2014. március 30., vasárnap

Variációk egy témára




Közös játék némi hátránnyal

"Most én számolok."
 "Elbújtam."
 "Jajj, Ábel, már megint az asztal alá bújtál!"
 "Most én számolok."

Gyerekszáj CXVI.

És akkor ismét jön a kérdés: - Anya, a kisgyerekek hogyan kerülnek az anyukájuk pocakjába.
Bőszen mosogatok, közben mondom: - Az anyuka és az apuka szeretik egymást, és az apuka segítségével az anyuka pocakjába költözik a kisbaba.
A segítségemre siet: - Úgy, hogy az anyuka és az apuka átölelik egymást, és az anyuka sejtje az apuka sejtjével összetapad? Ha egy sejtecske tapad, akkor egy baba születik, ha kettő, akkor ikrek, ha több, akkor lesznek a testvérek, ha még több, akkor a haverok.

Hát így.

Tavaszi hétvégéken

Természetesen a tervezett nagytakarításból nem lett semmi, bár az ablakok két részletben megpucolódtak az elmúlt napokban. Helyette inkább kihasználtam a szabadságomat, és pénzt költöttem, és elmentem olyan helyekre, ahova ritkán jutok el. Anyu ebben is lelkes segítségnek bizonyult, nem hiába szoktuk mondogatni neki, hogy az unokái rá hasonlítanak, meglehetősen csavargósak.

Hallatlanul élvezzük a jó időt, a kicsi őkoszosságok egész nap kint lennének. Ákos bandázik a szomszéd gyerekekkel, míg Ábel viszonylag tisztes távolságból figyeli őket, látszólag elvan a saját kis világában, de nagyon is ott van a szeme, és miután valamilyen érdekes dolgot (pl. a harcolós botokat) egy pillanatra őrizet nélkül hagynak, meg is kaparintja azokat, majd igyekszik utánozni az ellesett mozdulatokat.

Szombaton délelőtt eljött a kicsi ideje. Miután a bátyjának az előző hétvégén volt a saját jogú állatkerti programja, ő most nyert egyet, ami csak neki szólt. Élete első babaszínházas előadásán olyat tett, amit talán még soha: megszeppent, majd kicsit sírdogált is az első percekben, aztán végig hozzám tapadva nézte végig a rövidke műsort.

Az apjuknak is kijutott a jóból, végre elment focimeccsre. Az óvatos felvetésemet, miszerint Ákost elvihetné magával, hátha tetszene neki, nem annyira értékelte, még akkor sem, amikor felajánlottam, hogy a szünetben érte megyek. Így, amíg ő a kedvenc csapatát nézte, a kicsink a hosszú-hosszú alvását nyomta (és mama is csatlakozott hozzá), addig én felcsaptam íródeáknak, és diktálás alapján leírtam a nagyunk első önálló meséjét. Nem kellett sokat gépelnem, rövidkének bizonyult a kreálmány, de óva intettem magam még a stilizálástól is. A kivitelen még szakmailag vitatkozunk egy sort (ő először lerajzolta a mesét, majd úgy gondolta, a rajzba beleírom a szöveget). Remélem, hogy az óvodában majd az ő meséje is felolvasásra kerül, és folytatásra ösztönző reakciókat kap majd. 

2014. március 28., péntek

Rövid párbeszédek, nemszeretem mondatok

Kolléganőm: - Szépek a körmeid. Hogyhogy ilyen szépek? Új pasi?
Én: - A körmeim mindig szépek. (És tényleg.)
- Jó, de most olyan csinos is vagy.

----------

Vásárlás után elkap egy fiatal csaj biztosítási ajánlattal. Kedves is, csak két percet kér, beadom a derekam. Kérdez néhány adatot az ingatlanunkról, majd jönnek az én adataim.
- Születés időpontja? (Megmondom.) Jééé, anyukám is ekkor született.
- Ebben a hónapban?
- Nem, ebben az évben. (Mondom, hogy oké, szerintem ne ragozzuk ezt.) De nehogy meg tessék bántódni, nagyon fiatalos a hölgy.

----------

És egy az én számból vacsora közben: - Kicsim, ne turkáljál az orrodban! Vedd ki az ujjacskádat az orrodból! (...) Ábel, vedd ki a szádból az ujjadat. Az előbb ez még az orrodban volt.

2014. március 27., csütörtök

Hazaértünk II.

"Na, megérkeztünk. Ha gondoljátok, kint maradhatunk még egy kicsit az udvaron. Hova mentek? Nincsenek itthon a szomszédék, a kocsijuk sem áll itt. Hiába csöngettek. Nem, ne is kopogjatok. Gyertek, gyertek. Ákos, hívjad már Ábelt is, hátha rád hallgat. Ákos, ide hátra, a teraszra. Játsszatok nyugodtan. Ábel, gyere! Ááááábeeeeel, ne hozd el a kismotort, itt van a tied is. Az túl nagy neked, felborulsz vele. Ákos, mindjárt megkeresem a szöget. Hívjad Ábelt, légy szíves! Mindjárt megkeresem a szöget. Ábel, Ááábeeeel, gyere kicsim! Ákos, segítsél Ábelnek, ha nem tudja a motort behozni! Jó, jó, itt van a szög. Apa később jön, elment az autóért. (...)
Ákos, ne vedd el Ákos kalapácsát! Ja, nem, Ábel adja vissza! De hülyék vagyunk, hogy két Á-betűs nevet adtunk nektek! Itt van egy másik. Add vissza, légy szíves! Itt van a fűrész és a fúró is, játsszál azzal! Add már neki vissza! Jó, Ákos, neked nem lenne jó ez a nagyobb? Mindjárt megunja és visszaadja neked. Nagyon ügyes vagy Ábel, te is Ákos, hogy türelmesen és szépen kérted tőle. Nem, Ábel, apa nincs itthon. Ábel, gyere itt van a másik kalapács. Jó, akkor játsszál a csavarhúzóval! Ne kapargasd a ház falát! Ákos, vigyázz a kezedre! Ábel, hagyd már a ház falát! Jaj, Ákos, ha nem tudsz vele óvatosan játszani, akkor játsszál mással! Ábel, hagyd mááááár a ház falát! Nem, apa még nincs itthon. (...)
Miért szeretnél apával beszélni? Hát, jó, felhívom neked. ("Szia, apa, csak azt szeretném mondani, hogy a kisfiadat meg kellene nevelni, mert kapargatja a csavarhúzóval a ház falát. Odaadom neki a telefont, beszélj vele!") Ne add oda! Jaj, ne, soha nem fogja visszaadni. Ábel, ott van még apa? Beszél a telefonba? Valamit elnyomkodtál. Megnézhetem? Ne visítsál, csak meg akarom nézni. Kihangosítom neked. Ne már, visszaadom. Jaj, te még kicsi vagy ehhez, nem tudod a válladdal tartani a telefont. Legalább álljál arrébb vele a fűbe, ha ráesik a betonra, annyi neki. Szerintem apa már nincs is a vonalban. Add már ide, légy szíves! Menjél, motorozzál még kicsit Ákossal! Kicsim, kérem a telefont. JÓ, AKKOR ORDÍTSÁL! Akkor is elveszem tőled. Gyere, itt van a motor. Mehetsz a naggyal is. (...)
Ákos, két kört menjetek, és utána megyünk be! El ne gázold az öcsédet! Ne kergesd, mert felborul! Hallooooood?! Ábel, gyere vissza a kaputól! Gyere, motorozzál még kicsit! Ákos, még egy kör, aztán befele! Ábel, kicsim, gyere visszafelé is! Motorozzál még! Gyere! Ákos, hívjad már te is! (...)
Na, jó, megyünk be! Cipő, koszos nadrág az előszobában! Ákos, vedd le a cipődet! És a nadrágot is! Ábel, gyere, levesszük a tiedet is. Ákos, vedd le..."

2014. március 25., kedd

Kicsit késve

Itt van a tavasz. Így hát a karácsonyi kaktuszom is észbe kapott és kivirágzott.

2014. március 23., vasárnap

Kincskereső

Ha valakinek erre a bizonyos kincsre fájna a foga, kövesse Ákos lenti térképét (balról jobbra fölfelé)! A házunktól elindulva át kell haladni a T-Rex folyóján, majd a szellemek erdején, aztán a fekete mambák barlangján (igen, a mambáknak piros villásnyelvük van), még következik egy indaerdő, és ki kell valahogy cseleznie a turulmadarat is, és végül a nagy kő alatt megkeresheti a kincset. Igazán gyerekjáték, a kép alján felsorakoztatott fegyvereket is használhatja a bátor szerencselovag:
 Ábel térképének megfejtését a kedves olvasókra bíznám:

2014. március 22., szombat

Tavaszi rendezkedés

- Az a doboz? Mi van benne?
- Semmi. Üres.
- És mi volt benne? (majd rájön) *olyat mond, ami gyerekblogba nem való*
- Ezeket már kinőtték.
- Életemben nem volt összesen ennyi cipőm. (kicsit később) Azért lefotóztam.
- Én is.

Egyéni programok

Ismételten le tudtam mondani a szokásos szombat délelőtti takarításról, amikor testre szabott ajánlatot kaptunk. Ákos legjobb barátjának anyukája hívott meg bennünket "csajos" (apamentes) állatkertezésre, így a családfő megnyerte Ábelt egy fél nap erejéig. Lejártuk a lábunkat is, és én újra megtapasztaltam a nagy igazságot: két gyerek után eggyel lényegesen könnyebb egy ilyen program. 



Mindeközben a kisebbik gyerekünk azt tette, ami mostanában a kedvence: buszozott, villamosozott a kerületben egy kicsit, közben pedig a főtéren elfogyasztotta a tízóraiját.

Óh, és igen, mire hazaértünk, a fürdőszoba csillogott-villogott, sőt az ablakok is. De nem baj, ettől még jön az anyósod, Kedvesem, a jövő héten. :-P

Rajzszakkör

Szülői értekezletről hazaérve látom, hogy a szomszéd anyuka kapálja az utat, hála neki, mert én a hétvégére ütemeztem be ugyanezt magamnak. Mondja, hogy ne lepődjek meg, négy gyerekünk lett egy időre, szegény Cs., gondolom, de remélem, azért készített vacsorát, az övéi is nálunk vannak. Jó, nem lepődöm meg, de akkor még kicsit inkább itt álldogálok melletted és beszélgessünk... :-) Aztán belép a sajátjaiért, ahol döbbenten látja, hogy éppen a falra firkálnak:
(És közben újra és újra arra gondolok, mekkorát változik az ember élete a gyerekvállalással. A baráti kör kibővül a hasonló korú gyerekes családokkal, a hétköznapok óvoda/bölcsőde utáni szakasza a házimunka mellett a játékokról szól, miközben már tervezgetjük a hétvégi - naná, hogy - gyerekbarát programokat.)

2014. március 21., péntek

Jóidős elfoglaltságok hétköznapokon

"Szerinted Ábel fel tud mászni a kis csúszdára?"
"Még neeeeem!"
"Mindegy, már nem érünk oda. De Ákos segít neki."
 "És te hagytad, hogy így feküdjön a földön?"
"Nem, csak amíg lefotóztam."
 A szerelőbrigád:

2014. március 19., szerda

Naivitás

Azt (is) szeretem a gyerekekben, hogy még naivak és gyanútlanok, így rá lehet őket venni, hogy végezzék el a mi munkánkat is, és még bulinak is veszik:
 És mi is naivak vagyunk, amikor vacsora előtt öt perccel még megengedjük, hogy belenézzenek a kindertojásos apró bizbaszos vödörbe:

2014. március 18., kedd

Sima családi kiruccanás

A terv úgy szólt, hogy én összeszedem az aprónépet, majd elmegyünk az apjukért a munkahelyére, aztán együtt elautózunk a nem túl távoli márkaszervizbe, ahol amíg a gyermekeink jólnevelten vagy csak éppen hogy aktívgyerekesen eltöltik az időt, míg mi átvesszük a frissen vizsgáztatott családi autót, ezek után immáron két autóval elgurulunk a közeli bevásárlóközpontba, ahol körülnézünk kicsit, kicseréljük az egyik kicsinek bizonyuló tavaszi sapkát, végezetül vígan megvacsorázunk, miközben két édes gyermek nézelődik, esetleg beszélget egymással, míg mi, szülők vígan cseverészünk.
Ezzel szemben a családfő a délután közepén azzal hívott föl, hogy a szervizben olyan 300 ezernyi forintért javasoltak holmi szerelési munkálatokat, addig vizsgáztatni sem ajánlják a kocsit. Mivel éreztünk némi átverés szagát az egésznek, eldöntöttük, hogy a kocsit elhozzuk (és holnap a régi jó kis szerelőhöz adjuk be), a napot pedig a tervek szerint folytatjuk.
 A szervizbe érve a gyermekeink a szélrózsa minden mindkét irányába szétszóródtak, amíg legalább az egyik egyhelyben csendesen elfoglalta magát a legókkal, a másik folyamatosan mozgásban volt, minden autó alá bemászott és hangosan vegzálta a szalon macskáját. A macskaszőrtől pamacsos gyermeket akkor kaptuk fel végleg, aki innentől hangosan visított, amikor a macska, megunva a nyomulását, belemélyesztette a karmait a pulcsija ujjába, és csak hosszas feszegetés után volt hajlandó elengedni.
A bevásárlóközpontba már némileg csapzottan érkeztünk, főleg, hogy a kisebbik addigra magára öntötte a maradék gyümölcslevét is, ahol aztán kiderült, hogy áramszünet miatt nem üzemelnek az éttermek. Elvonszoltuk magunkat az épület másik végébe, közben feltöröltük a követ kétszer a kisebbikkel, ahol legalább sapkaügyileg sikerrel jártunk, majd - a már ismét visító kicsit felkapva - visszaügettünk a kocsikhoz (mert nekünk jól megy, és két kocsival járunk szórakozni, és nekem nem megy jól, mert a gyerekülések az egyre hangosabb belevalókkal nekem jutottak), és továbbmentünk egy másik gyorsétterembe.
Ott aztán nagyjából addig volt nyugalom, amíg a kölkök a kézmosás után a kézszárítóval szórakoztak, a kicsiről ismét kiderült, hogy - szerencsére - még mindig nem szereti a gyorséttermi kaját, így - szerencsétlenségünkre - végig szórakoztatott bennünket unalmában. A családfő valamiért úgy gondolta, hogy neki még jár egy fagyi is, amit aztán nem is evett meg teljesen, egyszer csak felkapta a visítót, és nekem hagyva az alkalmi süketet, otthagyott bennünket. Beletellett egy-két percbe, mire rájöttem, hogy már nem jönnek vissza, így a boldog család az étterem előtt újraegyesülhetett.
Ezután már csak egy vágyunk maradt (mindenkit ágyban látni), de előtte még a nap két mondását is meghallgathattuk a nagyobbik gyerekünktől úgy, mint "Ez nagyon szuper program volt, máskor is menjünk!", majd a hazaérkezés után alig félórával "Nem gondoljátok, hogy ideje lenne vacsorázni?!"

Így jártam

...avagy hogyan tud valaki hoppon maradni.
Nem mondom, hogy a tavaszi nagytakarítás gondolata nem fordult meg a fejemben, de még csak az elején járunk a tavasznak, így a késztetést elég hamar elhessegettem.Meg egyébként is, mondja mindig a családfő, mi ez a nagytakarítás-mánia nálam, amikor nálunk majdnem mindig rend van és tisztaság, és Pronto-nagyhatalomként hetente végig nyalom a bútorokat, és a ruhásszekrényeket is rendszeresen rendbe rakom, két gyorsan növő fiúgyermek mellett ezt muszáj. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy jó, jó, de hát a szekrények teteje... Az ablakokra nem hivatkozhatok, mert lent mindösszesen kettő nagy van, a teraszajtót rendszeresen mosom a koszos kis gyerekpraclik okán, a tetőtérit pedig egy jótékony eső mindig szinte tisztára tudja mosni, hogy aztán egy-két napon belül ismét porosnak látszódjon. Ha erősen behunyom a szemem arra jártamban, nem is zavar annyira. Na, de a szekrények teteje...
Aztán hétvégén az udvaron az ablak mellett állva megjegyeztem (szintén a családfőnek, ki másnak), hogy a szúnyoghálókat le kellene már húzni, hiszen tavasz van. Az esőtől cseppes ablakkeretek és -párkányok csak kicsit zavarták a látványt. A családfő - szeret ez az ember engem, de nagyon - rögtön önként fel is ajánlotta, hogy még ebben az évszakban lemossa az ablakokat, és majd jól lehúzza a szúnyoghálókat. Már éppen kezdtem örülni, hogy a szerelmét virágok és szalonna mellett egy ilyen ajánlkozással is kimutatja és ezzel szinte már túl is lehetünk a nagytakarításon, amikor tegnap este anyu megkérdezte, hogy állnak nálunk az ablakok. Mert neki van még a hónap végéig felhasználandó nyugdíjas jegye, és jönne segíteni. És a szekrények tetejét is letörölhetnénk.Mivel az anyukámnak nem szívesen vallottam volna be, hogy nálunk még a férfi is szokott ablakot mosni, így kénytelen voltam a derekam beadni.
Így most kiveszek egy nap szabadságot és felmászok a szekrények tetejének magasságába is.

2014. március 16., vasárnap

Szeles délutánokra

Kreatív délutánunk keretében folyt a festék a gyerekujjakon és ruhákon...

...majd (ennek a falnak már mindegy) még graffitizhettek is a felfogatott papírra:



Mini kirándulás

Igazán büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam szabadulni a berögzült szokástól, miszerint takarítani szombaton délelőtt muszáj, hogy ezt követően az ezzel párhuzamosan főzött friss ebéd mellé már illatozó, pormentes, tiszta lakásban ülhessünk, majd ezután (és a lényeg itt van) a nyomasztó teendők tudata nélkül kezdődhessen a mindenki számára áldásos kora délutáni csendes pihenő. A rigolyától (átmenetileg) mentesen így szombaton reggeli után (miután lejárt az aktuális mosás, mert attól szabadulni nem voltam képes), még kihasználva a jó időt, kirándultunk egyet a Margit-szigetre. Némi zavar támadt a rendszerben, amikor a megbeszélt tól-ig időhatár vége felé megérkeztünk a helyszínre, és a parkoló környékén ránk várakozó hasonló felépítésű családot ott hagyva a sziget belseje felé vettük az irányt, de a végén szerencsésen egymásra találtunk.

Innen már minden ment a maga útján. Volt ott rohanás, tömeg kerülgetése, gyermek bicikli általi
elgázolásának megakadályozása és tempósan haladó gyermek kergetése, és közben a valamiért leragadó szemmel tartása, komótosan elfogyasztott (egyesek számára szent és kihagyhatatlan) tízórai elfogyasztása, állatok megcsodálása, és végén a fáradó gyermekek hazaszállítása, útközben az autóban elalvás minden eszközzel történő megakadályozása. A művelet részben szerencsésnek bizonyult, mi felnőttek a kicsivel egyidőben aludtunk egyet, míg a szokásosan nem alvó nagyobbik fel nem ébresztett bennünket.

2014. március 15., szombat

Hirtelen váltások

"Miért nem? Miéééééért neeeeeem csinálhatom ezt? Jaj, én most nagyon csalódott vagyok. Brühühü! Sírooooook. Még mindig sírok, miért nem jöttök ide? (...) Jééé, milyen kavicsok vannak itt? Milyen érdekesek..."

2014. március 14., péntek

Tavaszi nehézségek

Megérkezett a tavasz a maga nyűgjeivel együtt.
Délután viszonylag rövid időt töltöttem a játszótéren, mert először itthon bújtam ki a program alól a mosógép lejártára vártam, majd utána időre mentem, de így is volt bőven történés. Először a kicsike rágott be eléggé, mert a doboz kekszből, amit vittem nekik, a bátyjának is próbáltam kivenni néhány darabot. Így mérgében kiöntötte az egészet a földre, ő pedig mellé feküdt sírni kicsit. Aztán amikor nem engedtük, hogy a földről fölegye a darabokat, ismét kezdődött a műsor. A pontot az i-re az a tény helyezte fel, hogy a kincses táskából (ami nem az enyém, hanem az anyukáé, akit lassan második anyjának tekint, mivel mindig kap tőle valamit) csak olyan rágcsa került elő, amit ő annyira nem szeret. Komolyan sajnáltam a kis hoppon maradottat a végére, bár a földön fetrengős résznél nem bírtuk röhögés mosolygás nélkül megállni.
Mire ő megnyugodott, jött a homoktól már keményedő nadrágját fordítva hordós bátyja, megszólalni nem tudott, mert egy véletlen balesetnek köszönhetően a szája is tele volt homokkal. Most aztán igazán rosszkor jött, hogy ő még mindig nem tud fogkrémet sem kiköpni, a homokot is lenyelte öblögetés közben. Majd mégiscsak köpött egyet, a fele a dzsekijére ment. A lábamat nem sikerült eltalálnia, mert jó érzékkel ugrottam egy nagyot. Itt hangzott el az a nem mindennapi mondat, hogy "legalább a fogáról töröld már le a homokot".
Nem bántam, amikor indulnom kellet a hastáncra. Az apjukat, aki nem volt olyan szerencsés, mint én, és maradnia kellett velük, azért sajnáltam kicsit. Azt még gyorsan odavetettem neki, hogy így, ezekben a ruhákban ezeket a gyerekeket nem engedheti be a házba, vagy válasszon helyettük két tisztábbat, vagy az ajtó előtt cibálja le a felső ruházatukat.

2014. március 13., csütörtök

Hiteles

A tegnapi napunkat egyébként is bearanyozta az sms, amit a banktól a szokásos havi törlesztőrészlet elutalására figyelmeztetésként szoktam kapni. A fizetendő összeg 15%-os csökkentése már elég nagy örömre adhat okot, ugyebár.

Szülői

Szülői értekezleten voltam tegnap az óvodában, és már előtte napokkal azon túráztattam az agyam, hogy tudnak-e még több csalódást okozni. Nem, végül is nem tudtak, csak a szokásos formájukat hozták. A logopédus előadása alatt saját magam szórakoztatására (és blog számára) elkezdtem az aranyköpéseket gyűjtögetni, aztán végül arra jutottam, hogy (személyiségi jogokra vagy valami hasonlókra tekintettel) inkább nem örökítem meg azokat. Meg egyébként is, így is ijesztő számomra, hogy azok az emberek, akikkel a nap nagy részét tölti a fiam, egy kerek mondatot nehezen tudnak megfogalmazni, a teljes körű tájékoztatás iránti igényemről pedig már rég' le kellett mondanom.
Pozitívumként éltem meg viszont, hogy a következő hónapokban - két nevelés nélküli nap mellett ("oldd meg a gyereked elhelyezését, mert mi nem dolgozunk") több, jónak tűnő programjuk is lesz, és az anyák napja mintájára (még ha az egyik apuka nem is feltétlenül erre gondolt, amikor rákérdezett az apák napjára) az apukákat is bevonják valami titkos akcióba néhány napon keresztül (ha jól értettem a súgást, az anyukáknak készítenek ajándékot, amihez erős apai markokra van szükség).
És lőn csoda, így másfél év odajárás után megtudtam azt is, hogy ha a nulla közelinél kicsivel többet szeretnék megtudni a gyermekemről és a mindennapokról (igazából az érdekel, ők hogyan látják a gyerekünket, látják-e egyáltalán, mert néha ezt is megkérdőjelezem), fogadóórára mehetek. Naná, hogy a nap közepén, mert ezért mondjuk egy-egy napon tovább bent maradni nem lehetséges. Nem gond, megoldom. És érdeklődéssel várom, mit hallok.

2014. március 12., szerda

...és amikor megoldódnak az egetverő problémák

A családfő mégis csak ráérezhetett, hogy nekem milyen nagy problémáim adódtak mostanság, így ma jártában-keltében vett egy-egy sapkát a gyerekeknek. Annak is, akinek van bőven. Ezek után pedig az óvodában mégis csak megtalálták az elhagyottat is. Most ismét sapka-nagyhatalmak lettünk. De nem gond, úgyis elvész valamelyik, vagy kinövik holnapra.

Megoldandó helyzetek

Egy anya nap mint megoldandó problémákkal szembesül, a figyelme soha nem lanyhulhat, és minden egyes - férfiember által szabad szemmel nem is látható - apróságon tud rágódni, majd ha megoldást talál rájuk, annak nagyon tud örülni.

Amikor a vásárlásra áldozott hétvégi délutánon nem találtam a gyerekeknek (már a télinél vékonyabb, de nem annyira vékony) sapkát (azt hiszem, ezt a kategóriát egy férfi már nem is érti), kicsit aggódtam, hogy mit adok rájuk az egyre tavasziasabb időben. Aztán hirtelen a vártnál jobb idő lett, én meg a mindent tartalmazó szekrényekben a meglehetősen nagy sapkagyűjteményben mégis csak ráakadtam a tavalyi ősziek között egy-egy olyanra, amelyek még jók a fejükre (vagy legalábbis úgy rá lehet cibálni, hogy jónak tűnjön). Igy hétfő reggel diadalmasan rá is húztam a kobakokra a megfelelőket. Erre a nagyobbik gyerekünk a második napon az óvodában elhagyta a sajátját, és most újra kezdődik a dilemma.

2014. március 10., hétfő

Testvérek

Nap mint nap tapasztaljuk, milyen más egy második gyerekkel az élet. Annyi mindent tanul a bátyjától, anélkül, hogy mi az ujjunkat mozdítanánk, természetesen rosszat is, de az is kell ám az élethez. Tanul  a báty is sokat a kicsinek köszönhetően, például gondoskodást (és küzdelmet a mindennapokban egy-egy menőbb játék megtartása érdekében). Sokszor veszem észre, hogy a kicsi megy hozzá, a maga nyelvén karattyolva kér valamit, és a nagy érti, mit szeretne, reagál rá, jó esetben segít is neki. A hétvégén éppen a kakaós csiga tésztáját gyúrtam, amikor megkértem, hogy törölje meg az öccse orrát, a jelenetet tésztás kézzel nem tudtam megörökíteni. Viszont ezek a pillantások örökre megmaradtak nekünk:


2014. március 9., vasárnap

Jó kis hétvége

Igazán mozgalmas hétvégén vagyunk túl, a fiúk sok "elsőn" túlestek.
 Aktívan segítettek a kakaós csiga elkészítésében (így az nem is sikerült olyan jó, mint az előző)...
 ...majd tágra nyílt szemmel bemetróztak a városba a pályaudvarra, ahol egy egész díszes küldöttségként fogadták a vidéki rokonokat, akikkel aztán pörögtek egy teljes napon keresztül (a kicsi éjszaka is pörgött elég rendesen)...
...és záró mozzanatként fociztak egyet az apjukkal, míg az anyjuk szépen manikűrözött kezei tropára mentek gazszedés közben.

2014. március 8., szombat

Listagyártós

A szokásos szombat reggeli jelenet. A családfő a hajnali fél 6-os szirénázós ébresztés után őgyeleg egy ideig, majd amikor fokozódik a hangulat és a hangzavar kinyitja kapuit a közeli szupermarket, elkezd készülődni vásárolni. Ül az asztalnál, bevásárló listát ír, amit a család menedzsereként diktálok, minden tétel után igyekszünk a gyerekek kérdéseire válaszolni, hangoskodásukat csitítani és elvárásaikat lereagálni. A hangulat tovább fokozódik, és ezen az sem segít, hogy - vajon egy bizonyos kor után már mindig így van ez? - az előző esti, egy csepp alkohol nélküli, de késő estébe nyúló csajos programnak köszönhetően ismételten fiatalnak érzem magam (gy.k.: másnaposnak), így meglehetősen harapós vagyok.
Aztán megszületik a lista is, ott alul én vagyok látható ("Lerajzoltalak és áthúztalak!"):

2014. március 5., szerda

Kezdődik

Az utóbbi egy órában közel hússzor kérdezte meg, hogy hazaértek-e már. A kislány apukája pedig azt mesélte, hogy még a boltba sem mehettek be hazafelé jövet, annyira kellett sietniük. A kapu nyílására én is felugrottam, de nem kellett volna, a kislány már futott is hátra hozzánk. Ákos első randija zajlik jelenleg a szomszédban. A kislány egy évvel idősebb, de kit érdekel ez, amikor ők az első perctől kezdve annyira egy húron pendültek?

2014. március 2., vasárnap

Állatsziget

Végül is sem vízbe nem estek, sem a kézfejüket nem hagyták ott valamelyik állat szájában. Csak a kicsi kezdte azzal az egészet, hogy miután beszáguldott motoron a terepre (félig legázolva a futóbiciklis bátyját és néhány kutyát), felmászott a csúszdás házikóba (én a nyomában), majd ott egy másik lépcsőn lement a csúszdához (ott még én is átpréseltem magam a szűk kapun), majd lecsúszott (na, arra már nem vállalkoztam). Így az orra alatt fénylő takonytócsák rögtön homokosba váltottak át, egyetemben a teljes ruházatával, mert pattant a végén egyet a fenekén is, majd hasra is esett.
Ez a tendencia folytatódott később is, minden egyes buckában, árokban és fűcsomóban hasra esett, de legalább rám is gondolt, másfél órán keresztül a hastánctól izomlázas hátsómra dolgoztatott, ahogy görnyedve cikáztam utána az egyre sűrűsödő tömegben. Közben felváltva törölgettem az orrát és a kezeit (mert már zavarja a kosz a kezén, így hol az enyémbe, hol a nadrágomba, hol pedig a hajamba törli őket), majd újra és újra megtapogatta a kecskék és birkák nedvedző orrát, hogy aztán a képükbe hajolva beszélgessen velük.
Mindeközben igyekeztem a bátyját is szemmel tartani, bár ő még mindig óvatos duhaj, az állatokat is röptében etette, nehogy hozzáérjenek a kezéhez.

A kicsinél nincs olyan, hogy nem szakít időt étkezésre, addig hajlandó kicsit lassítani is. Így tízóraira először megette a tejszeletét, majd az ismerős kisfiú körtéjét, végül kekszet is rágcsált.
Itthon még tettünk pár kört az udvaron, hol a sapkáját keresve, hol őkelmét a kis tótól távolabbra terelgetve. De legalább ebéd után nem kellett ringatni, röviden beszámolt az alvós állatainak a délelőtt történéseiről, majd hirtelen csend lett.

Szőkenős IV.

Avagy a helyreigazítás.
Azt kérdezi a családfő, hogy ha az ő kárára poénkodok, miért nem írom le azt is, hogy a cipőboltban tegnap mit alakítottam. A memória szelektív, ezek hamar felejtődnek, de még jó, hogy ő emlékeztet rá.

Először a nagyobbiknak vittem cipőket próbálgatni. Természetesen ő a legdrágábbat nézte ki, amiről én bizonygattam, hogy a magas rüsztje miatt nem biztos, hogy neki jó lesz. Be is bizonyosodott, nem akart belemenni a lába. Aztán, amikor kivettük a papírt az orrából, mégis csak jó lett.
Ezek után a kicsi következett. Nem tanultam a történtekből. Az ő lábát is a papírgalacsin mellé próbáltam először belegyömöszölni.

Most pedig megyünk a közeli állatotthonba kecskéket etetni és játszóterezni. A memória tényleg szelektív. A tegnapi nap után még lamentálunk, hogy egyedül menjek-e velük. Végül is, mi történhet? Csak a kezüket haraphatja le valami állat, vagy a kis tóba motorozhatnak bele. Addig meg a családfő kúrálhatja magát, állítólag a tisztítószerek szaga az orrodat is tisztítja.

Betegeskedések

Pénteken taknyosan és piros orral, arccal hoztuk haza a bölcsődéből a kicsit, a hangulata ennek megfelelően hullámzó. Másnapra már az apja is így nézett ki, és elég cudarul érezte magát (és természetesen a hangulat is ennek megfelelően alakult), így közölte este, hogy inkább külön aludjunk, nehogy én is elkapjam. A bébiőrt, mert ő jó fej és szeret engem, magánál tartotta, meg különben is, a földszintről betegen felrohangálni egy éjszaka közepén nyekergő gyerekhez biztosan könnyebb, mint nekem a szomszéd szobából teljesen egészségesen átlépnem. Az imént, amikor átvettem a bébiőrt, félálomban megosztotta velem a nagy hírt, hogy csodák csodájára a gyermek vagy nincs itthon, vagy csak megkönyörült rajta, és az egész éjszaka egy nyekkenés és köhintés nélkül zajlott. Na, ja, így könnyű, mivel a bébiőr hangja le volt véve.

2014. március 1., szombat

Szombat délután


A délutánnak gyakorlatilag az egyetlen idilli pillanata az volt, amikor észrevettem, hogy az induláshoz felöltöztetett fiúk kiegészítőt is aggattak magukra. A stylist - tudjuk be fiatal korának - még nem tudja, hogy a napszemüveget nem a sapkán kívülre dugjuk, egyébként meg már a kocsiban elhagyták (ne felejtsem majd el kihalászni őket az ülések alól). A kisebbik cuki annyira már nem tűnt annak, amikor nem akarta elfogadni, hogy motor helyett autóval mennénk, és ordítva feszítette ki magát újra és újra a gyerekülésből, ahova végül az apjának sikerült valahogy behajtogatnia.

Vásárolni kisgyerekkel öngyilkosság. Kettővel meg pláne. És arról, hogy mindkettő igen aktív fiú, már nem is ejtenék szót. Ilyen indítás után aztán már végképp nehezített pályának tűnik. Viszont cipőt és sapkát nem merek nélkülük venni, így gondoltuk, inkább annak a szombatnak a délutánját áldozzuk erre, aminek a délelőttje egy részét amúgy is takarítással töltöttünk.


Az első üzletben már jártam velük egy naivabb korszakomban valamikor a tél elején, amikor azt hittem, hogy tudok rájuk is figyelni és nyugodtan kínálatot nézegetni. Akkor egy csapzott anya rohangált a sorok között két folyós orrú gyerek után, most egy zilált apa tette ugyanezt, míg a legalább annyira zilált anya igyekezett egy-két szükségesnek ítélt ruhadarabot kiválasztani. Nem, az már fel sem merült, hogy a felnőtt részlegen is körülnézzünk.
Jártam ezek után cipőboltban is, amíg ők az egyre zordabb, és a "csak egyre ülhetsz föl, válaszd ki, melyiket szeretnéd"-elveit egyre inkább feladó apjukkal minden pénzbedobós játékot kipróbáltak, majd mindannyian tiszteletünket tettük egy újabb cipőboltban (megjegyzendő, hogy a női cipőket is meg kellene valamikor néznem), végezetül pedig újabb ruhaüzletben (el ne felejtsem, a szemem sarkából láttam felvillanni egész jó dolgozós blúzokat is). Egy ilyen ámokfutós vásárlás után az egyik legfontosabb, a sapka nélkül indultunk volna haza, ha megtehettük volna, hogy hazainduljunk. De mi balgák, csillapítandó az üzletbeli pörgést, még játszóterezést is beígértünk nekik.

Itthon a levetkőztetés és elpakolás után néma csöndben bámultuk úgy tíz percig a plafont, amikor késztetést éreztem, hogy bevalljam, talán mégsem nyárra lesz velük könnyebb. Talán majd jövő nyárra. Vagy azutánra.


Szőkenős III.

Az egyik reggelen nem a szokásos útvonalon mentem dolgozni, álltam a piros lámpánál, majd amikor indult a mellettem lévő, balra kanyarodó autó, én is automatikusan kilőttem. Jó időt futottam, mert a szemből szintén kanyarodó autók előtt simán átértem... Most azon gondolkodom, hogy vajon látták-e hátulról, hogy szőke vagyok.
A nagy ijedelemre menetközben elmajszoltam a benzinkúton vett péksüteményt, így a kocsi végképp megérett egy takarításra. A morzsákat a sálamból még másnap is szedegettem.
És aztán tegnap immáron másodjára hoztam haza úgy a kicsit a bölcsődéből, hogy a nadrágja nem volt felhúzva. Ennek is megvan a magyarázata, még ha sántít is kicsit. A pelenkázón öltöztetve ráhúzom a nadrágot és a cipőt, majd felülről ráadom a pulcsit és a dzsekit, majd mire leemelem onnan, már nem jut eszembe, hogy a nadrágot még nem húztam fel, a dzseki pedig eltakarja az egészet. Ő meg nem szól. Ő a hibás.