2017. augusztus 27., vasárnap

Nyárzárás- és hangolódás-féle

Nincs mese, muszáj szembenéznem azzal, hogy vége a jó kis nyári időszámításnak. Nem mintha a mi felállásunknál könnyű lett volna a nyári gyerekfelügyeletet megoldani (sőt, időnként többletterhet rótt ránk), de akár táborba hordtuk az iskolást, míg az óvodás járt a saját intézményébe, akár itthon-máshol múlattuk az időt programokkal, kisebb utazásokkal, "a" családi nyaralással, akár mamánál hagytuk őket megőrzésre, mégis csak átjárt bennünket a nyári szünet érzete. Most viszont már visszaszámolunk, rendezzük a sorainkat, és felkészülünk az új tanévre. Egy, az iskolában jól teljesítő gyerekkel (és itt nem feltétlenül a bizonyítványra gondolok, hanem arra, hogy milyen szépen beleszokott a kötelezettségek világába és örömmel ment be szinte minden reggel a barátai közé, hogy aztán délután felpörögve, a sok újdonságtól, amit hallott/tanult, felvillanyozva érkezzen haza) igazán nem panaszkodhatunk. De mégis csak rá kell állnunk agyilag, hogy újra a feszes napok időszaka következik, ami - a mindenféle elfoglaltságokkal, sőt még a reggelente rájuk húzandó ruhák mennyiségének fokozatos növekedésével is - egyre kimerítőbb lesz.
Annak örülök, hogy van még egy óvodásunk, akit "csak" be kell hordani, de ez is furcsa lesz majd most mindenkinek (eszembe is jut, hogy Ákos többéves újrakezdési rutinnal, amikor bölcsődébe/óvodába többször is simán bement az egyes szünetek után, éppen ennyi idősen kezdte komoly sírással újra az óvodát, amitől kicsit kétségbe este anno, bár ahogy Ábelt megszondáztuk, úgy tűnik, várja az óvodát, remélhetőleg holnap reggel is így gondolja majd).
Az utolsó hetet már nyugisra terveztük, a sokfelé járt gyerekeink érdekében is, amibe egy-egy közeli játszóterezés azért belefért a héten. Természetesen ennek is megvolt a böjtje, pénteken délután Ábel szeme villanásából már láttam, hogy talán mégis csak kellett volna valami hosszabb lélegzetű kifárasztós program, mert elkezdte feszegetni a határokat rendesen, de - mi a szülők okosan - úgy gondoljuk, hogy kellett nekik ez a pár nap itthon. 
A hétvégét sem gondoltuk túlbonyolítani, az időjárás kegyes hozzánk, egy igazán szép, meleg szombat-vasárnappal zárhatjuk a nyarat. A kerületi nagy rendezvény meglátogatásán kívül mást nem is igazán terveztünk most, eleget utazgattunk, jöttünk-mentünk a nyár folyamán, vágytunk már itthon lenni (mi legalábbis). A hétvégi melegre tekintettel a családfő megvétózta a korábbi medence-elrakási ötletemet (az udvaron a másik két család már felszámolta a saját aquaparkját), így tegnap a már szekrények mélyére elpakolt úszónadrágok is előkerültek ismét, és kicsit strandoltak a fiúk.
Még délelőtt elbicikliztünk a központba, összekapcsolva a rendezvények látogatását a piacos gyümölcsvásárlással, ami aztán kurtán-furcsán véget is ért rögtön az elején egyesek számára. Ábel nem tudta megemészteni, hogy nem veszünk rögtön szerintem totálisan felesleges lufikat, amiket aztán végig vihetünk magunkkal, így addig dacoskodott, amíg elszállt az agyam, és haza akartam indulni vele, de a családfő megelőzött, és ő hozta haza. Így csak Ákossal ketten bolyongtunk kicsit a helyszínen, de ő legalább a kezdeti szintén tétova nézelődés után élvezte a mi kettőnk programját. Annyi eszem még volt, hogy a családfőt megpumpoltam indulásuk előtt, legalább némi pénz volt nálam, aztán így el is csábultunk a helyi könyvtár kirakodásán, és 200 Ft-okért vettünk könyveket (köztük Egri csillagok-at, Kőszívű ember fiai-t - már a későbbi kötelező olvasmányokra gondolva), aztán a piacon is vásároltunk gyümölcsöt, majd mégiscsak akadt lufi is, amit osztogattak. Nem igazán gondoltam bele, hogyan hozzuk mindezt haza biciklivel, és elég viccesen néztünk ki a felkötött lufikkal, a hátulra felfogatott könyvekkel, a kormányon egyensúlyozott gyümölcsös szatyorral, de csak hazavergődtünk valahogy.
A mai napra sem tervezünk nagy dolgokat, lassan a jó időnek köszönhető nagymosásoknak is a végére érek, a családfő pedig saslikot szeretne sütni ebédre. Bármennyire is nem akaródzik, talán elővesszük az iskolai dolgokat, összerendezzük a lista szerint a tanszereket (még most derüljön ki, ha hiányzik valami). Új tanítónénivel kezdjük az évet, évzáráskor még nem lehetett tudni, kire számítsunk, később derült ki, hogy ki lesz - ezért tartok tőle, hogy lesz még pótlista is, ha elkezdődik a tanév. Nálunk ez most elcsúszik egyébként, rögtön 1-jén oktatás nélküli nappal indítunk. Az iskola nyert felújítási támogatást, ami persze nem úgy zajlik, ahogy kellene, és egész nyáron végig követtük innen szemből, hogyan zajlik az egész. Biztos szép lesz, de miután hetekig nem igazán történt semmi, aztán meg rendszeresen már hajnali ötkor kopácsolásra ébredtünk, borítékolhattuk, hogy az iskolások nem a teljesen kész épületbe lépnek be szeptemberben.
Holnap reggel mi dolgozunk, Ábel megy óvodába, Ákos pedig a kisbarátnőjével tölt két napot, aki aztán a következő kettő-hármat velünk üti el. Szerdán még vár rájuk jóság, az óvodás megszakítja bejárását, és csatlakozik a családfő által bevállalt Tarzanparkos kirándulásra (Ákos számon tartja az iskolától a kitűnő bizonyítványához kapott utalványokat, ez is köztük van, a strandról lebeszéltük, erről nem akartuk). Csütörtökön-pénteken én vagyok itthon, eredetileg is így terveztem. Szombaton viszont dolgozom egy üzletember-találkozón - meglátjuk, milyen lesz.
Utána viszont elkezdődik mindenki számára a napi robot.

A minap - amolyan hangolódás féle képpen) próbáltuk listázni a mindennapi kötelezettségek melletti egyebeket. Egyrészt Ákos, ha még lehet, továbbra is járna focizni. Ez számunkra maximum csak a havi díj kifizetését, a megfelelő ruházat biztosítását és heti két alkalommal későbbi elhozatalát jelenti. Ezen túl a nyár közepén megejtett ortopédiai vizsgálat eredményeként számíthatunk heti egy-két gyógytornára (szerencsések vagyunk, az iskolában megoldható, csak be kell jelentkezni, és reméljük, hogy nem ütközik majd a focival). Másrészt Ábelnél is indul elvileg a foci, ahova ő is járna (legalábbis korábban ezt mondta őkelme), de remélhetőleg megoldják óvoda-időben. Aztán szintén neki idén már logopédia is lesz (szintén óvodai időben), bár vacilláltunk I. nénin, akire még számítunk a kisebbik fiúnknál is, de inkább megvárjuk az óvodai felmérést, azután indulunk el magán úton. Sőt vele újra kellene kezdenünk a nyáron gyalázatosan elhanyagolt tsmt-tornát is (persze nehéz úgy tornázni, ha éppen nyaralunk, vagy ők mamánál vannak - de legalább sokat hintázott és mozgott más formákban), ami heti három-négy alkalom és mindkettőnket igényel. Szintén ehhez kapcsolódóan még a nyár közepén felhívtam a kerületi nevelési tanácsadót, és várom, mikor vihetem felmérésre, és - ha ott döntés születik - kell-e valamiféle fejlesztés.
Mindkét fiú meglepően sokat fejlődött a vízi mozgás terén (amivel nyaralás közben szembesültünk, még Ábel is, aki az egyhetes intenzív úszótanfolyamon egész végig nem tette a fejét a vízbe meglepő dolgokat produkált), ezért beterveztünk októberi kezdéssel egy-egy úszótanfolyamot, persze jó lenne azonos időpontra beerőltetni őket. És hát ugye nyár elején jelezték, hogy szívesen folytatnák a lovaglást, amit aztán időhiány és az anyagi terhek miatt valószínűleg elhalasztunk tavaszra.
Igen, jól látjátok, ez csak az ő listájuk, a mienk nem szerepel itt. Báááár, most hogy lezárulnak a jelentkezési határidők a mindenféle formájú (felnőtt)képzésekre nálunk, elég komolyan elgondolkodtam, hogy én is benevezek egy két félévesre (coach-képzés), csak éppen nem biztos, hogy ezt a saját intézményünkben kellene, ahol lekötnének mindenféle szerződéssel és ráadásul mindenki láthatja, ha nem úgy muzsikálok, ahogy szeretnék, sőt még a leendő csoporttársak előtt sem lenne célravezető elismerni, hogy ki vagyok. Arról nem is beszélve, hogy ez a családi időt is megnyirbálná. Na, azért csak felvetem először itthon a gondolatot...

Hát, nagy levegő, és hajrá!

5 megjegyzés:

Vilma Kovakövi írta...

Én örülnék, ha kócs lennél, akkor a blogtalikon biztos, hogy megkócsolhatnál engem is, néha tök nagy szükség lenne rá. :)
A suli- és ovikezdéshez sok erőt és kitartást kívánok nemcsak nektek, a gyerekeknek is. :) :*

Lazac írta...

Remélem minden zökkenőmentes lesz a továbbiakban is. :) Nálunk a legkisebb kezdi a sulit, így már mind a hárman oda fognak járni a lakásommal szembeni suliba, ami nekem nagyon nagy könnyebbséget jelent.

teide írta...

Vilmám, még mindig nem döntöttem el, de mindenképpen figyelembe veszem az érvek között a tiedet is. :-)

Köszi, Lazac. Nektek is zökkenőmentes kezdést kívánunk! (Jut eszembe: mi újság Viber-fronton?)

Lazac írta...

Fogalmam sincs, hogy őszinte legyek. Többször kezdeményeztem a dolgot a szülőknél, de Koli telefonja még nem annyira okos (nagyon régi Samsung), hogy Vibert tudjanak rá telepíteni. Ígéret van egy újabb telefonra, de azt hiszem csak szülinapra ( november) vagy karácsonyra kapja meg. Addig türelmet kérünk :)

a mesélő írta...

Akkor nálatok sem unatkozik egy szülő sem:)) Mákom van, hogy a suli úszatja nálunk a gyerekeket és az nem ránk marad szerencsére és meg is tanulnak rendesen úszni. Viszont lehet, hogy Ábel még kicsi hozzá, a legtöbb gyerek csak 6 éves kora után érik meg rá, de persze van olyan is, aki négy évesen mint a hal úgy úszik. Amikor tavaly kísérő voltam az úszótáborban ( 6-14 éves gyerekek voltak ) akkor döbbentem meg rajta, hogy az úszás leginkább az íráshoz és olvasáshoz hasonlítható készség, van akinek egyből megy gyönyörűen, más meg évekig görcsöl, hogy valamennyire menjen neki, de a szép tempóktól még akkor is messze jár és, hogy a jól úszó gyerekek mozdulatain is lehet még évek múlva is csiszolgatni. Nálunk a bringázással is úgy voltak a gyerekek, hogy Márkó négy évesen megtanult magától, a lányok meg csak hat éves koruk útán, a görkori is 4 évesen Leilának magától már ment, Flóra kezét meg még most sem árt fogni...