2017. augusztus 29., kedd

Spontán ünneplés

Magamra általában egy nem túl spontán emberként szoktam gondolni. Előre tervezgetem, milyen programjaink legyenek, általában hét közepén már megőrjítem a családfőt azzal, hogy mi legyen az ebéd hétvégén, minden este kikészítem a másnapi ruhákat mindenkinek (ennek praktikus okai is vannak persze), annyira nem szoktam repesni, ha valaki váratlanul állít be vagy aznap szól, hogy jönne este, meg ilyenek. (Bár például a munkában szokott lenni nem-várt SOS-feladat, de ez meg nem ráz meg különösebben.) De azért lazulok is időnként, és a tegnapi esténk is másképp alakult, mint gondoltam.
Reggel kicsit bűvészkednünk kellett, mert az óvodást nem szerettük volna felzaklatni olyan hírekkel, miszerint Ákosnak még nincs iskola, és a kisbarátnőjéékhez megy, ezért inkább mégis én vittem át munka előtt, míg a családfő Ábellel biciklizett a régen látott intézmény felé. (Ehhez képest persze hazafelé ballagva feltette az egymilliós kérdést, hogy "Ákos, te még nem voltál iskolában?", és amikor igent kapott válaszként, folytatta: "...és ha Ákos már megy iskolába, én is itthon maradhatok?")
A délutánt is úgy terveztük, hogy inkább én hozom el a nagyot, nehogy a kicsi ott akarjon maradni becsapva érezze magát. Aztán napközben kiderült, hogy éppen erre a napra esett a kisbarátnő anyukájával a FB-os ismeretségünk ötéves évfordulója, és amikor délután egyezkedtünk a családfővel, hogyan legyen a gyerek-összeszedés, megemlítette, hogy ők is elugorhatnak Ábellel, úgyis megbeszélték, hogy koccintanak a nagy esemény alkalmából, mert ők is öt éve lettek ismerősök. A végén mindannyian ott kötöttünk ki, előkerült a kávés tequila (hát az valami borzalom szerintem, de megacéloztam magam), a gyerekek rohangáltak az udvaron, mi felidéztük azokat az időket, amikor mindkettőnk nagyobbik gyereke bölcsődés volt, a kicsik még pocakban, és szerintem ő nem volt túl nyitott a barátkozásra, szerinte meg én sem vagyok az a hej'de simulékony és nyitott alkat. Aztán kaját rendeltünk, és csak 8 előtt sétáltunk haza.
Azért jó néha nem előre tervezetten élni a napokat.

Ma fodrásznál kezdek (persze már négy hete bejelentkeztem), mert holnap lesz egy megnyitó ünnepségünk a munkahelyemen, ráadásul estébe nyúlóan. Aztán a családfő lesz háromgyerekes (bevállalt egy tarzanparkos látogatást velük), majd két nap (kisbarátnővel kiegészült) én-itthonlét után, amikor az egyiken egy osztálytársas buliba adom le őket délután, szombaton megyünk arra a bizonyos üzletember-találkozóra (amihez már nem sok kedvem van, de majd csak túl leszünk rajta). A menüket már leegyeztettük (kisbarátnő sem eszik meg mindent), és persze minden más tervezetten megy majd.

3 megjegyzés:

Lazac írta...

Én is tervezős vagyok, nagyon. Néha viszont annyira jók tudnak lenni az ilyen spontán dolgok is.:)

Vivien Vincze írta...

De jó, hogy ilyen tervezős vagy egyébként, én néha örülnék, ha tervezősebb lennék, jó tulajdonság ez szerintem! Viszont az is igaz, hogy a nagyon kötött, mindenre kiterjedően átlátható dolgok rövid időn belül frusztrálnak, szerintem tél közepére néha ezért tudok lefagyni :) , akkor általában minden olyan kiszámítható. A spontaneitás nagyon jó, úgy feldobódik tőle az ember lánya :) , azt mondják a hozzáértők, hogy még olyan apróságokban is érdemes változtatni akár a napi rutinon is, hogy új útvonalon megyünk haza mint a megszokott, még az is jelentősen javítja a közérzetet :) ... Jó lehetett az a délután :) ...

teide írta...

Lazac, egyetértünk, a korral valahogy lazább leszek.

Vivi, amikor új útvonalat választok, akkor szoktam eltévedni. :D