2014. július 31., csütörtök

Kisvasút

Egy csendesebb szerda után a mai program a kisvasút köré szerveződött. A két apuka három gyerekkel indult el, és haza is annyival érkezett:



2014. július 30., szerda

Szőkenős VI.

Innen üzenem annak a piros autós pacáknak, akivel egymás mellett álló, lehúzott ablakú autóinkból némileg összekülönböztem tegnap délután, hogy neki volt igaza, és igen hálás vagyok érte, hogy nem agyabugyált meg, főleg amikor még csúnyát is mondtam rá, holott a méretei még a kocsiban ülve is jól láthatóan képessé tették volna rá. Hosszú idő után végre logikusabban oldották meg annak a bizonyos kereszteződésnek a jobbra és balra kanyarodó, illetve egyenesen menő sávjait. A mentségemre legyen mondva, hogy mindezt suttyomban, a szabadságom alatt tették, és nekem nem szóltak róla, az erre figyelmeztető táblát pedig előtte eldugták az út szélére. :-)

És ha már a témánál tartunk, elmesélem, hogyan indult a nyaralásunk. Még itthon molyoltunk, amikor felhívott a cégtől, amelyiken keresztül béreltük az apartmant, egy fiatal hang, hogy áruljam már el, mégis mikor érkezünk úgy kb., és megtenném-e, hogy érkezés előtt úgy negyedórával a biztonság kedvéért rácsörgök. Azt is kérdezte, hogy segíthet-e még valamiben, de amikor megkértem, hogy jöjjön el hozzánk, és segítsen a családfőnek a sok-sok csomagot bepasszírozni a kocsiba, nem mondott igent. Én mindent megígértem, és amikor végre elindultunk és a családfő figyelmeztetett rá, fel is hívtam a híváslistámon az utolsó számot. Nem mondom, hogy a vonal túlsó végén nem mutatkoztak be, de a menetzaj miatt annyira nem jól értettem, mit mondtak, viszont közöltem, hogy ki vagyok és Siófok magasságában járunk. A hang csak kicsit volt döbbent, amikor visszakérdezett, hogy mégis miben tud segíteni. Mondtam, hogy a Gergely nevű kollégájának üzenem, hogy negyedóra múlva ott leszünk. A hang továbbra sem tűnt túl meggyőzőnek, amikor közölte, hogy Gergely nevű kollégája nincs. A papírtantusz már kezdett lefelé szálldogálni, de azért hogy még nagyobb hülyét csináljak magamból, és azt még elmondtam, hogy oké, talán a névre nem jól emlékszem. Itt már nem próbálkozott az ember, így én voltam kénytelen visszakérdezni, hogy kivel beszélek. A bankkal beszéltem, ahonnan előtte kaptam egy sms-t (és így a listám utolsó helyén az ő számuk jelent meg).

Hát, eléggé szőkére szívta a nap a hajamat mostanság...

2014. július 28., hétfő

Nyárközepi hétköznapok

Amennyire feltöltődve értünk haza a nyaralásról, olyan hipp-hopp eltűnt az érzés a hétköznapok szorításában. Az emlékek még bennünk élnek, de ahogy elnézem az ismerősök éppen-nyaralós képeit, a mi élményeink már kezdenek távolinak tűnnek. Olyan sokszor megfogadtam már, hogy a következő nyáron augusztusra ütemezzük a családi kiruccanást, mert akkor nincs a nyár közepén az az érzés, hogy most már nincs mire várni. Aztán végül is idén sikerült másképp megoldani az izgalmas várakozás konzerválását, augusztus közepén megyünk mi még igazán jó társaságban nagyon szép helyre.
Addig pedig van bőven egyéb elfoglaltság is. Például, ha már sikerült anyunak a lakhelye és a mi lakhelyünk között félúton kórházi ellátást találni, akkor a meglátogatásának adhatunk egy kis kirándulós színezetet (csomagilag meg is ütöttük a szintet, komolyan, de bizony a váltóruhák nagyon is kellettek). Ha minden igaz, hétvégén, rögtön a kórházból hazaengedése után mély vízbe ugrik, és bevállal négy unokából hármat (köztük a mi nagyobbik gyerekünket) egy teljes hétre, amit mi keretbe foglalunk egy mama-Ákos páros le-, majd Ákos visszaszállításával.
A hétköznapok hasonlóan zajlanak mostanság. A szomszéd gyerekekkel az estébe nyúló közös nagy ricsajozás állandó szülői felügyeletet igényel (főleg, hogy az udvar gyerektársaságának legifjabb tagja a mi sarjunk, aki már eléri a kilincset és "itt vagyok"-kiáltással bele is veti magát a forgatagba), így nem fenyeget az a veszély bennünket, hogy a munka végeztével csak ráérősen tengjünk-lengjünk a házban, erőinket általában megosztjuk (míg egyikünk a szomszéd szülőkkel trécsel őriz, másikunk kapkodva főz/takarít/mos). Az éberségünk is próbatételnek van kitéve folyamatosan, a bejárati ajtókat testünkkel védve tudjuk csak megakadályozni, hogy apró, a nap előrehaladtával egyre koszosodó lábak a megengedettnél több sarat hordjanak be rajtuk, ugyanakkor dacára az éber tekinteteknek nincs nap új sérülés nélkül a fiainknál, főleg Ábel horzsolásainak száma növekszik nap mint nap.
A héten a családfőn a világ szeme, egy bébiszitteres (tehát végigjátszott és -szórakozott) hét után bizonyíthatja leleményességét és szervezőkészségét a mindennapi ellátásban és programszervezésben. Nos, én majd csendben szurkolok a nyár ellenére pörgős és munkás, de az itthoni létnél mégis nyugodtabbnak tűnő munkahelyemről...

2014. július 27., vasárnap

2014. július 22., kedd

Nyaraltunk és összességében nagyon jól éreztük magunkat

Nos, az elmúlt egy hétben mi nyaraltunk. Az indulás kicsit sietősre sikeredett, elköszönni már nem volt lehetőségem, ott meg netünk egyébként sem nagyon volt, sőt laptopot sem vittünk, így sikerült egy kicsit az itthoni gondolatokat kizárni, és csak oda, a pillanatra koncentrálni. Az eleje kicsit vegyesre sikeredett, de ismét bebizonyosodott, hogy agyban dőlnek el az igazán fontos dolgok, és ha mi ellazulunk, és nem támasztunk nagy (értsd: felnőttesen önző) elvárásokat, minden könnyebbnek tűnik. A blogos agyam nem kapcsolt ki teljesen, így egy-egy történésnél ilyenek eszembe jutottak időnként, hogy "ezt ki ne felejtsem a beszámolóból", és hogy "készítek egy képet a blogba is". Jórészt strandoltunk, nagy pörgés és dínomdánom nem volt, de azt hiszem, nem is baj ez.

Visszagondolva az elmúlt egy hétre, legekben és listákban teljes körűen jellemezhetjük, az élményekből fakadó érzések pedig még sokáig megmaradnak bennünk:

A gondolat, miszerint a legtöbb kisgyerekes szülőben felmerül a kérdés, vajon miért erőltetik ezt a nyaralás-dolgot, mert idegenben még nehezebb őket életben tartani, legelőször
  • bennem az első nap délutánján, 
  • a családfőben a második napon merült fel. 
Az, amikor először sikerült igazán elengednünk magunkat, és az adottságok és lehetőségek kihasználása mellett még élvezni is a körülményeket
  • talán az érkezésünk után két nap múlva sikerült igazán (és ott volt az a pillanat, amikor nem csak elégedetten néztünk időnként össze, hanem meg is fogalmaztuk, hogy "ez most így jó").

A legtöbbet végrehajtott mozdulatsorok:
  • strandcuccok ki- és bepakolása (nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy már megint nekünk volt a legtöbb cuccunk közel és távol, így viszont őkelmék nem unatkoztak és extra ruhaneműket is bármikor elő tudtam varázsolni a táskákból);
  • gyerekeken fürdőgatyák cserélése (és az aggodalmak, hogy most akkor adjak vagy ne adjak úszópelenkát a pelenkásra);
  • más gyerekekkel és szüleikkel randevúk szervezése (ahol aztán mindeni igyekezett mindenkit szemmel tartani és más felnőttekkel közben egy-egy mondatot váltani).  
És ezek alapján amit nem csináltunk:
  • nem hoztunk össze harmadik gyereket;
  • nem napoztunk (már úgy hagyományosan, fekve/ülve, közben nézelődve, esetleg olvasva, így én is a napon álldogálva és rohangálva égtem le kétszer is);
  • nem volt amolyan igazi felnőttes programunk (csak egy-két kísérlet, de ami nem megy, azt nem szabad erőltetni);
  • egyszer sem voltunk amolyan igazi étteremben, ahol leülünk, választunk, várakozás közben kellemesen elbeszélgetünk, eszegetünk, majd utána iszunk valamit (na, ez az, ami a mindig magunkkal hordott mesekönyvek és foglalkoztató füzetek mellett sem tűnik kivitelezhetőnek, így letettünk róla);
  • nem aludtunk egy igazán jót (mivel a kihúzható kanapé borzasztó kényelmetlen volt kettőnknek, amikor pedig a hét második felére beköltöztem a gyerekekhez, ismét bebizonyosodott, hogy egy 120 cm körüli gyerek simán el tud foglalni egy nagyobb franciaágyat);
  • és nem fürödtünk egyetlen egyszer sem az üdülőpark saját strandján, holott az gyönyörű volt és gondozott, csak éppen két örökmozgóval nem láttunk a sziklák és lépcsők mellett az ép elménk megőrzésére lehetőséget, meg különben is, a környező kis öblökben olyan jókat saraztak minden nap).
A lehetőségeinkből adódóan a legfélresikerültebb programkísérletnek
  •  a már-már kultúrprogramnak is tekinthető tihanyi kirándulást kiálthatjuk ki (ott aztán megizzadtunk a mindenféle kihívások hatására, majd viszonylag hamar föladtuk a nyugodtan sétálós és nézelődős elképzeléseinket).
Volt viszont egy este, amikor - igaz, hogy egy Süsü-előadás után - megkockáztattunk valami felnőtteset is
  • egy-egy koktél formájában, és bár úgy tűnt, nem lesz egyszerű ez sem, mert már rendelés közben is csak távolból és kutyafuttából kiabáltuk egymás felé, hogy melyikünk mit kér, de végül sikerült egy gyorsabb hörpintés erejéig egyhelyben tartani őket.

A legnyugodtabb pillanatok száma is viszonylag csekély, de elnézve más családok napjait, talán nem panaszkodhatunk:
  • a korai kelésemnek köszönhetően a reggeli órákban két könyvet is sikerült elolvasnom (ellentétben a családfővel, aki nem korai kelő, és valamikor a napok során kétszer ugrott neki, és mindösszesen két oldalon jutott túl); 
  • a csendes pihenő intézménye itt is működött, így a koradélutáni órákban volt csend is, pihenő is (én például egy napot kivéve mindegyiken aludtam is kicsit);
  • és a szokásosnál későbbi, de ismét jól működő esti eltevést követően szintén csend és nyugalom honolt a szobában, bár ezt követően már mi sem sokáig tudtuk a szemeinket nyitva tartani.
A leggyakrabban elhangzott mondatok:
  • ne csináld/csináld már/ne úgy csináld (természetesen a csináld helyettesíthető sok más utasítással, és ez néha kiegészült azzal, hogy legalább mások hadd pihenjenek a nyaralásuk alatt);
  • mindjárt bemehetsz, csak előtte bekenlek;
  • Ábel ruhája már megint átázott;
Megállapíthatjuk, hogy a gyerekeink vízimádók, a legmeglepőbb észleléseink is a vízhez kapcsolódnak:
  • míg a nagyobbik gyerekekünkről kiderült, hogy végre nem fél a víztől és szinte már úszik is alatta, 
  • a kisebbikben a félelemérzet legkisebb szikráját sem tapasztaltuk még a vízibiciklis csúszdáról lecsúszva sem.
A vízhez kapcsolódik a legtöbbet hordott kiegészítő is:
  • most hogy előkerült az úszószemüveg, az állandó tartozéknak számító (fejtetőn hordott) napszemüveget felváltotta az úszószemüveg (és még az sem zavarta, hogy még a szemei vonalát is átformálja).
A testvérek kapcsolata is fejlődni látszott az intenzíven együtt töltött napok alatt, mert
  • bár volt sok nyávogás és veszekedés és ütögetés, de volt a báty részéről sok-sok óvás és terelgetés, az öccs részéről pedig gyakori szeretgetés. 
Így utólag azt mondom, szuper volt, és bizonyos képekre, érzésekre még hosszú idő után is emlékezni fogunk. És azt hiszem, ez itt a lényeg.

2014. július 13., vasárnap

Kölykök a hátsó udvarból

A nyáron gyakorlatilag nincs olyan hétvégénk, amikor nincs programunk. Mi megyünk valahova vagy vendégek jönnek hozzánk, a fennmaradó időben pedig a gyerekeink a szomszéd gyerekekkel bandáznak az udvaron. Annyira összenőttek az utóbbi időkben, hogy csak azt látjuk, a mieink a sövény mellett leskelődve várják őket haza, ahogy ők meg ahogy tehetik, rögtön rohannak a kert végébe hozzánk, és ha mi érkezünk valahonnan haza, a mieink már le is ragadnak a kert elejében.
Nem mondom, hogy ez az állandó kavargás, hangzavar és felügyeletet igénylő gyerekgomolygás túl pihentető lenne (mivel az udvarban a legkisebb hozzánk tartozik, így aztán szoros felügyeletet igényel még), és még a privát életünk is csak addig privát, amíg csak mi vagyunk itthon, de az biztos, hogy a gyerekek nagyon élvezik mindezt.

Ha vendégek érkeznek hozzájuk vagy hozzánk, azt igyekszünk tiszteletben tartani, de elég nehéz velük megértetni, hogy legalább ilyenkor hagyják egymást békén. Így eshetett meg tegnap délután, hogy a szomszédék vendégeivel és a mi vendégeinkkel kiegészülve egy hatalmas gyereksereg rohangált fel és alá, a végén már azt sem volt egyszerű megállapítani, hogy melyik koszos gyerek hova tartozik.
Ráadásul Ákos a csendes pihenő alatt kavicsokat festegetett (vajon hol leste el a technikát?), amin a filctoll nem igazán akart megszáradni, így a délután folyamán megnyitott kavicsboltban ingyen (?) osztogatott daraboktól egy idő után minden gyerek tenyere színesben pompázott. 
Egy-egy ilyen nap végén a házba becsalogatás sem egyszerű, általában összehangoljuk a műveletet, ha a szomszéd gyerekek még kapnak 10 percet, az jár a mieinknek is, és aztán - a 10 perc letelte után szétválogatva őket - két irányba vonszoljuk a méltatlankodókat.

A nap végén azért már nincs egyszerű dolgunk, résen kell lennünk. Állt már frizbi homlokba egy óvatlan pillanatban, és esett már le trambulinról a nagy ugrálások közepette kicsi gyerek. Tegnap este már éppen megkönnyebbültünk, hogy eljött az elválás ideje, és a túlpörgött gyerekek is viszonylag épnek tűntek (bár ilyenkor fürdetés közben mindig előkerülnek rejtett, hirtelen fájóvá váló sérülések is), kezdtük is őket befelé terelgetni, amikor történt a baleset. Végül egy közvetlen közelről egy labdával véletlenül a szájára mért ütéstől egy sírós Ákost tudtunk csak behozni. A történteket döbbenten figyelő Ábelnél pedig kihasználtuk, hogy csak néz és figyel, és szinte csont nélkül eljutottunk vele az előszobáig, ahol aztán rájött, hogy őt most galádul behozták, így a fürdőkádig már nehezebben tudtuk eljuttatni.

Van még egy nagy előnye ennek a kicsit kommuna-jellegű életnek; az biztos, hogy este senkit sem kell ringatni, és fürdés után hamar elcsendesednek a házak.

2014. július 11., péntek

Könyvtárban jártunk...

...és ezt találtuk az épület belső udvarában:

Éppen kezdtem elcsábulni, hogy akár le is ülhetnék, amíg ők teknősöket néznek, de elég gyorsan meggondoltam magam, amikor Ábel - a gazszálakat dobáló bátyja ötletét továbbfejlesztve - gyerekököl nagyságú kövekkel kezdte az állatokat hajigálni.

Gyerekszáj CXIII.

Egy közös út, még ha rövidke is, kincsesbányának minősül. Kár, hogy nem tudok vezetés közben jegyzetelni, mert egy részét a további beszéddel kilúgozza az agyamból elfelejtem.

Megkérdezi, hogy miért dudáltam. Mondom, hogy az előttünk lévő kocsi sofőrjének jeleztem, mert nem vette észre, hogy zöld a lámpa: "Anya, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az egy taxi."
----------
"Anya, én már éltem át aszályt?"
----------
"Anya, térjünk vissza az előbbi témára! Elmegyünk majd kocsival egy erdőbe medvét nézni?"
Mikor mondom, hogy nem hiszem, hogy találunk medvét, meg egyébként is veszélyesek közelről: "De hagyunk nekik teret. Akkor nem lesznek veszélyesek."

2014. július 10., csütörtök

Indulhat a kincsvadászat

Tényleg nem vagyok normális. Ahelyett, hogy kiélvezném az áldott csendes pihenőt, térképet gyártok:
Azt  nem tudom, hogy a szomszédok, ha láttak lopakodni (az álcázásul magamhoz vett teli szemeteszsákkal), mire gondolhattak, amikor a kincseket is elrejtettem (lehetőség szerint úgy, hogy ne a szomszéd gyerekek találják meg).
A térképnek egyébként - hogy az utolsó nyugodt perceim se teljenek tétlenül - készült egy kisebb elnagyoltabb változata is, hogy az "énisénis-gyerek" se maradjon hoppon.

Így nekem is könnyű


2014. július 9., szerda

Ének az esőben

A felhők láttán komolyan megfordult a fejemben, hogy Ákos kis barátnőjéékhez kocsival menjünk a szomszéd utcába, de végül bevállaltam a sétát.
Odafelé:
 Hazafelé:

Beszél és beszél

Ábel most már minden nap megörvendeztet bennünket új szavakkal és kifejezésekkel. Nem mindig értjük, hogy mit akar mondani, sőt az sem mindig tűnik föl, hogy akar valamit mondani. Így történhet meg az, hogy ő joghurt kanalazgatása közben hajtogat valamit, és én nem kapcsolok.
"Etetem a vauvaut":

Egy szimpla hétköznap délután

Úgy nagyjából 60 mp-et töltöttünk a Pólusban az információs pultnál (a csaj három tőmondatban elmagyarázta, mit kell tenni, én pedig gyorsan kitöltöttem a két regisztrációs lapot), az utolsó 10 mp alatt (és utána végig haza) röhögtem. Ahogy elnéztem, elég fiatal volt, biztosan nincs még gyereke, és valószínűleg kistestvére sem, így megértem a kérdését: "Őszintén: hogy bírják ezt a két gyereket minden nap?". Ránéztem, aztán a gyerekek apjára, és vigyorogva azt válaszoltam, hogy "Nézze meg az apjuk fejét! Hát így!".

Egyébként összességében nem is volt olyan vészes ez a tegnapi nap (csak töltene velünk egy nehezebb napot az a fiatal csaj... megtudná, mitől fáradunk el igazán). Napközben elvoltunk itthon, még ebédet is főztem nekik (amiből aztán természetesen nem mindenki evett), majd délután elvágtattunk a logopédushoz. Mikor indulás előtt összekaptam magam és a kicsit felébresztettem (mert természetesen hosszasabban aludt, gondolom, ha délután nem időre kellett volna mennünk, nem így lett volna), rátaláltam a nagyra a szobában, aki úgy döntött, hogy az évi két délutáni alvása egyikét erre a napra időzíti. De ő legalább nem hazudtolta meg magát, most is mosolygósan ébredt.
Hónapok óta küzdök a logopédussal, nem kedveljük egymást (volt már olyan, hogy egy beszólása miatt megragadtam az esernyőmet, hogy most aztán megmondom a véleményemet, végül az utolsó pillanatban a gyerek miatt visszafogtam magam), Ákos pedig még rá is tesz egy lapáttal, hogy nem bír egy helyben megülni, így amikor az apja még időben odaért munka után a rendelőhöz, belöktem a mély vízbe és őt küldtem be. A 10 perc leteltével mindenki elégedetten távozott, Ákos nagyon ügyes volt és kezelhető, a néni elégedett volt, és a végén szempilla-rebegtetve megkérdezte az apukát - miután anno én vittem el idő előtt a gyereket és én hordom állandóan -, hogy "Apuka foglalkozik vele?". Apukának volt annyi gerince, hogy beismerte, nem ő az, akinek a haladás köszönhető, de ez sem menekíti meg attól, hogy a jövőben ő jár majd oda, ha már ennyire egymásra találtak.

Aztán következett a nap fénypontja: elindultunk a Meki felé (a menühöz adott sárkány beszerzése céljából, ami nélkül nem élet az élet), de előtte még - mégse fél ötkor vacsorázzunk már - lötyögtünk kicsit itt-ott.






Mivel egész jól sikerült őket egyben tartani a jégkunyhók között, és a testfestésnek köszönhetően szaladgálni sem mertek, nehogy a sárkány/kiskutya lekopjon a karjukról, a nyaralásra készülődés jegyében és annak reményében, hogy kirándulni is tudunk majd, útikönyvvel is gazdagodtunk.
Vérszemet kapva a sikereinktől, és kihasználva, hogy minden adott volt (helyszín, időpont és gyerekek), szupinált cipőt/szandált is vettünk nekik őszre (kétszeres áron, mint egyébként is szoktunk lábbeliket venni), és végre Ákos is kapott nyári sapkát (ami aztán hol az egyikük, hol a másikuk fején volt az este folyamán, és időnként vérre menő küzdelmet folytattak érte). Ott aztán én is megzavarodtam egy csöppet, azt sem tudtam, melyiknek mekkora a lába, és a válogatással akkor álltam le, amikor az apjuk feje az árakat látva már lilult. Le a kalappal az eladók előtt, míg az alanyok összevissza kavarogtak, és mi igyekeztünk őket kordában tartani, végig hősiesen mosolyogtak és segítettek csak végezzünk már és távozzunk, mielőtt szétszedik a boltot.

Ezután már csak a kajálás volt hátra (azzal indítva, hogy a kicsi végig szirénázott, a bátyja pedig beszélt, amíg az apja meg nem jelent a tálcákkal), és a recepciós pultbeli fellépésünk az ominózus kérdéssel.

Hazaérve még futottak pár kört a szomszéd gyerekekkel, és ugráltak kicsit a trambulinon. Senkit nem kellett ringatni fürdés után, még Ábel szokásos esti ágyban éneklése is elmaradt. 

2014. július 8., kedd

Vakáció, óh igen!

Végy két aktív és segítőkész gyereket. (Ha egy van, szerezzél még egyet!)
Ismerd föl, hogy a medencét csak úgy tudod felfújni, ha ők is ott vannak, mert a) ha ébren vannak, akkor úgyis ott vernyognának a teraszajtó előtt, b) ha mégsem, akkor arra a zajra biztosan felébrednének.
Próbáld nekik elmagyarázni, mi fog történni. Ehhez akkor is ragaszkodj, ha már egy fél órája szekíroztak volna előtte, hogy kezdjük már.
Amikor rájössz, hogy a kisebbik nem érti, hogy a pumpa végét a szelepbe kell dugni, mert csak így megy bele a levegő, próbáld erről meggyőzni, akár erőszakkal is a szelepben tartva a pumpa végét.
Amíg ő, nem elfogadva az érvelésedet, visítva ordít a csapból csöpögő víztócsában fetrengve az addig még tiszta ruhájában, reménykedj benne, hogy a pumpa elnyomja a hangját.
Mikor kijön a visítós percekből, próbáld neki újra elmagyarázni, hogy mit hova kell ahhoz dugni, hogy a medence végre felfújódjon, közben viseld el, hogy a bátyja szegény kicsit háttérbe szorul, aztán könnyebbülj meg, amikor a kisebbik visítós végre őt is újra odaengedi.
Amikor végre elég keménynek látszik a medence adott része, vesd be a testi fölényedet annak érdekében, hogy ez így is maradjon, és a pumpát húzd ki a szelepből, igyekezz minél gyorsabban bedugaszolni a szelepet. 
Mivel olyan medencétek van, amit három szelepen keresztül kell felfújni, mindezt csináld végig háromszor.
A harmadik menetnél próbáld a kicsit attól óvni, hogy fejest ugorjon a víz nélküli medencébe.
És amikor mindezzel végeztetek, közöld velük, hogy medencézés csak délután lesz, mert többhöz most nincs idegrendszered a víznek föl kell melegednie valamennyire.

2014. július 6., vasárnap

Rövidke program

Na ma aztán nem voltunk felkészültek. Nyúlfarknyi délelőtti programot terveztünk, közeli helyszínen, hogy garantált legyen a lefáradás és az, hogy a délutáni kerti partyra ne lógó idegekkel várjuk a vendégeket.
De arra nem gondoltunk azt nem gondoltuk végig, hogy egy futóbiciklisnél egy biciklis-barát terepen már csak két futóbiciklis lehet kimerítőbb. A végére a folyamatos ugrásra készen figyeléstől és a meg-megiramodástól még a hajamból is folyt a víz, mire visszaértünk a kocsiig.
No, és azt meg főleg nem kalkuláltuk bele, hogy a közeli új vizes játszótéren a gyerekek meglepő módon még vizesek is lehetnek. Így két sáros, tocsogós ruházatú (köztük az egyik tocsogós pelenkás) csomaggal értünk haza.

Egy szimpla vasárnap reggel

5.15 Először kinyitom a szemem, és örülök, hogy legalább nem 4 órát mutat az óra.
5.35 Némi forgolódás után föladom, ma sem lesz tovább alvás.
5.50 Elkészítem a kávémat, kicuccolok a teraszra, és mikor belekortyolnék a csészébe, felzúg a bébiőr. A gyomrom összerándul, és halkan reménykedem, hátha csak kósza mocorgás volt.
5.56 A kávémat még nem ittam meg, de a bébiőrből nem túl hangos, viszont kitartó anyázás hallatszik.
5.58 Az anyázót csendben lehozom, és a kanapén összebújunk.
6.01 Léptek hallatszanak, a lépcső tetejéről morog Ákos, hogy miért ébresztette fel az öccse.
6.10 Itatás, öltöztetés, csitítás, egyebek.
6.50 A fiúk elvannak, gondolom, próbálok egy kávét meginni. Még le sem ér a hátsóm a székre, amikor megjelenik a kisebbik utánfutó, papucsot adok rá, csatlakozik hozzám.
6.51 Egyet kortyolok a kávémba, amikor őmozgalmassága egy műanyag kalapáccsal elkezdi kopácsolni a szomszédék házfalát. Háromszor állok föl és teszem arrébb (nem a házat), hátha megérti végre, hogy legalább mások életét ne keserítse meg így korán reggel, közben csendesebb alternatívákat (mint például csendben rajzolgatás) ajánlgatok.
7.00 Eszébe jut, hogy mégis csak rajzolna, gyorsan ledöntöm a hideg kávém végét és bevonulunk a színes ceruzákat megkeresni.
7.01 Ákos elkezd legózni, ő legalább nyugiban van. Miközben Ábel rajzol, rendet rakok a szekrényben, ahol aztán megtalálja a gyereknyomdát (amit nem véletlenül tartunk a szekrényben.)
7.12 Mivel nem a nyomdákkal nyomdázik, hanem a tintapárnával, a kanapén egyre több kék és piros folt jelenik meg, ami kidörzsölhetetlennek minősül.
7.15 Amikor már a ruhája és a kezei is kék és piros színben pompáznak, és indulok vele kezet mosni (nem, nem jött le), megjelenik az apjuk, aki suttyomban eldugja a nyomdát.
7.25 Úgy érzem, elérkezett az ideje egy valóban nyugodt kávézásnak, miközben megpróbálok a minél kisebb résre nyitott teraszajtón kikígyózni, megjelenik az, amelyik simán kislisszan az ajtón.
(7.26 A szomszéd gyerek hangját hallom. Óh, igen, nekik sem könnyebb az életük.)
7.27 Kiszúrja a buborékfújót, amit az apja készségesen odaad neki, és utána be is vonul a házba, rám hagyva a gyereket, aki fél percen belül kiborítja a buborékos folyadékot.
7.29 A kitartó vernyogásnak engedve a maradék buborékfolyadékból igyekszem buborékokat csiholni, miközben leöntöm magam.
7.31 A még mindig tartó kitartó vernyogásnak engedve, ami vegyül némi vita hangjával, mert már ketten cibálják a buborékfújót, előveszem az utántöltőt, öntök valamennyit a tartóba, amit Ábel egy mozdulattal a papucsomba önt.
7.32 Előveszek egy újabb buborékfújót, és a következő 10 percben többször variálom a következő paneleket: "Ákos ne fújd rám a buborékokat! Ábel, ne öntsd ki a folyadékot! Ákos ne fújd Ábel arcába a buborékot! Ákos/Ábel egy kicsit csendesebben!"
8.10 Mehetünk reggelizni. És közben azon agyalok, vajon elvinné őket valaki legalább egy fél napra?

2014. július 5., szombat

Így könnyű

Őszintén szólva nem értem, mi baja ennek az embernek. Lelkes segítői is akadtak:

Gyerekszáj CXXII.

Állandóan piszkálja a mozgó fogát, rászólok: - Ne piszkáld, ne siettesd a kiesését! Majd kiesik, ha úgy gondolja.
Mire ő: - Ezt nem úgy mondjuk. Úgy kell mondani, hogy "kiesik, ha eljön az ideje".
----------
Jövök-megyek, pakolászok: - Miért vagy ilyen morcos? (és mutatja az arckifejezésemet)
----------
Papucsot, esetleg őszre cipőt, szandált nézünk neki a cipőboltban. Meglát egy pókemberes papucsot, ami szerintem nem túl jó, a kiképzése sem tetszik, és kihasználni sem tudná, de ő köti az ebet a karóhoz: - Ez nagyon menő! Óh, yeeeeh! Rock and roll!
----------
Megígérem, hogy ha már nagyobbak lesznek és futja a keretünkből, majd elutazunk repülővel nyaralni: - És hova megyünk majd repülővel?
- Valamilyen tengerpartra. Vagy Párizsba.
- Menjünk inkább Kínába! Ott még én nem jártam. És te sem.
----------
- Összepakoltátok a játékokat a szobában?
- Igen.
- Megnézhetem?
- Olyan szép rend lett, hogy elájulsz. Én nem szeretném, ha elájulnál. Így inkább ne nézd meg!

Fordítva működik

Azt a gyermeket, akit hétköznap fél 7-kor az esetek jó részében csak nehezen tudunk felébreszteni, a hétvégi reggelek jó részében viszont már reggeli 5 óra után cincálja az idegeinket, még azzal sem lehet megtéveszteni, ha pénteken este úgy köszönünk el tőle, hogy másnap reggel megyünk a bölcsibe. Kipróbáltuk. Nem működött.
Most egy öthetes szünet elején állunk. Már látom a lelki szemeimmel, hogy öt hétig korán kel majd. Mert szünet van. Mert az vicces. Szerinte.

Fogas izgalmak

Ért bennünket nagy öröm is a héten. Most már tényleg mozog az egyik első fogacska. Ákos nem egy búskomor alkat, de amikor az esti fogmosás közben erre rájött, valami hihetetlen örömöt láttam az arcán, és annyira büszke volt magára ("most már nagyfiú vagyok, anya!"). Várja a fogtündért, de a miheztartás végett azért felvilágosítottuk, hogy tudomásunk szerint a fogtündér egy mozgó fog okán még nem szokott jönni...

Csoportosulás

Onnan tudom, hogy az óvodában megalakult a Természetvédők csoportja (csak így egyszerűen: Természetvédők), mert Ákosnak egyszer csak jött az ötlete, és készített négy zászlót. A tagok jeleit rárajzolta a zászlók sarkára, és az utolsó óvodai nap reggelén be is dugdosta a tagok zsákjába meglepetésül.
Néha annyira szeretnék láthatatlanul belenézni az óvodai életükbe. Vajon hogyan jött az ötlet, kinek a fejéből pattant ki, melyikük találta ki a nevet? Az ilyen megmozdulások általánosak vagy nem? Az óvónők érzékelnek belőle valamit?

2014. július 1., kedd

Magnéziumot ide!

Egy tomboló dackorszakos és tapadósan anyás gyermeknél a szeles, esős, hidegfrontos este szülőiagysejt-pusztító tud lenni.