemre is rajzokat, szintén a családunkról.

Fiús-lányos

Tanácstalanul válogatok a zoknis boltban, az eladó felajánlja a segítségét. Mondom neki a méretet, és mondom a családfőnek, hogy Ábelnek keresek térdzoknit. Az eladó rámutat a kupacra, majd mikor átnyálazzuk, a kezemben tartva a kisebbik gyerekünket, közli, hogy "ja, az mind lányos mintás". Most vagy nagyon figyelmetlen, vagy sürgősen meg kell nyírnunk a kisebbiket.

2013. október 6., vasárnap

Gyerekszáj CIII.

A szomszédunknak: "-Na, mi a pálya, Csaba?"
----------
Esti családi zenés mulatság közben*: "- Rázd a popsit!"

(*Fürdés közben ketten táncoltunk figyelemelterelés céljából, míg a családfő igyekezett a kapálózó kicsi lábkörmeit levágni.)

Szekeres

Hogy mire nem veszi rá magát az ember a gyerekei kedvéért?!
Igen-igen kellett kapaszkodnom lábbal, mivel az egyik kezemmel a kicsit tartottam, a másikat pedig Ákos szorongatta, amikor rájött, hogy ez a jármű nem valami stabil, közben fél szemmel az elöl üldögélő kis barátnőt figyeltem.
Kreatívkodtunk is, bár szokás szerint a munka nagyja rám maradt:

Vásárlós

Naná, hogy a gyerek lába akkor nő még éppen annyit, hogy amikor még őszi cipőt kellene hordani, a téli bakancsot még nem lehet ráadni. Egyúttal az óvodai tornacipője is összement. Így a mai délelőtt egy részét vásárlással töltöttük.
Amíg ők bambultak a cipőboltban, gyorsan végigfutottam a női részlegen is...
...majd még némi egészségtelen finom kaját is ettünk:


2013. október 5., szombat

Aktívos

Aktív gyerekeink közül az egyik felváltva kopácsol fejhasogatósan egy deszkán, vagy éppen beszél hozzám ("tudom, hogy hangos, de amikor apa szerelt, az is hangos volt, és kibírtam, így neked is ki kell bírnod...", "vagy kérd meg apát, hogy készítsen egy füldugót neked..."), míg a másik időnként a laptopot próbálja nyomogatni, időnként pedig veszélyes játékokat talál meg.

A mai napon egyébként jártunk már egy állatos programon, volt már háromórás alvás a kisebbiknek (amire már nem is emlékszünk), volt macskakergetés...
...és volt virághagyma-dugdosás ("csodálatos lesz az udvarunk...", "hívjunk majd vendégeket, hogy megmutathassuk a sok tulipánt neki..."):
(Na, jó, befejeztem a könyvet is, amit fél éve alig két hete kezdtem el...)

Pihenős

...és amikor úgy érzem, hogy már blogba kívánkozik a kimerültségi fokunk megörökítése, valahogy kicsit visszarázódnak a dolgok. Fel kell valahova vésnem, mert rég' volt ilyen, ma reggel csak 6-kor nyitottam ki először a szemem. És ehhez még hozzájön az is, hogy a büdös kölkök csodálatos gyerekeink is mindig tudják, hol van az a bizonyos határ, ameddig feszegethetnek, mert az éjszakát mindketten gyakorlatilag mukkanás nélkül végigaludták, sőt kora reggel arra ébredtem, hogy egy nagyobb és szőrösebb férfitest fekszik mellettem, nem az apját rendszeresen kitúró nagyobbik fiúnk.

Most hogy kerekebbnek tűnik a világ, gyors ebédkészítés után kimegyünk ebbe a borzalmas, már szinte téli hidegbe, hogy Állatok világnapja alkalmából rendezett rendezvényen szétfagyjunk tobzódjunk kicsit, mert bár mi nem kívánkoznánk sehova, ez a gyermekeinket vajmi kevéssé hatja meg.

2013. október 4., péntek

Hétköznapos

Onnan is tudom, hogy a mindent beborító napi stressz meghaladt valamilyen szintet, hogy egyre korábban ébredek, a korábbi fél hatból először öt óra lett, és most már négykor ébren vagyok. Ilyenkor jár az agyam, a kattogástól visszaaludni sem tudok, na, de legalább nem kell ébresztőóra. Ennek köszönhetően esténként hamar kidőlök, rossz nyelvek szerint nálam egy mondat végén nem a pont van, hanem horkolás. ("Mondtál valamit, és utána rögtön elaludtál.") Ezen nem segít semmi, csak maximum egy lazább időszak (esetleg karácsonykor szabadság alatt), akkor is több napba telik, mire annyit lassul az agyam, hogy legalább fél 6-ig aludni tudjak. Ilyenkor szoktam elkezdeni álmodozni valamilyen jó kis betegségről, amikor lelkifurdalás nélkül itthon maradhatok pár napot, de erre talán kétszer volt példa az elmúlt években.
Addig pedig talán lesz egy olyan hétvége, amikor a gyerekek csendespihenője alatt (esetleg ha a családfő megkönyörül rajtam, és a csendespihenőn kívül felküld a szobánkba kicsit, és távol tartja őket) alszom egy-két órát fényes nappal.
Jól tükrözi a mindennapok terheltségét a tény, hogy miután a csütörtöki napon rájöttem, csütörtök van, és éles logikával kikövetkeztettem, ezek szerint az előző nap szerda volt, amikor a családfő elvileg újra focizni jár, de a családfő előző napon nem volt sehol, hanem itthon teljesített, csak utólag tudtam értékelni a lemondását.

2013. október 3., csütörtök

Katicás

Az Állatok világnapja alkalmából a Katica csoport minden évben Katica-napot tart. Ilyenkor mindennek, ami katicás, ott a helye. Tavaly katicás könyvet vitt a gyerekünk, idén viszont festett kavicsokat:
 (ötletgazda és kivitelező: Csapos, aki még mindig meg tud lepni,
és hű segédje, Ákos)

2013. október 2., szerda

Álmos II.

És igen, az alábbi mondatokról sem álmodtunk kislányként/kisfiúként, amikor a felnőtt családos életet képzeltük el:
Apjuk: "-Ne dobáld a macskát a mobiltelefonnal!"
Anyjuk: "Nyomd már be a teraszajtót, hogy ne halljam a hangjukat!"

Vizsgálódós II.

Megtörtént, ami eddig soha: az egyik gyerek megfertőzte a másikat. Az óvodás ma már újra közösségbe megy, a majdnem-bölcsődésnél pedig szurkolunk, hogy olyan enyhe lefolyású legyen, mint a bátyjánál. A nagy kérdés, hogyan lehet egy törpevízművet és zabagépet keveset itatni és diétáztatni.