2017. június 28., szerda

Nyári hétköznapjaink

A családfő mesélte, hogy az óvónő szerint Ábel fájlalta tegnap délelőtt a fejét, aztán ebéd után meg a pocakját (bár azt hallottam, ahogy Ákosnak meg a fülét emlegette), és egyébként két gyereket küldtek haza lázasan. Óh, hát ez szuper. A nyár és a láz számomra nehezen fér össze, ilyenkor mindig belém áll a harctéri ideg, hogy csak kerüljön el bennünket, bármi is az. Miután vacsora közben végigbeszéltük, mi volt aznap az óvodai menü (úgy tűnik, az iskolai ügyeletben ugyanaz, mint az oviban, Ábelnek meg nem árt felidéznie a napi történéseket), és kiderült, hogy vajas-mézes kenyér (amit Ákos imád, Ábel meg sem bökdös az ujjával) a családfő felállította a diagnózist, hogy biztos az éhség okozta a fejfájást, majd a kiadós ebéd a pocakbántalmat. Hát, legyen úgy!
Ákos mind a két napon úgy jött haza, hogy szuper volt az ügyelet. Végül nem a saját iskolájukban vannak, és egyetlen osztálytársa sincs ott, de talált magának egy ismerőst, akivel elvannak, és az is segít, hogy ismerős tanítók felügyelik őket. Amikor a családfő érte ment, már csak páran voltak bent, ő éppen keresztrejtvényt fejtett a tanárnővel, mindenki más mesét nézett. Mesélte is szörnyülködve, hogy képzeljük el, van, aki egész nap mesét nézett. Ő ezek szerint nem, aminek örülök azért.
Hazaérkezés után mindig a medencében kötnek ki. Mivel a hétvégén a harmadik család is felállította a sajátját, most már tényleg egy aquaparkra emlékeztet az udvarunk. Innentől elkezdődik a nagy visongás, meg a ki kit lökött meg/fröcskölt le éppen, így hát a részünkről is folyamatos a fegyelmezés, de örülök, hogy kihasználják a medencét, ha már így megküzdöttünk vele, és kétszer is felállítottuk, mire úgy-ahogy egyenes lett. A családfő rögtön tervet is kovácsolt, és meg is osztotta velem, hogy ha jövőre is odatervezzük a létesítményt, ő majd ácsol neki egy kis dobogót, és tuti vízszintben lesz. 
Amikor kiszállnak a vízből, némi szárítkozás és melegedés után bevonulnak, és rögtön zuhanyozni mennek (nem maguktól, persze, de viszonylag simán), és már pizsamát kapnak. Hát, nem éppen nyári lazulós időbeosztás, de úgy tűnik, nekik nincs ellene kifogásuk, a három gyerekből kettő mamánál nyaral, egy hol van, hol nincs, így játszópajtik sem csalogatják őket ki ismét, és láthatóan nekik is jól esik elcsendesülni. Vacsorázni is simán jönnek, addigra megéheznek a nagy pancsolásban, majd aludni is a szokásos fél 9-kor, hiszen reggel mindenki kel, és megy a dolgára. Az én alvásom a szokásosnál is nem-normálisabb, valamikor ismét elcsúsztam egy további órát, már 8 körül kidőlök (néha félálomban hallom, ahogy pisszegnek, "anya alszik"), viszont 3-4 között kukorékolok. Jók a reggeli nyugis órák, de azért az sem ártana, ha egy kicsit ébren tudnék maradni esténként. A családfő is elfáradt, abból gondolom, hogy mindig éjfél után ébreszt, addigra őt is elnyomja a buzgóság a kanapén, és utána vonulunk fel a szobába.
A délutáni-esti rutin másban is hasonlít a szokásoshoz: másnapi ruhák előkészítése, nyuszi-alj takarítása, némi pakolászás, teregetés/ruhaszárító leszedése, vacsora-varázsolás, aztán reggel úticsomagok készítése (tisztára mint az iskolai időben), és nekiindulunk a napnak. Majd július végétől, amikor az óvodásunk is szünetre jön, biztosan lazulunk picit.
Most amolyan hömpölygős, viszonylag nyugis napokat élünk, de majd felpörgünk, mert hétvégén várjuk az osztálytárs-családokat sütögetésre, aztán Ábel is megy születésnapi buliba.
Jó most ez így, nincsenek nagy történések, de nem baj, mert érzem, belefáradtunk mi is az évbe.


3 megjegyzés:

Lazac írta...

Én már várom, hogy nyaralni menjetek.:):) Gondolom Ti is :):)

krikszi írta...

Detto. Mármint, hömpölygős nyugis, semilyen... de nem baj :)

teide írta...

Igen, már kezdem várni a nyaralást, bár még mindig van addig több mint egy hónap. De ez jobb így, mint tavaly, amikor a nyár elején "letudtuk", és már nem volt mit várni.