2014. január 26., vasárnap

Levegőztetős

Szombaton kivételesen úgy döntöttünk, hogy ebben a nagy hidegben nem ragaszkodunk a szabadtéri elfoglaltságokhoz. Igazából nem volt döntés, csak elhallgattuk a témát, és csendben reménykedtünk benne, hogy a hallgatólagos megállapodásban mindenki partner lesz. A délelőtt még el is telt valahogyan, főleg, amikor szülői felügyelet mellett a kisebbik is beszabadulhatott a fenti szobákba (aki aztán ki is használta a röpke felügyelet nélküli perceket arra, hogy a Kubából kapott rumbatökkel párat odasózzon a bátyjának), így még a hétvégi minimál takarításon túl tudtunk esni lent is.

Aztán a csendes pihenő után jött az, aki az elképzeléseit és vágyait már érvekkel is képes alátámasztani, és előadta, hogy ő kimenne kicsit az udvarra, mert neki minden nap friss levegőre van szüksége. Őt még ki lehet egyedül is engedni, természetesen egyedül játszani nem túl nagy buli, tudtuk, hogy az érvelésének az része, miszerint úgy is ellesz, ha mi nem fagyoskodunk mellette, és csak néha kell ránézni, nehogy a szomszéd házát bontsa le, csak parasztvakítás beetetés. És azt is tudtuk, hogy egynél nem lesz megállás.
Amikor suttyomban megpróbáltam a teraszra kiengedni a beöltöztetett bátyját, természetesen - miután valami csoda folytán az öltöztetés nem tűnt fel neki - kiszúrta azt a kisebbik is, akinek a vágyai előadására mostanság csak egy eszköz áll rendelkezésére. Igen, elkezdett éktelenül visítani, és rohant az előszobába a cipőjéért. Alig két-három perc után már őt is kicsekkoltam a teraszajtón keresztül, és közben a vállam felett odaszóltam a vigyorgó apjuknak, hogy neked se legyen jobb kapjon magára valami melegebb ruhát, mert én biztosan nem fagyok senki kedvéért kockára kint.

Természetesen mindenféle házassági levél nélkül is tudom a dolgom, jóban és rosszban együtt vagyunk mi, így (miután legyőztem a vágyat, hogy a benti melegben a könyvolvasást válasszam) egy vastagabb pulcsi előkotrása után csatlakoztam a férfi szekcióhoz. Amíg a nagyobbik mostanság a kalapálással tölti a kinti időt, a kisebbik a valamikor megtanult motorozási tudományát fejlesztgeti (örült is a családfő, amikor erre rájött az előző hétvégén, és a nagyobb motorral történő esések elkerülése érdekében idő előtt elő kellett ásnia a kisebbik motort a tárolóból a téli álmukat alvó nyári játékok halmából, a halomnak is a legaljából), de természetesen sejtettük mi, hogy nem lesz ez egyszerű menet, nem ússzuk meg a dolgot egy félórácskás, szélvédett teraszon történő álldogálással.

Amikor a kisebbik szintén visítással igyekezett meggyőzni bennünket, hogy a teraszon körbe-körbe tologassuk őt a tricikliben (mert azt, hogy az udvar döcögős gyalogútján a kapuig, majd vissza tologassa úgy ötvenszer, csak a naiv mamát bírta rávenni egyszer, szerintem mama ezért is jár mostanában ritkábban hozzánk), jött az ötlet, próbáljuk meg, bírunk-e két, járművel közlekedő ördöggel gyerekkel ketten az utcán. Ezután már csak két visító rohamot kellett legyőznünk: először a kisebbiket bírtuk rá nagy nehezen, hogy ne a tolható triciklivel akarjon elindulni (mert az kinek éri meg, hogy ő csak ül, és nem fárad el, amíg mi tologatjuk), majd amikor hazaértünk, valahogyan le kellett cibálni a motorról őkelmét, hogy végre bevihessük.
A kettő között egész jól vizsgáztunk, a futóbiciklis kivételesen minden sarkon időben megállt, a motoros pedig mindenhova követte és még három utcányi távolság után is elszánt fejjel hajtotta magát a járművén. Mi felváltva szaladtunk előre és hátra, és minden járdaszigetnél farra is erősítve hajolgattunk és emelgettük őket járművestül, mielőtt arccal szántanák fel a járdát.

Mi elfáradtunk.  

2014. január 25., szombat

Idegcincálós II.

Apja: "Megőszülünk, mire gyereket nevelünk belőle."
Reggel fél 8-ra egyébként már túl volt a teraszajtó takarításán és a bútorokat fényezte...
  Még nem értük el a 9 órát, mire komplett ruhacserén esett át...

2014. január 23., csütörtök

2014. január 22., szerda

Idegcincálós

Elnézve ezeket...

 ...van egy sejtésem, hogy a következő időszak sem lesz túl pihentető számunkra.
Még akkor sem, ha néha ilyet is csinálnak...

Koránkelős

Van annak előnye is, ha az ember gyerekei hétköznap a kelleténél fél órácskával korábban ébrednek. Jut például idő
  • régen leszakadt gomb felvarrására ("te gombot varrsz? várjál, lefotázlak!");
  • fekete szövetkabát vállán lévő kisebb folt eredetének kutatására ("szerinted ez takony vagy nyál? várjál, le tudom kaparni!");
  • játékok szétpakolására és nagy játékba kezdésre ("olyan érzésem van, mint esténként! szuper, nemsokára fürdetés következik.");
  • nem csak sál nyakra tekerésére, hanem a ruházathoz illő verzió kitalálására ("üdítő lesz, hogy végre nem fázik a nyakam! ez a szín megy az új pulcsimhoz?");
  • gyerekek autóhoz kézen fogva történő kisétálására ("fiam, már kétszer estél el! mire beérsz, nyakig sáros leszel.")

2014. január 20., hétfő

Felnőttes

Végül csak eljutottunk odáig, hogy egy teljes délutánra itthon hagyva a csipetcsapatot kettecskén kimozduljunk. Volt ám habzsidőzsi, egy órácska alatt elvertük a havi keretünket, mozi előtt - kihasználva, hogy nem két gyerek után kell a sorok között rohangálnunk, esetleg munka után, ovi-bölcsi járat előtt egy szűk félórácska alatt végigrohanni egy pár boltnyi távon - még kaptam például szép dolgozós táskát, nadrágot és szoknyát is.

Így ma napközben adott volt a kérdés a minden férfik egyik legfigyelmesebbjétől: - Na, és tetszett a kolléganőknek az új szoknyád?
- Nem szoknyában jöttem ma, hanem nadrágban.
- De nem az újban...
- De, abban.
Még jó, hogy reggel együtt indultunk el otthonról.

A mozi után még egy újabb távot lerohantunk, mert hogy néz az ki, hogy mi kikapcsolódunk, a szegény, rútul otthon hagyott gyerekeinknek meg nem viszünk valami drága játékot apróságot ajándékba?! Szerencsére addigra már bezárt a játék üzlet, megóvva bennünket egy újabb pénzköltési rohamtól. Így csak bennünket kaptak ajándékba. Most még értékelték.

2014. január 18., szombat

Melléfogásos

És azok a gondolatok és mondatok, amelyek már megszületésükkor megdőlnek:


"Már éjfél van? Elaludtunk a kanapén? Még szerencse, hogy Ákos magától elaludt fent..."
----------
Jé, ez a gyerek le tud lépni egyedül is a lépcsőről! Nem is kell segítenem neki, úgysem esik le..."
----------
"Milyen cukin rajzolgat. Igaz, hogy tollal és egy mesekönyvbe... Nem baj, úgysem szokik rá..."

----------
"Most hogy kibújt az a két fog, végre átalszunk egy éjszakát..."

Csajosprogramos

Lassan húsz éve ismerjük egymást az ÖTYE a triumvirátusunk másik két tagjával, egy ideje már ritkásak a találkáink, mégis mindig ott folytatjuk, ahol egy fél évvel ezelőtt abbahagytuk. Nagyon rég' volt már, amikor az egyik barátnőm férje munkaidő után engem hívott fel, mert a feleségét nem érte el, és biztos volt benne, hogy tudom, merre kószál az asszonykája, és mikor várható haza, ahogy a másik barátnőmmel is csak mosolygunk a szingli időkben szervezett bulikról, és arról a bizonyos szilveszteriről is, amikor addig válogattunk a lehetőségek között, amíg majdnem hoppon maradtunk, és utolsó pillanatban könyörögtük be magunkat a pár nappal előtte még lefikázott nem annyira vonzónak tűnőre.
Az ilyen hosszú barátságok során nem csak a régi közös ismerősökről, hanem egymás szomszédairól és külön bejáratú barátairól, ismerőseiről is mindent tudunk, mindig ki is tárgyaljuk a legfrissebb történéseket.

Azt is mindig tudjuk, hogy a családdal, utánfutókkal kibővített összejöveteleken melyikünknél számíthatunk egészséges(ebb), melyikünknél hagyományosan finom és tápláló és melyikünknél igazi, hízlalóan ütős kajákra. A csajos programokon pedig hosszas egyeztetések után találjuk ki, mikor és hol találkozzunk, hogy aztán legalább egyikünk késsen nem keveset. Tegnap este ráadásul még kicsit túl is rendeltük magunkat, de mi hősök vagyunk, szinte mindent megettünk, és búcsúzkodásnál már a következő randit szerveztük, ami két hónapon vagy fél éven belül csak összejön egyszer.

Mindeközben itthon a nagyobbik gyerekünk új tudományát gyakorolta:

2014. január 11., szombat

Alapos

...mert ha valaki állatokat rajzol, használjon szakirodalmat:

2014. január 9., csütörtök

Gyerekszáj CXIII.

Pályaválasztás: "- Anya, ha én nagy leszek, rendőr leszek. És ha te vezetés közben telefonálsz, megbüntetlek."
----------
Családfa: "- Anya, és apát honnan fogadtuk be a családunkba?"

2014. január 3., péntek

Szabadságos

Még decemberben úgy terveztük, hogy az új év első két munkanapját mi nem munkával, hanem - minő botor gondolat - kettecskén, egymással töltjük. Aztán jött egy e-mail a főnökömtől.
Újratervezés. Én dolgozom, a gyerekek a megfelelő intézményekben, a családfő pihen. Aztán jött egy sms a családfő főnökétől.
Újratervezés. Mindketten dolgozunk, a gyerekek a megfelelő intézményekben. Aztán kiderült, hogy decemberben olyan jól dolgoztunk csak hátráltatom a kolléganőmet, nekem a második napon mégsem fontos bemennem.
Újratervezés. Családfő dolgozik, a gyerekek a megfelelő intézményben, én pihenek. Aztán a családfő főnöke szólt, hogy majd reggel szól, kell-e menni.
Újratervezés. Mindketten itthon leszünk és reménykedünk, nem lesz reggeli telefon, a gyerekek a megfelelő intézményekben. Aztán mégis jött a családfő főnökétől egy telefon, miszerint délben dől el, kell-e délután mennie dolgozni.
Újratervezés. Befejezzük a takarítást, gyorsan bevásárolunk, elmegyünk kicsit járkálni és ebédelni, majd meglátjuk, hogyan alakul a délután. Aztán jött egy telefon a bölcsődéből, kicsi gyerekünk kezd belázasodni.
Újratervezés...

Hát így szabadságolunk mi!

2014. január 2., csütörtök

Gyerekszáj CXII.

 "Anya értsd meg, én olyan gyerek vagyok, aki mindent elfelejt!"
----------
"Ennek a képnek a címe: Anya és apa a házunkban örülnek, mert mi Ábellel elutaztunk mamához nyaralni."

2014. január 1., szerda

Sorozatos III.

...avagy olvasni minden pózban és helyszínen jó:




Szilveszteres II.

Na, jó, azért nem volt ez a szilveszter annyira szánalmas, akadt nálunk olyan, aki mégis bulival búcsúztatta az óévet. Nem, azok nem mi, felnőttek voltunk. A nagyobbik gyerekünk volt gyerekbuliban az este folyamán, ahonnan vidáman és boldogan tért haza, a kezében három lufikarddal, közülük az egyiket az öccsének szánta, a másik meg már eléggé megviselt volt, a harmadik a sajátja. A nagy kardvívásig el sem juthattak, a hazaérkezés nagy forgatagában az öccse először a sajátját durrantotta ki valamilyen módon, majd a bátyjáéval oltotta el az egyik, ünnepi vacsorához meggyújtott gyertya lángját.

Kicsi őkelme egyébként az este folyamán tüneményesen hagyott engem ünnepi vacsorát rittyenteni, csak egyszer kaptam rajta, hogy némi konyhaszekrényes matatás után szerzett magának elővacsorát. A perecmaradékkal csak az volt a baj, hogy én előtte fél órával dobtam ki a kukába, ahonnan visszaszerezte.

Az este ezután már viszonylag zökkenőmentesen telt, a szokásosnál későbbi vacsorát követően az esti rutin következett, majd mindenki, aki figyelmen kívül hagyja, hogy szilveszterkor esetleg éjfélig ébren is lehetne maradni (tehát ők és én) vígan húzta a lóbőrt reggelig.

Boldog, eredményekben, de még inkább örömökben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!