2017. július 10., hétfő

Blogtalálka 2017

Idén a már szokásosnak tekinthető augusztusi időpont helyett egy júliusi jött össze. Megvártuk, míg Vilma túljut az államvizsgáján, és még azelőtt találtunk egy mindenki számára szabad hétvégét, mielőtt elmennénk ide-oda nyaralni (egyesek többször is, csak mondom). Nagyon bejön nekem, hogy minden évben másik várost, sőt másik országot országrészt tűzünk ki úti célul, jobb mint egy honismereti sorozat, ha pedig még azt is láthatjuk, hogy az aktuális vendéglátó környezete hogyan néz ki a való életben, még jobb.
Idén krikszi trombitálta össze a társaságot, voltak újak is (éppen 10 évvel az első után, amin már én is ott duzzoghattam lehettem, szerintem fogalmazhatok így), 8 felnőtt és 7 gyerek jött össze (bár talán a két nagylány ezen a megfogalmazáson megsértődne), köztük egyedüli férfiként mint exblogossal a családfővel.
Pénteken időben hazaröppentem a munkából, és bár nagyon vonzott a csendes lakás csendes kanapéja, le sem ültem, gyorsan nekiálltam legalább lent port törölgetni, tükör- és üvegfelületeket mosni, porszívózni, majd felmosni. Éppen mire végeztem, megérkezett a zuhé, jeleztem a családfőnek, hogy ha kell, tudok indulni értük autóval, de mivel nincsenek cukorból nem tartott sokáig az eső, nem volt rám szükség.
Reméltem, hogy kicsit rápihenhetek a programra, de szombaton végül a szokásos 4 óra körül keltem. Így viszont nekiálltam egy gyors meggyes-csokis sütinek, ami kósza ötletként merült fel bennem még az előző napon. Ákos is korán kelt, segített is, így kicsit tovább tartott a dolog, és még többet is kellett utána takarítanom. Mire mindenki felébredt, a süti illata terjengett a házban, szinte már amolyan igazi hős háziasszonynak éreztem magam, aki minden körülmények között varázsol valamit az asztalra.
Ahogy nőnek a gyerekek, egyre könnyebben összedobálom a cuccokat, maguknak egy-két apróságot, játékot már ők pakolnak a hátizsákjaikba. Ábelnek most könnyebb dolga volt, tablet-megvonás terhe alatt szenved egy hétig, bár én stikában be akartam rakni az övét is a csomagba, végül megacéloztuk a lelkünket és igyekszünk kitartóak lenni. (A hatását még nem érte el a bünti, tegnap este természetesen ismét meglépte azt, amiért a tablet a könyvespolc tetejére került.) Így hát egy gyors reggeli után, amikor Jucika is megkapta az egynapi elemózsiáját a ketrecébe (persze rögtön nekiugrott a vacsorájának szánt zöldségnek, hiába intettük), el is indulhattunk. Háztól házig az autópálya-forgalom ellenére kétórás volt az út.
Amikor megérkeztünk, már mindenki ott volt a bázison, sőt a jó részük már előző este megérkezett. Lazac fiúunokája - némi izgalmat okozva - be is lázasodott, és másnap is csak kornyadozott. Egészen addig tartott ez az állapot, amíg Ákos be nem lépett a házba, rögtön jobban lett, és onnantól elválaszthatatlanok voltak, ahogy korábban is, az immáron már a negyedik közös találkozójuk alkalmával.
A családfőt ott veszítettük el, amikor meglátta a krikszi blogjában sokat emlegetett kanálist a ház mögött, és végig arról ábrándozott, hogy milyen jó lenne, ha mi is egy ilyen helyen élnénk. A konyhakertet is megtekintettük, én meg azt irigyeltem, bár tudom, hogy sok munka van vele, de szedném ott a gazt szívesen, ha hétvégén az ott termettekből főzhetném a lecsót. Láttuk a saját tökünk szülőit is, a még a tavalyi találkozón krikszitől kapott dísztökből kinyert magvakat sikerült úgy elültetni, hogy most már nekünk is van a kertünkben.
Mi felnőttek jól ellennénk egész délután üldögélve, és beszélgetve (mert mégiscsak más élőben fecsegni, mint posztokat írni és ott kommentelni egymás életének történéseit), de persze a mozgékony gyerekeket most is meg kellett pluszban mozgatni, így tettünk egy kört velük a közeli tó partján. Nagggyyyon-nagggyyyon fáradtak voltak a sétától, volt, aki csak panaszkodott, volt, aki cipeltetni akarta magát, de végül mindegyikük a saját lábán ért vissza a bázisra. Na, és kinek pirult le a válla közben? Igen, nekem. Kivártuk a késői ebédre rendelt pizzákat, meg egyebeket, és éppen mire megérkezett a kajaadag, elkezdett szakadni az eső, így két részre szakadva fogyasztottuk el.
Estefelé ismét nekiindultunk, kutyasétáltatás címén egy másik tóhoz bandukoltunk el, ahol hattyúetetés címén próbáltuk az izgatott gyereksereget lekötni. Aztán valamikor 9 körül még szalonnát is sütöttek a vállalkozó szelleműek (én szokás szerint megvártam azokét, akik nálunk szoktak sütni, de nem eszik meg, csak a zsíros kenyeret). Kibekkeltük, amíg Ákos is jóllakik a megmaradt pizzából, aztán elsétáltunk a közeli panzióba. Senkit nem kellett sürgetni, gyors zuhany után ágyba kerültünk, és aludtunk, mint a bunda. Az, hogy én milyen pózban zuhanyoztam, hogy védjem a friss hennafestést a bal lábamon, maradjon az én titkom!
A másnap kora reggel élveztem kicsit a csendet, a szállás kellemes udvarán üldögéltem a csapmeleg vízből készített kávémmal és a könyvemmel, majd apránként ébredt mindenki, aki ott szállt meg. Ez már olyan, mint a szimfónia, ahol a zenekar tagjai egyesével befejezik a játékot és elhagyják a színpadot, szépen lassan mindenki elköszön a többiektől, és elindul hazafelé. Mi ismét várakoztunk, mert a legkisebb ugrifülest kimerülve az előző napi történésektől, még az sem zavarta, hogy ki-be járkálunk a szobából, aludt rendületlenül. Aztán, amikor vigyorogva ébredt, összekaptuk magunkat, és átgurultunk krikszékhez reggelizni. Kicsit még ejtőztünk, majd kocsiba ültünk. Bevallom, nehezen szántam rá magam, az a nyugalom, amit akkor ott megtapasztaltam, jót tett a lelkemnek, úúúúúgy maradtam volna még picit. De vártak az itthoni teendők, meg a lomtalanítás, és a dolgos hétköznapok.
És akkor most elkezdhetjük várni a következő évi találkozót...

4 megjegyzés:

krikszi írta...

:) meggyespite reggelire naaagy jóság (itt van előttem :) )
Hú, ez egy nagyon jó írás volt, köszi... asszem, nem tudom überelni, átmásolhatom? :D
Köszönöm, hogy ittvoltatok. Az igazi csöndbékenyugalom, ami tetszett volna neked, az az esti kiülős holdnézés volt, bár éjfélig kintvoltunk, lehet, hogy neked mint extrakoránkelőnek ez nem jött volna be... dehogynem :).

fenci írta...

Óhhh és áhhh!!! de jó lehetett! most egy kicsit szabad irigykedni :-)de kár, hogy olyan messze vagytok...

teide írta...

krikszi, örülök, hogy ízlik, és végre volt időd enni belőle. :-)
fenci, szuper volt, mindig jó találkozni... irigykedj nyugodtan! :-) és igen, kár... pedig megnézném a te kertedet is.

Lazac írta...

Én nem ettem a sütidből! :(:(:(:(:( Egyikből sem :(
Na majd legközelebb :)