2017. július 2., vasárnap

Tanévzáró-nyárköszöntő osztálytárs-buli

Az úgy volt, hogy valamikor a tanév vége felé megemlítettem a családfőnek, vissza kéne hívni az osztálytársakat (négyen vannak nagyon jóban, egy asztaltársaság, három fiú és egy lány), mert akkortájt valahogy úgy jött ki, hogy Ákos mindenkinél járt (jórészt hétköznap egy-egy délután-este, de akadt olyan is, hogy hétvégén mindannyian vendégségben voltak az egyiküknél), de nálunk akkor már hetek óta senki nem fordult meg. És hát bár én szoktam általában túlzásba esni, most ő találta ki, hogy hívjuk a szülőket is, így kicsit jobban megismerkedhetünk egymással, mégis csak egy osztályba járnak a gyerekeink, és remélhetőleg ezek a barátságok fennmaradnak még jó sokáig. Köre-mailben jeleztem a szándékunkat, mindenki örült a meghívásnak, és sikerült is második nekifutásra megfelelő időpontot találni. Meghívtuk még a kisbarátnőt, aki elég régóta bejáratos hozzánk, és szintén osztálytárs. Viszonylag hamar kitaláltuk a menüt is, csináld magad-hamburgerest terveztünk, egy kis sült kolbásszal kiegészítve.
A hétvége második felében megérkező hidegfront láttán sem gondoltuk, hogy lemondanánk bármit is, de még jó, hogy pénteken írtam egy e-mailt utolsó megerősítésként, mert mint kiderült, a többiek, főleg a szombat reggeli szakadó esőre tekintettel azért hezitáltak, mi lesz a kerti partynkkal.
Itt nálunk az izgalom már napok óta érezhető volt (főleg, hogy az évzáró óta nem találkoztak), ami aztán fokozódott. A csendespihenőt azért megtartottuk, majd átrendeztük kicsit a teraszt és a kis udvart. Ákos átsétált a szomszéd utcába a kisbarátnőjéért, majd kettesben visszafutottak hozzánk (nem tudom, miért futva jöttek) - nagyon büszke volt magára, most először volt ilyen, hogy egyedül ment el, még ha csak egy utcányira is. Aztán a kulcsommal a zsebében fel-alá járkált, mikor jönnek már a többiek, majd lecövekeltek a kapuban, és lestek ki a kis résen, hátha kiszúrják az érkező autókat:
Aztán végre befutott minden család. Mivel addigra már meleg lett, mégis medencézéssel nyitották a bulit, volt nagy visongás, fröcskölés (meg sírás is, az egyik vendég fiú a játék hevében a másiknak a kezére csapott egy nedves gumikígyóval, jó kis hurka lett az eredménye), aztán egyesével kifogtuk őket a vízből, és visszaöltöztek. Addigra elkészült a hamburgerhús is, amit mindenki jóízűen fogyasztott. Desszertként főtt kukoricát szolgáltunk fel, de süti is akadt az egyik anyuka jóvoltából, aztán (a lányukra tekintettel glutén- és cukormentes) házi jégkrém egy másik anyukának köszönhetően. Így hát volt habzsidőzsi, meg rohangálás, meg minden más. Ábel teljesen megkergült, a hangja távolra szállt az ég felé, ahogy folyamatosan pörögve hangoskodott, nagyon kellett rá figyelnünk. A két egyke is volt a vendégek között, ők meg főleg nincsenek egy ilyen pörgő kistesóhoz szokva, a nagyok ki is tessékelték őkelmét a szobából, ahol "zenét hallgattak és beszélgettek" (bizony, ilyen nagy gyerekeink vannak már nekünk) - erről majd szót is kell ma váltanunk Ákossal, mert nem teheti meg az öccsével, hogy kizárja. Tudom, hogy nem egyedi eset, de akkor is jobban örülnék neki, ha bevonná és megvédené, ahelyett, hogy a többiekkel szövetkezik ellene. Örültem is, amikor a szomszéd kisfiú kimerészkedett az udvarra, mert volt kivel játszania a kicsinek is. Persze a végére még tartogatott egy jó húzást, amikor kiengedte a nyuszit, hogy a gyerekek is megcsodálhassák, figyelnem is kellett, hogy nehogy valakit megkarmoljon a nagy hangzavarban. Jucika végül bölcsen úgy döntött, hogy jobb neki a ketrecében, Ákos résen volt, rögtön rá is zárta az ajtót, nehogy ismét kiugorjon.
A szülők szimpatikusak voltak, és kedvesek, jókat beszélgettünk (már amikor nem valami után rohantam, vagy intéztem - de egészen jól sikerült összeszervezni, volt alkalom ülni és csevegni), ráérősen leültek, eszegettek, igazán jó hangulat volt. Nyolc körül szedelőzködtek, mire a legtávolabb lakó család hazaért, nálunk már rend volt, és lefürdetett gyerekhad, akik kivételesen 9-kor mentek csak az ágyba. A családfő addigra összekapta magát, és elindult az éves osztálytalálkozójukra (amit anno nem írt be a naptárunkba, ezért sikerült keresztbe szerveznünk). Hajnali egy után küldte át a fenti két képeket, gondolom, akkortájt ért haza.
Még nem volt alkalmunk végigtárgyalni a vendégség eseményeit, de gondolom, ő is úgy ítélte meg, hogy igazán kellemes volt.
Ma újra felmosunk lent (a tömeg ellenére viszonylag normális rend maradt, de a koszos kis talpak azért meglátszanak itt-ott), mi főzünk Ákossal egy ráérős ebédet anyu csirkéjéből, Ábel pedig születésnapi partyra megy apai kísérettel a közeli játszóházba. Én tervezek egy délutáni alvást is magamnak, rám férne, már vagy két hónapja nem sikerült ilyen módon ellensúlyoznom a korai keléseket.
Egyébként úgy tűnik, hagyományt teremtettünk, augusztus végén folyt.köv. egy nyárzáró bulival a másik kertesházas családnál.

3 megjegyzés:

Lazac írta...

Olyan jó, hogy csináltok ilyeneket! Szerintem ez mélyen megmarad a gyerekekben később is.:)

Vilma Kovakövi írta...

Azt hiszem, még sosem láttam a házatokat ebből a szög(ek)ből. :)
Egyébként meg szerintem is jó az ilyesmi, és az sem baj, ha ti is szereztek magatoknak újabb barátokat is. Vagyis úgy értem, hátha barátság is lehet belőle, erőltetni nem kell semmit.
Az én gyerekkori barátomék elköltöztek Dunaújvárosba, amikor ő 8 éves volt, én meg 10, de a szüleink annyira jóban voltak, hogy azóta is megvan a kapcsolat. Mármint a szülők között volt, mert mi Robival eltávolodtunk, ahogy felnőttünk, de a felnőttek összejártak továbbra is.

Vivien Vincze írta...

De jó kis buli lehetett ez :)! Mi is csináltunk hasonlót Máté két osztálytársával és a szüleikkel, bár mi mindig programoztunk valahol, de azt is nagyon élvezték a srácok :)! Nagyon frappánsan leszerveztétek és erre szerintem is megmarad a gyerekekben :) ...