2017. július 1., szombat

Kétkeréken kavargós

Azért nem szoktam én bizonyos dolgokról előre beszélni, mert ha túl sok szó esik róla, utána már úgy érzem, hogy túltárgyaltuk, és valahogy elveszíti a varázsát az aktuális tervem/tettem még azelőtt, hogy véghez vittem volna. Meg a kibeszéléstől már nem tűnik olyan nagyszerű gondolatnak, arról nem is beszélve, hogy ott lesz a kényszer, hogy ha már pofáztam menőztem, akkor mutassak is valamit, mert milyen ciki már, ha belengetem az elképzelésemet, aztán meg meghátrálok. És hát valljuk be, azért ezek általában nem annyira nagy hőstettek, hogy kimaxoljam az érzést, ahogy mások csodálattal és elismerően néznek rám, sőt nem is egyedüliként a világon hajtok végre ilyen hőstetteket. Bár az önirónia ilyenkor szokott valamennyit segíteni, és még mindig van rá esély, hogy ha nem úgy teljesítek, ahogy elvárnám magamtól, elvicceljem a dolgot.
De azért a biztonság kedvéért inkább most is csak csendben tervezgettem, meg térképeket böngésztem, és agyaltam róla, merre induljak el, ha (hangsúlyozom: HA) belevágok, és a családfőnek is már csak akkor említettem meg mellékesen, mit tervezek, amikor már szinte biztos voltam benne, hogy nem akarok megfutamodni.
Aztán csütörtökön reggel szerencsére esett az eső, én meg jól lefújtam a dolgot, az elemekkel csak nem dacolok. Majd miután napsütésre ébredtünk, pénteken reggel csak átpakoltam mindent a csinos táskámból a biciklis táskámba, lelkileg rákészültem az útra tébláboltam még kicsit, majd jó nagy késéssel elindultam kétkeréken dolgozni. Optimális esetben az út a munkahelyemig kb. 11 km (már ha autóval megyek, amiben nem kell félni, hogy elcsap egy óvatlan sofőr), nekem végül - miután rájöttem, hogy a kinézett útvonalon van egy bazi meredek lépcső, ami a síneken átvezet, és amit dögnehéz bicikli nélkül sem kockáztatnék meg, mert esélyt látok rá, hogy remegő lábakkal sírva fakadok a magasban - sikerült közel 15-öt megtennem. Városnézésnek is elment egyébként, jártam például a Hősök terén és a Városligetben is, ami nem szerepelt a terveim között, és végül egy jó órás késéssel értem be a munkahelyemre. És már akkor azon gondolkodtam, hogy basszus, ezt a tortúrát távot ma még hazafelé is abszolválnom kell, és vajon mennyire lenne ciki, ha bent hagynám a bicajt az irodámban, és hazabuszoznék, vagy esetleg tehertaxit hívnék, ami járgányostul hazavisz.
Végül aztán persze egyik megfutamodást megoldást sem választottam, hanem hazafelé is megugrottam a távot, ami nem önmagában a kilométerek számában bizonyult kihívásnak, hanem mert nincs egy normális, biztonságos útvonal és ha mégis találsz egy viszonylag megfelelőt, kiderül, hogy egyszercsak véget ér a bicikliút, ami egyébként is csapnivaló állapotú (ha nem is tanyálsz egyet valamelyik kátyúban, akkor is szétrázza a hátsódat a térköves megoldás), te meg ott állsz az út szélén, hogy akkor most merre tovább anélkül, hogy elcsapjanak a száguldozó autók. Akkor is eltévedtem kóvályogtam kicsit, de legalább biztos lehettem abban, hogy egyszer csak hazatalálok hazaérek. Egy ideig követtem egy menő biciklist (én azokat tekintem menőnek, akiknek van IGAZI biciklis ruhája, mert számomra ez a tény azt jelzi, hogy biztos többet ültek már biciklin, mint én, hiszen már az ehhez szükséges ruházattal is rendelkeznek), és reméltem, hogy nagyjából azonos irányba haladunk. Végül is neki köszönhetem, hogy rátaláltam az M3 autópálya fölötti gyalogos átjáróra, ahova felküzdhettem a biciklit, és ahol, vérszemet kapva készítettem is egy fotót a telefonommal. Ez az akció éppen arra volt elég, hogy elveszítsem a vezetőmet a szemem elől - persze átmenetileg el is tévedtem utána. Mivel az idő szorított kicsit, mert kora délutánra vendéget vártunk, és előtte még Ákost is össze kellett szednem az iskolai ügyeletben, nem volt idő kétségbe esni, csak tekertem, tekertem, mint a gép (amikor rájöttem, hogy az út visszavisz az autópálya túloldalára, visszafordultam és visszafelé tekertem), aztán végre odaértem az ügyeletes iskolához. Ha a kipirult arcom, a csapzott hajam és a remegő lábaim nem árultak volna el, az ügyeletes tanítónő akkor is képben lett volna, miért nézek úgy ki, ahogy, sőt még azt is tudta, hogy elvileg 11 km-re van a munkahelyem (igen, Ákos elég pletykás, és reggel hallotta, miről beszélünk a családfővel), és őszinte csodálattal a hangjában megjegyezte, mennyire becsüli azokat, akik tesznek valamit az egészségükért. Annyira kedves volt, és annyira elismerően nézett rám, hogy muszáj volt elárulnom mindkétszer eltévedtem, így olyan 30 km lett a vége a titkot, miszerint én is becsülöm az olyanokat, én viszont édeskevés vagyok hozzájuk, soha életemben nem voltam semmilyen mozgásban kitartó. De nem tudtam eltántorítani, ő továbbra is kedvesen és csodálattal adózott a teljesítménynek, így most meg már csak az ő kedvéért is muszáj lesz folytatnom, amit elkezdtem.
Azt hiszem, ha nem is minden nap, de talán hetente egyszer-kétszer (ha a munka is engedi) belevágok még ebbe a tortúrába. Talán a nyár végére még a megfelelő útvonalra is rátalálok.

7 megjegyzés:

Lazac írta...

Nincs ilyen APP-od a telefonodon, ami GPS és biciklire is jó? A közeli ismerősöm minden nap 18 km-t tekerek a melóhelyére és vissza is a budai hegyek között, és ő is használja, ha olyan helyre megy amit nem ismer.
Le a kalappal a teljesítményed előtt, nem beszélve arról, hogy én kb markolatig betojtam volna, ha rádöbbenek, hogy eltévedtem :):)

krikszi írta...

De jó!!! gratula. DE! a hétvégén, hogy Pesten voltunk, és vártunk a buszra és nézelődtem, pont azt néztem, hogy mennyi bicajos volt, de ott az autók közt a nagy forgalom mellett (!!!????) és hogy én így biztos nem bicajoznék, az tuti..... szóval nagyon veszélyes, és simán gyerekekkel is voltak családok.... nekem nagyon veszélyesnek tűnt.
De hajrá továbbra is, a tegnapi napot sajnáltam nagyon, hogy nem tekertem be és vissza - mert nem volt lükemeleg, szóval jó lett volna. De talán a jövő hét eleje... :) (...)

Vilma Kovakövi írta...

Nahát, én is csodálattal adózom a teljesítményednek, és szintén attól tartanék a legjobban, hogy eltévedek. Figyu, ez tényleg tök szuper! :)

Vivien Vincze írta...

Aztaaaa!!! Hát, minden elismerésem, szuper az is, hogy rászántad magad, meg az is, hogy van merszed abban a nagy forgalomban bicózni :), nekem is az lenne az egyedüli meggondolandó, hogy a kevés bicikliúton és a sok autó között tekerjek... Extra ügyes vagy :)!!!

teide írta...

:-) Tudtam én, hogy ki kell írnom, ha további csodálatra vágyom! :D

Egyébként nem "úgy" tévedtem el, hogy nem tudom, hol járok, hanem azt nem tudtam, merre jobb tovább menni, mert ahogy írja krikszi is, a forgalmas soksávos utakon életveszély, meg nem is vágynék ott kerekezni.
Lazac, ha tudod, melyik az az app, megírod nekem?

Lazac írta...

WAZE a neve, és lehet gyalogos, biciklis és autós verziót is használni. wifi nélkül is működik, de azt hiszem előtte le kell tölteni az aktuális rész térképeit rá, vagy valami hasonló. A lányom az autóst használja, a múltkor arról navigált engem amikor Szilvásváradon jártunk.

teide írta...

Wazem nekem is van, de nem is gondoltam, hogy biciklire is jó. *szőkenő* Majd megnézem.