2014. június 29., vasárnap

Fent és lent

Úgy gondoltuk, vasárnap délelőtt megmutatjuk a belvárost a gyerekeinknek, és meglepjük a Alessiát a Gozsdu Udvarban. Nem mondom, hogy a kézműves vásárban nyugisan nézelődtünk, de egész simán végigsétáltunk velük a soron oda, majd vissza. Még nyakláncot is segítettek választani, és alig-alig tapogatták végig a kínálatot.
Egy tériszonnyal megáldott család hova mehetne egy sima hétvégi napon? Naná, hogy az Óriáskerékhez, ahova aztán a szerencsésebbje (aki vélhetően még azt sem tudja, mi az a tériszony) feljutott,
míg a lent maradók bőszen integettek nekik lentről:
Még az ebéd is egészen jól telt el (bár szokás szerint nagyon gyorsan kellett lapátolnunk, hogy el ne unják magukat), de egy felkészült anya az ilyen esetekre is megtömi az amúgy sem könnyű táskáját előre gondol. Végül a matricaragasztgatásig nem jutottunk el, elég volt a képeket nézegetnünk, és szimultánban olvasnom.
Hazafelé is simán elindultunk, a gyerek el is aludt, csak éppen nem az, amelyiknek kellett volna, de aztán egy, az alvós állatoknak előadott, néhányperces élménybeszámoló után ő is megadta magát a sorsának.

Játszóházas party

A gyerekeink igazán nem panaszkodhatnak, ismét mozgalmas volt a hétvégéjük, az első napján születésnapi partyn vettek részt. A második gyerekünk nagyon sok mindent eltanul az elsőtől, itt például a hegymászást is gyakorolták.

Egyébként elkezdtem reménykedni, Ákost már nem kell mindenhova kísérgetnünk, és ha egyszer Ábel is elér ebbe a korba, talán még egy kávét/üdítőt is nyugodtan megihatunk mi szülők addig, amíg ők játszanak.


A féktelen rohangálásnak Ákos hasfájása és hányingere vetett véget, de amíg ő hazament, hogy ne a játszóházat tisztelje meg pihenjen, mi Ábellel hősiesen kivártuk a tortát, majd hazasétáltunk. Most hogy már beszél, egy ilyen séta is nagy élvezet vele, közben mindent meg tudunk tárgyalni.

2014. június 28., szombat

Gyerekszáj CXXI.

Mert időnként kísérletet teszünk. Például a tojással, amit a bundás formáját kivéve még soha nem evett meg:
- Vacsorára jó lesz a rántotta?
- Igen, jó lesz.
Döbbenten nézünk egymásra, majd egy perc múlva:
- Akkor jó lesz a rántotta?
- Igen, persze.
Hagyunk neki kiskaput:
- És úgy jó lesz, ha virslit is karikázunk a tojásba?
- De én úgy gondoltam, hogy nem kérek a rántottába tojást.
(Végül is két éve meg virsli nélküli hotdogot kért a strandon...)

Egy lájtos hétvégi délután

"...Ábel, ne rombold le Ákos homokvárát! Nem, nem szabad. Inkább te is építsél várat! Ákos, mutasd meg neki, hogy kell! Menj kicsit arrébb, mert nem fér be ő is! Ábel, gyere, itt tudsz lapátolni. Hol van a másik lapát? Ábel, ne bántsd a homokvárat! (...) Ákos, ne dobáld a homokot, mert Ábel is utánoz! Ábel, ne dobáld a homokot! Ábel, ne dobálj! Nem szabad, ne dobálj! Ha nem hagyod abba, rátesszük a homokozóra a tetejét! Hallottad? Oké, elég volt, nincs homokozás. (...) Ákos, óvatosabban biciklizzél! Ábel, ne az ablakon másszál be a házikóba! Be fogsz esni. Oké, én szóltam. Ákos, óvatosan azzal a biciklivel! (...) Jó, na látod, a tekézés jó ötlet. Ábel, ne borogasd föl a bábukat! Ákos, ne vernyogjál már! Nem érti, hogy miért nem szabad felborogatni a bábukat. Ábel, ne borogasd már föl! Jó, akkor most Ákos jön. Ne borogass már, Ábel! Ákos, ne nyávogjál, nem érti, mi a játék lényege. Ábel, ne borogass! Segíts inkább Ákosnak összeszedni a bábukat! Óh, el sem hiszem, hallgatsz rám. Ábel, most Ákos jön. Ábel, most Ákos jött volna. Ákos, nem érti, hogy te már háromszor jössz, hidd el, egynek is örülhetsz. (...) Ábel, ne csapkodd Ákost! Nem szabad odaütni! Ákos, fogd meg ilyenkor a kezét, és mondd meg, hogy nem szabad! Ne most fogd le, hanem amikor oda akar csapni. Ábel, ne ütögesd Ákost! Ákos, vigyázz, harapni akar! Ábel, ne harapj! Óh, b*g, belém harapott..."

Meglepetés-buli

Amikor a hónap elején találkoztunk a 16 éve Amerikába szakadt barátnőmmel, majd a végén könnyes búcsút vettünk, én már tudtam, hogy még a visszautazása előtt láthatjuk egymást. Ő semmit nem sejtett. Szűkebb körű családi vacsorára készült két nappal az elválásuk előtt, mintegy az egyhónapos itthon tartózkodás lezárásaként, és csak akkor jött rá, hogy a családtagjai merényletet szerveztek ellene, amikor a barátok, volt kollégák, kedves ismerősök egyszer csak elkezdtek beszállingózni az étterembe.
Voltak a meglepetésvendégek között olyanok, akiktől már régen elköszönt, voltak, akiktől a vacsora előtt alig egy órával vált el, és olyanok is akadtak, akikkel az idő szűkössége miatt nem tudtak összefutni. Megható volt, és jó volt mindezt látni és velük együtt megélni. Arca lett mindazoknak, akikről az évek során sokat hallottunk, olyan érzésünk volt, mintha mindenkit ismernénk, holott sokakkal most találkoztunk először. A nagyon vegyes társaság középpontjában pedig az, aki nem csak a kapcsolatok kialakításában mesteri, hanem még ennyi év után és ilyen nagy távolságból is részese tudott maradni a számára fontosak életének.

A vendéglátásban nem csalódtunk, volt ott minden, ami hizlaló és magyaros. És - ahogy láttam két falat között - senki nem fogta magát vissza, és nem keresték az egészséges salátát sem.

Mindeközben itthonról időnként fotókkal dokumentált helyzetjelentések érkeztek, bizonyítva, hogy minden megy a maga útján:


Élmény volt, feltöltött, és már most sajnálom, hogy most legalább egy évig nem láthatjuk egymást.

2014. június 23., hétfő

Párban evős

Most hogy eljutottunk abba a korba, amikor eleget enni nincs idő, muszáj bevetni egy evős partnert (lehetőség szerint egy kisebb plüss állatot), akit minden egyes "kiszállok" utáni mégegyélegykicsit-falatból megkínálhatunk, és ha ő nem kéri (és egy plüss állat miért is kérné a mi kajánkat?!), akkor a nemérekrá-gyerek kapja és természetesen így dupla annyi kaja is elfogy, mint amennyit az étkezésre szánt időből egyébként megenne.
Ritkán van lehetőségünk az evős partnert megválasztani, így a hétvégén azért némi helyhiánnyal küzdöttünk:

Négyesfogat és tartozékok

Úgy a hétvége kellős közepén jártunk, amikor először eszembe jutott, milyen jó terápia lesz majd az egészet kiírni magamból. Az állandó mozgás és alapzaj állandó készenlétet igényelt tőlünk, és időnként nem ártott volna még egy felnőtt kéz- és szempár. Két teljes napra szinte darabra teljesen megduplázódtunk, Ábel keresztanyukája érkezett hozzánk egy szintén kétéves örökmozgó kisfiúval, illetve egy öt és féléves aktív, érdeklődő, de mégis komoly nagyfiúval (a hiányzó családtag a hirtelen sok munkája okán igazoltan volt távol). A ritkás együttléteink során mindig megállapítjuk, hogy a fiúk életkorának, az élethelyzetünknek köszönhetően életünk ugyanazon szakaszaiban járunk, életeink megtévesztően hasonlatosak egymáshoz, és ugyanazokat a szituációkat éljük meg, talán még azt sem vennénk észre, ha egyik családból át-átülnénk a másikba. Esetleg annyiban más ott náluk, hogy az anyuka magnézium nélkül is angyali türelemmel visel el minden napot és akciót, és ez a nagy odafigyelés a hétvégén időnként négy gyereknek is elegendő figyelmet juttatott.

Végül a gyerekszigeti programok helyett sokkal jobbat találtunk, rövidebbet, ugyanakkor mindenkinek tetszőt. Azért jó vidéki rokonyokat fogadni, mert akkor mi is be tudunk iktatni olyan programot, ami egyébként nem feltétlenül jut eszünkbe költség- és idegszáltakarékos lehetőségként. Most például egy kellemes metrózást javasoltam, amit az apraja hallatlanul élvezett is, majd egy gellérthegyi séta és játszóterezés után visszametrózni is élvezetesnek bizonyult számukra.


A gyerekek kb. a metrón és a hegy lábainál elfogyasztott tízórai ideje alatt ültek csak néhány percet (de az tényleg szívet melengető jelenet volt, főleg, hogy addigra már keveredtek is egymással, nem szigorúan testvér testvér mellett foglalt helyet), egyébként meg folyamatosan mozgásban tartottak bennünket. 
Bár én egy időben sokat jártam a hegyre (igen, randevúztam is ott, amit meggondolatlanul elkottyintottam és amit aztán egész hétvégén hallgathattam), de hegynek felfelé nem bántam, hogy az emelkedőn megfontoltabban haladó legkisebb jutott a kezem végére.

Azt a játszóteret, amiről a neten olvastam és amit eredetileg kerestünk, nem találtuk meg, a nagy csúszdák viszont kellőképpen lekötötték őket. Itt ismét csak hiányzott még egy férfikéz: jó lett volna, ha a stratégiai pontokon elhelyezkedő hármasunkat (úgy mint csúszda tetején az "indító", a csúszda alján a "fogadó", és a csúszda melletti lépcsőn az "apraját felkísérő" szülőket) kiegészítette volna még egy tag, de megoldottuk. Csak arra nem számítottunk, hogy mindezek után négy olyan koszos, poros gyereket kell majd emberek között hazavinnünk, amilyenek nekünk jutottak.

Több nagy programot nem vállaltunk be a hétvégére, de így is jól szórakoztak bent is, kint is a fiúk. Alig néhányszor csattantak fel a kicsik közötti harc zajai, majd a mindkettőjüknek tetsző játékok utáni sírás hangjai, a nagyok viszont egyre jobban egymásra találnak, a közös szenvedélyek, a legóalakzatok útmutató és szabad fantázia szerinti építgetése, illetve a könyvek nézegetése, nagy mértékben összekötik őket. Arra viszont hallatlanul büszke voltam, hogy Ábel - miután az élete árán is megvédett valamit, ami éppen az ő kezében volt - azután, hogy a mások által is áhított tárgy a többi áhított mellett már nem fért a kezébe nem kellett neki, odavitte és önként át is adta a szintén áhítozónak. Ahogy Ákos is a közel kétéves kihagyás után nemrég újra kiválasztott alvós állatok közül az egyiket rögtön az első estén felajánlotta az átmeneti szobatársának, nehogy féljen az idegen szobában, és ebéd után olyan desszertet kért, amiből kettő van, hogy a másik nagyfiúnak is jusson (idővel biztosan a négyes szám, és így a két kicsi is eszébe jut majd).
Finomakat főztünk, mindannyian jó étvággyal ettünk, az ebéd utáni csendespihenő alatt pihenés helyett uzsonnára sütött süteménynek pedig az utolsó morzsája is elfogyott.

A következő ilyen alkalom az egymást részben fedő nyaralás alatt várható. Már várjuk.

2014. június 20., péntek

Néha videófelvételt is készítünk

Nem mondom, hogy egyedül nem tudok megoldani olyan bonyolult dolgokat, mind az adóbevallásom elkészítése egy videó feltöltése a youtube-ra, de el vagyok kényeztetve, és ha már így alakult, akkor kivárom, hogy helyettem más tegye meg. Megtörtént, és most már meg is mutathatom a meseolvasót:
 
(Nem, nem tudnám elmondani, miről szólt a mese. És ugye neki is milyen üvegrepesztő hangja van?)

És ha már ott jártam, nosztalgiáztam kicsit:


 És még egy kicsit:
 

2014. június 16., hétfő

Egy nehéz hétvége vége

Vannak olyan hétvégék, amiken néha csak túl kell lenni. Ilyenkor humorral is nehéz túlélni. Erős a gyanúm, hogy nem csak a fiúkkal nehezebb ilyenkor, hanem eleve mi is úgy állunk hozzá, így egy merő küzdelem az egész, mi is nehezebben viseljük, ők pedig talán még kergébbek mindettől.
Igaza volt a családfőnek, amikor döbbenten kérdezte, hogy vasárnap is a gyerekszigetre akarunk-e menni, holott a múlt héten is voltunk, és a következőn is megyünk szintén társasággal. Gondoltam, így is, úgy is ki kell mozdulni, akkor meg miért ne egy ilyen helyre. Nem kellett volna, egy nyugis futóbiciklizéssel többre mentünk volna.

A szombat még elment, túlestem egy alapos takarításon, míg a családfő hol egyedül, hol gyerek kíséretében két körben bevásárolt. A jól végzett munka örömével dőltem hátra ebéd után, hogy aztán a délután egy részét egy új sütirecept kipróbálásával töltsem el. (Egyébként azt hiszem, az új hobbim nem tesz jót a körfogatunknak, még ha nem is egyedül esszük meg általában az elkészült finomságokat.)
A hatékonyság a későbbiekben sem hagyott el bennünket, vasárnap reggel már 8.10-kor megreggelizve, felöltözve csitítgattuk őkelméket a teraszon, és vártuk, mikor indulhatunk el otthonról. Aztán, legyen, aminek lennie kell, inkább korábban keltünk útra. Így aztán ebédidőre, mikor a sziget is megtelt nyígó, rohangáló, hangoskodó vagy éppen jólnevelten nézelődő gyerekekkel, már nagyon vártuk, hogy hazajöhessünk. A múltkori közel egésznapos szigetezés után Ákosnak kevésnek is tűnt az egyébként megszokott félnapozás, de nincs mese, az öccse - hálásak is vagyunk érte - hétvégenként még igényli a sok alvást.
Vannak azok a napok, hogy szinte egészen az elejétől a végéig szólongatni kell őket (amikor ilyeneket mondunk, hogy "Ábel, ne döfködd Ákost azzal a karddal!", "Ákos hányszor mondtam, hogy ne ütközz Ábelnek motorral teljes erőből!"), és fenyegetni, és kontrollálni, amitől mi nagyon elfáradunk, ők pedig egyre inkább feszegetik a határaikat. Ez a mostani ilyen volt, és ezen az sem segített, hogy késő délután hazaértek a szomszédék (akik valami hasonlóról számoltak be a saját hétvégéjükkel kapcsolatosan), és az ottani gyerekekkel őrült tempójú pörgésbe kezdtek. Már-már elérkezett az életmentő vacsoraidő, amikor megtörtént az, ami ilyenkor természetesen meg is történik; totális koronájaként a fárasztó hétvégének valakit valami baleset vagy egyéb esemény ér. Most éppen Ákos dobta homlokon közvetlen közelről egy frizbivel Ábelt. Utóbbi a döbbenettől meg sem nyikkant, utána meg annyira lekötötte a bátyja üvöltve sírása (aki vélhetően magát legalább annyira sajnálta, mint amennyire az öccsét kellett volna), hogy talán még a fájdalmat sem érezte. Mikor Ákos szokásosnál korábbi ágyba kerülése után ő is a fürdőkádba került, azért megmutatta, hogy "Átos" hol okozott neki fájdalmat. (Megjegyzem, a kobakja hihetetlen kemény lehet, mert fel sem repedt a bőre.)
Tanulság? Az is van. Ezeken a hétvégéken egyetlen pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, és jó kis rendőr módszerrel már a zavargások kezdetekor ki kell emelni a rendbontót a tömegből.

2014. június 14., szombat

Apaszáj IX. (vagykitudjahanyadik)

Piacról hazaérve: "- Akartam neked virágot hozni, de megláttam ezt a sült császárszalonnát, és úgy gondoltam, ennek jobban örülnél."
----------
A szokásos fogkefecsere előtt lamentálunk, hogyan különböztessük meg a fiúk pókemberes fogkeféit, amit ajándékba kaptak: "- Írjuk rá a kezdőbetűjüket!" (mindkettőnek Á.) "- Írjuk rá a teljes monogramjukat!" (mindkettőnek N.Á.) "- Megvan! Az egyiké legyen a kék, a másiké a piros!"
----------
Ákos: "- Akkor ma legyen apa-fia nap!"
Apja: "- Nem lehetne inkább anya-apa nap?"

Akcióz II./18.

"Nézzük csak, mennyi az idő. Világosodik, biztos fölkelt a nap. Nem baj, még alszom egyet. Hohó, mégsem! Hétvége van, itt az ideje a korai kelésnek. Nyöszörgök kicsit, jöjjön be valaki. Szia, apa! Nem, nem tudok már aludni. Tudom, hogy hétvége van. Aha, ti tegnap későn feküdtetek le... Így jártatok. Anya is fölébredt, hallom a lépteit. Hiába fekszel ide a szőnyegre, apa, már úgysem akarok aludni.
Jó, menjünk le! Ott van anya is. Újra együtt a család! Miért vagytok ilyen álmosak? Anya másnapos? Miért baj az, ha korán kelek? Nem jó nektek velem együtt lenni? Ákos hol van? Még alszik? Akkor visongok kicsit. Meg nyávogok. És balhézok mindenért.
Apa hova megy? Vásárolni? Ilyen korán? Én is akarok menni. És a teraszra is akarok menni. Miért nem mehetek ki? Nincs hűvös. Nem baj, akkor is ki akarok menni. Elhúzom a teraszajtót. Elhúúúúúzom! Nem sikerül.... Jó, bemehetünk a szobába, de ott sem leszek csendben. Ezt szeretném rakosgatni. Nem, én úgy rakom, ahogy én gondolom. Mondom, hogy úgy rakom! Nem kell segíteni! Neeeeem keeeeeell seeeeegíííííteni! Nem baj, ha Ákos is fölébred. Nem maradok csöndben.
Mit csinálsz? Miért raksz rendet? Nekem jó így a polc. Miért igazítasz meg mindent? Én is szeretnék port törölgetni. Segíthetek? Jó, akkor ezt leveszem. Meg ezt is. És azt is. Azt meg kiborogatom. Nem tudom, azzal is szeretnék játszani. Meg azzal is. Miért ilyenkor takarítasz? Zavarsz vele.
Apa hol van? Ja, boltban. Akkor most kihordom a könyveket a kanapéra. Mindet. Én most mindet szeretném nézegetni. Meg az autókkal is szeretnék játszani. Sőt, legót is építek!
Miért legyek csendesebb? Itt van Ákos! Nézd, anya, itt van Ákos! Fölkelt. Akkor most szaladgáljunk!..."

2014. június 13., péntek

Testvérek III.

Variációk testvérekre:




A szeme sem...

Mindeközben a bölcsődei gyereknapon oroszlán született:
 
 Napszemüveg és fül:

Anya-nagyfia program

Ez a mai a mi napunk volt, Ákossal kettesben. Már hetekkel ezelőtt megnyílt a Holnemvolt Park, ideje volt nekünk is ellátogatnunk. A megszüntetett Vidámpark helyén érdekesen keverednek az ott maradó vidámparki és az áthelyezett állatkerti elemek. És most először, a leendő állatorvos vagy biológus szemében az állatokat legyőzték az ember alkotta szórakozási lehetőségek. Szuper volt minden, és - a kis barátnő anyukájának köszönhetően - még az itthon felejtett pénztárca sem akadályozott meg bennünket abban, hogy ne költsünk el egy valag pénzt nagyon jól érezzük magunkat.
 Az elvarázsolt kastélyban mindketten nagyon jól szórakoztunk:
 
 Forgóhordó-takarítást is vállaltunk:
 Kemény meló volt a járművet lábbal hajtani, lihegett is rendesen:
 A Mese Dzsungel szülői szemmel új értelmet nyer:
 Miniváros lakói és a nézelődő:
 Nagy az összhang...
 
Hazafelé megejtettük az ilyenkor szokásos könyvtári kört is, a pörgés után a hűvös csend kifejezetten jólesett.

45.

Soha nem kapott még tőlem parfümöt (az én szaglásommal vétek is ilyenre vállalkozni), és valamiért úgy gondoltam, hogy többre értékelne egy élményt valamilyen tárgynál. Így a családfő születésnapi ajándékaként koncertre mehet augusztusban. Két jegyet kapott, gondoltam, hátha én lehetek a kísérője. És tényleg.
Az ünnepi vacsora nem mondható hagyományosnak, mindenki nagy örömére elfogyasztottuk az idei első lecsónkat.

2014. június 10., kedd

Tökéletes befejezése a hosszú hétvégének


A hétfői kertipartys vendégeket csak délutánra hívtuk, gondoltuk, nem árt majd a két vendégsereg között némi takarítást beiktatni, meg ilyenek. Végül mindent csináltunk, csak nem takarítottunk (így a hétfői talpnyomok a teraszajtó közelében jótékonyan befedték a szombatiakat és a vasárnapiakat). És jó volt. Az előző naptól megfáradt gyerekek reggel szinte soha nem látott késői időpontig aludtak, a reggelivel is jócskán elcsúsztunk (főleg, hogy a kötőhártya-gyulladástól szenvedő családfő még az ügyeletet is  megjárta a reggeli órákban, sőt még a közelbe is elugrott egy könyvért, amit a neten vettem magamnak), és ez a ráérősség megmaradt a későbbiekben is. Volt egy időszak, amikor csak fényképezőgéppel ugráltunk ültünk és az idei első medencézést élvező fiúkban gyönyörködtünk. Mivel ma már mindenki megy a dolgozóba, csak a kisebbik medencét fújtuk fel nekik, de milyen jól tettük! A spriccelő vizet sikongatva élvezték, és mivel olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a szomszédok mindegyike elutazott, még csak csitítgatni sem kellett őket.
A csendes pihenő alatt aztán felpörögtünk, asztalt, grillsütőt cipeltünk az árnyékba, megterítettünk, a sáros és füves vizet is lecseréltük a medencében, sőt én még sütöttem egy gyors muffint is. A vendégség jól sikerült, a vendégek láthatóan nagyon jól érezték magukat és nagyon szépen ettek, ittak.
Egy-egy ilyen nap után, amikor végre elcsendesedik a ház és mi leülhetünk egy kicsit a teraszon, mindig megjegyezzük magunknak, hogy mennyire büszkék vagyunk a fiúkra. (Jól jönnek az ilyen pozitív pillanatok emlékképei a nehezebb hétköznapokra is.) Nem mondom, hogy mindig minden simán megy, de összességében annyira helyesek, aranyosak, nyitottak és kedvesek tudnak lenni ilyen alkalmakkor (is), hogy tényleg egy rossz szavunk nem lehet. És mivel ilyenkor a kétéves dackorszakhoz kapcsolódó intenzív hisztik is elmaradnak, a gubancos idegeink is kisimulnak kicsit. Jó így nekünk, szeretem-család vagyunk magunk számára.
Most viszont a nagy pozitív örömködésben ezen a héten nagyon kell figyelnem magamra, mert a gyakorlatilag egyetlen szabad hétvégénkre családfői utasításra nem szervezhetek semmilyen programot. Csak a gyerekszigetre megyünk ki, de azt a mostaniak után kisujjból is kirázzuk.

2014. június 9., hétfő

Szigetlakók

Pontosan 24 órát töltöttek nálunk a rokonyok, így mire a négy unokatestvér együttes létéből fakadóan elszabadult volna a túlpörgős pokol igazán elfáradtunk volna, már el is mentek. Jó idő is van, meg jó kis programot is találtunk nekik (a kedvükért szerveztünk egy hatalmas gyerekrendezvényt), így senkit nem kellett este ringatni.
Megkésett születésnapi ajándékként markológép híján kukásautóval érkeztek, ami legalább annyira telitalálatnak bizonyult, mint egy munkagép. Főleg, hogy ebbe bele lehet erőszakolni előre két legó-bácsit, hátulra pedig jópár állatot:
 A szerepek egy ideje leosztódtak: amíg az egykorú fiúk együtt bandáznak, a nagylány keresztlányom a kis cukit kísérgeti folyamatosan:
 A Gyereksziget jó buli, idén Süsüvel...
 ...és a tévéből ismert reklám-sünnel is találkozhattunk:
Állatok nélkül nem élet az élet, a négy gyerek szanaszét rohangált közöttük:
 
Aztán jöhetett a nagyfiús elfoglaltság: egy rövidke KRESZ-oktatás után...
...autót vezettek:
A szerencsésebbjének jutott még plusz autó is:
 
Zene és tánc - a kicsi csak a bátyjával szeret bulizni:
Az egyik sátornál meglehetősen kedvesen fogadták a rajzolni vágyókat, de amikor a mi kisebbik gyerekünk erőteljes pontozásának köszönhetően egyre több filctoll hegye csúszott be a tokjába, már nem tűnt annyira őszintének a mosoly:
 
Bár minden programról a nap közepén eljönni, nem mindig kellemes, a déli csendes pihenő viszont gyerek és felnőtt szempontból is fontos. amikor mi a kicsit hazahoztuk aludni, míg a többiek késő délutánig még a köröket rótták a sok érdekes program között, meg kellett állapítanunk, hogy talán ennél hosszabb időt nem is feltétlenül bírnánk egy ilyen helyen.
Egyébként a jövő héten ismét megyünk.

2014. június 4., szerda

Kibővített csajos program

Az amerikás barátnőnk kérése az volt a két itthon maradott barátnőjéhez, hogy találkozzunk a jó öreg Corvin mozi kávézójában, ahogy úgy 16 éve megszoktuk; a kezdetekben még csak a munkahelyváltások okán, majd később, amikor ő kitelepült, ha nem jutott idő a nyári szokásos hazalátogatásai során legalább egyikünkhöz eljutnia, folytattuk a hagyományt. Mi ketten rábólintottunk, aztán gondolkodtunk el, hogy vajon egyáltalán létezik-e még az a mozi és az a kávézó. Létezett mindkettő.

Bár mindig is szoros kapcsolatot ápoltunk, a kezdetekben papír alapú leveleket váltottunk, majd később áttértünk az e-mailre, úgy három éve ilyen-olyan technikai okokból elveszítettük egymást szem elől. Így amikor a FB-nak köszönhetően újra egymásra találtunk, némileg meglepődve olvasta a levelemben, hogy már négyen vagyunk a családban. Így egyértelmű volt, hogy a két fiút is megnézné személyesen is.
A családfő nem okozott  csalódást, munka után összeszedte a fiúkat, vállalható tisztaságú ruhákba öltöztette őket, majd bemetrózott velük a belvárosba. Amikor megláttam őket a kávézóban, még az én szemembe is könnycseppek szöktek, a messzibe szakadt barátnőnk pedig még inkább meghatódott a látványtól. A két fiú kétfelé indult, egyikük az évek óta nem látott (tehát nem ismert) barátnőhöz, a másikuk pedig a pár hete látotthoz simult (hozzám meg az apjuk), a csajok lábai meg ettől még inkább megrogytak (na, jó, az én lábaim is).
Azért ilyenkor mindig dagadozik a büszkeségtől a mellem, főleg ha a kölkök nem csak cukik, hanem még kezelhetőek is, az ott tartózkodásunk alatt még a kávézót sem forgatták fel túlságosan.

Ha már a belvárosban jártunk mi, vidékiek, gondoltuk, ott vacsorázunk valahol valami gyorsat. Nos, itt már elszabadultak némileg az indulatok (itt történt a második orr-baleset is), és hát a vacsora utáni röpke sétát sem sikerült nagykönyvbe illő módon megörökíteni:

Érdeklődéssel várom a reggeli ébredést, kíváncsi vagyok, hogy a legkisebbnek hogyan néz ki az orra. Az álmoskönyvek sem mondanak túl jót arról, ha valaki kétszer üti be egy padba, illetve egy asztal sarkába. A mai programunk fül-orr-gégészeti kirándulás lenne, de előtte megnyomogatjuk a pisze orrocskát, mert ha fáj neki, biztosan nem tesszük ki mg egy vizsgálatnak is.