2017. július 23., vasárnap

Vakáció on

A nyári szünidőnek, mióta Ákos iskolás, több fokozata van. Először elérkezünk a tanévzáróig, de idén az nem jelentette automatikusan a teljes körű vakáció-érzetet, mivel Ákoson kívül mindenki más járt tovább óvodába, munkahelyre. A második lépcsőfok, amikor az óvodai szünet is kitör, idén úgy alakult, hogy még az sem hozza meg a szabadság érzetét, mert mi még mindig dolgozunk. A fiúk viszont fellélegezhetnek, egy ideig csak olyan kötelezettségeik lesznek, hogy egyenek, igyanak, valamivel töltsék el a napokat - mamánál. Majd egy hét múlva, amikor én is itthon maradok velük, már közelebb járunk az érzéshez, hogy na, végre, itt a nyár, és teljes mértékben, összcsaládilag pedig két hét múlva kezdhetünk örülni.
Továbbra is azt mondom, hogy jobb ez a variáció, amikor a nyár második felében zár be az óvoda, mert tavaly fájdalmasan hamar túlestünk mindenféle szabadságon, nyaraláson, és még mindig ott volt a nyár második fele, amikor már újra dolgoztunk. Ákoson az ötödik heti táborra már éreztem a fáradtságot, hiába csak szórakozásból álltak a napjai, talán még nehezebb is minden héten új közösséget, új helyszínt megismerni, új szabályokhoz igazodni. Arról nem is beszélve, hogy a logisztika is új kihívásokat jelentett számunkra is.
Most pénteken beléptünk a második stádiumba. Az óvodából hazahoztunk mindent, a családfő aggódott is, nehogy bent felejtsünk ezt-azt, kérte, ha mégis így járnánk, szóljak neki, munka után még arra tud kanyarodni a bringájával. De feleslegesen parázott, amikor odaértem, - a héten eltűnt pulcsi és zokni kivételével, ami valami fekete lyukba keveredhetett - minden össze volt rakva egy zacsiba, amit csak fel kellett kapnom. Aznap zártuk az úszótábort és a -tanfolyamot is. Hát, én megkönnyebbültem. Végül is nem olyan vészes még bőven munkaidőben munka után nekiindulni az uszodának, de azért már eléggé untam a reggeli és délutáni uszodajáratokat, vizes cuccok teregetését, mosását, majd reggelre újra bepakolását, és akkor az uszodai izzadós hátú rohangálást még nem is említsük.
A hét úgy végződött, ahogy vártuk: Ábel nem tanult meg úszni (bár határozottan napról napra fejlődött a vízbéli mozgása, és az utolsó napon egészen együttműködő volt, bár előtte jól megfenyegettem), Ákos pedig saját bevallása szerint élvezettel és ügyesen végezte a gyakorlatokat (ezt majd akkor tudjuk lecsekkolni, ha vízközelben leszünk). Ő is onnan indult, ahonnan Ábel, sőt! Ő konkrétan az első úszótanfolyami napon anno be sem ment a medencébe, hiába biztattam és kérleltem, ehhez képest az öccse legalább gondolkodás nélkül belépdelt úgy, hogy nem álltam ott mellette, csak a galériáról szurkoltam neki, amiről ő nem tudott. Egyszer csak vízbiztosak lesznek, még nem adjuk fel.
A mamajárat előtti napot itthonra terveztük. Szombaton délelőtt a szokásos takarítós-mosós-ebédfőzős köröket futottuk. Szerencsésen alakult, hogy a nyaralásukra ma induló szomszédék is itthon voltak, így akadt játszótárs is. Reggel még a viszonylag hűvös időben valahogy kikeveredtek az udvarra, molyoltak mindenfélével, és egyszer csak jött Ákos, hogy bábozni szeretnének. Hezitáltam kicsit, majd kicipeltem nekik a bábszínházat, bábokat is vittek. Berendezték a helyszínt, hárman előadtak, egy nézőjük akadt:
Mondjuk ő nagyon élvezte a rögtönzött előadást, nagyokat kacagott, főleg, amikor kicsit távolabb ültették a paravántól, ami, mint kiderült, ráborult előtte, de ezt csak a szeme melletti seb eredetére rákérdezve tudtuk meg:
Még belépőjegyet is készítettek neki a nagyobbak:
A déli órákban szétváltak (nekem sikerült ismét elaludnom filmnézés közben), majd késődélután újra folytatták a kinti játékot. Estefelé pikk-pakk összepakoltam a két bőröndöt nekik, játékos dobozt is raktunk nekik, gyógyszereket csomagoltunk egy dobozba, amiket a családfő feliratozott, és kinti játékos csomagot is összekészítettük. Volt még szó délutáni bábelőadásról (szerencsére elfelejtkeztek róla), és közös fagyizásról a szomszéd családdal (a gyerekek nem tudtak róla, a felnőttek meg nem erőltették), így viszonylag nyugisan érkeztünk el az itthoni utolsó estéhez. Már napok óta nyomaszt a gondolat, tegnap meg erősödött, hogy már előre hiányoznak őkelméék, de ettől még mennek bizony nyaralni, mama már feltankolt a nekik szánt finomságokból és nagyon várja őket. Mi pedig elkezdtük a heti programjainkat szervezni, tegnap már azon agyaltunk, melyik moziba menjünk a hét elején.
Csak. Mi. Ketten. Felnőtt. Programokon. Bizony!

1 megjegyzés:

Lazac írta...

Jó nyaralást a fiúknak, Nektek meg szuper felnőtt programoakt!